Adolf Hitler ifjúkori nagy szerelmét Stefanie Janstennek (későbbi, férjezett nevén: Rabatsch) hívták. 1905 tavaszán látta meg őt először a linzi Landstrassén, ahol barátjával, August Kubizekkel (akit később is csak a jó Gustl-ként emlegetett..) együtt sétáltgatott. A magas, szőke lány édesanyjával kart karba öltve közeledett. „Mit gondolsz arról a leányról?” - kérdezte Adolf a barátjától izgatottan. Kubizek vállat vont. „Szerelmes vagyok belé!” - jelentette ki a későbbi Führer ellentmondást nem tűrően.


Stefanie valóban gyönyörű lány volt. Élénk, csillogó szemei voltak, szőke haját kontyba fogta össze. Mindig elegánsan öltözködött. Viselkedése és ruházata alapján arra lehetett következtetni, hogy jómódú családból származik. Kubizeknek sikerült kiderítenie, hogy Stefanie-nak nincsen vőlegénye, Linz Urfahr városrészében lakik, és az a fiatalember, aki időnként feltűnik az anya és a lánya társaságában, valójában Stefanie bátyja, aki joghallgató. Adolf megnyugodott a híreket hallván, az viszont bosszantotta, hogy időnként fiatal katonatisztek csatlakoztak a lányhoz és édesanyjához. Adolf dühös volt rájuk, „beképzelt tuskóknak” nevezte őket. Részben persze azért, mert szegény, ágról szakadt fickó volt, bár mindig tisztán és gondosan öltözködött. A modora sem hagyott kívánnivalót maga után. Sőt, az igazság az, hogy tetszett a nőknek. Jó felépítésű, csinos, tetszetős fiatalember volt. Az Operában, de az utcán is a hölgyek gyakran megbámulták őt. Adolf azonban, noha nem kedvelte a polgárságot, roppant szigorú erkölcsi elveket vallott.

Hitler nem merte megszólítani Stefanie-t. Egyszer nekiszegezte a kérdést a barátjának: Mit tegyek teszerinted? Gustl az egyetlen lehetséges értelmes választ adta: „Odamész a két hölgyhöz, megemeled a kalapodat, bemutatkozol az anyjának, és megkéred, engedje meg neked, hogy a lányának is bemutatkozhass, és elkísérhesd őket egy darabon." Adolf azonban azt válaszolta, nem teheti, mert mit is mondhatna nekik? Szép lenne, ha úgy mutatkozhatna be, hogy „Adolf Hitler vagyok, és a bécsi festőakadémiára járok”, de még nem járt oda, hazudni pedig semmiképpen sem akart.

Megtaláltuk Stefanie-t - itt ugyan barna a haja, de ő az

Miután Adolf Hitler első látásra beleszeretett Stefanie-ba, közel egy éven keresztül minden áldott nap barátjával együtt megjelent a linzi korzón, mindig ugyanazon a helyen, és várták Stefanie-t. Általában jött is, mindig az édesanyjával, néha a „tuskó” katonatisztek társaságában. Ha Adolf meglátta, majd szétvetette az öröm és a boldogság. Ha Stefanie véletlenül nem jelent meg, mély búskomorságba esett.

Megszólítani azonban nem merte. Elsősorban nem félénkség, illetve gátlásossága tartotta vissza attól, hogy szóba elegyedjen imádottjával és az édesanyjával. Mint említettem, Adolf Hitler szigorú erkölcsi elveket vallott, elítélte a „kalandokat”, a „flörtölést” (ezenkívül soha nem ivott, nem járt kocsmába, a „züllés” minden formája ellenszenves volt a számára), sőt az utcai ismerkedést sem tartotta helyénvalónak. Soha nem káromkodott, és sikamlós tréfákat sem engedett meg magának.

Kétségbeesésében egyszer azzal az ötlettel állt elő, hogy elrabolja a lányt. Egy másik alkalommal pedig azt mondta barátjának, Kubizeknek, hogy „nem bírja tovább”, és „megöli magát”. Végül nem rabolta el, és nem is ugrott a Dunába. Inkább a házasságukat tervezte. Ehhez természetesen valamiféle biztos állásra lett volna szüksége. Festő akart lenni (de nem szobafestő, ti ökrök!) vagy pedig építész. Úgy tervezte, miután elvégzi az egyetemet, utána feleségül veszi a lányt, és felépít neki egy gyönyörű házat, amelyet egyébként részletesen meg is tervezett.

1905 őszén Hitler hörghuruttal ágynak esett. Ekkor Kubizeket bízta meg azzal, menjen ki a korzóra, és nézze meg Stefanie-t. Ezután pedig mondja el, mit látott. Kubizeknek naponta be kellett számolnia Stefanie-val kapcsolatos tapasztalatairól. Amikor pedig Hitler 1906 tavaszán egy rövid időre, majd 1906 őszén hosszabb időre Bécsbe utazott, ugyancsak a barátjának kellett rendszeresen beszámolnia levélben arról, hányszor találkozott a lánnyal, és mik a benyomásai. Amikor végleg Bécsbe költözött, Stefanie-t még akkor is emlegette barátjának, habár egyre ritkábban.

De sohasem felejtette el. Adolf Hitler számára Stefanie volt az ideál: álmainak és vágyainak megtestesülése. Ha megszólítja vagy megismerkedik vele, alighanem csalódás érte volna. Stefanie ugyanis egy életvidám, fiatal lány volt, éppen olyan, mint amilyenek a kortársai voltak általában. Hitler a lelke mélyén ragaszkodott az álomképhez, és nem akarta, hogy csalódás érje. De volt még egy oka tartózkodásának: tudat alatt érezte, hogy nagy feladatok várnak rá az életben. Egy „mindennapi” kapcsolat eltérítette volna történelmi hivatásától.

Egy alkalommal levelet is írt a lánynak, amelyben megígérte neki, hogy mihelyst befejezi tanulmányait a festőakadémián, feleségül fogja venni. Csakhogy Németország későbbi kancellárját nem vették fel a festőakadémiára. Ígéretét nem tartotta meg. Stefanie később férjhez ment egy katonatiszthez. Megérte a második világháború végét. Az 50-es évek elején egy kutató felkereste, és megkérdezte tőle, tudja-e, ki volt az ő rajongója fiatal lány korában. Az idős Stefanie fejében sok fiatalember képe megjelent, akik annak idején kísérgették őt. De arra a fiatalemberre, aki a linzi korzón rendszeresen bámulta őt, nem emlékezett. A hozzá intézett (névtelen) levél, amelyben egy ismeretlen fiú házasságot ígért neki, ha elvégzi a festőakadémiát, azonban hirtelen eszébe ötlött. Stefanie mélységesen megdöbbent, amikor a kutató megmondta neki, ki is volt az a sápadt, csillogó szemű fiatalember, aki négy éven keresztül imádta őt...

Perge Ottó - Kuruc.info