Hét ukrán támadás visszaveréséről számolt be szerdai hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium, amely szerint a nap folyamán a frontvonal mentén csaknem félezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg.
A rohamok közül négyet Donyeck körzetében hiúsítottak meg. A tárca összefoglalója a "különleges hadművelet" övezetében megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel három vezetési és megfigyelőpontot, négy lőszerraktárt, egy rádióelektronikai harcállomást, egy MiG-29-es repülőgépet, egy harckocsit, hét páncélozott harcjárművet, két amerikai gyártmányú M777-es vontatott tarackot, hét HIMARS- és Grad-rakétát és 74 drónt.
A moszkvai katonai tárca szerint az éjszaka folyamán a légvédelem 31 ukrán drónt lőtt le Oroszország légterében: 19-et közülük Belgorod megye felett semmisítettek meg, a többit pedig a brjanszki és a kurszki régióban. Ez volt az egyik legnagyobb szabású, távirányítású légijárművekkel végrehajtott támadás a háború kezdete óta.
Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek szerdán a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást.
Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy szerdára virradóra a Fekete-tenger északkeleti részén az orosz légierő megsemmisített egy ukrán diverzánscsoportot, amely motorcsónakokon és scootereken közeledett a Krím felé. Később az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy az odesszai régióból elindult 16 tagú csoport egyik tagját elfogták, aki azt vallotta, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) állományában áll. Azt mondta, a cél az volt, hogy videófelvételeket készítsenek arról, hogy ukrán kommandósok vannak jelen a 2014-ben elcsatolt félszigeten.
Ukrán katonai hírszerzés: a különleges erők újabb partraszállást hajtottak végre a Krím félszigeten
Ukrán különleges erők katonái szálltak ismét partra az Oroszország által még 2014-ben elcsatolt Krím félszigeten, ahol támadást hajtottak végre az ottani orosz erők ellen, majd visszavonultak - számolt be az ukrán katonai hírszerzés szerdán a Telegramon.
Andrij Juszov, a hírszerzés szóvivője később az Ukrajinszka Pravda hírportálnak kifejtette, hogy a különleges erők csoportja "veszteségeket okozva az ellenségnek" visszavonult, bár szintén veszteségeket szenvedett. "Folytatódik a Krím megszállását célzó különleges hadművelet" - tette hozzá, további részletekbe viszont nem bocsátkozott.
Az Ukrajinszka Pravda helyi kormányzói hivatalok jelentéseiből készített szerdai összeállításában azt írta, hogy az előző nap során orosz támadások következtében Ukrajna-szerte egy civil vesztette életét és 24 sérült meg, többségük a dél-ukrajnai Herszon megyében.
Roman Mrocsko, a herszoni katonai adminisztráció vezetője a Telegramon közölte, hogy a megyeszékhelyt, Herszon városát még reggel is ágyúzták az orosz erők, aminek következtében megrongálódott egy oktatási intézmény, egy garázs pedig lángokban állt.
Olekszandr Prokugyin, Herszon megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy a régióbeli Beriszlav térségére az orosz erők legalább tíz bombát dobtak. A károk mértékéről és esetleges áldozatokról még nem érkezett jelentés.
Az ukrán vezérkar szerdai helyzetjelentése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 450-nel 279 890-re nőtt, az ukrán erők kedden megsemmisítettek egyebek között 13 orosz harckocsit, 47 tüzérségi rendszert és 41 drónt.
(MTI)