Gondolom felesleges ecsetelnem ezeknek az erdőn-mezőn át vezető túráknak a szépségét, hasznosságát, hiszen sokan vagyunk, akik a 70-es 80-as években nőttünk fel, amikor még nem volt sem számítógép, sem okostelefon, de még érdekesebb tévéműsorokat is inkább csak este adtak. Így, mondhatni hétvégi népi szórakozás volt az, hogy szüleinkkel, nagyszüleinkkel, később pedig a barátainkkal, osztálytársainkkal többórás kirándulásokat, néhány napos sátorozásokat csaptunk. Azt hiszem, valamit észrevétlenül elvesztettünk a modern világunkkal...

Úgyhogy a saját kezdeti pozitív tapasztalataimból kiindulva, mindenkit csak bátorítani tudok arra, hogy hetente legalább egyszer végezzen valami komolyabb többórás testmozgást, ami lehet sport, túrázás és hasonlók.

Ezt a cikksorozatot, pedig annak szentelem, hogy akik hasonlóképp a természetjárást választják maguknak, megismertessem az ehető és a mérges gombák világával. Ugyanis a természet szépsége mellett nem árt, ha azért van egy kis - horgászathoz, vadászathoz - hasonló izgalom is. Csakhogy míg horgászás közben órákon keresztül ülsz a parton kapásra várva, vagy vadászat közben mozdulatlanul a magaslesen a vad megjelenését fürkészve, itt neked kell elébe menned a zsákmánynak. És ha egyszer rákapsz a "gombavadászat ízére", utána már bárhol, akár az udvaron, akár egy városi parkban, a szemed sarkából önkéntelenül is felfigyelsz egy megbúvó gombára, amelyet még ha nem is szedsz le, kihívásként megpróbálsz beazonosítani.

Persze lehet azt mondani, hogy gombaszezon idején kimegyek a Bosnyákra vagy a Lehel téri piacra, és az ottani árusoktól megveszem a legízletesebb, bevizsgált erdei gombát. Igaz, hogy jó drágán, mert azért egy-egy családi vargányaleveshez vagy rókagombás csirkepaprikáshoz több ezer, de akár tízezer Ft-ot is otthagysz a gombaárusnál, de az ember időnként megengedheti magának az ilyen ínyencségeket.

Viszont a "gombavadászat" nem erről szól: a horgász sem megy be az áruházba, hogy az akváriumból kiválassza az élő halat, hanem az élményért és az érzésért ül a parton.

Nos, e bevezető után, remélem még azok is kedvet kaptak a természetjáráshoz és ennek "gyümölcseihez", a vadon termő gombákhoz, akik még a boltban kapható csiperkegombától is félnek.

Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, hadd mondjak el valamit: ezt a cikksorozatot úgy tervezem, hogy ne legyen benne "száraz", unalmas tudásanyag, a gyakorlatra helyezem a hangsúlyt. Épp ezért kifejezetten olyan látásmóddal fogom megírni, mint egy olyan ember, aki gombát eddig csak a zöldségesnél látott. A sorozaton belül pedig, minden cikk két fejezetből fog állni (kivéve ezt az első cikket, mert itt három fejezet lesz): az első fejezetben bemutatom a legutóbb talált ehető gombát és annak mérgező párját, a második fejezetben pedig, leginkább a gombaismerettel, gombavadászattal stb. kapcsolatos fontos és gyakorlati dolgokról lesz szó.

Ez alól csak két kivétel van:

Tehát, mindkét esetben szükség van tanfolyamra és sikeres vizsgára, nincs kibúvó! De különben is, a legjózanabb és leglogikusabb kérdés: miért ennél meg úgy egy gombapörköltet, ha a fejedben közben folyton az motoszkálna, hogy "Úristen, mi van, ha mérges gombát szedtem, vagy belekeveredett közé akár egy mérges gomba is, és nem vettem észre?" Hol marad akkor a kulináris-élvezet, a jó étvággyal elfogyasztott ebéd, vacsora élménye?

Mert hidd el, az évente regisztrált gombamérgezések egy része nem valódi gombamérgezés (erről egy másik cikkben lesz még szó), hanem pszichés, "képzelt" alapú. Pont olyan hányásos-hasmenéses tüneteket fog okozni a gombamérgezéstől való alaptalan félelem, mint egy valódi gombamérgezés esetén, csakhogy sem az ételmaradékokból, sem a kötelező gyomormosás melléktermékéből a labor nem fog kimutatni mérgező gombára utaló maradványt vagy spórát.

Úgyhogy, a gomba bevizsgálása szakellenőr által, nem csupán az egészségedet védi, hanem a jó étvágyadat is! Biztos lehetsz benne, hogy egy szakellenőri tanfolyam és vizsga nem lébecolás, ott kenni-vágni kell 250-300 gombának a magyar és latin neveit, ismertető jegyeit, környezeti előfordulásait, étkezési értékeit vagy éppenséggel mérgezési csoportjait, tüneteit. Ha pedig a vizsgálat során a szakellenőr elveszi a gombáid egy részét, vagy akár az összest, akkor azt okkal és jogszabályi előírás szerint teszi, nem pedig azért, hogy ő maga megegye vagy eladja azokat.

Épp ezért, amikor gombát gyűjtesz, tartsd be az alábbi szabályokat, mert akkor kevésbé fog kellemetlen meglepetés érni, azaz a szakellenőr nem lesz kénytelen kihajítani a mérgező gombáid mellett, az ehetőeket is.

Ezek után gondolom elvettem a kedved a túrázás közben "gombavadászattól". Főleg, hogy a gombát a végén még be is kell vizsgáltatnod..., de szerintem kár lenne itt feladnod, gondolj csak bele, hogy egy horgásznak vagy egy vadásznak mennyi bizbaszra, felszerelésre, jogszabályi ismeretre van szüksége, a "gombavadászat" ahhoz képest gyaloggalopp.

Hogy lásd, hogy egyáltalán nem olyan macerás a helyzet, először is, minden nagyobb piacon van ingyenes gombavizsgálat hétköznap, néhol pedig hétvégén is. Másodszor pedig, rengeteg szakellenőr hétvégén is, telefonos egyeztetés után vizsgál egyénileg gombát néhány száz vagy akár egy-két ezer Ft-ért. Az alábbi térképes keresőben megkeresheted a hozzád legközelebb eső szakellenőrt:

Összefoglalva: ha nincs gombaismereti vagy szakellenőri vizsgád, akkor minden szabadban szedett gombát vizsgáltass be szakellenőrrel! Amikor egy szakellenőr azt mondja (hivatalos jegyet is kiállít róla), hogy ezek a gombák ehetők, vagy pedig azt, hogy csak alapos hőkezelés után ehetők, akkor ne legyen benned szemernyi kétség sem, különben oda a kulináris élvezet.

A "csak alapos hőkezelés utáni fogyaszthatóság" azt jelenti, hogy egyes gombafajok termolabilis enzimeket tartalmaznak, ezért nyersen nem lehet felhasználni őket (pl. salátába vagy svédgombaként), hanem szükség van 15-20 perc sütésre vagy párolásra. És nem, egyáltalán nem kell szénné égetni vagy atomjaira párolni a gombát, hanem az említett ideig alacsony-közepes lángon mindkét oldalát ízletesen megsütni, vagy fedő alatt, amíg kiengedi a levét, abban csendesen, gyöngyöző forrásban párolni.

Miután megbeszéltük a gombászat "alaptörvényét", nézzünk végre egy igazi elterjedt csemegét, amellyel tavasztól, ősz elejéig találkozhatunk a fák törzsén. A jó hír az, hogy annyira jellegzetes a kinézete, hogy nem lehet összetéveszteni mérgező gombával, viszont csak alapos hőkezelés után fogyasztható. Ez a gomba - amennyiben jól van elkészítve -, ízre és állagra, a megtévesztésig hasonlít a csirkemellre akár sütve, akár paprikásként elkészítve.

Ezelőtt két hete, amikor ezeket a képeket lőttem, még eszembe sem jutott, hogy cikksorozatot írjak a gombákról. Egy barátnőmnek készítettem, aki egyszer már nyaggatott a sárga gévagomba miatt, és csak egy "óccó" mobillal fényképeztem azzal, hogy "falura jó lesz". Úgyhogy elnézést a minőségért, - legközelebb törekszem majd jobb minőségű fényképeket készíteni... persze, ha lesz legközelebb, és érdekelni fog bárkit is itt a Kurucon, a vadon termő gombák világa. (Majd a kommentszekcióból úgyis kiderül.)

Visszatérve a gombára, általában legalább két képet érdemes készíteni, hogy a gomba minden részlete jól kivehető legyen. Az első képen, jól látszik felülről a színe és a jellegzetes formája. Nagyon sok gombánál - főleg a kalapos gombáknál - a szín csak másodlagos fontosságú az azonosításhoz, mert olyan sok színárnyalata lehet. (Lásd alább, a gyilkos galóca leírását.) A sárga gévagombának viszont elég jellegzetes a színe is: amíg fiatal vagy középkorú, hasonlít a tojásrántotta színéhez, kihangsúlyozva azt, hogy a tojássárgája is lehet sárgább vagy narancsosabb színű. Ahogy a gomba öregszik, úgy válik a felső részének a színe egyre sötétebb narancsszínűvé, viszont az alsó része (termőrétegnek nevezzük) mindig megtartja élénksárga, krómsárga színét.

A formája is nagyon jellegzetes: már fiatalon is hullámos ívekkel, legyezőhöz hasonlóan terül szét, és ezek a legyezők csoportosan, egymás alatt-felett nőnek versengve. Mindig fán nő, soha nem a földön, így amikor egy élő vagy elhalt fán, tuskón, ráakadunk egy csoport sárga gévagombára, akkor jellemzően az egy három-négytagú családnak két napra elegendő, csirkemellhez hasonló paprikást, tokányt vagy panírozott ínyencséget jelent. Tavasszal és kora nyáron van az igazi szezonja, de egészen kora őszig rátalálhatsz, főleg a vízparti, ártéri fűzfákon. Amikor a fáról levágod, akkor próbáld meg minél közelebb a törzshöz levágni. Ha túl keménynek érzed, vágjál kissé kijjebb, ahol érzed, hogy a bicska puhán, mint a vajban vagy laza sajtban halad át a gombán.

Mint mondtam, ennek a gombának nincs mérgező hasonmása. Legfeljebb a kezdő gombászok tévesztik össze a színe miatt valamely rozsdástaplóval, például az almafa-rozsdástaplóval. Csakhogy a rozsdástaplók magányosan nőnek, legfeljebb két-három példány van egymás mellett-alatt, és a megjelenésük is egészen más: messze nem ilyen hullámos a "legyezőjük", mint a sárga gévagombának. Nem véletlenül próbálom felhívni a figyelmet már rögtön az elején, hogy elsősorban a megkülönböztető jegyek a meghatározók, s csak másodsorban a színek.

A gomba levadászása mellett fontos a finom elkészítése. Attól függően, hogy milyen fán nőtt, több vagy kevesebb csersavtartalommal rendelkezik, ami eleve adni fog neki egy savanykás ízhatást, így egy kissé édesebb mártással, szósszal, zseniálisan kiegészítik egymást. Hogy azért a savanykás ízhatás ne legyen túl hangsúlyos, erősen ajánlom, hogy felszeletelés után, áztasd be legalább 3-4 órára (vagy akár másnap reggelig) fokhagymás tejbe. Mivel lusta vagyok tökölni a fokhagymával, ezért nálam a hűtőben, mindig van tubusos fokhagymakrém, amelyből 3-4 deci tejhez fél-egész evőkanálnyit szoktam belenyomni és elkeverni. Persze ízlés dolga, én úgy vagyok vele, hogy legyen erőteljes, de még kellemes a fokhagyma illata és ízhatása a tejben, mert a szeletek ezt fogják magukba szívni. A gomba szeletelése is adja magát: mint a csirkemellcsíkokat, kb. fél-egy centi vastagságúra érdemes szelni őket.

Mint mondtam, nyersen nem szabad fogyasztani, így sem zöldséges salátába, sem svédgombának ne használd fel. A megmaradt fokhagymás tejet se használd fel főzés nélkül, a legjobb, ha lefagyasztod a legközelebbi sárgagévagomba- vagy májgombatalálathoz.

Ennek a gombának a felismerése mondhatni a gombászat "alaptörvényébe" tartozik, csupán a terjedelem miatt nem akartam az első fejezetben írni róla, hanem inkább külön fejezetet szentelek neki. De mielőtt ezt megtenném, hadd vonjak egy párhuzamot eme gomba és egyes politikusok, politikusi világvezetők között.

Ez a gomba jó példája a jelenleg fejlettnek és "demokratikusnak" hazudott politikai berendezkedésnek és számos vezető politikusának. Első látásra tetszetősnek, szépnek, ízletesnek hazudja magát, így azok a tömegek, akik nem ismerik a gombákat, egyből bedőlnek neki, és szépen megtöltik a kosarukat ezzel. Ízletes gomba, hazamenve finom ételt lehet belőle készíteni (legalábbis azok szerint, akik ezt túlélték), a család jól lakik, jól is érzi magát, hiszen órákig nincs semmilyen tünet, miközben csendben a mélyben, a gomba méreganyaga már elkezdte kifejteni pusztító hatását. Aztán 8-12 óra elteltével, elkezdődik egy rohamszerű, megállíthatatlan hányás-hasmenés, amely egy-két napig tart, majd utána hirtelen látványos jobbulás, javulás áll be. De ez csak a látszat, mert a máj és a vese már súlyosan károsodott, csak napok kérdése a halál, vagy valamilyen csoda folytán, illetve a kemoterápiás szerek által a túlélés esélye.

Azt hiszed, hogy ez demagógia? Nem, nem az, ez analógia! Nézzétek, ahogyan hozzánk, magyarokhoz hasonlóan, elhitették és megetették Európa egyik tudatlan országával a "demokrácia" szépségét, miközben csendben, a háttérben elkezdték kidolgozni pusztító tervüket. Aztán eljött a pillanat, amikor kiprovokáltatták egy másik országgal a háborút, majd a még mindig tudatlan országnak bemagyarázták a gyilkos galóca további ízletességét, mint a "védelmi" háború szükségességét, egyúttal megtiltva neki a békekötés lehetőségét. Azóta eltelt másfél-két "nap", és jelenleg ez az ország a gyilkos galóca mérgezés akkut hányásos-hasmenéses állapotában van! Ártatlan kisemberek tíz- és százezrei estek áldozatul a hitető amerikai és európai vezető politikusoknak, akik minden szépet és jót ígértek, miközben a tragédia elkerülése és a békére törekvés helyett, egyre fokozódó iramban, egyre nagyobb mértékben etették és etetik meg továbbra is a gyilkos galóca újabb falatjait, beáldozva őket az utolsó emberig... Mi következik most és ezután?! Lesz-e csoda, vagy egy olyan kemoterápiás szer, amely hirtelen megállítja a pusztulást, vagy pedig győzni fog a méreganyag, és végül több száz másfajta gombafelhő az ég felé törve fogja elpusztítva két kontinens több tízmillió ártatlan kisemberét?!

Hmm, nem szeretek ilyen párhuzamot vonni a természet és annak negatív törvényszerűségei, illetve az emberiség és annak pusztító aljasságai között... most kivételesen mégis megtettem, de a sorozat többi részében már nem fogom. Egyszerűen nem méltó a természettel szemben!

Nos, ezen komor analógia után, remélem minden természetjáró ember megérti a gyilkos galóca felismerésének fontosságát, ugyanakkor van egy jó hírem is: ez a gomba annyira egyedi jeleket visel magán, hogy könnyen és biztonsággal felismerhető, ha megtanuljuk ezeket. Az alábbi képen, egy fiatal gyilkos galóca látható, amelyet egyik gombászás alkalmával hoztam haza. A fénykép két irányból készült, oldalról és lentről, hogy jól láthatóak legyenek a részletek.

Most pedig nézzük az azonosító jegyeket. Minden gombászkönyv és számos gombaismereti tanfolyam nagy hibája, hogy rengeteg információt zúdít a kezdő gombász nyakába, méghozzá sokszor olyanokat, amikről nincs elképzelése. Például mit jelent és hogy néz ki egy fiatal gomba, illetve hogy néz ki egy idősebb? Mit jelent a gomba húsának vékonysága, vastagsága, törékenysége, vizenyőssége vagy szíjassága? Nem beszélve a kalapformákról, a lemezformákról, a lemezállásokról, a tönk formáiról, satöbbi, satöbbi. Így voltam ezzel én is, egy teljesen kezdőt az első néhány órán nem kellene ilyen sok információval traktálni, mert csak elveszíti a kedvét.

Amikor azt írtam az elején, hogy ezt a sorozatot kifejezetten olyanoknak szánom, akik csak a zöldségesnél láttak gombát, akkor nem vicceltem: első lépésben csak azokat a jegyeket, jellemzőket fogom leírni, amelyekkel biztonságosan, egyértelműen be tudod azonosítani azokat a gombákat, amelyeket leszedhetsz, vagy amelyeket nem szabad leszedned.

Az alábbi kép pedig, nem véletlenül fehér-fekete, hanem mert rengeteg olyan gomba van, ahol az azonosításhoz csak másodlagos fontosságú a kalap színe, inkább az egyedi jellemzők a fontosak. Olyan ez, mint egy autónál: már messziről felismerheted a formája, a hűtőrács, a lámpák kialakítása és annak elhelyezkedése alapján, függetlenül attól, hogy kívülről milyen színű.

Kezdő gombavadászként még mielőtt leszednéd a gombát, először is nézd meg, hogy a kalap alatt milyen színű a lemez. Ha fehér-, vagy legfeljebb vajfehér/krém színű, akkor az alábbi három jegyet is vizsgáld meg, hogy megtalálható-e:

Szinte minden esetben az összes felsorolt jegy látható, így ebből 100%-ban tudhatod, hogy amit találtál, az gyilkos galóca. De ha mégsem látható mindegyik, viszont a fehér/vajfehér lemezszín mellett megtalálható a bocskor is, akkor ne szedjük le a gombát. (Ez a biztos, még akkor is, ha netán nem gyilkos galócára bukkantunk, hanem például a szürke selyemgombára, ami szintén a galócák családjába tartozik).

És akkor most beszéljünk gyilkos a galóca kalapjának színéről. Ez a legkevésbé sem mérvadó, hiszen a világos okkertől, a sötét olajbarnáig bármilyen színe lehet. Nem beszélve a gyilkos galóca hófehér változatáról (Amanita phalloides var. verna), vagy a fenyvesekben élő hegyeskalapú galócáról (Amanita virosa).

Persze léteznek más gombák által okozott mérgezések is, amelykkel a sorozat többi cikkeiben fogok majd foglalkozni, de mind közül, messze kiemelkedően a gyilkos galócáé a legsúlyosabb.

Az első cikk kicsit hosszabbra sikerült mint terveztem, de le kellett írnom az alapismeretekből a legfontosabbakat. Mert ez tényleg csak az alapnak az alapja, de ez ne vegye el a kedved: nem kell mindent megtanulnod ahhoz, hogy jó gombavadász legyél, elég csak megismerned, kitapasztalnod azt a néhány gombafajt, amit a legízletesebbnek, legjobban elkészíthetőnek találsz. Én sem szedek le minden ehetőt, például a lila pereszkének és a lilatönkű pereszkének hatalmas rajongótábora van, amikor megjelenik a zöldségpiacokon, gyorsan el is kapkodják. Nekem viszont nem jön be az illata, túl erős, egyszerűen taszít. Ugyanígy vagyok az ehető erdei és mezei csiperkékkel is, soknak erősebb az illata, mint a bolti csiperkének, ezért nem mindig szedem le. Viszont a tinórufélék - különösen a vargányák - kifejezetten a kedvenceim közé tartoznak. Ezek évszázadok óta ismert gombák nemcsak a magyar, hanem az európai néphagyományban is. Talán ennek van a legnagyobb rajongótábora, mert rengeteg tinóruféle létezik, amelyek közül több tíz ehető, és nagyjából csak öt akad, amely enyhe mérgezést okoz (kisebb-nagyobb hasmenést, esetenként hányást). Viszont, ezek a legkönnyebben beazonosítható mérgező gombák, nem véletlen, hogy a kezdőknek is egyből ez a gombacsalád lesz a kedvence, hisz gyakorlatilag rizikómentesen garantált a sikerélmény és az ízletes ebéd, vacsi.

Mindentől függetlenül, még akkor is, amikor már hónapok, évek alatt kiismerted a kedvenc gombáidat, vizsgáltasd be őket szakellenőrrel. Miért? Mert a tudás és a megszokás elbizakodottá tehet.

Köszönet a Kuruc főszerkesztőinek és szerkesztőinek, hogy pozitívan fogadták a cikksorozat ötletét.

(A szerző olvasónk.)

Ui.: Jut eszembe, ha netán lesznek kérdések a kommentszekcióban, megpróbálok válaszolni, amennyire az időm engedi. Ugyanígy, ha valaki tesz fel képeket talált gombáról, akkor megpróbálom beazonosítani őket, azzal a feltétellel, hogy akkor is, kötelezően be kell vizsgáltatni szakellenőrrel az ehető gombákat! (Ugyanis az itteni beazonosítás kizárólag azt a célt szolgálja, hogy ne menj potyára a szakellenerőhöz.)

Azt terveztem, hogy az elkövetkező néhány hétben nyugodtan gyűjtöm az anyagot, és szép komótosan megírom majd a következő cikket. Azonban a természet és a gondviselés közbeszólt. (Méghozzá egy holló véletlenszerű/misztikus megjelenésével, de erről majd a végén.)

A lényeg az, hogy most kezdődik a gyilkos galóca szezonja, és, mint fentebb említettem, ennek a gombának nem csupán a széles körben elterjedt zöldes-barnás változatai léteznek, hanem a sokkal ritkább, hófehér példányai is. Ebben pont az a veszélyes, hogy mivel ritka, a már nem kezdő, de még nem is gyakorlott gombászok rutinból beleszedhetik a kosarukba, főleg csiperke szedése közben, ha egymás mellett nőnek. És itt jön a még nagyobb veszély: mint tegnap, az általam talált fehér gyilkos galóca példányai is mutatják, hiányoznak róla (pontosabban alig láthatóak) a fő ismertető jegyek!

Örömteliek és értékesek voltak a kommentek, ezúton is köszönöm mindenkinek a visszajelzéseket, ugyanakkor volt több olyan is, ami aggodalomra ad okot. A cikk megírásakor még nem számítottam arra, hogy itt nem csupán kezdő, hanem haladóbb honfitársaink is vannak, akik már jó ideje szoktak gombászni. Például valakitől, a szüleiktől, nagyszüleiktől megtanulták az alapokat, majd gombászkönyvek segítségével továbbképezve magukat, megtanulták biztonsággal felismerni a kedvenc gombáikat, így ennek alapján, aligha hiszem, hogy be fogják vizsgáltatni azokat. Ezt hiába is mondanám nekik, tisztában vagyok az "évek óta gombászom", "csak ezeket szedem le", "biztosan felismerem a mérges párját" érvekkel. Ezért mostantól a cikkeimet nem csupán a kezdőknek, hanem haladóbbaknak is írom, továbbra is azzal a figyelmeztetéssel, hogy a vadon termő gombákat be kell vizsgáltatni.

Akkor most nézzük a tegnap talált fehér gyilkos galócákat. Az igazán megtévesztő bennük az, hogy a fehér lemez kivételével, a többi három fő jellemző hiányzik róluk (vagy alig-alig észrevehető). Épp ezért a tanácsaim a következők.

Kezdő gombászoknak: ha egy gombának, a kalap alatt lemezei vannak, és ezek fehérek vagy vajszínűek, akkor inkább ne szedjétek le. Vagy pedig - ahogyan az első részben szó volt róla -, külön papírzacsiba gyűjtsétek, amit értelemszerűen megmutattok a szakellenőrnek.
Higgyétek el egy kezdőnek ez jelenti az abszolút biztonságot, ezen kívül pedig rengeteg ízletes, csodálatos gomba van még az erdőben, amit bátran leszedhettek, mint például a tinóruk és vargányák, amelyeknek a kalapjuk alatt nem lemezek-, hanem a mosogatószivacshoz hasonló fehér vagy sárga képződmény (termőréteg) található. Eme több tíz tinóru és vargánya között nincs olyan, amely halálos, vagy súlyos mérgezést okozna, csupán két-három nagyon könnyen felismerhető faj van, amely legfeljebb hasmenést, esetenként hányást okoz.

Haladóbb gombászoknak: amint az alábbi képekről látjátok, hiányzik a bocskor és a gallér, ami a gyilkos galócák fő bélyege, továbbá a kígyóbőr-mintázat is, ami nem minden fehér galócára jellemző. Honnan lehet tudni mégis, hogy a gyilkos galóca fehér változatáról van szó, és nem valamely ehető hasonmásáról:

- termőhely: erdőben nőtt, méghozzá elsősorban tölgyfa közelében (mikorrhizás kapcsolat), ezért a kinézetben nagyon hasonló fehér tarlógomba (Leucoagaricus leucothites), szóba sem jöhet, hiszen az csak réten, mezőn és parkokban terem.

- hiányzó kalapszél-bordázottság: a selyemgombák, pl. szürke selyemgomba (Amanita vaginata) fehér/világosabb változatai szintén nem kerülhetnek szóba, mert akkor a kalap vége fésűs lenne. A gyilkos galócának viszont sohasem bordázott a kalapszéle, legfeljebb egyes példányoknak a gallérja (feltéve, ha éppenséggel nem hiányzik).

- illat: minden gyakorlott gombásznak ismernie kell a gyilkos galóca szagát, ami nyers, vágott krumplira emlékeztet. Néhány gombászkönyv szerint mézillata van, de tökmindegy, mert aki egyszer megszagolta, az úgysem felejti el. (Számomra is ez volt a fő bizonyíték.)

- hús vizenyőssége: megtörve a gombát, látszik a nedvesebb, lédúsabb hús, ami össze sem hasonlítható például a galambgombák vagy csiperkék száraz, roppanós húsával (nem beszélve ez utóbbiaknak a rózsaszíntől-csokibarnáig terjedő lemezszínéről).

Ezek után álljon itt a két kép, amelyeken piros nyilakkal megjelöltem az alig látható nyomát a bocskornak is, és a gallérnak is.

Végezetül, jöjjön egy különös, talán kicsit misztikus történet, ami ehhez a gombához vezetett. Olvasva tegnap, tegnapelőtt a kommenteket, számomra az derült ki, hogy a régebb óta gombászó társaink nem igazán viszik el bevizsgáltatni a gombákat. Ezért túrázás közben időnként az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha találnék néhány ehető gombát, amelyektől néhány méter távolságra, egy-két hasonló kalapszínű gyilkos galóca is kinőtt, így mutatva rá a megszokás veszélyére, amikor valaki véletlenül az ehető gomba mellé, beleszedi a kosarába a gyilkos galócát is. De a természet sokkal tanulságosabb példát tartogatott számomra, bemutatva nem csupán a fehér galócát, hanem azt is, amikor a gyilkos galócának a fő bélyegjegyei hiányoznak...

Szóval, ahogy mentem az erdei ösvényen, egyszer csak nagyon távolról elkezdett közeledni egy károgó varjú. Ahogy közeledett, egyre zavaróbb lett a károgása, elnyomva a többi madár hangját, aztán amikor a 10-20 méteres fák fölött fölibém került, akkor láttam a hatalmas szárnyairól, hogy ez nem is varjú, hanem holló. Nos, a holló nem folytatta tovább a repülését egyenesen, mint eddig, hanem felettem jobbra vette az irányt, én pedig folytattam az utamat az erdőben. Közben a holló károgva tett egy hatalmas kört, ismét visszajött fölibém élesen károgva, majd megint jobbra vette az irányt, és kb. 50-60 méterre leszállt egy fa tetejére. Ekkor hirtelen belém villant egy olyan sugallat, hogy ez a holló mutatni akar nekem valamit, ezért letérve az erdei csapásról, derékszögben én is jobbra vettem az irányt, és követtem a holló károgását. Amikor a közelébe értem, a holló ismét jobbra vette az irányt, majd néhány tíz méter után ismét leszállt egy fára, én pedig szintén követtem. Amikor a fa alá értem, már nem repült tovább, én pedig kicsit tovább mentem, mire a holló elhallgatott... egy-két lépés után megtaláltam a fehér gyilkos galócát.

Követve a hollót a fehér galócákig

A mellékelt gps-alapú nyomvonalrögzítésből jól látható zölddel, hogy merre vezetett volna az útirányom, hol fordultam kétszer élesen jobbra, követve a hollót, és hol van az a fehér pont, ahol a gombákat találtam.

Nevetséges, ugye? Elismerem, ez így van... modern világunkban nem csupán az Élővel vesztettük el a szellemi kapcsolatot, hanem a természettel is. Ezért is mondom mindig: legyünk őszintén barátságosak a természettel és az élővilággal, mert akkor Ő is barátságos lesz velünk. Lehetséges, hogy ez a kis "tananyag" - amihez a holló elvezetett -, egyszer majd egy "haladóbb" gombásznak fogja megmenteni az életét? Nem tudhatjuk, hisz mindez lehet csak a véletlen játéka is...