Az orosz csapatok továbbra sem tudtak felülkerekedni az ukrán támadáson Kurszk megyében, egyre több területet veszítenek el. A benyomulással kapcsolatban több térkép is megjelent.
Zoom
Illusztráció: Oleksandr Klymenko/Global Images Ukraine/Getty Images
A negyedik napja tartó hadműveletben az ukránok szinte megállíthatatlanul törnek előre, bár egyes felvételek szerint komolyabb veszteségeket is elszenvedtek az akció során. Az oroszok viszont láthatóan nem képesek megállítani a támadó páncélosokat, pedig Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök már szerdán ezt állította Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.
A legfrissebb térképén az orosz Rybar is elismeri, hogy jelentős területekről van szó:
A közzétett kép arról árulkodik, hogy számos kistelepülés mellett már egy kisebb várost, Szudzsát is sikeresen elfoglaltak az ukránok. A csatolt leírás szerint az orosz különleges erők egységei már megindultak a térségbe, hogy visszaszorítsák a Moszkva számára egyre kínosabb támadást. A korábbi napokban több alkalommal is állították már orosz források, hogy sikeresen megakasztották az inváziót, de ezek nem bizonyultak igaznak.
A War Mapper arról számolt be, hogy az ukránok offenzívájának sikere területben mérve már most megelőzi az harkivi orosz betörést. Ott ugyanis Moszkvának körülbelül 150 négyzetkilométernyi terület felett sikerült átvennie az ellenőrzést, míg Kurszkban Kijev már legalább 155 négyzetkilométert szerzett meg. Ennél jelentősebb, hogy rengeteg terület számít vitatottnak vagy „szürke zónásnak”, itt még nem világos, hogy mi lesz a harcok végkimenetele, de már megjelentek az ukrán fegyveresek.
A következő napok arra is választ adhatnak, hogy hogyan alakul a helyzet Kurszk megyében, de egyelőre nem látszik, hogy Moszkva képes lenne gyors reakciót adni a támadásra.
Így játszották ki az ukrán rohamcsapatok Oroszország védelmét
Érdekes videót közölt az egyik legnagyobb orosz háborús elemzőház, a Rybar arról, hogy szerintük hogy törték át az ukrán rohamcsapatok Kurszk védelmét és hatoltak be mélyen Oroszország területére.
A Rybar friss 3D-s animációt közölt az ukrán rohamcsapatok kurszki taktikájáról, magyarázatot mutatva arra, hogy sikerült kijátszani szerintük az orosz védelmet.
Az orosz elemzők szerint az ukrán támadók nagy mobilitású páncélozott járművekkel rohanták meg a Kurszkban kiépített orosz védelmi rendszereket, majd miközben az orosz védők figyelmét lekötötte a közvetlen támadás, más rohamcsapatok megkerülték a megerősített objektumokat, és bevonultak védtelen falvakba.
Oroszország a betörés hírére erősítést küldött a régióba, de a belső területeken tartózkodó ukrán páncélosok lesből rájuk támadtak, és likvidálták az érkező orosz erőket. Az oroszok nem számítottak rájuk, mivel az ukránok a védelmi objektumokat megkerülve sokkal beljebb tartózkodtak, mint azt harctéri jelentések alapján gondolni lehetett.
A magyarázat egyébként teljesen logikusnak tűnik, de az is biztos, hogy nem volt Kurszk védelme megfelelően felkészülve egy ilyen volumenű támadás elhárítására. Jó esély van rá, hogy ha az ukránok kamikaze módon nekimentek volna a védelmi rendszereknek, ezek akkor is csak lassítani tudták volna az offenzívát.
Ukrajna jelenleg legalább 300 négyzetkilométernyi területet foglalt el Oroszország Kurszk megyéjéből, Moszkva jelenleg nagy erőkkel próbálja visszaverni a támadást.
Bloomberg: őrjítő hibát vétett az orosz hadvezetés, semmibe vették a figyelmeztető jeleket
Az amerikai Bloomberg lap számolt be arról, hogy Valerij Geraszimov vezérkari főnök szerepe a mostani kurszki ukrán benyomulásnál igencsak negatív lehet.
A lap arról ír, hogy a katonai vezető egyszerűen figyelmen kívül hagyta a hírszerzés jelentéseit. Az elmondások alapján az orosz szolgálatok már korábban is jelezték Moszkva felé, hogy ukrán csapatok gyülekeznek Kurszk megye határánál, de erre semmilyen reakciót nem adott Valerij Geraszimov. A tétlensége megbosszulta magát, augusztus 6-án az ukránok betörtek Oroszországba, azóta is képtelennek tűnnek az orosz védők arra, hogy megállítsák a támadást. Az orosz védelmi minisztérium is arról beszél, hogy egyre súlyosabb harcok folynak az érintett zónákban.
A cikkben a Kremllel jó kapcsolatokat ápoló névtelen forrás állításai alapján arról írnak, hogy Moszkvának már legalább két hete tudnia kellett arról, hogy mire készülődik Kijev a határ mellett.
Olyannyira nem vették figyelembe a jelentéseket, hogy még Vlagyimir Putyin orosz elnököt sem tájékoztatták arról, hogy az ukránok összevonják a csapataikat egy támadáshoz Kurszk megyénél.
Az eset hosszútávon Valerij Geraszimov karrierjét is veszélyeztetheti. A katonai vezetőt vélhetően nem fogják eltávolítani a közeljövőben a pozíciójából, viszont a Kremlben kezd elfogyni vele kapcsolatban a háború kezelése miatt a türelem. A vezérkari főnök körül lassan elfogyó levegőt mutatja az is, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egy nappal az ukrán támadás megindítását követően összehívta a válságstábot, ahol azt a tájékoztatást kapta, hogy megállították az oroszok az ukrán támadást. Az állítás egyértelműen hamisnak bizonyult, azóta még nagyobb területeket szerzett meg Kijev. Az elnök a találkozón egyébként kifejezetten dühösen reagált, amely a türelem elfogyásáról árulkodhat.
(Portfólió)