Csaknem 10 ezer önkéntes tűzoltó is segíti a koronavírus-járvány elleni védekezést - közölte a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Dobson Tibor tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatt Magyarországon kihirdetett veszélyhelyzetben a szövetség együttműködik az állami és önkormányzati szervezetekkel. A mintegy 700 tagszervezetéhez tartozó közel 10 ezer önkéntes tűzoltóval folyamatosan részt vesz a kockázatok csökkentésében országszerte.
A hagyományos tűzoltási- és műszaki mentési segítségnyújtás mellett, lehetőségeik szerint heti 7-800 alkalommal, több ezer munkaórával közreműködnek a fertőtlenítési, lakossági-ellátási és tájékoztatási, anyag-eszköz szállítási munkákban - közölte.
Minderről a szervezet honlapján és közösségi oldalán is folyamatosan tájékoztatást adnak, és megyei bontásban is összesítik milyen munkákkal járultak hozzá a védekezéshez - tette hozzá az elnök.