A Pfizer-vakcina hatékonysága a delta variánssal szemben „gyengébb”, mint azt az egészségügyi hatóságok remélték, mondta Naftali Bennett izrael miniszterelnök pénteken az egészségügyi tisztviselőkkel történt egyeztetés után - írja a 444 zsidó blog a Jerusalem Post nyomán.
Zoom
Fotó: Roee Avraham / GPO
A miniszterelnök hozzátette, hogy azt nem tudják, pontosan mennyivel kevésbé hatékony, de lényegesen. Izraelben március óta nem volt annyi pozitív eset, mint pénteken, az elvégzett tesztek 1,5 százaléka lett pozitív, ami főként a delta variánsnak köszönhető. A súlyos állapotban lévőknek nagyjából 60 százaléka kapott már oltást.
Az emelkedő számok miatt korlátozásokat is bejelentettek, például esküvőkön és rendezvényeken csak akkor vehet részt 100 embernél több, ha azok be vannak oltva vagy fel tudnak mutatni negatív tesztet. A belső terekben megrendezett rendezvények esetében pedig maszkot is kell viselni.