A vezető nemzetközi lapok kedd hajnali vezércikkeikben és elemzéseikben sokkal pozitívabban értékelték a Donald Trump és az európai vezetők Volodimir Zelenszkij támogatására felsorakozott küldöttségének találkozóját, mint a pénteki Trump–Putyin-csúcstalálkozót. Az egység és a megoldás iránti elkötelezettség mellett azonban minden cikk arra figyelmeztet, hogy a találkozón elnapolták a konfliktusos pontokat – például az "ukrán" területekről való lemondást vagy azok cseréjét –, és a valódi gondok a konkrét békefeltételekről való egyeztetésekkel kezdődnek.
Zoom
Fotó: Anna Moneymaker / Getty Images
A CNN elemzése szerint "hosszú idő óta ez volt Ukrajna legjobb napja. De még mindig nem látni, hogyan zárható le az orosz invázióval indított brutális háború." A cikk méltatja az európai vezetők egységes kiállását, és azt, hogy az összes résztvevő elkötelezettnek tűnt a valódi megoldás iránt, épp ezért nem tudható be puszta hízelgésnek Alexander Stubb finn elnök kijelentése, miszerint "az elmúlt két hétben nagyobb lépés történt a háború lezárása felé, mint az eddigi három és fél évben". Az elemzés szerint a békemegállapodásért folytatott roham önmagában is fontos: "Minden békefolyamat eleinte teljesen reménytelennek tűnik. Néha át kell siklani a megoldhatatlan ügyeken ahhoz, hogy megteremtsük a motivációt a folyamat egésze iránt. Éppen ezért Trump sietve tető alá hozott találkozóinak van értelme: talán olyan gyorsan tol mindenkit előre a békéhez vezető úton, hogy onnan már nem lesz hátraarc."
Az elemzés arra is felhívja a figyelmet, hogy nem lesz egyszerű kidolgozni és Oroszországgal elfogadtatni a nyugati országok Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciáját, a "területcsere" pedig csak frázisszinten hangzik jól, hiszen valójában Ukrajnának "saját", értékesebb elfoglalt területeiért kell kevésbé értékesnek minősített területeket felajánlania. Trump stratégiája egyelőre az összes fél jóindulatának elnyerésén és igényeik meghallgatásán alapul, de ez a stratégia csak a tárgyalási szándék megalapozásánál működhet.
A Washington Post a Trump jóindulatának elnyerésére alkalmazott technikákat elemzi; kiemelve az amerikai elnöknek címzett rengeteg köszönetnyilvánítást: A J. D. Vance alelnök durva rendreutasításából tanuló Zelenszkij nyilatkozatának négy és fél perce alatt például 11-szer mondott köszönetet Trumpnak, de nem volt olyan európai vezető, aki ne talált volna valamilyen okot arra, hogy egy köszönömöt intézhessen Trumphoz.
A lap megjegyzi, hogy egyfajta köszönetnyilvánító versengés folyik, ugyanis pénteken Putyin az alaszkai találkozóért, a közös munkáért és az "üzletemberhez méltó és megbízható kapcsolatért" is köszönetet mondott Trumpnak.
Konfrontálódás helyett folyamatos hízelgés
A New York Times is részletesen elemzi Trump körüludvarlásának módszereit. A cikk gesztusról gesztusra végigveszi, hogyan alakította át megjelenését és szereplését Zelenszkij, aki Trumpot nemcsak öltönyével, de a hangulatot oldó tréfáival és a felesége, Olena Zelenszka Melania Trumpnak küldött levelével is meg tudta nyerni. Az európai vezetők tárgyalási stratégiája a cikk szerint nyilvánvalóan az volt, hogy semmiben nem szabad konfrontálódni az amerikai elnökkel, javaslataikat a nagy egyetértés és méltatás közepette mintegy mellékesen kell adagolni. A levegő egyedül akkor fagyott meg, amikor a diplomáciai lépést eltévesztő Friedrich Merz német kancellár győzködni kezdte Trumpot a béketárgyalásokat megelőző tűzszünet fontosságáról.
A Foreign Policy külpolitikai folyóirat elemzése biztató fejleménynek tartja azt, hogy Trump ugyan nem kötelezte el magát, de nem is zárta ki azt, hogy az Egyesült Államok saját katonáival is garantálja Ukrajna biztonságát; viszont úgy értékeli, az elnök az alaszkai csúcstalálkozó előtti fogadkozásairól teljesen elfeledkezve letett a béketárgyalásokat megalapozó tűzszünet követeléséről.
(Telex-szemle nyomán)