Németországban továbbra is emelkedik az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma, de a vírus okozta betegség (Covid-19) súlyos eseteinek kezelésére szolgáló kórházi kapacitást egyelőre nem feszítette túl a járvány, így Szászország tartomány a római vezetés felkérésére igyekszik közreműködni az olasz ellátórendszer terheinek csökkentésében. A kezelésre átvett olaszországi betegek kedd hajnalban érkeztek meg.
Michael Kretschmer tartományi miniszterelnök előző napi nyilatkozatában kiemelte, hogy nemcsak az olasz kormány kérésének tesznek eleget, hanem értékes tapasztalatokat szereznek a Covid-19 betegség kezelésében.
A napokban a járványban ugyancsak erősen sújtott Franciaországgal határos Baden-Württemberg, Rajna-vidék-Pfalz és Saar-vidék tartomány kormánya felajánlotta a francia partnereknek, hogy átvesznek súlyos állapotban lévő pácienseket.
Németországban kedd délelőtt 29 056 volt a regisztrált fertőzöttek száma a Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint. Ez 4183 esettel - 16,8 százalékkal - több az egy nappal korábbi 24 873-nál. A növekedés mértéke ugyan meghaladja a hét végén mért 11-12 százalék körüli szintet, de elmarad a megelőző időszak egyre gyorsuló ütemű, 30 százalék körüli növekedésétől. Ez arra utal, hogy lassul a járvány, ami létfontosságú az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességének fenntartásához. A Covid-19 halálos áldozatainak száma Németországban a hétfői 92 után 123-ra emelkedett.
A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler hétfői berlini tájékoztatóján elmondta: a fertőzöttek számának robbanásszerű, exponenciális növekedése kissé mérséklődik, "a görbe némileg lapul", de csak szerdára lehet megmondani, hogy ez átmeneti, múló jelenség vagy trendszerű.
A járvány lassítását szolgálják a március 16. óta bevezetett és folyamatosan szigorított korlátozások, amelyek célja a cseppfertőzéssel terjedő vírus feltartóztatása az emberek közötti közvetlen fizikai kapcsolatok csökkentésével. A legutóbbi, hétfőn elrendelt szigorítás szerint csak nyomós okból lehet elmenni otthonról, és mindenki legfeljebb egy további emberrel tartózkodhat együtt közterületen, vagy azokkal a személyekkel, akikkel együtt él. A többiektől legalább másfél, lehetőleg két méter távolságot kell tartani. A szabály egyelőre két hétig érvényes. Betartását ellenőrzi a rendőrség és a közterület-felügyelet.
A német lakosság 95 százaléka helyesli az előírást, és csupán 3 százaléka utasítja el - mutatta ki egy közvélemény-kutatás, amelyet az ARD országos köztelevízió megbízásából végeztek. Az infratest dimap kutatóintézet felmérése azt is kimutatta, hogy a lakosság 55 százaléka "erősen" vagy "nagyon erősen" tart a fertőzéstől.
A holland kormány június elsejéig meghosszabbította a közösségi összejövetelek, rendezvények tilalmát, és jelentős - 400-tól 4000 euróig terjedő - pénzbüntetést helyezett kilátásba a tilalmat megszegők számára - jelentette kedden a helyi sajtó.
"Nem rendelünk el vesztegzárat, ez csak egyfajta intelligens kijárási tilalom. Tudjuk a szabályokat, a hollandok elég értelmesek, nem kell elmagyarázni nekik, mi az, hogy másfél méter" - hangsúlyozta Mark Rutte holland miniszterelnök a személyek közötti távolságtartás mértékére utalva.
Az intézkedések szigorítására azért volt szükség, mert az elmúlt napok kellemes időjárása miatt Hollandia népszerű kirándulóhelyei és parkjai megteltek emberekkel annak ellenére, hogy a hatóságok elrendelték, hogy az emberek tartsanak legalább másfél méter távolságot egymástól szabadtéri helyszíneken is, és tartózkodjanak a nem feltétlenül szükséges utazásoktól. Sajtóforrások szerint a holland miniszterelnök is megdöbbent azon, hogy ennyien nem tartjak be az előírásokat.
Hollandiában a múlt hétvégén jelentősen, közel kétezerrel emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. Keddi adatok szerint 4749 beteget tartanak nyilván, ami hétfői adatokhoz képest több mint 500 új fertőzöttet jelent. A hétvégén több mint százan meghaltak a járvány okozta megbetegedésben, ezzel 213-ra emelkedett az elhunytak száma. Ez idáig mindössze ketten gyógyultak fel.
Belgiumban a legutolsó adatok szerint 88-an haltak bele a betegségbe, amely eddig 3743 embert fertőzött meg, és egyelőre gyorsul a járvány terjedése. A fertőzöttek száma az elmúlt 10 napban meredeken emelkedett, és több mint a tízszeresére nőtt. A belga hatóságok 401 gyógyultat tartanak számon.
Legfrissebb adatok szerint a mintegy félmillió lakosú Luxemburgban hétfőről keddre majdnem száz új fertőzöttet regisztráltak, 875 betegről tudnak. A hétvége óta megkettőződött, nyolcra emelkedett a halálos áldozatok száma, és hatan felgyógyultak a koronavírus okozta betegségből.
(MTI)