Irán mintegy 40 millió adag koronavírus elleni vakcina beszerzését tervezi 20 millió ember számára - jelentette be Szaíd Namaki egészségügyi miniszter szerdán Teheránban.
"Hozzávetőleg 40-41 millió adag vakcinabeszerzését tervezzük 20-21 millió ember számára" - közölte a tárcavezető, akit az IRIB állami hírügynökség idézett.
A miniszter szerint 16,8 millió oltóanyag-dózist az Egészségügyi Világszervezet (WHO) COVAX nevű finanszírozási alapján keresztül szereznek be, ami a lakosság mintegy tíz százalékának, vagyis 8,4 millió embernek lesz elegendő. A COVAX-kezdeményezés célja a koronavírus elleni vakcinához való gyors és méltányos hozzáférés biztosítása.
Namaki elmondta, hogy további 25,5 millió adagot két külföldi szervezettől szereznek be. A miniszter szerint a hazai fejlesztésű vakcina kidolgozása is jól halad, 12 cégből négy előrelépéseket ért el.
Szerdán Iránban újabb csúcsot döntött a fertőzöttek napi száma 13 843 új esettel. A 82 milliós országban a járvány kitörése óta 894 395 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 46 207-en elhunytak a kórban. A gyógyultak száma 625 606. Az iráni egészségügyi minisztérium szerint 31 tartományból 27-ben magas a fertőzésveszély.
(MTI)