Tizenegyre nőtt a kelet-ukrajnai Harkiv város barkácsáruházát érő orosz légitámadás halálos áldozatainak száma a megye kormányzója, Oleh Szinyehubov vasárnapi bejelentése szerint.
Helyi hivatalos források azt közölték, hogy akár 200-an is tartózkodhattak az áruházban a szombati támadás idején.
A tűzoltóság szerint a lángok 10 ezer négyzetméteren pusztítottak, ám a tüzet azóta sikerült megfékezni. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök "az orosz őrület újabb megnyilvánulásának" nevezte a barkácsáruház ellen intézett támadást.
Vasárnap az ukrán hadsereg azt közölte, hogy az orosz erők ismét drónokkal és rakétákkal támadták Ukrajna több térségét az éjszaka folyamán. A légierő rakétatámadásokat jelentett az ország nyugati részéből, Hmelnyickij megyéből - ahol egy légibázis is található - robbanásokat jelentettek. Szerhij Borzov, Vinnicja megye kormányzója azt mondta, a térségben találat ért egy lakóépületet és hárman megsebesültek.
Támadásokról számoltak be a Lengyelországgal határos, észak-ukrajnai Lviv megye hatóságai is, a Szuszpilne ukrán közszolgálati televízió pedig robbanásról adott hírt Kijev közeléből is.
(MTI)