2020. április 1., szerda, Hugó, Agád napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
11:01 Egymás után a vírussal is összefogtak a ballibek: "erre van szükség ahhoz, hogy Orbán rendszere elinduljon a bukás felé"10:37 Kína holdjárója már több mint 424 métert haladt előre a Hold távoli oldalán10:12 Rajzfilmhős lett Puskás Ferencből, íme az első rész09:52 New Yorkban olyan magas a halottak száma, hogy hűtőkamionokban tárolják őket09:48 Újra megnyílt a balassagyarmati határátkelő az ingázók előtt09:37 Türkmenisztánban a torkánál ragadták meg a kérdést: egyszerűen "betiltották" a koronavírust09:17 Egy louisianai szektavezérnek "Isten azt mondta", ne törődjön a járvánnyal09:01 Tizenhárom éves fiú a koronavírus legfiatalabb brit áldozata08:50 Fagyos idővel indult az április Erdélyben08:45 Még a végén a macskák számára is kijárási tilalmat rendelnek el08:31 Mától új menetrend szerint közlekednek a budapesti tömegközlekedés járatai08:04 Trump szerint "nagyon fájdalmas két hét" vár az amerikaiakra07:43 Meghalt négy beteg, 525-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, minden megyében van koronavírusos07:32 Először volt hőhullám az Antarktiszon06:56 Több száz egyeddel ritkítja bölényállományát a Yellowstone Nemzeti Park
24 óra legolvasottabbjai

Publicisztika, Holokamu ::

Miért higgyünk el bármit is a hivatalos történetírásnak? Rudolf Hess meggyilkolásának margójára

Reklám


Negyed századdal Rudolf Hess halála után
hivatalosan is „kiderült”, hogy Hitler helyettesét 1987. augusztus 17-én a nyugat-berlini Spandau börtönében két brit titkosügynök gyilkolta meg. Vagyis a média és a hivatalos történetírás, illetve történelemtanítás Hess halálát illetően is hazudott az embereknek, manipulálta a közgondolkodást.
Birtokomban van egy könyv, amely nem sokkal Rudolf Hess meggyilkolása után jelent meg Pintér István újságíró tollából, Rudolf Hess rejtélyes élete és halála címmel az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalatnál. Maga a mű azért érdekes, mert Hess halálával kapcsolatban mind a közoktatásban, mind a hivatalosan deformált közvéleményben az ott leírt verzió volt a kánon egészen a minap részlegesen feloldott titkosításig. Üssük fel akkor ezt a kis kiadványt, nem minden tanulság nélkül való. Az 1. fejezet címe: Egy börtönt lebontanak. Alapvető jelentőségű része ez a könyvnek, ezért teljes terjedelmében közöljük. Íme:
Hamvait ismeretlen helyen temették el. Nem szórták éjnek idején titokban egy folyóba (majd megteszik 2011-ben, mivel az idő múlásával a mesterségesen gerjesztett hisztéria és őrület csak fokozódik – L.Zs.), mint egykori halálraítélt és kivégzett vádlott társaiét. De nem is került a családi sírboltba, amint azt a család tagjai a szövetségesek engedélyével tervezték: Rudolf Hess sírja nem válhat régi és új nácik zarándokhelyévé. Egy kisváros, Wunsiedel polgármestere nem akarta, hogy műemlékekben gazdag városkájuk szép múltját egy Hess-sír homályosítsa el. (sic!) És győzött. Igaz, akadtak neonáci csoportok, amelyek ennek ellenére – jobb híján – megkoszorúzták a Hess család sírboltját még akkor is, ha hiányzott belőle az utolsó elhunyt Hess. (A temetés utóbb mégis megtörtént, s a derék német porhüvelye 2011 végéig békében nyugodhatott Wunsiedel temetőjében – L.Zs.) Mások a spandaui börtön kapuja előtt gyűltek össze és helyeztek el virágokat, gyújtottak gyertyát annak az embernek az emlékére, akinek az emlékét a nácizmus ellenségeinek nem szabad elfelejteniük.
Hess úgy halt meg, ahogy élt. Megátalkodott hitleristaként és rejtélyes körülmények között. Megátalkodottsága azonban semmiképpen nem elvhűség, ami pedig a rejtélyt illeti, épp olyan könnyen megfejthető, mint a Harmadik Birodalom ura, Adolf Hitler egykori helyettese életének más titokzatosnak tűnő momentumai. Hess öngyilkos lett. Ez kétségtelen akkor is, ha a család és ügyvédje, doktor Seidl megpróbálkozott vele, hogy azt az embert, aki 1894. április 26-án született Alexandriában és 1987. augusztus 17-én hunyt el, egy rejtélyes emberölés áldozatának tüntesse fel. Rudolf Hess, az utolsó náci háborús főbűnös szállt sírba. (Különös módon a nem főbűnösök száma az idő múlásával egyre gyarapszik – L.Zs.) A boncolás, amelyet egy angol katonaorvos végzett, egy amerikai, egy francia és egy szovjet kollégája jelenlétében, megállapította, hogy fulladásos halált halt, a nyaka köré önkezével tekert kábel fojtotta meg. Nem hozott más eredményt az a boncolás sem, amelyet nyugatnémet orvosok végeztek a család kérésére a tetemen. Az öngyilkosságra utal az a rövid levélke, amelyet a zsebében találtak: „Kedves Ilse, ezeket a sorokat röviddel halálom előtt írom… Köszönet mindenért, amit értem tettetek és amit érdekemben megkíséreltetek.”
Az életfogytiglanra ítélt főbűnös kitöltötte büntetése teljes idejét, amelyet a hanyagságból a börtön területén hagyott elektromos vezetékkel megrövidített. Ezzel véget ért egy ember (Hess) és egy börtön (Spandau) története. Egy emberi lényé, akihez még hasonlítható sem volt a világtörténelemben. És egy fegyintézeté, amelyet azért hoztak létre, hogy az emberiség örökre emlékezzék arra, hogy a népek, az emberiség, a béke elleni bűnöket sem lehet többé büntetlenül elkövetni. A börtönt néhány héttel Hess halála után lebontották. A Nyugat-Berlinben szolgálatot teljesítő brit katonák számára építenek bevásárló és szórakoztató központot a helyére. (Már 1945-ben ezt kellett volna tenni – L.Zs.) Kövek tehát már nem emlékeztetnek semmire. Megmarad azonban az irattárak, a könyvtárak polcain az a sok százezer oldalnyi dokumentum (sic!), amely így vagy úgy, de tulajdonképpen legfeljebb más nézőpontból, de azonos tényekkel rögzíti Rudolf Hess különös sorsát.
Ez az ember, szabadságától több mint 46 esztendeig megfosztott aggastyánként halt meg, de élete utolsó évtizedeinek elesettsége semmiképpen sem feledtetheti azoknak az ártatlan millióknak a sorsát, szenvedéseit, a népirtást, a háború borzalmait, amelyekért Hess – a náci Németország bukása idején, később a nürnbergi börtönben sikeres öngyilkosságot elkövető és vele együtt elítélt – bűntársaival együtt okozója volt. Rudolf Hess nincs többé. Emlékét nem őrizzük meg, mert nem méltó rá. Emlékezni rá azonban mégsem felesleges.
Itt zárul a kommunista szerző meglehetősen nyakatekert, történelmileg teljességgel hazug és durva csúsztatásokkal terhes prológusa. Ezek után vegyük szemügyre, miképpen írja le Pintér a Führer egykori helyettese utolsó napjának eseményeit Az utolsó spandaui fogoly című zárófejezetben:
Aztán elkövetkezett 1987. augusztus 17-e. Ezen a hétfői napon Hess – villanyszerelési munkákat végzett a börtönben egy civil vállalat – talált egy elektromos kábelt. Előzőleg olvasott egy természettudományos könyvet, amelyből megtudhatta, hogy milyen szűkös már az idős emberek agyi vérellátása. Ezért van az, hogy egy nyakra csavarodott pizsama megfojthatja őket. (Nos, ehhez semmiféle „szakkönyvet” nem kellett elolvasnia, hiszen egy erős kábellel egy fiatal ugyanúgy végezhet magával, mint egy aggastyán – L.Zs.) S elhatározta, hogy véget vet életének. Felhasználva az alkalmat, hogy az amerikai őr magára hagyta, a kerti lugasban a kábelt a nyaka köré csavarta. Mire az őr néhány perc múlva foglya után nézett, már élettelenül találta. Először a börtön egészségügyi szolgálata próbálta életre kelteni, majd beszállították a brit katonai kórházba. Az utolsó spandaui fogoly meghalt, és magával vitte a sírba a titkát. Egy titkot, amely tulajdonképpen már régen nem titok.
Összegzésképpen végül e sorokkal zárja könyvét a szerző:
Az a békeajánlat, amelyet Hess vitt magával a világ nemzetiszocialista leigázását tartalmazta. (Hitler soha nem akart a kontinentális Európa határain túl terjeszkedni, ellentétben a világuralomra törő angolszász hatalmakkal, Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal – L.Zs.) Nem „béketerv” volt az övé, hanem egy másképpen vezetendő rablóháborúé. Annak idején Moszkva falain ott virítottak a plakátok a jelszóval, amely nemcsak egy ország, hanem a világ valamennyi szabadságszerető népének érdekeit kifejezte: „Saját barlangjában győzzük le a fasiszta fenevadat!” A fenevadat legyőzték, s közülük egyet az egykori birodalmi főváros egyik kerületének börtönében mindhalálig fogva tartottak. Miért kegyelmeztek volna meg annak, aki a kegyelem szót is ki akarta irtani az emberiség szótárából?
Újraolvasva ezt a szokványos kommunista és szövetséges propagandakliséket és hazugságokat tartalmazó művet, újólag felvetődik a kérdés: az elkövetők mikor fognak tőlünk bocsánatot kérni, mert ezúttal is évtizedekig hazudtak nekünk? Mint már annyiszor a 20. századi történelem, s kiváltképp a második világháború eseményeivel kapcsolatban. Hess meggyilkolásának ügye azonban – a teljesség igénye nélkül – néhány kérdést feltétlenül felvet, melyek mindegyikének elemzése külön cikk vagy tanulmány témája lehet. E helyen most csak vázlatosan érintem az általam legfontosabbnak tartottakat: 1. Amikor Hess 1941. május 10-én Nagy-Britanniába repült és tárgyalásai sikerteleneknek bizonyultak a brit kormánnyal, azok miért nem engedélyezték, hogy hazatérjen? 2. Nürnbergben miért szabták ki rá – még a győztesek szemszögéből nézve is – rendkívül súlyos, életfogytig tartó börtönbüntetést, amikor 1941 nyarától ő már nem volt részese a politikai-katonai fejlemények alakításának? A legcsekélyebb köze sem volt például a Harmadik Birodalom vezetőinek feje felett mindenkor Damoklész kardjaként lebegtetett ún. holokauszthoz, hisz amikor a deportálások elkezdődtek, Hesst már rég a Towerban tartották fogva. 3. Miért kellett meggyilkolni? Miféle hétpecsétes titkokat vitt magával a túlvilágra a Führer egykori helyettese és barátja? Netalán, ha kiszabadul 1987-ben, olyan információkkal döbbentette volna meg a világot, amelyek teljesen más megvilágításba helyezik a második világháború kitörésének történetét, a politikai-diplomáciai felelősség kérdését, s legfőképpen teljesen más képet festenek az egyik háborús főbűnösről, Winston Churchillről? 4. Kik voltak Hess gyilkosai? Nyilván élnek még, sőt javakorabeli emberek lehetnek, de még ennél is érdekesebb problémafelvetés a felbujtók és megbízók személyének kiléte, hiszen nagy valószínűséggel ők is – legalábbis nagyobbik hányaduk – életben vannak még. Vajon ezeket miért nem citálják bíróság elé, ha 100 éves ártatlan aggastyánokat Zuroffék még napjainkban is tortúrának vetnek alá?
Végezetül nem árt felhívni olvasóink figyelmét arra, miszerint a Hess-dosszié titkosítását még most is csak részlegesen oldották fel. Ezen túlmenően, az évszázad közepéig mind brit, mind pedig amerikai titkos archívumok mélyén hétpecsétes titokként őriznek továbbra is több tonnányi harmadik birodalmi iratanyagot, hiteles dokumentumokat. Vajon miért? Hiszen a Reich, Hitler, a birodalmi vezetők tevékenysége, a második világháború már a történelem része. Valószínűleg, ha egy varázsütésre az említett források nyilvánosságra kerülnének és kutathatóvá válnának, elementáris erejű globális média- és történésztrauma törne ki. Esetleg egyértelművé válna, hogy újra kell írni a második világháború történetének nagy részét, továbbá teljes egészében át kell értékelni a korszak vezető politikusainak és hadvezéreinek ténykedését. Eddig evidenciaként elkönyvelt tényekről világossá válna, hogy csupán a történeti mitológia tárgykörébe tartoznak. S a „legborzasztóbb” az lenne, ha kiderülne, hogy a második világháború felettébb gazdag mítoszkincsének legnagyobbik mítosza kerülne örökre a mítoszok világának jótékony homályába…
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready