Ukrajnában felfüggesztik azoknak a pedagógusoknak a munkaviszonyát, akik nem veszik fel a koronavírus elleni védőoltást, így fizetést sem kapnak - közölte az egészségügyi minisztérium szerdán, Viktor Ljaskóra a tárca vezetőjére hivatkozva.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy a pedagógusok is azon foglalkozásúak kategóriájába tartoznak, akik számára kötelező a védőoltás. Az oktatási szféra dolgozói novemberig kaptak haladékot arra, hogy beolttassák magukat, különben az úgynevezett országos karantén ideje alatt nem dolgozhatnak és így munkabért sem kapnak.
Az adaptív, azaz régiónként a járványhelyzet súlyossága szerint eltérő korlátozásokkal járó óvintézkedések rendszerét nevezik karanténnak Ukrajnában. Ezt először tavaly március 12-én vezették be az országban, s ezután többször meghosszabbították. Legutóbb szeptember 20-án hosszabbította meg a kormány az év végéig.
Az egészségügyi minisztérium ezen felül javasolta, hogy az iskolákban hozzák előre október 18-ra az őszi szünet kezdetét. "Az utóbbi időszakban romlott a járványhelyzet, már naponta diákok százait diagnosztizálják Covid-19-fertőzéssel és tanulók ezrei tanárokkal együtt kerülnek emiatt házi karanténba" - mutatott rá Ljasko.
Az ukrán tudományos akadémia szerdán közzétette legfrissebb előrejelzését, amelyben azt prognosztizálja, hogy a hónap végéig Ukrajnában elérheti a napi húszezret az új fertőzöttek száma.
Az UNIAN hírügynökség pedig az Ukrán Biztonsági Szolgálatra (SZBU) hivatkozva beszámolt arról, hogy ismét, ezúttal a kelet-ukrajnai Harkivban lepleztek le két személyt - egy utazási iroda munkatársait -, akik egy magánlaboratóiummal együttműködve PCR-teszteket hamisítottak külföldre utazók számára. Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese a múlt hónap közepén mondta el egy tévéműsorban, hogy már addig legalább harminc büntetőeljárást indítottak hamis PCR-tesztek, oltási, valamint gyógyultságról szóló igazolások kiállításáért.
Eközben szélhámosok "mágneses antichipet" is árusítanak az interneten azzal az ígérettel, hogy ennek használatával "biztonságos" az oltás felvétele. Az antichip ára 129 és 190 hrivnya, azaz 1524 és 2245 forint között ingadozik.
(MTI)