Igen, kristálytisztán: ez Jókai Mórtól a Sárga rózsa című kötet. Talán 7 éves lehettem. A borítója keltette fel az érdeklődésemet, a Szépirodalmi könyvkiadó 1987-es kiadása volt, egy élénk narancssárga hátterű könyv, ahol egyfajta pusztai párviadalban két csikós csapott össze.

A szüleim a paraszti világból származnak, az őseim szintén. Az ő életükben nem a könyveké volt a főszerep. A nővérem által vásárolt – aki akkoriban már ápolónővérként dolgozott Nagyváradon – , Kriterion- és Dacia Kiadó-könyvek bűvöletében éltem, de ebből sem volt sok, talán 40-50 darab.

Ez mindmáig életem egyik legnagyobb élménye. 10 éves voltam, édesapámmal a Köröstárkánnyal szomszédos Belényesbe mentünk egy csütörtöki napon. Akkor még volt a majdnem színromán városban egy olyan könyvesbolt, ahol magyar könyveket is árultak. A Kriterion által kiadott A Karamazov testvérek című könyvön akadt meg a tekintetem. A mi igen szegényes pénztárcánkhoz képest nagyon drága volt a könyv, de annyira könyörögtem édesapámnak, hogy végül megvette. Úgy tértem vele haza, mint aki megtalálta élete legnagyobb kincsét.

Én el... Azt nem állítom, hogy ez kedveltette meg velem az olvasást, mert akkor már ezen túl voltam, de azt igen, hogy azóta az orosz kultúrának pontosan akkora tisztelője és csodálója vagyok, mint a magyarnak. Minden más ezután jön.

Épelméjű ember semmilyen háború mellett nem állhat ki. A magam szerény módján az ellen tiltakoztam, hogy embereket üldöztek azért, mert egy adott nemzethez tartoztak, és ez jelen esetben is így van, ez az orosz nép. Akkor a hazájukba visszatérő orosz állampolgároknak tiltották le a bankkártyáit, csak azért, mert oroszok, majd ez folytatódott az orosz vagyonok lefoglalásával. Később már az orosz kultúrát vették bojkott alá. Ez vérlázító.

Tízéves korom után klasszikus könyvmollyá váltam, mindent elolvastam, amihez hozzáfértem. Listát is vezettem az elolvasott könyvekről. Nemrég kezembe akadt az egyik füzet, hetedikes koromban 178 könyv szerepelt az éves listán. A rekord a gimnázium volt, kicsivel 200 fölött volt az éves „könyvétvágyam.”

2009-ben néhány barátommal megalapítottuk a második világháború utáni első konzervatív történelmi magazint, ez volt a Nagy Magyarország. 2010-ben vetettem fel, hogy érdemes lenne történelmi könyveket kiadni. Akkor még kerestem az élet értelmét. Jött egy sugallat, hogy a könyvkiadás a válasz a kérdéseimre, ez jelet hagy a jövőnek, de jó szolgálatot tehet napjainkban is.

Akkoriban már ismertem Raffay Ernőt. Ő mondta, hogy dolgozik egy szabadkőműves vonatkozású könyvön, de még kell hozzá 1-2 év, amíg befejezi, mert egy nagy, ezeroldalas monográfiát készít. Elkértem a megírt részt, amely önmagában alkalmas volt egy kötet kiadására. Ernő először elzárkózott a kiadástól, mert egyben akarta az egészet megjelentetni. Én meg úgy éreztem, ezt nem szabad hagyni, mert ki tudja meddig fog ezzel „szöszmötölni”, és éreztem azt is, ha megjelenik egy kötet, aminek jó a visszhangja, az ad egyfajta „kényszert” is a következő kötetek megírására. Ilyen kényszerre bárkinek szüksége lehet az életben, engem is sokszor ez vitt előre. Végül rábírtam Ernőt. Az első kötetnek hihetetlen sikere lett, a mai napig nagyjából 25 ezer példányt vásároltak meg a Szabadkőművesek Trianon előtt című könyvből, mára pedig tíz olyan kötet megjelenésénél tartunk, amelyekkel Raffay Ernő újraírta Magyarország történelmét.

Ady Endrével ugyanúgy voltam, ahogy a mai társadalom 99 százaléka. Én is nagy vátesznek tartottam, aki megújította a magyar költészetet. Ugyanannak a hatásnak voltam a megtévesztett áldozata, amelynek szinte mindenki ebben az országban. Ady megítélésével kapcsolatban a változás 2008 környékén kezdődött. Akkor az egyik őszi estén Borbély Zsolt Attilával a Bábel étteremben vacsoráztunk Budapesten. Valahogy terítékre került Ady Endre és egy nagyjából 2-3 órás vitával folytatódott. Zsolt teljesen máshogy látta Ady szerepét, mint én, és ezt logikusan le is vezette. Olyan érvei voltak, amikkel sarokba szorított. Aznap este azzal a tudattal mentem haza, hogy ebben a vitában csúnyán alulmaradtam. Ezek után tudni akartam az igazságot. Néhány évvel később, amikor Raffay Ernővel a negyedik szabadkőműves könyvének a tematikáját beszéltük át, mellékesen Ernő azt mondta, rengeteg adatot talált Ady Endréről. Akkor bevillant a Borbély Zsolt Attilával folytatott vitám. Megkértem Ernőt, álljon le a szabadkőműves történet folytatásával, először derítsük ki az Ady-kérdést. Innentől kezdve egy nagy fordulat következett, ahogy kutatott Ernő, egyre több és több adat jelent meg, amely gyökeresen újraírta és a valósághoz legközelebb álló kontextusba helyezte a költő szerepét. Így jelent meg a Szabadkőműves béklyóban, a Szabadkőműves zsoldban, az Ady Endre és a Nyugat, valamint az Ady Endre kultúrharcai. Ebben a sorban még egy kötet várható.

Ezek érzelmi töltetű támadások, nem cáfoltak meg semmit, mert érdemi érvük nekik sem volt. Ady Endrére egy ideológiai, üzleti és tudományos karriermodell épült. Ma már könyvtárnyi az az irodalom, amit Ady Endréről írtak, és Dunát lehet rekeszteni azzal a sok disszertációval és más tudományos fokozattal, amiket Ady Endre kutatása miatt kaptak valakik. Csakhogy ez az egész nem más, mint egy lufi, ha kiderülne az igazság, életművek, tudományos fokozatok, egyetemi katedrákat biztosító tudományos publikációkat kellene ledarálni WC-papírnak.

Tehát ma négy könyv áll szemben tízezer hamis, hazug kötettel. De ahogy az Ossian zenekar megénekelte: igazság akkor is van, ha egymagad vagy.

Ady az irodalomtörténet legromlottabb, legerkölcstelenebb alakja volt. Mindent elárult, amit el lehetett, semmilyen tabu nem volt előtte. Személye egy olyan immorális mélypont, amivel egészséges tudatú ember nem azonosulhat.

Ady egy olyan korszakban élt, amely a magyarság élet-halál harcáról szólt. Simán beállt azok közzé, akik a magyarság haláláért dolgoztak. Balassi Bálint pedig meghalt a magyarság védelmében. Villon vagy Caravaggio is önpusztító, desktruktív életet éltek, de nem árulták el a nemzetüket, és valódi tehetségek voltak. Ady a francia szimbolizmust és impresszionizmust majmolta közepes színvonalon, költészetének 90 százaléka értékelhetetlen szótenger. Publicisztikája a tájékozatlanságot és műveletlenséget sugárzó felszínes hírlapkultúra. Mondom mindezeket Raffay négy könyvének adataira támaszkodva. Összehasonlításként hadd tegyek ide egy példát: ma a zeneipar sorozatban gyártja le azokat a produkciókat, amikben sem zenélni nem tudnak az előadók, de az énekeseknek hangjuk sincsen. Mégis milliók élnek abban a tudatban, hogy amit hallgatnak, a koncert, amire kimennek, az valami minőségi csúcsteljesítmény. Holott ez csak egy olyan kép, amit a marketing a tömegek fejébe ültetett. Ugyanez a helyzet Adyval és a kortárs irodalommal is.

Mivel nemcsak ideológiáról, hanem üzletről is szó van, a rendszer fenn tud tartani egy terrorgépezetet arra, hogy aki nem áll be a hozsannázók sorába, azt kirekesztik, ellehetetlenítik.

Én sem vitatom, hogy Ady Endrének vannak kiemelkedő versei, a munkássága viszont mérhetetlen aránytalansággal van jelen az irodalomban, a valóságban Kosztolányi és Babits vádlijáig sem ér fel. Életműve nem útmutató, útjelző a magyar irodalomban, hanem egy farkasverem. Adyt akkor lehet megérteni igazán, ha az életét, a publicisztikai munkásságát párhuzamosan elemezzük azzal a korral, amiben élt.

Tény: még Octavian Goga, a nacionalista román költő is jobban féltette és óvta a magyarságot, mint a nagy magyar költőnek tartott Ady Endre. Adyt úgy fogták pórázon a gazdái, mint egy vérebet, akit bárkire rá lehetett uszítani, mindenkire acsargott és ugatott, akire a tartói rámutattak.

A Kárpátia Stúdió küldetéstudatát Gárdonyi Géza egyik könyve alapján úgy fogalmaztam meg, hogy annyit érsz, amennyit tudsz. A vagyon, a pénz, a hatalom ideig-óráig érték, a tudás viszont örökké megmarad. Kmoskó Mihály orientalista az élet értelméről, a küzdelem lényegéről azt mondta, hogy azért van értelme a legkilátástalanabb helyzetben is helytállni, mert ezzel szellemi energiát állítunk elő. Az energiamegmaradás törvényei a szellemi térben is érvényesek, soha semmilyen energia nem tűnik el, amit a szellemi térbe teszünk. Egy értékalapú kiadónak a legfontosabb küldetése, hogy összekösse a múltat a jelennel és a jelent a jövővel. Borvendég Zsuzsanna könyvei kiváló példák erre. Ezen kívül meglehetősen gazdag kínálatát adjuk azoknak a korábban megjelent könyveknek, amiket különböző erők megpróbáltak eltüntetni, kitörölni a köztudatból. Kozma Miklós, Révay Mór Jánosné, Szécsy János, Lukachich Géza, Olay Ferenc, Kalmár Gusztáv és még hosszan sorolhatnám a neveket, akiket megpróbáltunk kiemelni a feledés homályából.

Ilyen rövid idő alatt 40 könyv megjelenése egyedülálló a kiadó történetében is. A könyvkiadás olyan helyzetben van most, mint az emberi szabadság, szó szerint a végnapjait éli. Ha bekövetkezik a digitális diktatúra, a hatalomnak totális kontrollja lesz afölött, hogy mi jelenhet meg. Ez az egyik oka, hogy felturbóztuk a kiadásokat. A másik az, hogy a mai életünk hátterét megvilágító könyvek kiadása is bekerült a portfólióba, ilyen kötet Alekszandr Dugin, Putyin orosz elnök ideológusának tartott világhírű filozófus Eurázsiai küldetés című könyve vagy Tóth Gy. László Feketén, fehéren című kötete az orosz-ukrán háború hátteréről. De kiemelném Mattias Desmet, A totalitarizmus pszichológiája című könyvét. A szerzőről Tucker Carlson sztárriporter azt mondta: „Mattias Desmet a legokosabb ember, akivel valaha is interjút készítettem a több mint 30 éves pályám során”.

A fősodratú médiában esélyünk sincs arra, hogy bárki írjon a köteteinkről, ezért az alternatív útvonalakkal próbálkozunk. Ugyanakkor hangsúlyoznám, a mi olvasóink is keresnek minket. Olyan emberek számára adunk ki könyvet, akik sokkal öntudatosabbak, mint mások. A mi olvasóink látni szeretnének, nemcsak nézni, olyan tudásra vágynak, ami nemcsak felismerésekhez vezet, hanem alapot és iránytűt jelent.

A 64-es pavilon képviseli a kiadót, ott minden könyvünk megtalálható. A helyszínen több szerzőnk is dedikál, például Raffay Ernő, Borvendég Zsuzsanna vagy Bogár László.

Névjegy:
Szakács Árpád újságíró, publicista, könyvkiadó

Szakács Árpád 1980-ban született a partiumi Köröstárkányban. Pályafutását 1998-2001 között a Nagyváradon megjelenő Bihari Napló és az Erdélyi Napló munkatársaként kezdte. 2001-től a Magyar Nemzet igazságügyi szakújságírója. 2004-től a Reggel c. napilap újságírója, szerkesztője. 2005-ben az Axel Springer központi szerkesztőségének munkatársa. 2008-2016 között több lap- és könyvkiadó vezetője, főszerkesztője. 2016-ig Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének, a Kurultájnak a sajtófőnöke.

2016-ban a Magyar Idők c. napilap munkatársa. 2016–2020 között a Vasárnap Reggel, valamint a Mediaworks nyomtatott megyei napilapjai központi szerkesztőségének főszerkesztője. Nevéhez köthető a Kinek a kulturális diktatúrája? című, 2018-ban megjelent cikksorozat, amely az utóbbi évtizedek hatalmas visszhangot kiváltó tényfeltáró írása volt. A sorozatról hírt adtak a külföldi hírügynökségek is. 2020-ban a Magyar Nemzetben elindította az úgynevezett szabadkőműves-vitát, amelyre több mint száz éve nem volt példa. A Szakács Árpád által vezetett szerkesztőségnek 2016–2020 között sem helyreigazítása, sem sajtópere nem volt, munkájukat Érték és Minőség Nagydíj Kommunikációért Nívódíjjal ismerték el a Parlamentben. Számos szakmai elismerés mellett 2019-ben elsőként kapta meg a Lovas Istvánról elnevezett sajtódíjat. 2020-ban minden pozíciójáról lemondott és visszavonult.

Szakács Árpád országosan ismert médiaszemélyiség, az egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkező újságíró és kommunikációs szakember a Kárpát-medencében. Könyvkiadóként a konzervatív értelmiség kiemelten fontos szellemi műhelyét hozta létre a Kárpátia Stúdió keretében. 2022 nyarától főtanácsadóként segíti Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnökének munkáját.