Bezár!
2019. november 13., szerda, Szilvia, Bulcsú, Enese napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
12:34 Megrendszabályozná a Fidesz a "Tordai-Jakabokat": kitiltást és egyéves fizetésmegvonást is kaphatnak12:00 Berlinben építi meg első európai gyárát a Tesla11:40 Megkezdődött az Iszlám Állam tömeggyilkos emírjének pere Budapesten11:22 Továbbra is érkeznek az esélytelen rakéták a Gázai övezetből Izraelbe11:13 Muzulmánok ellen tervezett fegyveres támadással gyanúsítanak két lengyelt10:44 A Japán Birodalmi Haditengerészet jelentősebb technikai fejlesztései09:55 Napi Bencsik: Mészárosék nem loptak, szerencsésen versenyeztek09:29 Az oroszbarát szocialisták megbuktatták az EU felé közeledni akaró moldovai kormányt08:44 Erre tart a klímabolsevizmus: Jane Fonda már nürnbergi pereket akar azok ellen, akik nem harcolnak velük08:33 Leleplezett mélyállam: megnevezték a Trump-Zelenszkij beszélgetés kiszivárogtatóját07:58 Ideiglenes elnökké nyilvánította magát a bolíviai szenátus egyik alelnöke07:45 Zivatarokra és széllökésekre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat07:33 Egyelőre nem lesz Putyin-Zelenszkij találkozó06:50 Nyugodtabb szívvel lehet vonatra ülni - de csak a mai napon22:33 Soha nem adja fel - üzente Morales Mexikóból
24 óra legolvasottabbjai

Extra, Tanulmányok ::

A varsói szerződés legnagyobb "love story"-ja

Reklám


Tóvári Béla alezredes, vezérkari osztályvezető
1971-től 1973 májusáig a magyar és a szovjet katonai és politikai vezetés mindent elkövetett, hogy megakadályozzon egy válást és egy házasságot, mert azok ártanának a két nép hagyományos fegyverbarátságának, aláásnák a Varsói Szerződés vezetése iránti töretlen bizalmat, nem kívánatos társadalmi hatásokkal járnának és megaláznának egy köztiszteletben álló szovjet vezérezredest, aki a szövetség legmagasabb rangú képviselője Magyarországon.
A hivatalos és informális nyomásgyakorló lépések azért történtek, hogy megakadályozzák az akkor 50 éves Natalia Nyikolajevna Csernogubova válását a 68 éves Iván Vasziljevics Tutarinov vezérezredestől, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erői Főparancsnoksága magyarországi képviselőjétől, majd lehetetlenné tegyék, hogy férjhez menjen az akkor 43 éves Tóvári Béla vezérkari alezredeshez, aki előbb az MNVK 11. önálló osztályának alosztályvezetője, majd a Magyar Néphadsereg katonai főcenzora.

A lebeszélés és elrettentés nem járt eredménnyel. Natalia Nyikolajevna 1973 januárjában Moszkvában elvált a férjétől, Tóvári Béla már 1972 februárjában Budapesten a feleségétől. A Győzelem Napján, 1973. május 8-án kötöttek házasságot Moszkvában. Ennek azonban nagy ára lett.

1973. június 1-jén a katonai főcenzort büntetésből leváltották, alacsonyabb beosztásba helyezték vidékre, de csak olyan kisebb alakulathoz mehetett, amelynek közelében nem helyezkedett el szovjet egység. Így került Nyíregyházára feleségével egy olyan laktanyába, ahol kezdetben a földes szoba egyik sarkában vaskályha állt, WC és tusoló pedig a folyosó végén. Ebbe és a megpróbáltatásokba belerokkant. Csak három évvel később csempészték vissza Budapestre a Hátországvédelmi Parancsnokságra, amikor vidéken már nem lehetett gyógyítani sem az ő, sem a felesége betegségeit. 1982-ben rokkantsági nyugállományba helyezték. 1981-től négy infarktusa volt, a negyedik elvitte 1991. szeptember 9-én, a Honvéd Kórházban.


Natasa 1978-ban
Tóvári Béláné, született Natalia Nyikolajevna Csernogubova nem ment újból férjhez, közös gyermekük nem született, ma 89 éves. 1994 óta magyar állampolgár. Nem költözött haza Moszkvába és nem is akar. Egy harmadik kerületi, Duna-parti társasház első emeletén szerény körülmények között nyugdíjasként egyedül él. Tóvári Béla régi barátjai közül ma már csak én látogatom meg időnként, s beszélgetek vele hol oroszul, hol magyarul, évtizedek óta tegeződő viszonyban. Egyre többet gyengélkedik, de emlékezete kitűnő.


Iván Vasziljevics Tutarinov vezérezredes
Igyekszem leküzdeni elfogultságaimat, amikor a történteket közre adom. Tóvári Bélát újságíróként ismertem meg 1965-ben. Nekem, a tartalékos tisztnek nemcsak szakmai elöljáróm lett, hanem a barátom is. Ismertem azt a családot is, amelyből kilépett, s elsőként mutatta be új feleségét is, akit most utolsóként látogatok. (2003-ban engedélyt kértem a Honvédelmi Minisztériumtól, hogy a Központi Irattárban kutathassak Tóvári Béla megmaradt dokumentumai között. Az iratokat csak anonimizálva ismerhettem meg. A kitakart neveket részben ismertem, részben kisebb nyomozás után kiderítettem. Tóvári Béláné írásban járult hozzá, hogy nyilvánosságra hozzak minden általa tudott tényt és véleményt, több órás hangfelvételt készítettem vele.)

Ismerkedjenek meg a dráma két főszereplőjével.
Natalia Nyikolajevna Csernogubova


Natasa apai nagyapja: cári
tábornok, helytartó Lengyelországban
1921. június 3-án született Moszkvában. Natasának becézték. Apai és anyai ágon is ősi nemesi származású. Apai nagyapja cári tábornok, helytartó Lengyelországban.

Apja mérnök, alezredes, cári tiszt, börtönben is ült 1940 és 1948 között. 1971-ben hunyt el. Anyja - akinek édesapja szintén cári tábornok - főiskolai tanárnő, angolt, németet és franciát tanított, 1969-ban halt meg. Egy bátyja volt. (A kor jellemző vonása, hogy az előbbiekről még 1972-es önéletrajzában is azt kellett írnia: "Szüleim munkásemberek voltak.")


Natasa édesanyjával 1945-ben,
lent saját fia, fent Tutarinové
A moszkvai nyelvészeti főiskolán angol-német szakos volt, német fordítói képesítést szerzett, majd felvette a japán és spanyol nyelvet is. Tehetségesen balettezett.

1937-ben, 16 éves korában ment férjhez először. Első férje egy bányamérnök, aki századosként a II. világháború első napjaiban eltűnt. Fiúk, Misztyiszlav 1938. október 22-én született. Neves rakétatervező mérnök lett. 1972-ben, üdülésből hazafelé repülve, Szocsi mellett egy polgári utasszállító gépen a tengerbe zuhant. Hiába keresték. (Natasa és férje, Tutarinov vezérezredes a helyszínre repültek, napokig kutatták szemükkel a tengert, álltak egy hajó fedélzetén, de a csoda nem történt meg. Natasát végzetesen megviselte imádott fia elvesztése, lelkileg összetört, s ez az állapota döntően befolyásolja majd elhatározását a válásról.)


Tutarinov ezredes, 1943-ban
a kubányi lovas hadtest parancsnoka
1942-ben fél évig ápolónő egy kórházvonaton, megsebesül: repeszt kap bal karjába és jobb lábába. Pjatyigorszkba tart, amikor a vonaton meglátja őt a 18 évvel idősebb Iván Vasziljevics Tutarinov ezredes, a 4. kubányi lovas gárda hadtest parancsnoka, aki a találkozás után két évig keresteti segédtisztjével.


Natasa 1953-ban Szverdlovszkban
Tutarinov nős volt, de felesége eltűnt Breszt-Litovszknál, két gyermeke maradt, az akkor 12 éves Léna és a 8 éves Vlagyimír. 1944 végén, amikor a lovashadtest Rosztov alatt várakozott bevetésre, a segédtiszt megtalálta Natasát. A szerelem kölcsönös volt. A fronton azzal esküdtek meg nem hivatalosan, hogy a háború után majd jogszerűen is összeházasodnak, ha nem kerül elő Tutarinov eltűnt felesége. 1946-ig vártak, és akkor Moszkvában megjelentek az anyakönyvvezető előtt. Ettől kezdve három gyereket neveltek békességben, hiszen ott volt Natasa nyolc éves fia is.
Ivan Vasziljevics ekkor már altábornagy, Bugyonnij marsall stábjának főnöke, s még 1956 előtt vezérezredes a Honvédelmi Minisztériumban. Földijei, osztálytársai szűk baráti társaságot alkotnak és segítik egymás előrejutását. Grecsko marsall (a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka 1960-tól 1967-ig, majd a Szovjetunió honvédelmi minisztere 1967-től egészen haláláig, 1976-ig) éppúgy kubányi kozák volt, mint Tutarinov, együtt nőttek fel Asztrahány alatt Krasznij-Járban, de ehhez a körhöz tartozott Malinovszkíj és Zsukov marsall, valamint Stemenko hadseregtábornok is. Jellemző, hogy amikor Sztálin leváltja Zsukovot a miniszteri posztról, s az Urali Katonai Körzet parancsnokának küldi Szverdlovszkba (Jekatyerinburg), a vezérkari főnöke Tutarinov, aki ott a díszszemle parancsnokaként jelentett neki 1962. május elsején.


Zsukov fogadja Tutarinov jelentését 1962-ben

Natasa a moszkvai balett intézetben
Zsukovot is megejti Natasa belülről kisugárzó szépsége, vonzó, tartalmas egyénisége, lelki harmóniája és tisztessége. Udvarolna is, de visszautasításra talál. Nős ember, két lánya van, Szverdlovszkban egy orvosi végzettségű gyógytornászt vett el, ám nem boldog. Becsületes ember módjára Tutarinov elé állt, s megkérdezte: elengedi-e a feleségét, ha komolyak a szándékai. Tutarinov nemet mondott, akárcsak Natasa. A marsall tudomásul vette a döntést, a barátság maradt.

Tutarinov Lvovból érkezett 1956-ban Magyarországra Konyev stábjának főnökeként. (Konyev 1955 és 1960 között a VSZ EFE főparancsnoka.) Majd amikor 1956. november 4-én nulla órától a magyarországi szovjet csapatok főparancsnoka, Vaszilíj Kazakov hadseregtábornok lesz, Tutarinovot mellé vezénylik Mátyásföldre. A család Lvovban maradt, Natasa egyszer meglátogatta a férjét. Majd ismét Moszkva, ahonnan 1965-ben jönnek Budapestre, miután Ivan Vasziljevics Tutarinov vezérezredest kinevezték a VSZ EFE magyarországi képviselőjének, s Budapesten, Zuglóban, az Abonyi utcai villában, szemben a Pártfőiskolával elfoglalta szolgálati helyét, hogy 1971-ig hat évet töltsön ott feleségével.

Tóvári Béla
1928. június 10-én született Budapesten. Apja egy tatai borbély, aki korán bekapcsolódik a szociáldemokrata mozgalomba, anyja egy nagyváradi mozdonyvezető lánya. Hatéves volt, amikor szülei elváltak. Apja két év múlva újranősült, egy tatai újságkihordó leányát vette el. Ebből a házasságból Bélának két féltestvére született: 1938-ban Rózsa, 1940-ben Margit. Nehéz anyagi körülmények között éltek, apja sok mindennel próbálkozott, volt például lapkihordó, festődei munkás és muzsikált esténként kiskocsmákban. Béla 1941-ben a nagynénjéhez került Szentendrére, ott végezte el a négy polgárit nővére és a nagynéni támogatásával.

Megélhetési és lakhatási gondjai elől a régi hadseregbe menekül 1943 januárjában. Növendék 1945. január 24-ig a magyar királyi repülő csapatok tiszthelyettesképző iskolájában Szegeden, motorszerelő és repülőgép-vezető bizonyítványt szerez, szolgál Taszáron, Sárváron, Bükön. 1944 decemberében Hévízen letartóztatják, mert hamisított leszerelő jegyet, szabadságos levelet és orosz-magyar igazolványt találnak nála. Bezárják egy hévízi szállodába. 1945 januárjában Sopronba menet megszökik kísérőjétől. Áprilisban bujkálása közben fegyver- és alakulat nélküliként jugoszláv partizánok fogságába esik. Innen is megszökik, de május első napjaiban bolgár fogságba kerül, bolgár csapatokkal jön vissza Magyarországra, júliusban Pécsett szabadon engedik. Szüleihez megy Kömlődre, mezőgazdasági munkát végez, majd 1945 novemberében önkéntes jelentkezés alapján bevonul a székesfehérvári parancsnokságra, ahol büntetőintézeti őrkülönítményhez osztják be. 1946 márciusában az 5. határvadász zászlóaljnál írnok, kiképző, júniusban őrvezető.


Tóvári alezredes, az MN katonai főcenzora
1946
. augusztus elsején felvették a hivatásos állományba és előléptették szakaszvezetővé. 1947 és 49 között elvégezte a Kossuth Akadémia tisztképző főiskoláját, március 15-én alhadnagyként avatták fel és beosztották az esztergomi I. páncélos hadosztályhoz segédtisztnek. Itt egyre előrébb lép, 1954-gyel bezárólag igénybevételi alosztályvezető, majd tervezési és szervezési alosztályvezető. 1954 és 57 között elvégzi a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia alaptagozatát, 1955 októberétől százados. 1957 decemberében már a HM-ben van, 1962 októberéig a Szervezési és Műveleti Csoportfőnökségen főtiszt, 1960-tól őrnagy; 1962-63-ban a VKF hadműveleti főtisztje; 1963-65-ben cenzor főtiszt a VK önálló cenzori osztályán; 1965 decemberétől 1972 júliusáig cenzor alosztályvezető az MNVK 11. önálló osztályán. 1966 októberétől alezredes. És ekkor éri el katonai pályafutásának csúcsát: 1972. július 1-től 1973. június 1-ig a Magyar Néphadsereg katonai főcenzora, közvetlenül az MNVK Titkárságához tartozik.

Lényeges megjegyezni, hogy 1963 és 1973 között Csémi Károly altábornagy a vezérkari főnök, 1966-ig honvédelmi miniszter-helyettesként, 1966-tól a miniszter első helyetteseként. 1973-ban Oláh István altábornagy lesz a néphadsereg vezérkari főnöke, Csémi vezérezredes államtitkárrá lép elő, Czinege Lajos vezérezredes honvédelmi miniszter után a második ember.
A pártba 1947. február elsején lép be. 1954-ben kétéves hadosztály-pártiskolát végez. Apjáról ezt írja:

"1945-47-ig a tatai Sz.D.P. és a Nemzeti Bizottság elnöke. 1947-ben belátva az Sz.D.P. helytelen politikáját a pártból kilépett és 1948. január 1-jén belépett az M.K.P.-ba, azóta is tagja a pártnak. 1948-ban a párt ajánlására Görgényi vezérőrnagy elvtárs elhelyezte a szentendrei Táncsics laktanyába, mint fodrászt és itt dolgozott 1952. szeptember 31-ig. 1952. október elsején a helyi Fodrász Szövetkezet elnökévé választották és a szövetkezet M.D.P. alapszervezeti titkára is lett, a helyi iparügyi állandó bizottság tagja, zenekar vezető."

1949. június 18-án megnősül.

"Feleségem Kosztyu Erzsébet, 1928-ban Nyírcsászáriban született, hat elemit végzett, szakmája női szabósegéd, a Józsa nevű szalonban dolgozott a Városház utcában 1948. június 18-ig. Jelenleg (1953 ápr. 7.) nem dolgozik. 1950. április 20-án született Béla és Ildikó nevű ikergyermekem. Feleségem az MNDSZ, az MSZBT, valamint a Vöröskereszt tagja. Apósom postai segédmunkás volt. Mikor a házuk összedőlt Nyírcsászáriban, Pestre költöztek. Előbb postás, aztán házfelügyelő, jelenleg a VII. kerületi Tanács lakatosműhelyében dolgozik. Az M.K.P. tagja volt, de az egyesülés után kizárták, mert analfabéta."

Az első találkozás, válás és házasság

Natasa és Béla első találkozásáról, kapcsolatuk kezdetéről teljesen téves információi vannak a Honvédelmi Minisztériumnak, mintha nem működött volna a katonai hírszerzés és elhárítás egyik oldalon sem. Amint a különböző iratokból - mindenekelőtt a Személyügyi Főcsoportfőnök első helyettesének, Halász Antal ezredesnek 1974. május 15-én készített összefoglaló feljegyzéséből - kiderül, ezt az időpontot 1971-re tették.

Natasa azonban pontosan emlékszik:


Tóvári és Tutarinov 1971. június 10-én
"Bélával először 1968 nyarán találkoztam Moszkvában. Beteg édesanyámat mentem látogatni, de közben hivatalos voltam egy esküvőre, aztán a "Prága" étterembe. Mint kiderült, egymásról nem tudva, külön-külön lettünk meghívva, Béla barátja volt a férj, egy szovjet katonatiszt. Bemutatták Bélát, akit a társaság egy férfiszépségnek tartott: kék szem, őszülő halánték, szabályos, férfias vonások, sportos, magas termet. Mosolygós, behízelgő, megnyerő modorú.

Hazarepültem, s valamelyik nap fájni kezdett a fogam. Férjem segédtisztje mondta, hogy a HM épületében rendel egy nagyon jó fogorvos. Épp kiszálltam a kocsiból a HM épülete előtt, amikor rám köszönt Béla, jött a munkahelyére. Egymásra mosolyogtunk és elkérte a telefonszámomat.
 

Natasa férjével 1971-ben
Attól kezdve minden nap telefonált. Lakásunkhoz közel, a Városligetben egy padon találkozgattunk. Tutarinov nem volt féltékeny, mindig megbízott bennem, házasságunk 29 éve alatt soha egyetlen hangos szóváltás nem volt köztünk. Kérte Bélát, hozza el feleségét, Irénkét is. Minden második vasárnap négyesben kirándultunk vidékre, Irén gyerekruhát varrt az unokámnak. Tutarinov úgy mutatta be Bélát másoknak, mint a barátját, aki sokat segít nekem eligazodni, tájékozódni, hétköznapi dolgaimat intézni Budapesten.

Az ördög azonban nem alszik - folytatta Natasa -, sajnos tényleg kezdett tetszeni Béla (úgy ejti: Bjélka). Néha szégyelltem magam érzéseim miatt, mit szólnának a szüleim, ha tudnák, s Iván Vasziljevics tényleg nem érdemli meg, hogy akárcsak gondolatban is vétkezzek ellene. De Béla egyre komolyabban és egyre nagyobb lendülettel közeledett. Egy év múlva ismét beteg édesanyámhoz mentem Moszkvába. Béla pillanatok alatt talált hivatalos indokot, hogy ő is jöhessen.

És Moszkvában lázasan, mint egy ifjú, csillogó szemekkel, hosszan szerelmet vallott. Arról is beszélt, hogy házassága zátonyra futott, kiürült, tartalmatlan, szokványos és sablonos, képtelen megújítani, sokat veszekednek és unják egymást Irénnel. Még olyan csúnyát is mondott, hogy annak idején csak azért vette el, mert nem volt hová mennie, mostohaanyja nem szerette, kinézte, Irénnek viszont volt lakása, ezért a táncparkettről egyenesen felment hozzá és oda is költözött. Gyerekei nevelésére sincs elég ideje és kedve, mert nem akarnak tovább tanulni, haszontalan dolgokkal töltik szabadidejüket. Lányát ezért bedugta egy fotólaborba, ahol laboráns lesz, fiát pedig protekcióval elhelyezte a Malévnél, lokátor-és rádióműszerész lesz.


Natasa, Tutarinov és Losonczi Pál

Napokig sétáltunk Moszkva legszebb részein kéz a kézben, órákig ültünk egy-egy kávézóban, étteremben, néha megállított, magához húzott, hosszan a szemembe nézett. Aztán egyre sűrűbben csókolt, és végül egyik este elszabadult a pokol, s én már nem tudtam ellenállni. A bűnbeesés szörnyű tudatával érkeztem haza. Soha nem vétettem egyik férjem ellen sem, tisztességes, vallásos nevelést kaptam, lánykoromban is olyan komoly voltam, hogy velem még csak cicázni sem lehetett.

Mondom aztán itthon, valamelyik nap az Abonyi utcai villában férjemnek: - Iván Vasziljevics, nekem tetszik a Béla! Mire ő nevetve: - Nekem is! Ezzel aztán le is volt zárva a dolog akkor. Ellenben szólt: - Vigyázz a Zsenyára! Zsenya Vutecsics Jevgenyíj szobrász volt, akinek néha modellt ültem, márványportrét faragott rólam és közben nyíltan udvarolt. Béla is észrevette, s néha a vacsoránál, férjem jelenlétében legényesen rivalizáltak értem, pedig Zsenyának vigyázni kellett a szívére, több infarktusa is volt már.

Tutarinovnak 1971-ben lejárt a budapesti küldetése, és a nyáron hazatértünk a Szovjetunióba. Amikor Béla 1972 februárjában elvált a feleségétől, hamarosan ott volt nálunk Moszkvában és azt mondta: - Akkor most Te jössz, Te is el fogsz válni! Azt válaszoltam határozottan: - Soha! Soha, megértetted?! Már az is súlyos bűn volt, amit eddig csináltunk! Többet nem vétkezem Ivan Vasziljevics ellen!

Eltelt egy-két hónap, s Béla nem tágított, konok volt, sürgette a válásomat. A döntő pillanat október elseje volt, amikor megkaptam a hírt, hogy Szocsinál a tengerbe zuhant a fiam. Odarepültünk, s teljesen összetörtem. Nyugtatókon éltem, teljesen legyengült lelkiállapotba kerültem, ellenálló képességem a minimum alá csökkent, s akkor azt mondtam: most már mindegy, mi lesz, jöhet bármi. Moszkvában a férjem elé álltam, s kértem, hogy engedjen el, váljunk el, Bélával visszamegyek Magyarországra. Ivan Vasziljevics, a büszke kubányi kozák tiszt azt mondta: - Ha akarod, teljesen szabad vagy! Beadom a válópert, van 30 napod, az alatt még meggondolhatod!

1973. január 27-én Moszkvában kimondták a válást. Május 8-án odakint összeházasodtunk Bélával. Szeptember végén jöttünk haza Magyarországra. Ivan Vasziljevics három évvel élte túl az eseményt, 1976-ban meghalt."

Eddig a történet emberi oldala, volt azonban egy hivatalos vetülete is, amely legalább ennyire megrázó.

A hatalom nem enged, Tóvári téved

Tóvári Béla alezredes 1972. július 1. és 1973. június 1. között katonai pályafutása csúcsán van: 43 évesen a Magyar Néphadsereg katonai főcenzora, várja ezredesi kinevezését. Okkal érzi úgy: az útnak még nincs vége, egészséges, sikeres, többre is viheti. Akar még valamit kezdeni az életével. Versenyképtelen riválisai néha karrieristának nevezték, ő viszont utálta a "hülye, de szerény" típusú földhözragadt elvtársait, akiknek minden úgy jó, ahogy van, azt kell szeretni, ami van.

Nagyon mélyről küzdötte fel magát, megpróbáltatások és nélkülözések közepette, de nem sérült meg lelkileg, szellemileg, testileg, morálisan. Nincsenek káros szenvedélyei: nem iszik, nem vadászik, nem kártyázik, nem dorbézol, nem szórja a pénzt. Lényeglátó és megfontolt. Legendásan jó külső megjelenése, svádája, kapcsolatteremtő képessége ellenére sincsenek nőügyei, nem gyűjt olcsó kis skalpokat sem a munkahelyén, sem a környező presszókban, sem a szerkesztőségekben, ahol hivatalból megfordul. ("Kivár, mert nagyvadra vadászik!"- volt hallható a sunyik pletykája.)

Imádja a természetet, Solymáron telket vesz, rajta kis házzal és rózsákat termeszt. Családosan kirándulunk, bejárjuk a Bakonyt, a Balaton-felvidéket és a Bükköt.

Mérték- és arányismerő. Soha sem locsog katonai titkokról, de az kiderül szavaiból, hogy mélyen megveti a tábornoki kar züllött részét, elvtelen életmódját, harácsolását, gazdagodását, azt, hogy vezetésre alkalmatlan, kis képességű és jellemtelen vezetők csak személyes- és pártkapcsolatokba kapaszkodva tudnak fennmaradni, megalázóan keresve a szovjet tanácsadók, a VSZ és a moszkvai vezérkar parancsnokainak kegyeit. Nem akar minden áron alkalmazkodni és végképp nem szeretné a tisztikarra jellemző munkás-paraszt házasságok panelszürke sablonos családi életét élni: a katonafeleség otthon ül a két szobás lakótelepi lakásban, unalmát nem tudja mivel elűzni, inni kezd, délelőtti barátot keres, eszik és elhízik. (Béla egyszer elmeséli Natasának, hogy felesége bevallotta: megcsalta, de kéri, hogy ezt ne használja fel ellene a bíróságon soha.)

Béla a szovjet típusú kollektivizmus nyomasztó évtizedeiben ki akar mászni a mocsárból, változtatni a szürke szokványokon, azonban mégsem számol előrelátóan legalább három dologgal, s ez nem várt fordulathoz vezet.

1., Eddigi pályáján csak az előmenetelhez szükséges alapvető katonai ismereteket szerezte meg, általános műveltsége hiányos. Gondolkodása néha leegyszerűsítő, csak feketében vagy csak fehérben látja a világot, eltűnnek az árnyalatok és a különbségek, hiányzik nála a szempontváltások rugalmassága és gazdagsága, az összetett dolgok ok-okozati elemzése és rendszerbe foglalása. 2., Katonai és magánéleti sikerei egy ponton túl indukálják a sárga irigységet, a tehetségtelenek, a versenyképtelenek, az örömtelenek és boldogtalanok bosszúját. 3., Emberi érzései hiába őszinték és tiszták, ha családi állapotának megváltoztatása és nősülési szándéka hatalmi érdekekbe ütközik, akkor ő fogja a rövidebbet húzni, elöljárói fütyülnek méltányolható egyetemes és alkotmányos emberi jogaira.

És ráadásul naiv is. Azt hiszi, a gyors váltás után holnapután éppúgy megjelenhet az elit körében egy protokolláris rendezvényen, karján Natasával, mint tegnapelőtt Tutarinov vezérezredes. Könnyelműen elmondja egyoldalú terveit a folyosón: "Az esküvő előtt adunk majd egy koktélpartit Natasával a Tiszti Házban, amire meghívjuk Kádár és Losonczi elvtársat is." Félóra múlva már mindenki tudta a hírt a HM-ben, s leginkább az a főcsoportfőnök tábornok gúnyolódott, aki 30-40 kört ment majd minden nap a páternoszterrel föl-le, mert olyan részeg volt, hogy nem mert kilépni, míg valaki le nem állította azt.


Czinege Lajossal beszélget Ilkei Csaba 1973-ban a HÉT műsorában
Nem méri fel elég reálisan azt, hogy a HM vezetői bármit megtehetnek vele a következő intézkedések közül:

1., Megtagadják a házasságkötési engedély kiadását. 2., Bevonják a szolgálati útlevelét. 3., Leváltják és alacsonyabb beosztásba helyezik, alacsonyabb fizetéssel. 4., Nem maradhat Budapesten, el kell tűnnie vidéken egy olyan eldugott helyőrségben, alakulatnál, ahol nem ingerli a dühös szovjet parancsnokokat, ahol nem ismerik arcról Tutarinov vezérezredes tegnapi hitvesét. 5., Távozásra kényszerítik a hadseregből, és a civil életben kell állást keresnie, noha ott semmilyen végzettsége sincs és semmihez sem ért.

És, fájdalom, az 5 lehetséges következményből az első négy be is következik. Az ötödik csak azért nem, mert Tóvári alezredes az utolsó pillanatban újraértékeli helyzetét, visszakozik kéréseitől és követeléseitől, önkritikusan elfogadja a felkínált hivatalos megoldást. Rádöbben: egyedül és kiszolgáltatott maradt a hatalommal szemben, érzelmeit alá kell rendelni az arasznyi létnek, akkor talán túléli tévedéseit.

"...Közben Tóvári alezredes az ágyában hentereg..."

A legfelső katonai vezetés alapállását és szemléletét Tóvári-ügyben az az összefoglaló jelentés tükrözi legjobban, melyet a Személyügyi Főcsoportfőnökség készített 1974. május 15-én, s melyre elolvasás után Czinege Lajos honvédelmi miniszter még aznap ráírta: "Egyetértek." Ebben - egyebek között - a következők olvashatók:

"Miniszter elvtárs Csémi és Oláh elvtársak jelenlétében személyesen is meghallgatta és beszélt vele tervezett házasságáról. Ennek során miniszter elvtárs kategorikusan elítélte magatartását. Éles szavakkal felelősségre vonta, mert a házasságkötési engedélyt hazudozással és csalárd módon járta ki.

Házasságkötési kérelmét elöljárója, Mórocz Lajos vezérőrnagy - akkor VKF helyettes - egyetértően záradékolta, annak következtében, hogy Tóvári úgy tájékoztatta Mórocz elvtársat, hogy házassági szándékát miniszter elvtársnak és Csémi altábornagy elvtársnak már jelentette és azzal egyetértenek. Mórocz elvtárs a jelentés valóságát nem ellenőrizte, elhitte és a kérelmet egyetértően záradékolta.

Ezt követően néhány nap múlva Csémi altbgy. elvtárs állásfoglalása alapján Molnár ezredes személyügyi főcsoportfőnök helyettes felszólította Tóvári alez-t, hogy a házasságkötési engedélyt tekintse érvénytelennek és szolgáltassa vissza.
(Csémi az útlevelét is elvetette - megj.: I.Cs.) Az utasításnak nem tett eleget, mert állítólag az engedélyt már elküldte Moszkvába.

Miniszter elvtárs félreérthetetlenül rádöbbentette arra a tűrhetetlen helyzetre, amelybe Tóvári alez. a katonai vezetést és önmagát hozta, hogy hat évig itt van Budapesten az EFEF magyarországi képviselője, akinek feleségét a megillető tisztelettel veszik körül, közben Tóvári alez. az ágyában hentereg; saját családját eldobva, elszereti egy rangjának, küldetésének megfelelő tisztelettel övezett idős szovjet tábornok feleségét és egyik napról a másikra mint saját feleségével akar megjelenni.
Ez elviselhetetlen a környezet tisztességérzete, erkölcsi felfogása és önérzete számára. Egy főtiszt részéről tűrhetetlen ez az eljárás.

A történelem ismer "nagy szerelmeket", amikor államférfiak lemondva közéleti méltóságról, rangról, kiváltságról félrevonultak. Ha valóban olyan nagy a szerelem a nála hét évvel idősebb asszony iránt, ezt Tóvári is megteheti, váljon ki a hadseregből és vegye feleségül.

Tóvári alez. elmondta, hogy leendő feleségével mint hivatásos tiszt egyezett meg a házasságban, a polgári élet számára nem lehet választás, az asszony pedig terhes tőle, kéri a házasság engedélyezését. Hogy szavának nagyobb nyomatékot adjon, arra hivatkozott, hogy leendő felesége öngyilkos lesz, ha a házasság nem jön létre.

Végül miniszter elvtárs a hadseregből távozás alternatívájaként közölte, hogy Tóvári kérje magát vidékre és akkor érvényesnek tekinti a fondorlattal kieszközölt házasságkötési kérelmet.
(És lehetővé teszi kiutazását Moszkvába, - megj.: I.Cs.) De így is egy életre megvan a véleménye Tóvári becstelen magatartásáról.

Ezt követően Tóvári alez. egy nap gondolkodási időt kért, majd elismerve házassága kényes körülményeit, március 9-i beadványában kérte vidékre helyezését.
"A házasságunk megkötéséből várható nem kívánatos társadalmi hatások elkerülése végett kérem vidékre történő áthelyezésemet és a lehetőségek függvényében képzettségemnek, koromnak, valamint egészségi állapotomnak megfelelő beosztásba helyezésemet." (Itt lemaradt a megelőző mondat, a pontosság kedvéért idézem: "Miniszter Elvtárs jelentem, hogy házasságkötési ügyemben 1973 március 8-án történt meghallgatásom során felém felvázolt okokat és lehetőségeket értékeltem, amely alapján kérem Miniszter Elvtársat, hogy tegye lehetővé házasságom mielőbbi megkötését és kiutazásomat Moszkvába." - megj.: I.Cs.)


Csémi Károllyal készít interjút Ilkei Csaba 1972-ben a HÉT műsorában

Miniszter elvtárs március 17-én hozzájárult ahhoz, hogy a korábban kiadott házasságkötési engedélye érvénybe lépjen. Ebben jelentős szerepet játszott Tóvári leendő feleségének - aki akkor 52 éves volt - állítólagos terhessége. Ez akkor természetesen nem került ellenőrzésre, de azóta tény, hogy gyermekük nem született. Jóváhagyta Tóvári alez. kérelmét, hogy házasságkötésük várható nem kívánatos társadalmi hatása elkerülése /csökkentése/ érdekében vidékre helyezzék. (Innen is lemaradt egy lényeges mondat. Mert Czinege Lajos honvédelmi miniszter 1973. március 17-én Kálazi József vezérőrnagy, személyügyi főcsoportfőnök, miniszterhelyettesnek írt levelében határozottan megjelölte, hogy hova mehet vidékre Tóvári alezredes és áthelyezése nem szolgálati érdekű. Idézem a minisztert: "Egyetértve azon kérelmével, hogy házasságkötésükből várható nem kívánatos társadalmi hatásokat elkerülje, vidéki helyőrségbe történő áthelyezéséhez hozzájárulok annak figyelembevételével, hogy az áthelyezés szempontjából csak olyan kisebb helyőrség jöhet számításba, ahol, illetve amelynek közvetlen környékén szovjet csapatok nem települnek. Tekintettel arra, hogy áthelyezése nem szolgálati érdekű, illetménye megállapításánál az új beosztása a mérvadó." - megj.: I.Cs.)


Pavlov nagykövet, Fehér Lajos, Tutarinov, Losonczi Pál, Natasa, Csémi Károly és Borbándi János

Figyelembe véve kérését és a lehetőségeket, a Személyügyi Főcsoportfőnökség a nyíregyházi magasabb egység törzsébe javasolta hadműveleti tiszti beosztásba. Május 26-án tervezett beosztását vele megbeszélték, ezt tudomásul vette, észrevételt nem tett.

Ezt követően 1973. június 1-i hatállyal a személyügyi főcsoportfőnök a 10. tvr. 20.§./1/ bekezdése e., pontja alapján áthelyezte."
"...Érzelmeiket rendeljék alá egy felsőbbrendű kérdésnek!"

Az előzőek valóságtartalmához hozzátartozik, hogy nemtelen módszerekre Tóvári itt már részben nemtelen eszközökkel válaszol. Ő győzni akar, célba érni, s ha vele szemben a hatalom sportszerűtlen, akkor ő is az lesz, őt nem fogják falhoz szorítani. Így hát szögezzük le: Natasa sohasem volt terhes és sohasem akart öngyilkos lenni. De miután 1973. január 23-án Moszkvában Tóvári sürgetésére elvált Tutarinov vezérezredestől, s májusra kitűzték az esküvőt, Tóvári nem léphetett vissza azért, mert a HM-ben visszavonták házasságkötési engedélyét, elvették útlevelét, s kilátásba helyezték elbocsátását a hadseregből.


Losonczi, Tutarinov, Natasa és Csémi
1973. február 15-én levelet írt Czinegének és tudomására hozta, hogy a vezérkar főnöke, Csémi Károly altábornagy méltatlanul járt el vele szemben.

Azért, mert Natasa és ő is már 1971-ben közölte házasságkötési szándékát Csémivel, akinek akkor nem volt ellenvetése és többször is kiutazási engedélyt adott. Ezért volt érthetetlen, hogy a február 8-ra tervezett "... utazás előtt három nappal Csémi altbgy. elvtárs utasítására útlevelemet elvették. Ezt követően 1973. február 6-án közölte velem Csémi altbgy. elvtárs az Ön és saját döntését, hogy a házasságkötési engedélyemet adjam vissza, mint tiszt ezt a házasságot nem köthetem meg, de ha civil vagyok, nem kell engedély, ez amit mi csinálunk politikai ügy, ez a házasságkötés veszélyezteti a két ország hadseregei közötti baráti viszonyt és most a mi érzelmeinket alá kell rendelni egy felsőbb rendű kérdésnek. Mindezt a házasságkötésemhez majdnem két éven át kapott biztatás és egyetértés után, amikor minden törvényes és erkölcsi feltétel megteremtődött az érzelem szerinti házasság megkötéséhez, amikor én nem tehetek emberi méltóságot sértő lépést. Feleségjelöltem 1972 októberében - fia tragikus elvesztése alkalmából kapott táviratok megköszönésével egyidejűleg - levélben megkereste Miniszter elvtársat és Csémi altbgy. elvtársat, amelyben közölte végső elhatározásunkat és ismételten kérte a házasságkötésünkhöz való hozzájárulásukat, megértésüket. Erre Csémi altbgy. elvtárstól azt a választ kaptam, hogy közölhetem feleségjelöltemmel, szó szerint: - Mondja meg Natasának, hogy kérelmét itt kedvezően fogadták."


Natasát köszönti Czinege 1971-ben
Natasa 35 évvel később, 2005. június 29-én ezzel kapcsolatban azt mondta:

"Csémi volt a legnagyobb csalódásom. Családi barátságban voltunk. Jól beszélt oroszul, 1953-ban végezte el a Szovjetunióban a páncélos és gépesített csapatok akadémiáját. Felesége, Marika orosz tanárnő volt. Négyesben kirándultunk az ország minden részébe. Moszkvának Csémi volt a legfontosabb kapcsolat, előbb hívták, mint Czinegét, aki gyengén beszélt oroszul. A két ember rivalizált egymással, ami gyűlöletté fajult. Ha Tutarinov meghívta vacsorára Czinegét, az volt az első kérdése: jön-e Csémi is, mert akkor ő nem. De ha Csémit hívta meg a férjem, ő is azt kérdezte: ott lesz-e Czinege. Saját szememmel láttam, amint egy fogadáson kimentek veszekedve az előtérbe, mellükkel egymásnak feszültek és lökdösték egymást. De Csémi több jó pontot szerzett Moszkvában és tudta, hogy nem lehet eltávolítani a helyéről.

1971-ben felhívtam Csémit és találkozót kértem. Jött azonnal, talán még virágot is hozott és a Városligetben egy padon beszélgettünk. Elmondtam kapcsolatomat Bélával, terveinket, és kértem, segítsen, nehogy valamilyen retorzió érje Bélát. Úgy csinált, mintha megértett volna, hosszan elgondolkozott, megpuszilt és azt mondta: "Segítek!" Sajnos kiderült, hogy egy kígyó. Amikor Moszkvából hívták, akár a minisztériumból, akár a VSZ EFEF törzséből, akkor nekik ígérte meg, hogy szétrobbantja a kapcsolatot, nem kell komolyan venni és nem éri szégyen Tutarinovot.

Czinege nem volt ennyire rosszindulatú. Több megértés és részvét volt benne. Igaz, jó hatással volt rá felesége, Marika, aki a Luxus Áruházban volt vezető és legalább egyszer tisztességesen végighallgatta Bélát. Végül is Czinege adatta vissza a házasságkötési engedélyt, Béla útlevelét, s ő engedett vissza minket sikertelen kísérletek után egészségügyi okokra hivatkozva a nyíregyházi száműzetésből Budapestre 1976-ban.

Cséminél csak egy ravaszabb rókát ismertem, aki kifejezetten gonosz volt: Ugrai Ferencet. (A hírhedt katonapolitikai osztály négy elemit végzett helyettes vezetője, elhárítói szaktanfolyamot végzett, 1949-ben egyéves tüzértiszti iskolán volt a Szovjetunióban; 1957-63: vezérőrnagy, majd altábornagyként vezérkari főnök, honvédelmi miniszterhelyettes. 1963. április 5-én gégerákja miatt rokkantsági nyugdíjba helyezték. - I.Cs.) Lehet, hogy direkt tették mellénk az Abonyi utcába, lehet, hogy nem, de azt láttam, hogy figyel minket, az erkélyről kukkolta, hogy ki jön hozzánk, s ki távozik. Jelentette is, hogy ide jár a Tóvári! Hívatta Bélát hamarosan az egyik főnöke: - Kihez jársz te az Abonyi utcába? - A barátomhoz, Tutarinov vezérezredeshez. - válaszolta és hozzátette: - Kérdezd meg őt, ha kételkedsz! "

Régi igazság volt, hogy a szakmai minősítés olyan, amilyet a parancsnok akar. Ám a parancsnok is kaphat parancsot és akkor a szakmai minősítést átírja a politika.


Tábornokfeleségek: Natasa balján Cséminé, jobbján Borbándiné

1966 nyarán szolgálati jellemzés készül Tóvári Béla őrnagyról, az MNVK "11" Önálló Osztálya cenzúra alosztály vezetőjéről, mert elő akarják léptetni alezredessé. Idézek belőle: "1965. aug. 1. óta mint a cenzúra alosztály vezetője igen eredményesen dolgozik. Az alosztály munkáját jól szervezi, beosztottjait jól irányítja, velük szemben követelménytámasztó. Szakmai feladatain keresztül a Tájékoztatási Hivatal, a sajtó, a Rádió, a TV és az MTI szerveivel jó kapcsolatot alakított ki és munkájával titkaink védelmét, a MN népszerűsítését jól szolgálja. A munkában előforduló sikertelenségek esetenként kedvét szegik, ilyenkor hajlamos nem megalapozott következtetések levonására. Összességében igen öntevékenyen és jól végzi munkáját, soron lévő alezredesi előléptetését javaslom."

Olvashatatlan aláírás (Parancsnok)

"Egyetértek!" Csémi Károly,

"Előléptetését javaslom!" Halász Antal, Személyügyi Főcsop. főnökség

Eltelik hét év a következő szolgálati jellemzésig. Milyen alkalomból? "Alacsonyabb beosztásba helyezés" alkalmából. Mikor készül? A Tóvári körül zajló vihar kellős közepén, 1973. április 13-án, amikor indokolni kell a megtorló intézkedéseket. Idézem:

"Tóvári alezredes 1949 óta a Magyar Néphadsereg tisztje. Az eltelt idő alatt különböző beosztásokat látott el. Közel 10 éve végez cenzori munkát. Jelenlegi beosztásában munkáját kezdeményező készséggel, előrelátással végzi. Irányításával a cenzúra az elmúlt időben fejlődött, képes feladatának ellátására. Beosztottait munkájuk végzésében segíti, követelménytámasztó. Eredményt ért el a különböző sajtószervekkel az együttműködés kialakítása terén. Annak ellenére, hogy magatartásában az utóbbi időben pozitív változás tapasztalható, azonban továbbra is jellemző, hogy az elért eredményeket túlhangsúlyozza, a cenzúra munkáját túlbecsüli, igyekszik saját személyét előtérbe helyezni, esetenként szerénytelen.

Családi életében bekövetkezett változás miatt kérte a HM elvtárstól beosztásból való felmentését.

Figyelembe véve a kialakult helyzetet és kérését az Elnöki Tanács 1971. évi 10. számú törvényerejű rendelet 20.§. /1/ bekezdés a., pontja alapján, saját hibájából, javaslom jelenlegi beosztásából felmenteni és egyben alacsonyabb beosztásba helyezni más helyőrségbe.
A javaslattal a VK. Titkárság alapszervezeti vezetősége egyetért."


Szabó Zoltán ezredes

"Egyetértőleg felterjesztem." Oláh István. 1973.4.21.

Az angol katonai cenzúra ürügyén


Itt, ezen a ponton kell személyes tanúnak jelentkeznem. Tóvári Béla őrnagyot 1966-ben ismertem meg. Akkor a Népszabadságnál dolgoztam (egyetlen pártonkívüliként), s jött ellenőrizni egyik katonai témájú riportomat.

Mert mi is volt a katonai cenzor feladata? Védeni a katonai titkokat a nyilvánosság elől békeidőben és háborúban egyaránt. Az újságíró néha olyasmit is leírna, elmondana, megmutatna, amiről nem tudja, hogy tilos, s csak az "ellenségnek" használna vele. Az ellenség pedig figyel, nagyítóval keresi mulasztásunkat, mint hallottuk akkoriban. Tóvári és a katonai cenzorok megjelenést engedélyező aláírása és pecsétje nélkül nem jelenhetett meg egyetlen tudósítás, riport, interjú, fotó, légi felvétel sem katonai eseményről, létesítményről, rendezvényről, helyszíni történésről.

Tóvárit azonban szigorúan tiltó-korlátozó tevékenysége ellenére jobbára szerették a szerkesztőségekben a kollégák. Ennek alapvetően két oka volt. Közvetlen, jó humorú, segítőkész emberi magatartása. Nemcsak kihúzott valamit a szövegből, kivágatott egy-egy mondatot a hangszalagról, vagy nyolc kockát a vágóasztalon befűzött filmből, és ezzel megmentett a felelősségre vonástól időben, hanem főnökeivel szemben döntögette a tabukat is, azokat, amelyek már nem voltak védendő értékek. Igyekezett felszabadítani a tilalmi lista alól az elavult technikát, a kiselejtezett harcászati eszközöket, a döglött laktanyákat, a felszántott lövészárkokat - ezek már a kutyát sem érdeklik, nemhogy az imperialista hírszerzést. Tágította a nyilvánosságot, bátorította a katonai tudósítókat, minél gazdagabb tényanyagot használjanak fel és szakszerűen nevezzék meg azt, amit láttak.

Jómagam első tartalékos tiszti beosztása újságíróként: háborús körülmények között haditudósító, békeidőben katonai tudósító. Az utóbbiak szakmailag a HM Politikai Főcsoportfőnökségéhez tartoztak, azon belül is az Agit.-Prop. Csoportfőnökséghez. Emlékszem itt két kiváló tanáremberre: az egyik Dr. Munk Károly alezredes, a másik egy igazi bölcsész-típus: Paulin Béla őrnagy, aki később ezredesi rendfokozatban Czinege Lajos miniszter titkárságvezetője lett (róla még később). Ösztönözték és elismerték azt a törekvésemet, hogy igyekeztem valósághűen, színesen, sokoldalúan, helyenként némi kritikával bemutatni a honvédség életét.

Más tartalékos újságírók beosztása viszont: cenzor-tiszt volt, ők a vezérkari főnökséghez tartoztak Tóvári Béla irányítása alatt. Béla egyszer panaszkodott, hogy a továbbképzéshez nincs igazi szakirodalma, a szovjeteknek csak parancsaik és szankcióik vannak. Megjegyeztem, olvastam az angol katonai cenzúra második világháborús történetét és nagyon tetszett, hogy nem csupán titkokat védtek, hanem ötletdús dezinformációs tevékenységet is végeztek, igazi intellektuális teljesítményt nyújtva. Az angol vezérkar erre a területre a szerkesztőségi munka, a lapkészítés minden mozzanatát a gyakorlatból jól ismerő, művelt újságírókon kívül tanárokat, sőt, tudósokat is behívott. Olyan összehangolt dezinformációs hírekkel, tudósításokkal, cikkekkel, riportokkal, apróhirdetésekkel (!), sőt, fotókkal látták el a lapokat, rádiókat, melyek összhatásukban alaposan megtévesztették a németeket, átmenetileg megnehezítették tájékozódásukat, mert például nem tudták, most valójában lebombáztak valamely létesítményt vagy nem, voltak-e károk X utcában vagy nem, meghaltak-e emberek tömegesen Z negyedben vagy nem, ha eltaláltak egy élelmiszerraktárt, akkor miért működik mégis, ha egy üzlet eltűnt, akkor miért állnak sorban előtte, ha nincs üzemanyag-utánpótlás, akkor az új menetrend szerint miért jár több busz és vonat, ha meghalt a nagy hírű katonai stratéga, akkor hogyan tarthatott előadást tegnap este az egyetemen stb.

Béla azt válaszolta: egyetlen könyve van a brit katonai cenzúráról. De a bogarat betettem a fülébe. Eltelt egy-két év, és egyszer csak a következőket közölte: átkér tartalékos cenzori állományba, behív negyedévre és tanulmányozzam a brit katonai cenzúrát, mindent anyagot megkapok, amit csak össze tud kotorni a minisztériumban. Nem örültem az ötletnek: nehéz vizsgák előtt álltam az ELTE jogi karán, feleségem gyereket várt, munkahelyemen, az MTV-ben, a Hétnél, ahol alapító tag voltam, új főnököt kaptam. Nem baj, válaszolta, lazára vesszük és jut időd mindenre. Az áthozatal a katonai tudósítóktól nem ment simán, ott főcsoportfőnökig bezárólag ragaszkodtak hozzám, végül az erősebb kutya jogán Csémi döntötte el a presztízsvitát.


A Tutarinov házaspár Mátraházán

Így történt, hogy 1972 utolsó negyedévében minden reggel bementem a Honvédelmi Minisztérium épületébe civilben, ott átöltöztem, leültem egy íróasztalhoz és olvastam a kikészített anyagokat. A szoba a vezérkar folyosóján helyezkedett el, ezt onnan is észre kellett vennem, ha másból nem tudtam volna, hogy ha kimentem WC-re, csupa tábornoki nadrág állt meg mellettem a vizeldénél. Hideg ebédet hoztam magammal, délelőtt és délután kávét és szódavizet kaptam. Időnként kivittek terepre is, Budapest környéki alakulatokhoz, lőgyakorlaton vettem részt, , hogy, úgymond, meg tudjam védeni magam, ha kell. Képzett és kevésbé képzett parancsnokokkal beszélgettem a cenzori munkáról vallott nézeteikről, de a kifinomult, fantáziadús londoni és nyugat európai megoldásoknak csíráját sem leltem fel gondolkodásukban. A HM épületében idővel híre ment csodabogár jelenlétemnek. Délután öt órakor, mikor levetettem az egyenruhát, hogy ismét civilbe bújjak és induljak haza Zuglóba az épület mellett parkoló Zsigulimmal, egyre gyakrabban jöttek értem magas rangú vezetők segédtisztjei, hol Oláh Istváné, hol Csémi Károlyé, Oláh főnök titkárságvezetője, Szabó Zoli átvitt Szűcs Ferenchez és másokhoz. A főnökök várnak egy kis informális beszélgetésre. Ilyenkor késődélután szokás szerint előkerültek a konyakos és vodkás poharak, voltak, akik a fröccsöt hozták vissza a divatba, mert ezt látták a pártközpontban, a közigazgatási és adminisztratív osztályon. A koccintós társalgásban kölcsönösen megnyíltak a kíváncsiság csatornái és eltűntek a rangfokozatok közti különbségek. Kezdetben olvasmányaim felől érdeklődtek, a brit katonai cenzorok agyafúrt módszereiről, azok átültethetőségéről, hozzátéve: mit szólnak majd az oroszok, aztán mikor megettük a hűtőszekrényből elővett házikolbászt lila hagymával vagy a pirospaprikás kocsonyát, és testes vörösbort ittunk rájuk, akkor a televízió háza tájáról, annak kulisszatitkairól faggattak, végül este kilenc körül, a búcsúpálinka előtt többnyire annál a témánál kötöttek ki, hogy ki mit tenne, ha az orvos egyik vagy másik szép tévébemondónőt, műsorvezetőt írná fel neki receptre. Aztán mehettem haza villamossal, a kocsimat ott kellett hagynom a parkolóban.

Ám, őszintén szólva, nem ezekért az információkért írtam le a fenti pár sort, bár lehet, hogy a mai fiataloknak ez is érdekes lehet. Sokkal inkább azért, hogy elmondjam: soha ezeken a találkozásokon egyetlen rossz szót nem hallottam elöljárómról, Tóvári Béláról, sem szakmai, sem emberi gyengeségeiről. Bátor húzásnak tartották azt, amibe velem belevágott, a sajtóból csupa jó visszajelzés érkezett vissza a cenzori továbbképzésekről, s noha ekkor már tudták, hogy Béla elvált és készül az új házasságára nem is akárkivel, elítélő megjegyzés soha, senki részéről nem hangzott el. Különös, szokatlan és sajátos esetnek tartották - ők biztos nem vágtak volna bele -, de kimondva-kimondatlanul azt is elismerték, ilyesmihez azért olyan emberi és férfiúi tehetség, külső és belső adottság is kell, ami nem adatik meg mindenkinek. Csak attól óvták, hogy bátorsága, büszkesége túltengjen, mert azt a szovjetek nem fogják elviselni, már pediglen, ha telefonálnak, akkor itt vigyázzba vágja magát minden vezető és a pártközpontban is parancsnak veszik a kérésüket. Amitől féltünk, bekövetkezett.

Béla és Natasa esküvője Moszkvában 1973. május 8-án


1973
januárjában Keszthelyen a Helikon Szállóból sétára indultunk a befagyott Balaton napfényben szikrázó jegére. Béla újabb tervével áll elő:

- Írnod kellene egy jegyzetet az angol cenzúra történeti módszereiről, de ehhez előtte a nyáron még ki kéne menned civilben Londonba, beülni néhány könyvtárba és kijegyzetelni mindazt, ami hiányzik, például egy gazdag példatár a II. világháború idejéről. Ennek a szovjetek is örülnének. Szerzünk neked pénzt, valami ösztöndíjat. Aztán az év végén előléptetünk és te leszel a tartalékos cenzor tisztek parancsnoka. Megbeszéltem a főnökséggel, egyetértettek.

Habozás nélkül nemet mondtam:

- Ide figyelj, én újságíró akarok maradni, szabad, független ember. Júliusban születik a fiam, előtte egyetemi vizsgák, itthon kell lennem. Különben sem lehetek parancsnok, tudod, hogy nem vagyok munkás-paraszt káder. Értelmiségi származású pártonkívüli vagyok, az is maradok. Továbbá nem vagyok munkásőr, sem állambiztonsági hálózati személy, s hiába próbálkozna velem akár a katonai hírszerzés, akár az elhárítás. Ráadásul nem tudok sem vadászni, sem kártyázni, sem inni.

" - Mindig is magányos farkas voltál!" - vágta rá Béla. "Igen, de néha jó falkákat szerveztem magam köré, jó célok érdekében!" - válaszoltam.

Ennyiben maradtunk. Öt hónap múlva leváltották, alacsonyabb beosztásba helyezték, s száműzték vidékre, ahonnan már csak betegen tért vissza, anélkül, hogy a HM épülete közelébe engedték volna. A cenzori terveinek és álmainak örökre vége szakadt, én pedig nem írtam meg az angol cenzúra történeti módszereit példatárral, nem léptem elő, nem lettem parancsnok. Maradtam beosztott tartalékos.

Büntetés és végzet

Tóvári Béla vezérkari alezredest, a Magyar Néphadsereg katonai főcenzorát tehát leváltják és 1973. június 1-től alacsonyabb beosztásba helyezik: Nyíregyházára, a 15. gépesített lövész hadosztályhoz, melynek parancsnoka Hodosán Imre vezérőrnagy. A hadműveleti alosztályon előbb hadműveleti tiszt, majd októbertől főtiszt. Szovjet alakulat nincs a közelben.

Solymári kertjük rózsái között 1990-ben
"Az áthelyezés következtében az igen nagyfokú erkölcsi megszégyenítésen túl illetményem havi 1300 forinttal lett kevesebb, ezt még más anyagi károsodások egészítik ki. Beosztási helyem századosi rendfokozatú és katonai főiskolai végzettséget sem feltételez" - írja Béla 1974. február 1-jén a miniszternek.

Natasa, aki eddig több fürdőszobás villákhoz volt szokva, egyetlen nőként kerül egy olyan laktanyába, ahol egy vaskályhás földes szobát jelölnek ki számukra. "A WC és a tusoló a folyosó végén volt, lestem, hogy mikor mehetek, mikor végeznek a nőtlen tiszti szálló fiataljai"- emlékezik vissza. A helyzet csak öt hónap után normalizálódik, akkor kapnak a helyi színvonalnak megfelelő másfél szobás lakást, noha az már hónapok óta üresen állt.

A büntetés súlyos lelki traumát okoz, Natasának jobb az idegrendszere, őt elhelyezik a Mezőgazdasági Főiskolára, ahol orosz nyelvet tanít, szeretik a kiskatonák, akiknek gitározik, a parancsnok pedig néha külön ebédet is küld neki. Béla azonban kedvetlenül végzi feladatát, sokat van betegállományban. Nem erről volt szó, ezt a büntetést nem lehet elviselni. 1974. február 1-jén levelet ír közvetlenül Czinege Lajos vezérezredes honvédelmi miniszternek. A kézzel írott sorok elvileg meg sem érkezhetnének a miniszterhez, ám a régi barát, Paulin Béla ezredes, titkárságvezető segít, és a következő gépelt megjegyzéssel mégis Czinege Lajos kezébe adja a levelet:

"Miniszter Elvtárs jelentem:

Amikor sor- vagy hivatásos katona ír Miniszter elvtársnak, a szabályzat vonatkozó rendelkezései értelmében minden esetben udvariasan, de figyelmeztetem arra, hogy Miniszter elvtárshoz katona csak a szolgálati út betartásával fordulhat és felkérem, hogy ezt a rendszabályt tartsa be.

Ez esetben a körülményeket mérlegelve, a levelet mégis Miniszter elvtárs elé terjesztem. Kérem azzal kapcsolatos döntését.

1974. febr. 8.

Paulin Béla ezds."


A levél Tóvári kiborulását tükrözi, felsorolja alapvető sérelmeit és visszahelyezését kéri Budapestre:

"... házasságom megköthetősége végett - bízva elöljáróim jóindulatában és bölcsességében -, hogy a becsületünket is megvédjem, a rám kényszerített helyzetben kértem a vidékre való helyezésemet. Elöljáróim ekkor nekem megígérték, hogy a vidékre történő áthelyezéssel károsodás nem fog érni. Korra, egészségi állapotra, családi körülményeimre és az akkori szolgálati beosztásomra valamint a szakképzettségemre egyaránt tekintettel megfelelő vidéki beosztást fognak részemre biztosítani. Csak vállaljam el az áthelyezést.

A házasságkötésem miatt így végrehajtott áthelyezésemet nem tekinthetem másnak, mint büntetésnek, amire én a házasságkötéssel nem szolgáltattam alapot. Nem szegtem meg eskümet, nem sértettem semmilyen törvényt, sem szolgálati-, sem közérdeket, csak állampolgári jogomat gyakoroltam tisztességgel.

A házasságunk megkötése és feleségemnek Magyarországra történt áttelepülése nem járt azzal a negatív következménnyel, amiről elöljáróim szóltak és amihez megértést kértek. A feleségem és köztem létrejött házasságot nem lehet a két hadsereg egymáshoz való viszonyára alakító hatásként értékelni, mert annak egyszerűen ilyen hatása nincs a dolgok természeténél fogva. Ez a házasság sem több sem kevesebb mint két embernek az egymásra találása, amely az egymás iránti vágyból született. Egy házasság nem lehet státusz kérdése.

Bízva Miniszter elvtárs jóindulatában és bölcs belátásában, kérem, hogy az áthelyezésemmel kapcsolatban hozott korábbi döntését és annak rám nézve hátrányos, büntető jellegű végrehajtását vizsgálja felül és megváltoztatásáról rendelkezzen. Kérem Miniszter elvtársat, hogy Budapesten, a régi beosztási illetményemre és szakképzettségemre, rendfokozatomra, illetve az egészségi állapotomra, valamint feleségem súlyos egészségi állapotára figyelemmel szíveskedjék szolgálati lehetőséget biztosítani.

Miniszter elvtárs!

Sem én, sem pedig kedves feleségem nem tudunk és nem is akarunk a házasságunk miatt ért hátrányos megkülönböztetésben élni ebben az országban! Nincs okunk szégyenkezésre a tetteink miatt! A tehetetlenségünk megalázó! Kérem változtasson rajta!"


A levél illetékességből a Személyügyi Főcsoportfőnökségre kerül, ahol a Tóvári iránt legnagyobb ellenszenvvel viseltető Halász Antal ezredes, a főcsoportfőnök első helyettese megállapítja: a Miniszter elvtársnak címzett levél "a katonai udvariasság elemi szabályait nélkülözve disszonáns hangú" alaptalanul vádaskodik és rágalmaz. Felveti Tóvári nyugállományba helyezését vagy szolgálati viszonyának megszüntetését.

Tóvárit február 22-re berendeli a személyügyi főcsoportfőnök, Kálazi József vezérőrnagy, miniszterhelyettes. Míg várakozik, az előszobájában beszélget a régi ismerősként üdvözölt két titkárnővel, s elejt néhány kritikus megjegyzést a minisztérium vezetőiről névtelenül. Tóvári sose tudta meg, csak az irattári anyag bizonyítja, hogy a két titkárnő - P. I.-né és K. I.-né - nyomban írásban feljelentette őt. Kálazi felszólítja, hogy határidőn belül írásban válaszoljon tíz kérdésre.

Tóvári hazamegy Nyíregyházára, majd jelenti, hogy nem tud válaszolni a kérdésekre. Mire megkapja Kálazi egy mondatos felszólítását:

"Miniszter elvtárs döntése alapján közlöm, hogy a kitérő jelentése elfogadhatatlan, a megjelölt kérdésekre 10 napon belül adjon választ." 1974. márc. 20.

Tóvári április 2-án megadja a választ. Odafönt nem fogadják el. Halász ezredes azt a feladatot kapja, hogy május 21-én utazzon le Nyíregyházára és ott a hadosztályparancsnok jelenlétében tegye helyre Tóvárit. Megtörténik. A beszélgetésről május 23-án titkos feljegyzésben tájékoztat Halász ezredes.

"Közöltem, hogy kérelmét és a levélben foglalt egyéb megállapításait megvizsgáltuk. Miután hasonló tartalmú levelet küldtek a Pártközpontba, Miniszter elvtárs állásfoglalásáról tájékoztattuk a Pártközpont illetékes szerveit és tudomásukkal, velük egyetértésben ismertettem Miniszter elvtárs döntését.

Elfogadhatatlan és megengedhetetlen Tóvári részéről az a beállítás, amellyel másokat tesz felelőssé helyzetéért. Törvénytelenség vagy méltánytalanság nem érte. Kérelme minden alapot nélkülöz, teljesítésével nem foglalkozunk. Magatartásáért, a levelében foglaltakért nyomatékosan figyelmeztetésben részesítjük. Jelenlegi magatartása, nézetei alapján nem alkalmas arra, hogy a hadseregben szolgálatot teljesítsen. Ha nem képes őszintén megváltoztatni jelenlegi hozzáállását, nyugállományba helyezésére intézkedünk.

Tóvári elmondta: megértette Miniszter elvtárs válaszát, döntését, ahhoz tartja magát. A hadseregben kíván dolgozni, feladatait becsülettel ellátja, magatartását megváltoztatja. Levelét hajlandó visszavonni."


Béla megértette, hogy egészségesen már nem mehet vissza Budapestre, ehhez soha sem lesznek elegendők a tények, a méltányosság, a tisztesség, a jogszerűség és az emberség. Világossá vált előtte, hogy ki kell várnia egészségi állapota olyan igazolható romlását, amikor gyógykezelése csak Budapesten, s csak könnyebb beosztásban lesz lehetséges. A halálraítéltek kegyetlen várakoztatása.


Natasa 2005-ben, 84 éves korában
1976. január 15-ig kellett várniuk Nyíregyházán. Amikor az év felét már betegállományban töltötte, Natasa pedig életveszélyes állapotba került, s gyógykezelésük csak Budapesten volt lehetséges, akkor 1975. július 22-én, a felülvizsgáló orvosok jelentését mellékelve, ismét levelet írt Czinege Lajos miniszternek. És ekkor már Halász Antal ezredes sem mondhatott mást, mint azt, hogy: "Jelentem, a felhozott indokok valósak! Tóvári alez. a hadosztály törzsében - a kezdeti időszaktól eltekintve - lelkiismeretesen, eredményesen dolgozott, megfelelő kezdeményezőkészség és aktivitás jellemezte. Több ízben részesült dicséretben, jutalomban."

"...Felülvizsgálni én nem tudok..."

Miután fent egyetértés van, lent sem lehet másképp: a nyíregyházi 15. gépesített lövész hadosztály javaslatával a 3. hadtest parancsnoka, Stadler János vezérőrnagy is egyetért Cegléden, a Hátországvédelmi parancsnok Kovács Pál vezérőrnagy pedig elfogadja Tóvári Béla alezredes kinevezését a hadműveleti és területvédelmi osztály hadműveleti főtisztjének 1976. január 15-től.

Egy IX. emeleti másfél szobás lakást kapnak a Gidófalvi utcában, majd két év múlva egy ugyanakkorát, de elviselhetőbbet a III. emeleten, a Balzac utcában. Natasa szovjet referensként helyezkedett el az Idegenforgalmi Propaganda Vállalatnál, ahol azonban főnöke néha megalázó helyzetekbe hozta.
Bélát 1977. október 1-től tervezési alosztályvezetőnek nevezte ki az új Hátországvédelmi parancsnok: Darányi Miklós vezérőrnagy. Egy év múlva M. kieg. főtiszt beosztást kap.

1981 tavaszán jön az első szívinfarktus. Az Egészségügyi Felülvizsgáló Bizottság szívizomelhalást, szívkoszorú érelmeszesedést és gerinci porckorong-elfajulást állapít meg egyebek között. A Dr. Sepsey Szabolcs orvos ezredes vezette bizottság 67 százalékos rokkantságot állapít meg és alkalmatlannak minősíti katonai szolgálatra.

Hivatalosan 1982. május 1-jén helyezik rokkantsági nyugdíjba, az egyenruha viselésének engedélyezésével.

Még néhány szép év Solymáron, a telken, ahol a nyaralóban cserépkályha is épül, hogy Béla kint aludhasson. Ötven rózsatövet ültet és ápol Natasa kedvéért.

Az őszirózsák idején, 1991 szeptemberében a negyedik infarktus vitte el.

Kétszer próbálkozott rehabilitációs kérelemmel.

Először 1977-ben: lesöpörték a HM-ben és a párközpontban ("Dr. Kovács Jenő elvtárs útján Rácz Sándor elvtársnak") is.

Másodszor 1989 októberében: régi ismerőse, Pacsek József vezérezredes, vezérkari főnök, honvédelmi miniszterhelyettes azt válaszolja:

"Kedves Béla! ...korábbi döntéseket felülvizsgálni én nem tudok, erre csak az a szervezet képes, amelynek hivatalból lehetősége van az ügy okmányok alapján történő vizsgálatára."


1989 decemberében megköszöni a segélyt és az emberi szót a személyi főcsoportfőnöknek: H. Kovács Imre vezérőrnagynak. Azt írja neki:

"Mivel jómagam nem akármilyen időben (1943. I. 10 - 1982. V. 1-ig) szolgáltam őszinte szeretettel hazámat, sokféle emberi tapasztalatot szereztem és sokféle érzésen estem át. Ezért nagyon jól értem a katona lelkületét, gondolkodását és azt, hogy az én tevékenységem mit válthat ki a katonában, akit én szerettem."

Tóvári Béla első felesége a válás után az alkohol rabja lett, 1999. május 2-án meghalt; Ildikó lányának első házassága nem sikerült egy ifjú katonatiszttel, ma már nyugdíjas Keszthelyen; Béla fia a XVIII. kerületben él, éjjeliőr volt, most biztonsági őr egy belvárosi önkormányzatnál. Iván Vasziljevics Tutarinov három évvel élte túl a válást, Moszkvában halt meg 1976-ban.


Ma is tud mosolyogni, jövőre lesz 90 éves
Natasa nem költözött vissza moszkvai rokonaihoz, 1994 óta magyar állampolgár, az is akar maradni.

"Szerettem Bélát, mindig is szeretni fogom és itt akarom őrizni emlékét Magyarországon. Lelkiismeretem mégsem nyugodt teljesen, mert Iván Vasziljevics nem vétett ellenem, soha egy veszekedés, soha egyetlen hangos szó nem volt köztünk 29 éven át. Utólag úgy látom, talán mégsem kellett volna elválnom" - mondja halkan a maholnap 90 éves asszony, s csak a magnó halk kattanása hallatszik, amikor kikapcsolom, miközben csendben hullnak emlékeink rózsaszirmai. Ő zsebkendőjébe rejti könnyeit, én fényképekkel a kezemben kinézek az ablakon és némi nyugtalansággal gyászolom Béla egyre távolodó alakját.

Ilkei Csaba
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready