Hatszázezer fővel nőtt tavaly óta a foglalkoztatottak száma az orosz hadiiparban - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz első miniszterelnök-helyettes a Vedomosztyi című gazdasági lapban kedden megjelent interjújában.
"Előzetes becsléseink szerint az állami védelmi megrendelés jelentős növekedése okozta rendkívüli létszámszükséglet csúcspontját általában véve már meghaladtuk. Ugyanakkor a munkaerőpiacon továbbra is hiány van. A védelmi iparban dolgozók száma csak tavaly több mint 500 ezer fővel nőtt, 2024 első felében pedig további 100 ezerrel" - mondta Manturov.
"Ilyen körülmények között előtérbe kerül a munkatermelékenység növelésének feladata, elsősorban a vállalatok műszaki berendezésének lecserélése és a folyamatok fokozott automatizálása révén. 2023-ban a védelmi iparban a munkatermelékenység 18 százalékkal nőtt, idén azt tervezzük, hogy ezt a dinamikát tovább javítjuk" - tette hozzá.
Manturov szerint a hadiipar alkalmazottjaira a "különleges hadművelet" után is szükség lesz.
"Az állami fegyverprogram a különleges hadművelet után biztosan gondoskodni fog a haditechnikai tartalékok feltöltéséről, ami a tervek szerint összesen legalább három-négy évig fog tartani" - nyilatkozott a miniszterelnök-helyettes.
(MTI)