A koronavírus-járvány ellenére Bulgáriában nyitva lesznek a templomok húsvétkor, mert sok az elcsüggedt ember - jelentette be csütörtökön az ország miniszterelnöke.
Bojko Boriszov ugyanakkor arra kérte a lakosságot, hogy inkább maradjon otthon, és ott imádkozzon.
"Nehéz döntés volt, de állok a bírálóim elé. A püspökök azt mondták nekem, hogy sok a nekikeseredett hívő, ezért egyszerűen nem zárathattam be a templomokat" - mondta Boriszov sajtótájékoztatóján.
Mladen Marinov belügyminiszter közölte, hogy a templomok körül a rendőrség fokozottan ügyel majd a rendre és arra, hogy a hívek kellő távolságot tartsanak egymástól.
A nagyobb templomok szertartásait élőben fogja közvetíteni a bolgár köztévé.
Az ortodox egyház tudatta, hogy ezúttal nem oszt fűzfaágakat, ami szokása virágvasárnapokon, és lemondását erről "nem kis kompromisszumnak" minősítette.
A balkáni ország közösségi médiájában az egyházat sok bírálat éri amiatt, hogy a járvány ellenére nyitva vannak imaházai, engedi, hogy a hívek ikonokat csókolgassanak a templomokban, és egyetlen kanálon közösködjenek úrvacsoránál, áldozásnál.
Bulgáriában a járvány miatt elrendelt szükséghelyzetet május 13-ig meghosszabbították, és megtiltották, hogy kettőnél több felnőtt együtt legyen. Csütörtöki adatok szerint a ragálynak eddig 611 bizonyított fertőzöttje van és 24 halottja.
(MTI)