Pozitív lett a koronavírustesztje az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak, a Mercedes "brit" versenyzőjének, aki így nem állhat rajthoz a Bahreinben hétvégén sorra kerülő Szahíri Nagydíjon.
A formula1.com-on olvasható közlemény szerint a 35 éves pilótának az elmúlt héten elvégzett három tesztje is negatív lett, hétfőn reggel azonban enyhe tünetekre panaszkodott, ezért ismét ellenőrizték, és ez a vizsgálat már pozitív eredménnyel zárult.
Hamilton karanténban van, és be kell tartania a fertőzöttekre vonatkozó bahreini szabályokat. A Mercedes istálló kedden azt közölte, az enyhe tünetektől eltekintve a hétszeres vb-győztes jól érzi magát és egészséges.
A Forma-1-es mezőnyből az idén eddig ketten kapták el a koronavírust: a mexikói Sergio Pérez (Racing Point) Nagy-Britanniában, csapattársa, a kanadai Lance Stroll pedig Németországban hagyott ki versenyt emiatt. Arról, hogy ki helyettesíti majd Hamiltont a hétvégén, később ad információt a Mercedes csapat.
Hamiltonnak negatív tesztet kell produkálnia, mielőtt újra csatlakozik a mezőnyhöz, így egyelőre kérdéses a részvétele a jövő hétvégén Abu-Dzabiban sorra kerülő idényzáró viadalon is.
(MTI nyomán)