Egy nem túl széles nyilvánosságot kapott újsághír:
 |
Tehát – mint mindenkor – a gazdasági-pénzügyi helyzettől függetlenül egy privilegizált nép kárpótlására mindig van pénz. Ma Magyarországon emberek milliói – a nyugdíjas-társadalom majdnem egésze, kivéve Biszkut és kommunista főcimboráit és csatlósaikat, kiszolgálóikat – élnek mélyszegénységben, tízezreket raknak ki végrehajtónak eufemizált bűnözők otthonaikból, százezreknek van – önhibájukon kívül – több százezer forintnyi rezsihátraléka, de egy 70 évvel ezelőtti történet „túlélőinek” javadalmazására mindenkor, minden körülmények között, bármi áron van pénz. Hogy ez morálisan abszolút elfogadhatatlan, talán nem igényel különösebb okfejtést, azonban a kormány állításával ellentétben ráadásul semmiféle jogalapja sincsen. A hivatkozott 1947. évi párizsi békediktátum XVIII.tv.27. cikke 2. pontja ugyanis semmiféle előírást nem tartalmaz arra vonatkozólag, hogy 2013-ban, illetve 2014-ben a magyarországi kormánynak 50%-kal emelnie kellene az ún. „holokauszt-túlélők” apanázsát.
Miként Tallós Emil barátom volt szíves figyelmemet felhívni, az 1947. évi párizsi diktátum 27. cikke 1.pontjában ugyanis az foglaltatik, hogy “Magyarország kötelezettséget vállal arra nézve, miszerint minden olyan esetben, amidőn magyar fennhatóság alá tartozó személyeknek Magyarországon levő javaira, törvényes jogaira vagy érdekeire e személyek faji származása vagy vallása miatt 1939. évi szeptember hó 1. napja óta zár alá vételt, elkobzást vagy kényszerkezelést rendeltek el, az említett javakat, törvényes jogokat és érdekeket tartozékaikkal együtt visszaállítja, vagy, ha a visszaállítás lehetetlen, e tekintetben megfelelő kártalanítást ad”. A mostani kormányhatározat által hivatkozott 2. pont pedig ekképpen rendelkezik: “A magyar kormány mindazoknak a személyeknek, szervezeteknek vagy közösségeknek Magyarországon levő összes javait, jogait és érdekeit, akik, illetőleg amelyek egyénenkint vagy mint összességek tagjai faji, vallási vagy más fasiszta szellemű zaklató rendszabály tárgyai voltak, amennyiben azokra nézve a jelen Szerződés életbelépésétől számított hat hónap alatt örökös nem jelentkezett vagy igénybejelentés nem érkezett, át fogja ruházni az ilyen személyeket, szervezeteket vagy közösségeket Magyarországon képviselő szervezetekre. Az átruházott javakat ezek a szervezetek az említett magyarországi összességek, szervezetek és közösségek életben maradt tagjainak támogatására és helyreállítására fogják fordítani. Ezeket az átruházásokat a jelen Szerződés életbelépése után 12 hónapon belül kell foganatosítani s azok magukban fogják foglalni a jelen Cikk 1. bekezdése értelmében visszaállítandó javakat, jogokat és érdekeket is.”
Tehát a kormányzat által említett nemzetközi szerződés alapján a kártalanítás már régen – s tegyük hozzá, azóta is többszörösen – megtörtént, s annak a nemzetközi dokumentumban megszabott határideje 1948-ban letelt. Amennyiben esetleg a párizsi békediktátum mégis tartalmazna a jelenre nézve ilyen előírásokat a magyar fél részére, tekintsünk egy ellenpéldát. Nevezetesen azt, miképpen tartja be a zsidó állam a rá kirótt, s valóban hatályos nemzetközi jogi kötelezettségeket.
1947-ben az ENSZ Közgyűlés 181. számú határozata a történelmi Palesztina területén eredetileg egy önálló zsidó és egy önálló palesztin állam megalakítását határozta el, Jeruzsálemmel mint nemzetközi fővárossal. A 181. számú ENSZ-határozat Jeruzsálemet “corpus separatum”-nak, egy olyan különálló közigazgatási egységnek nyilvánította, amelyet speciális nemzetközi irányítás alá helyeznének, s ezt az ENSZ felügyelné. Az ENSZ Gyámsági Tanácsa dolgozná ki Jeruzsálem kormányzati rendszerét, amely egy kormányzóból, valamint egy nemzetközi tisztviselőkből álló közigazgatási stábból állna. A kormányzó különleges kvalitású személy lenne, aki nemzetiségére való tekintet nélkül kerülne megválasztásra, azzal a kitétellel, hogy Palesztina egyik államának sem lehet az állampolgára. A Gyámsági Tanács égisze alatt tevékenykedne, de bizonyos esetekben önálló döntési jogkörrel bírna. Az ENSZ 1949-ben a 303. számú határozatában megerősítette Jeruzsálem, illetve térségének nemzetközi igazgatás alá helyezését, valamint a szent helyek védelmét.
Az 1967-es ún. hatnapos háborúban azonban Izrael semmibe véve az ENSZ-határozatokat, agresszív módon megtámadta Egyiptomot, Szíriát és Jordániát, elfoglalta a Gázai-övezetet, a Sínai-félszigetet, továbbá Szíriától elragadta a Golán-fennsíkot és megszállta Kelet-Jeruzsálemet is. A Sínai-félszigetet nem tekintve, ez az állapot a mai napig fennáll.
Úgy tűnik tehát, hogy míg egyfelől Magyarország kormányai nem hatályos vagy nem létező nemzetközi előírásokat is szervilis módon végrehajtanak, illetve ezekre hivatkozva folyamatosan és drasztikus mértékben emelik a “holokauszt-túlélők” életjáradékát a magyar társadalom vészes elroncsolódása és egzisztenciális tönkretétele közepette, addig a javadalmazott kisebbség állama nagyon is létező nemzetközi szerződésekre és előírásokra fittyet hányva folytatja a maga agresszív bel- és külpolitikáját, beleértve a palesztinok elleni genocídiumot is. Hogyan is van ez akkor? Quod licet Iovi, non licet bovi? Persze, mindahhoz, hogy Izrael javára ez a furcsa nemzetközi jogi alapelv érvényesülhessen, a budapesti kormányzati asszisztencia és impotencia is feltétlenül szükségeltetik.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Frissítés: Tallós Emil kiegészítése
Két okból sem tartalmazhat kötelezettséget a békeszerződés mostanra: egyrészt rég lejárt a kártalanítás rendezésére nyitva álló határidő, másrészt - amint az a békeszerződés V. számú mellékletében foglalt rendelkezések alapján megállapítható - a magánjogi követelések elévültek. A békeszerződés – Zsolt barátom írásából láthatjuk - egyébként sem ismer olyan kárpótlási jogcímet, hogy valaki "holokauszt-túlélő".
Ezeken túl is érvényesíthet persze kártalanítási igényt bármely sérelmet szenvedett zsidó származású honfitársunk a tulajdonjog alapján akár a mai napig, hiszen a tulajdonjog nem évül el. Ám ehhez az kellene, hogy a tulajdonjog tárgyát képező vagyontárgy rendelkezésre álljon és az igényt érvényesítő tudja bizonyítani, hogy az a vagyontárgy az ő jogos tulajdonát képezi. Ilyesmire persze eleddig nem volt példa.
Valójában azonban itt nem erről van szó, ennek a "kártalanításnak" az ég egy adta világon semmi köze sem a békeszerződéshez, sem a származásuk, vallásuk miatt hátrányt szenvedettek kárpótlásához. A békeszerződés alapján járó kárpótlás ugyanis határidőben megtörtént, sőt azt már 1965-től többszörösen megtoldotta az éppen aktuális magyar kormány, legvégül az Antall-kormány egy-egy jelentős kiegészítéssel, függetlenül a békeszerződés rendelkezéseitől.
Miután az Antall-kormány által megállapított - ugyancsak nem a békeszerződés alapján járó - források elapadtak, egyes magyarországi zsidó szervezetek hirtelenjében forráshiánnyal kezdtek küszködni. Másrészt amerikai zsidó szervezetek igénye alapján 2005-ben egy amerikai (floridai) bíróság végzésével arra kötelezte az amerikai kormányt, hogy az úgynevezett második magyar aranyvonat amerikai katonák általi kirablásáért 4,8 millió dollárt fizessen magyar zsidó szervezeteknek azon a jogcímen, hogy a vonat nem csupán a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét, hanem magyar állampolgárságú zsidó magánszemélyek magánvagyonát is szállította (amire persze vajmi kevés bizonyíték van).
Ez után a döntés után – vélhetőleg amerikai politikai nyomásra meghozott kormányhatározat alapján – kötött megállapodást 2009-ben a Gyurcsány-kormány a Mazsihisz-szel ennek a bírósági döntésnek a részbeni átvállalására, amelyet úgy címkéztek, mint „holkauszt-túlélők kárpótlását”, noha valójában ehhez köze sem volt. A pénzt zsidó szervezetek kapták meg, túlnyomó részben az amerikai székhelyű Claims Conference, amelyek utóbb a magyar állam által folyósított összegek felhasználásáról a szerződés szerint kötelező elszámolást egyszerűen megtagadták.
Nos, jelen esetben erről az umbuldáról, illetve ennek emelt összegű folytatásáról van szó, amelyről annak idején részletesen feltáró tudósítást közölt érdekes módon éppen az index.hu internetes portál, kiemelve, hogy a Mazsihisz által szétosztott magyar állami forrásokból még prágai zsidó szervezetnek is jutott milliós nagyságrendben, noha elképzelhetetlen, hogy magyar "holokauszt-túlélők" éppen Prágában alapítottak volna érdekvédelmi szervezetet.
Tallós Emil
Kapcsolódó:
