Lengyelországban csütörtökön 1967 új koronavírus-fertőzéses esetet regisztráltak, a legtöbbet a járvány kitörése óta; a romló járványhelyzet miatt több járásra kiterjesztik a szigorú egészségügyi intézkedéseket.
Szombattól kezdve a 380 lengyelországi járás közül 44-ben lépnek életbe a többi között a szájmaszk köztéri használatát és a nagyobb létszámú rendezvények megtartását érintő intézkedések. Közülük 16 minősül "pirosnak", 28 pedig "sárgának" - áll a csütörtök reggel kozzétett rendelettervezetben. Eddig csak húsz közigazgatási egységben vezettek be fokozott járványügyi intézkedéseket.
A piros járásokban az utóbbi két hét folyamán több mint 12 új fertőzést regisztráltak tízezer lakosra számítva, a sárgákban 6-12-t.
Waldemar Kraska egészségügyi miniszterhelyettes a csütörtök délutáni sajtóértekezleten a 44 járás mellett még hét várost nevezett meg, ahol a szigorítások szintén életbe lépnek. Piros zónába sorolják a balti-tengerparti Sopotot, a sárga övezetbe Gdansk, Gdynia és Szczecin kikötővárosokat, valamint a közép-lengyelországi Kielcét és a délkelet-lengyelországi Rzeszówot és Nowy Saczot.
A főváros, Varsó azon térségek listáján szerepel, amelyek a jövő héten szintén a sárga zónába kerülhetnek. Kraska tudatta: jövő héttől módosítanak a területi besorolás módszertanán, ennek nyomán a nagyvárosok könnyebben kerülhetnek a szigorításoknak alávetett övezetekbe.
Adam Niedzielski egészségügyi miniszter kedden már jelezte, hogy a fertőzések nagyobb számát regisztráló járásokban újabb korlátozásokat vezetnek be: a "piros" járásokban a vendéglátóipari cégeknek este 10-kor kell bezárniuk, és az eddig csak az ott alkalmazott, a szájmaszk szabadtéri viseléséről szóló rendelkezést a sárga zónákra is kiterjesztik. Az utóbbiakban emellett 75-re csökkentik a megengedett létszámot a rendezvényeken.
A csütörtöki sajtóértekezleten közölték: az említett szigorítások feltehetőleg október 15-től lépnek hatályba.
Niedzielski a sajtókonferencián jelezte: a legközelebbi napokban kétezernél is magasabb lehet a napi növekmény.
Az egészségügyi tárca által csütörtökön közzétett adat az 1967 új fertőzésről a legmagasabb napi növekmény a járvány kezdete óta. Eddig a legtöbbet - 1587 új esetet - múlt pénteken jegyezték fel. Szerda óta 30 ember meghalt, közülük 29-en krónikus betegségekben szenvedtek, a harmincadik elhunyt pedig 92 éves volt.
A kórházakban 2560 Covid-beteget kezelnek, 159 van lélegeztetőgépre kapcsolva. Egy nap alatt a kórházban kezeltek száma 79-cel, a lélegeztetőgépre szorulóké héttel emelkedett.
Romániában továbbra is meghaladja a kétezret a napi esetszám
Romániában csütörtökön is kétezret meghaladó új koronavírusos fertőzésről számolt be a stratégiai kommunikációs törzs (GCS), miután előző nap a járvány kezdete óta először ugrott kétezer fölé a napi esetszám.
A csütörtöki jelentés szerint az utóbbi 24 órában újabb 2086 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ami negyven százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát.
A járvány terjedési üteme a júliusi időszakhoz hasonló gyorsulást mutat, amikor egy hónap alatt háromszorosára emelkedett a naponta diagnosztizált fertőzöttek átlaga. Augusztus elejétől másfél hónapig 1200 körül stagnált a napi esetszám, amely a nyári vakáció végétől - szeptember közepétől - kezdődően lódult meg. Az utóbbi két hétben már napi 1485, az utóbbi héten pedig napi 1658 új eset számít átlagosnak.
Az utóbbi napon 37 koronavírusos beteg halt meg Romániában, ezzel 4862-re emelkedett a járvány áldozatainak száma.
A járvány kezdete óta diagnosztizált fertőzöttek száma a 130 ezret, az jelenleg is aktív ismert fertőzötteké a 21 ezret közelíti.
Az utóbbi napon több mint százzal, 7600 fölé emelkedett a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma, és ismét elérte a négy nappal ezelőtti 557-es rekordot az intenzív osztályon kezelt súlyos esetek száma.
Ludovic Orban miniszterelnök szerint várhatóan megyei, vagy települési szinten fognak újabb korlátozásokat bevezetni - például elrendelni a vendéglátóhelyek bezárását - ott, ahol kiugróan magas a fertőzési ráta. Az országos járványügyi operatív törzs hétfőtől várhatóan beutazási korlátozásokat is bevezet azok számára, akik Romániánál fertőzöttebb országokból érkeznek.
(MTI)