Jair Bolsonaro brazil elnök egy tábornokot nevezett ki szerdán ügyvezető egészségügyi miniszternek, miután két korábbi tárcavezető lemondott a tisztségéről, összekülönbözve az államfővel a koronavírus-járvány kezelését illetően - közölte a helyi sajtó szerdán.
Eduardo Pazuello tábornok eddig is nem hivatalos jelleggel vezette a tárcát, amelynek éléről Nelson Teich több mint két hete, elődje, Luis Henrique Mandetta pedig április 16-án távozott.
Bolsonaro kijelentette: elvárja a tábornoktól - akinek egyébként semmi tapasztalata az egészségügy terén - , hogy sokáig maradjon a minisztérium "kormányrúdjánál".
"Jó ügyintéző, és rendelkezésére áll majd egy jó orvoscsapat is neki alárendelve" - idézte az UOL hírportál az elnököt.
Pazuellóval a miniszteri székben a kormány engedélyezte az eredetileg malária elleni gyógyszereket a Covid-19 betegek kezelésére, annak ellenére, hogy Teich korábban figyelmeztetett azok mellékhatásaira.
A helyi sajtó felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több kulcspozíciót töltenek be Bolsonaro kormányában katonai múlttal rendelkező személyek.
Latin-Amerika legnagyobb és 210 milliós lakossal legnépesebb országában kedden ismét rekordszámú elhunytat jelentettek a koronavírus következtében. 1262 halálesettel az elhunytak száma 31 199-re gyarapodott, míg csaknem 29 ezer új fertőzöttel az esetek száma 555 383-ra emelkedett.
(MTI)