Példák sorozatával lehet szemléltetni, milyen megmosolyogtató eredményeket szül az, amikor egy csoport, érdekközösség, vagy éppen nemzetállam olyan történelmet próbál írni magának, amely nem valós, illetve a nagy erőfeszítések árán fellelt egy-egy példát túlmisztifikálják, esetleg kétes tulajdonságokkal ruházzák fel a várt eredmény kedvéért. Ezek a példák lehetnek személyek, leletek, események, származással kapcsolatos megállapítások, külső-belső tulajdonságok, stb. Újabban – az LMBTQ-lobbinak köszönhetően – a nemi identitást is ide soroljuk. Az izzadtságszagú önigazolás olyan erős hátszelet kap, amilyen erős az érdekvédelmi csoport, amely kiizzadja azt magából. Azonban mindenki „hozott anyagból” dolgozik és ezen sem pénz, sem paripa nem tud segíteni. Heliogabalus neve valószínűleg csak azért maradt fent, mert az ókori források precízek voltak (persze nem hitelesség szempontjából) és még azt a császárt is feljegyezték, aki pár hónapot uralkodott, de gyanítom, hogy az emberek többségének így sem lesz ismerős a neve és megvallom őszintén én is csak azért ismerem, mert fokozottan érdekel az ókori Róma története.
A North Hertfordshire-i múzeum úgy határozott, hogy mostantól ellentétes névmással, tehát nőivel (she/her) fog hivatkozni Elagabalus császárra, vagy ahogy mi ismerjük, Heliogabalusra. Mindkettő amúgy ragadványnév, hiszen a részben szíriai származású (és ott is szocializálódott) Heliogabalus fanatikus módon hódolt a napkultusznak, és így Elagabal napistennek. A Heliogabalus név már a görögök által átalakított forma, melyet a Héliosszal való megfeleltetés motivált.
A korszakban a Római Birodalom már túljutott a delelőjén és noha még lesznek időszakok, amikor régi fénye meg-megcsillan, ez már egyértelműen a B oldal számára. Annak rendje és módja szerint az ilyen időszakok a szokásosnál több intrikát, politikai gyilkosságot váltanak ki, melyet gyakran kísér az általános bizonytalanság és az uralkodók gyakori váltakozása. Heliogabalust nagyanyja juttatta trónra, mégpedig úgy, hogy megpuccsolták az egyre népszerűtlenebb Macrinus császárt. Marcus Aurelius Antoninus, vagyis Heliogabalus 218 júniusában kezdte meg rövid uralkodását, melyet 18 vagy 19 évesen 222 márciusában már be is fejezett, méghozzá úgy, hogy az gyilkoltatta meg, aki felemelte, vagyis nagyanyja, Julia Maesa.
 Julia Maesa, Heliogabalus intrikus nagyanyja, aki unokája után egy másik unokáját segítette trónra (fotó: Pinterest) |
Aki korábban isten volt, most csúnya véget ért, miután őt és anyját egy latrinában érte a halál, ahová el akartak rejtőzni a testőrgárda elől. Ha hihetőek a források én nem csak a korabeli vágyakat tükrözik, testüket ezután meggyalázták és a szennycsatornába dobták, hogy aztán Heliogabalus végül a Tiberis fenekén leljen örök nyugalomra egy kővel a nyakában.
Az ókori Róma Birodalom sosem a különösebb humánusságáról volt híres (ezen pár nagy formátumú uralkodó, majd a kereszténység egyre nagyobb térnyerése tudott egy-egy időszak erejéig javítani), de ez még korabeli mércével mérve is durva és megalázó halálnak számított, tehát a császár nem tartozott a legnépszerűbbek közé. Ennek okai a túl fiatal életkor és a feltételezhetően ebből (is) fakadó politikai baklövések voltak, illetőleg, hogy mindenáron egy, a római hagyományoktól eltérő napvallást kívánt meghonosítani a birodalomban. A császár önjáró lett, melyet korábbi szövetségesei nem néztek jó szemmel, s mivel politikai hatalmuk nekik is volt, közös erővel eltávolították.
Innentől viszont minden, amit tudhatunk, az az ellenséges kortársak tollából fakad, ezt értse jól mindenki, mert még fontos lesz. A császár elméletileg négyszer nősült meg, illetve ötször, amennyiben annak vesszük az utolsót, amikor egy férfi fogathajtó volt az alany. A kortárs Cassius Dio szenátor leírása szerint Heliogabalus ebben a házasságban szeretett magára „feleségként és királynőként” hivatkozni, egyszer azt is kijelentette, hogy „ne nevezzenek úrnak, hiszen hölgy vagyok”, illetve szeretett sminkelni, parókákat viselni és hajlandó lett volna nagy összegeket fizetni orvosoknak azért, hogy vaginája lehessen hímvessző helyett. Későbbi, szintén nem feltétlenül hiteles leírások szerint a császár olyan hivalkodóan viselkedett, amely már a rómaiaknak is szemet szúrt. Minden bizonnyal igaz viszont, hogy második felesége Vesta-szűz volt, ez ténylegesen szembement az ókori római hagyományokkal.
 Heliogabalus császár portréja (forrás: Wikipédia) |
A publicisztika elején említett múzeum ezen forrásokra alapozva tehát úgy döntött, hogy női névmásokkal látja el az egykori császárt. Keith Hoskins, a North Herts Council vállalati és művészeti részlegének ügyvezető tagja szerint „Elagabalus határozottan a she névmást részesítette előnyben és mi ugyanezt a gyakorlatot tükrözzük, amikor ugyanígy beszélünk róla”.
Az önigazolás közepette a múzeum és azt fenntartó intézmény csak arról feledkezik meg, hogy a Heliogabalus jellemzéséről kialakított kép kizárólag olyan emberektől származik, akik gyűlölték őt, vagy éppen évszázadokkal később nem is ismerték, csupán a már meglévőekből táplálkoztak. Dio nyilván nem akart (és nem is adhatott) kedvező jellemzést róla, ráadásul a maszkulin napisten imádat és a kultusz meghonosításának vágya abszolút szembemegy azzal, hogy állítólag „hölgynek” akarta szólíttatni magát, amely ráadásul a tekintélyét is rombolta volna, amire nagy szüksége van egy uralkodónak, különösen vészterhes, mozgalmas időkben. Hovatovább az ókorban és a középkorban a női ábrázolás egyben a gyengeséget is jelképezte, abszolút elképzelhető, hogy Dio így akarta a császárt hitelteleníteni. Ettől függetlenül nem lehetetlen, hogy a császár amúgy homoszexuális, vagy inkább biszexuális volt (ez nem éppen egyedülálló a korszakban), de az efféle túlzott hivalkodás egyáltalán nem volt bevett szokás (mivel máshogy viszonyultak az „eltérő szexuális szokásokhoz”, így hivalkodni sem igazán kellett vele) így nagyon úgy tűnik, hogy ami ma az LMBTQ-lobbinak tetszik, az akkoriban csupán gúny tárgya volt.
Ettől függetlenül Heliogabalus jó, vagy kiemelkedő császár volt? Aligha. Nem éppen egy olyan korszakalkotó valaki, akire szívesen hivatkoznánk utólag, vagy bármilyen téren zászlóshajót faragnánk belőle. Rövid uralkodása ellenére ez még lehetne máshogy, de semmilyen téren nem veszi fel a versenyt a kiemelkedőbb császárokkal, valamint mártírként sem tudjuk számon tartani.
Azonban, kétes források alapján viszont ne aggassunk rá olyan megalázó jelzőket sem, amelyek valószínűleg nem voltak igazak, az LMBTQ-történetírás pedig azonnali hatállyal kapituláljon, még mielőtt több kárt tesz a valódi történettudományban.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
