Tegnap reggel az izraeli légierő ismét rakéta- és dróncsapást mért damaszkuszi célpontokra. Ezúttal a szíriai főváros El-Mazza negyedét érte támadás, amelynek során életét vesztette Szafaa Ahmad, a szíriai állami televízió népszerű riportere, műsorvezetője. A SZANA Szíriai Hírügynökség jelentése szerint a támadás következtében Szafaa Ahmad mellett további két polgári személy meghalt, illetve kilencen megsebesültek – írja az enabbaladi.net és az alhurra.com hírportál.
Libanon, Jemen és a palesztin Gázai övezettel szinte egy időben tegnap az izraeli légierő Szíria, pontosabban a főváros, Damaszkusz El-Mazza nevű negyede ellen is légitámadást intézett. A szíriai állami hírközlők jelentették, hogy a támadás során három polgári személy életét vesztette, kilencen pedig megsebesültek. Rakétatalálat érte az El-Mazza negyed Francia kert utcájában álló egyik villát is, ahol életét vesztette Szafaa Ahmad (صفاء أحمد), ismert szíriai televíziós személyiség, a szíriai állami televízió népszerű riportere és műsorvezetője.
Az alhurra.com szíriai ellenzéki hírportál szerint az említett villa az iráni konzulátus épülete volt. (Mi csak azt nem értjük, hogy mit keresett volna az iráni konzulátuson a férjezett, kétgyermekes Szafaa Ahmad a légitámadás idején, kora reggel 5 órakor… - H. J.) A Szíriai Rádió és Televízió Főhatóság szerint viszont a megtámadott épület az újságírónő otthona volt.
A Homsz kormányzóságban született Szafaa Ahmad 2000-ben diplomázott a Homszi El-Baath Egyetem Bölcsészettudományi Karán, s 2002 óta riporterként és műsorvezetőként dolgozott a szíriai állami televízióban. Szafaa Ahmadnak több nagy nézettségnek örvendő társadalmi és kultúrtörténeti témákat boncolgató műsora is volt az állami televízióban, mint például a Párbeszédek a szíriai kultúrákról és a Hazám, Szíria című.
Hering J. – Kuruc.info