Reméltük, hogy a Magyar Nemzeti Gárda vezetőjével, Kiss Róberttel készült interjúnkkal végre pontot tehetünk a pornózó gárdista ügyére, ugyanis úgy tűnt, választ kaptunk néhány eddig meg nem válaszolt kérdésre. Csak éppen a válaszok igazságtartalmával látszik - hogy rendkívül finoman fogalmazzunk - "némi" gond lenni.
Ezt pedig nem hagyhatjuk szó nélkül, hiszen őszinteség és tiszta beszéd nélkül mit sem ér a nemzeti oldal. Kár, hogy ezt a Gárda vezetősége nem így gondolja.
Az előzményekről röviden - nagyon elnézők voltunk
2009 szeptemberében tudomásunkra jutott a pornózó gárdista ügye. Nem akartunk botrányt, nem írtunk róla, továbbítottuk a Gárda vezetőinek, akik vizsgálatot ígértek. Ám fél évig nem történt semmi, nem tájékoztattak, a média pedig lecsapott az ügyre - ezt követően írtunk mi is Müller Nikolettről. Aki úgy gondolja, hogy egy kis romantika belefér, meg egy jó csaj mutassa meg magát, annak ismét leírnánk azt, amit korábban: "Nikki Miller, azaz Candy örömmel vesz részt orgiákban, az egyik képen az látható, hogy "barátnője" szájába spriccelnek egy jó nagy adag spermát, amit ő aztán Niki szájába köp, majd smárolnak egy jót. De ez még semmi: egy másik képsorozaton niggerrel kefél, itt pedig mosolyogva élvezi, ahogy levizeli (!) egy férfi többször is, mindezt jó pénzért, nagy nyilvánosság előtt.
Tetszenek érteni: Isten, haza, család, keresztény-konzervatív értékrend és erkölcsi tisztaság, miközben a bajtársak az ugyanezt művelő aberráltak felvonulása ellen tüntetnek."
A botrány után mi két forgatókönyvet tartottunk volna elfogadhatónak. A Gárda vezetősége hamar reagál, közleményt ad ki, amelyben
1) leírják, hogy elfogadhatatlannak tartják ezt a nemzeti értékrenddel összeférhetetlen életet, ezért Müller Nikolettől elveszik az egyenruhát, többé nem lehet tagja a Gárdának. És pont.
(Számtalan példát lehetne hozni arra, hogy az efféle botrányon ért embereket rögvest eltávolítják hasonló szervezeteknél. Még a totálisan lezüllött, korrupt, szemkilövető, hazafiakat vegzáló rendőrségtől is kirúgják és/vagy súlyos pénzbírsággal sújtják az érintetteket. Egy pornózó rendőrnőt 2008-ban azonnali hatállyal felfüggesztettek, részletek itt.
Salgótarjában pedig 2009 nyarán derült ki a közgyűlés fideszes delegáltjáról, hogy a neten - Müllerhez hasonlóan - a legdurvább pornófilmekben szerepelt. Mindezt még megspékelte egy kis köztéri meztelenkedéssel. A Zsidesz azonnal lemondatta H. Mónikát, sőt, még másik állásából is kirúgták, ugyanis egy könyvtárban dolgozott. Részletek itt.)
2) elmondják, hogy Müller belépésekor közölte, hogy pornózott korábban (melyet már abbahagyott, amikor gárdistának jelentkezett). A Gárda szerint viszont megbánta tettét, új életet akar kezdeni, megadják neki a lehetőséget, felkarolják, hogy megváltozhasson és végre jó célért küzdhessen.
Bármelyik verzióval meg lettünk volna elégedve. De sajnos nem ez történt.
Lapítás és mellébeszélés - így kezelte a helyzetet a Gárda vezetősége
Ismételjük: 2009 szeptemberében jeleztük a dolgot, fél évig semmi nem történt, azt hitték, hogy elfelejtődött a történet. Aztán a választások előtt, 2010 márciusában ráharapott a média. Napokig hírzárlat volt a Gárdában, senki nem volt hajlandó nyilatkozni. Minket is elhajtottak, mondván ezt "házon belül" szeretnék megoldani, oszt' jó napot. Nem kaptunk választ arra sem, hogy pornózik-e még Müller, vagy rég abbahagyta - illetve a Gárda sajtóosztálya azt válaszolta nekünk, hogy gőzük sincs, folytatja-e dicstelen tevékenységét...
Miután Vona Gábor is azon meggyőződésének adott hangot, hogy Müller Nikolettnek ki kellene lépnie, nem sokra rá ez meg is történt (legalábbis ezt adták hírül). Így mi sem feszegettük tovább a történetet.
Interjú Kiss Róberttel - A "nem" valójában igen
Az elmúlt napokban aztán interjút készítettünk a Gárda vezetőjével, Kiss Róberttel. Végre rákérdezhettünk néhány dologra, amire eddig nem kaptunk választ, például:
"Igaz-e, hogy Niki Müller valamelyik Gárda-vezetővel ápol szorosabb kapcsolatot, ezért volt a hosszú hallgatás?
- A fentiek tükrében azt hiszem, ez már tényleg értelmetlen kérdés.
Miért volna értelmetlen? Egyszerű igennel vagy nemmel lehet felelni rá. Tehát?
- Nem."
Kissé furcsa volt azt a kitérő választ hallani, hogy értelmetlen a kérdés. Egy bennfentes olvasónk az interjú megjelenése után levelet írt nekünk, és több helyen cáfolta Kiss Róbert szavait.
Müller Nikolett ifj. Kapitány Attila nője, ők ketten láthatók a képen:

Ez pedig a Bazilikánál készült, még a választások előtti jobbikos gyűlésen:

Ifj. Kapitány Attila apja pedig az idősebb Kapitány Attila, aki a Gárda egyik vezető beosztású parancsnoka, ő volt vezérdandár parancsnoka (áprilisban leváltották egy belső botrány miatt, ebben szerepet játszhatott a pornós ügy), jelenleg pedig a nemzetőrök vezetője (ez a Gárdán belül egy elit egységnek számít, a harcászattól át az önvédelemig sok mindent tanulnak).
Íme a befolyásos kapitány, szintén a Bazilikánál készült a kép:

Ezért lapítottak és falaztak hát olyan sokáig Müllernek - és ezért vezették félre azokat, akik hittek bennük.
"Nem tagja a Gárdának" - pedig igen
Egy másik idézet a Kiss Róberttel készült interjúnkból:
"Több olvasói levelet kaptunk, mely a Gárda belső konfliktusairól ír. Ezek alapján tesszük fel a következő kérdéseket. Az egyik levél szerint a pornós Niki Müller az újjáalakult Gárda soraiban is ott van. Igaz ez?
- Ezt már többször elmondtam-elmondtuk: Müller Niki ügye a kilépésével lezárult. Nem tagja a Gárdának, nem is lesz. A média szereti még rágcsálni ezt a csontot, de már igen nyálas."
Korábban több olvasónk is írta, hogy Müller továbbra is ott van a Gárdában, akik meg felemelték ez ellen a hangjukat, azokat kizárták. "Sokan ürügynek használták, hogy gyávaságukat leplezve kilépjenek, hiszen a Magyar Nemzeti Gárda tagjának lenni igen veszélyes vállalkozás. Ezért könnyebb a vezetőséget szidni, gyalázni vagy épp Nikire kenni. Aki fel meri vállalni a nehézségek ellenére a Gárdát, az a sorainkat erősíti, attól függetlenül, hogy egyetértett-e a Niki-kérdésben, avagy sem" - reagálta erre Kiss, határozottan elutasítva az állítást.
Ezt ellenőrizni nem áll módunkban.
Azt viszont kiderítettük, hogy igazuk volt azon olvasóinknak, akik azt írták: semmi sem változott, Müller Nikolett továbbra is a Gárda tagja, tehát mindenkit átvertek és hazugság volt az egész "kilépés".
2010. július 27-én számoltunk be arról, hogy Pintér Sándor pribékjei magánterületen összegyűlt hazafiakra rontottak rá, egy gárdistát előállítottak, találtak két gránátot, melyeket "rejtélyes" módon valaki odarakott a kerítés mellé egy zacskóban. Aztán a gárdisták tüntetni kezdtek a rendőrkapitányság előtt társuk szabadon engedéséért.
A bajtársért való kiállás mindenképpen dicsérendő, de nem fogják elhinni, kit látnak a gárdisták között egyenruhában, esőkabátban:

Bizony, Müller Nikolett van a képen, vonásai jól felismerhetők. Az a Müller, akiről azt állították, hogy kilépett a Gárdából, és akiről azt mondta Kiss Róbert, hogy az új gárdában sincs benne. Nincs benne, de mégis. Értik. (Persze lehet azzal védekezni, hogy a Magyar Nemzeti Gárda Mozgalomnak már nincs tagnyilvántartása, így Müller sem a tagja, meg azt is lehet mondani, hogy nem ugyanolyan ruhában volt, Müller nem gárdista, csak "eljött segíteni" - de ez jelen esetben már a másik hülyének nézése kategória.)
S hogy a helyzet még szebb legyen, tudják ki áll vele szemben? Pasijának apja, id. Kapitány Attila...
Összeértek a szálak.
Miután Müller észrevette, hogy fotózzák, kapucnit húzott magára és lesütötte a fejét, próbált elbújni. Pedig jól látható, hogy nem esik az eső, senkin nincs kapucni. Nem véletlenül bujkált a kamera elől.

Elfordul és takarja magát:


Úgy tudjuk, hogy Müller a Stefán Valér század tagja. Informátorunk állítása szerint az alábbi, nemrég készült képen is a pornós látható, de ezt sajnos nem tudjuk megítélni, mivel pici a kép, de az alakja sokat sejtet:

Egy másik informátorunk is megerősítette a dolgot, ezt írván:" Müller Nikolett a mai napig is aktív. Az egész kilépési herce-hurca egy, a társadalom felé kommunikált színjáték volt."
Továbbra is értetlenül állunk a történtek előtt. Kissé nehéz felfogni és lenyelni, hogy a "keménylegény", "tökös" Gárda-vezetők miért lapítottak, hallgattak, majd néztek hülyének bennünket és minden velük szimpatizáló embert.
A Kiss Róberttel készült interjúra reagáló, a bizonyítékokat elküldő olvasónk így zárja levelét:
"Lehet, hogy Kiss Róbert kedvenc meséje nem az igazmondó juhász volt? Ezektől elvonatkoztatva szerintem senki nem kérdőjelezi meg a kapitány érdemeit. De van még mit javítani..."
Megkerestük Kiss Róbertet
Más hírportálokkal ellentétben a Kuruc.info eddig is korrekt volt, hisz viták esetén válaszlehetőséget biztosítottunk az érintetteknek, sőt, válaszukat teljes terjedelmében (!) közöltük. Most még tovább mentünk: ezen cikkünket a megjelenés előtt elküldtük Kiss Róbertnek és megírtuk neki, hogy reakciójával együtt rakjuk csak ki, így nem fordulhat elő, hogy az eredeti cikket többen olvassák, mint az 1-2 nappal később megjelenő Gárda-közleményt.
Kiss Róbert nekünk küldött levelében érdemben nem kívánt reagálni a fentiekre, ám azt elismerte, hogy Müller látható a képeken. "Amennyiben az érintetteket is meg akarjátok szólaltatni, keressétek Nikit és Attilát" - terelt Kiss, amivel csak egy problémánk van: hogy ebben az ügyben nem ők, hanem maga Kiss Róbert az érintett.
S. Tibor, Jéney Szabolcs, Hollik Péter - Kuruc.info