A Jobbik köszönettel tartozik a Hitgyüli Jobbik-ellenes kommandójának, továbbá a „Szavazz a Jobbik ellen” elnevezésű Facebook-csoport szervezőinek. Ugyanis ezek a magyargyűlölő társulatok ismételten megmutatták, hogy valójában két erő áll egymással szemben a magyar politikában: a zsidó térfoglalást elősegítő cionista pártok (Összefosás-Kormányváltók, Fityesz, LMP), valamint a magyarság védelmében egyedül küzdő Jobbik. Lehet választani.

Kulifai Máté
A Magyar Narancs című szélsőségesen magyarellenes lapnak interjút adott egy Kulifai Máté nevű „demokrata”, a „Szavazz a Jobbik ellen” csoport szervezője. Az antifasiszta harcos a sztálinista Lukács György emlékezetes kinyilatkoztatására („a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus”) hajazó kijelentést tett: „A legrosszabb demokratikus párt is jobb, mint a Jobbik”. Magyarán: mindegy, hogy az országot szétlopják, idegen zsoldban álló, magukat pártoknak nevező maffiahálózatok uralják, a magyarságot nyomorba taszítják, de akkor is a cionisták pénzén kitartott politikai elitnek kell uralkodnia. Kulifai szerint a „Szavazz a Jobbik ellen” elnevezésű Facebook-csoport egy „egyetemi társaságból” jött létre, melyben „különböző politikai irányultságú fiatalok” vannak, de ami a lényeg: „Van köztük zsidó és roma is”. Ki gondolta volna? Hiszen az egyetemek közismerten tele vannak „romákkal”. De a sok dicséretes különbözőség ellenére is van valami, ami összeköti őket, éspedig „az, hogy azt a neonáci fordulatot és radikalizmust, amit a Jobbik képvisel, határozottan elutasítják”.

Máté átszellemülten magyaráz
Kulifai interjúja további részében arról beszél, hogy a Jobbik „szelídnek”, „demokratikusnak” álcázza magát, de a párt „hamis képet” mutat magáról, mert „helyi szinten a holokauszt-tagadó, cigánybűnözést paranoid módon ismétlő hangvétel megy tovább”. Amikor pedig a hős antifasiszták azt látták, hogy a nép a Jobbik kommunikációját „bekajálja”, és „százezrekkel nő a Jobbik szavazótábora”, akkor úgy döntöttek: akcióba lépnek. Ekkor hozták létre a „Szavazz a Jobbik ellen” elnevezésű Facebook-csoportot, és ekkor kezdték el tüntetéseiket. Melynek résztvevői „intelligens fiatalok”, „akik saját területükön profik” (ellentétben a jobbikosokkal, akik az ismert zsidó propaganda szólamai szerint egytől egyig tehetségtelenek és elszenvedett kudarcaikért a zsidókat okolják), ezen kívül – különbözőségük ellenére – mégis „egységesítették a véleményüket”, melynek lényege, hogy „a Jobbik nemcsak államcsődbe vinné az országot, de Európából is kiiratkoznánk, ha a párt tovább növekedne”. Micsoda borzalmas kilátások!
Úgy hiszem, mindent elmond a „demokratikusnak” nevezett pártok természetéről az interjú alábbi részlete: „Feltétlenül el kell menniük szavazni, mert aki otthon marad, a Jobbikra szavaz. El kell menni, és olyan pártra szavazni, aminek érdemi támogatottsága van, mert azok a pártok, amelyek nem kerülnek be a parlamentbe, úgymond nem lopnak szavazatot a Jobbiktól, ezért az LMP-re, a Kormányváltók szövetségére vagy akár a Fideszre leadott szavazatok mind-mind gyengítik a Jobbikot. Éppen ezért nem is akarunk állást foglalni azzal kapcsolatban, mi a baj ezekkel a pártokkal, mert a legeslegrosszabb Fidesz és a legeslegrosszabb kormányváltó összefogás is jobb, mint a Jobbik.” Világos beszéd, melyből kiderül a lényeg: az úgynevezett „demokratikus pártok” – látszólagos különbözőségük és vitáik ellenére – azonos oldalon állnak, és más eszközökkel ugyan, de mindegyikük a zsidó világhatalom szolgálatában végzi a magyarság szolgasorba süllyesztésére irányuló áldatlan tevékenységét. És ezt a fajta tevékenységet nevezik újbeszél nyelven „demokratikusnak”, „európainak” és „profinak”.
Zoom
Ettől félnek annyira
Kulifai Máté végezetül közölte, hogy a parlamenti választások után is „van élet”, ezért nem állnak meg, ugyanis „önkormányzati és európai parlamenti választás is lesz, ahol szintén olyan helyekre juthat be a Jobbik a radikális eszméivel, ahol semmi keresnivalója nincs”. Mert azokon a bizonyos helyeken csak és kizárólag zsidók és az ő talpnyalóik létezhetnek. Ha pedig minden poszton ők vannak, akkor valósul meg az igazi demokrácia.
Perge Ottó - Kuruc.info
A Szavazz a Jobbik ellen Facebook-csoport, továbbá maga Kulifai Máté is várja a Kuruc.info kedves olvasóinak észrevételeit és véleményét kezdeményezésével kapcsolatban.
Frissítés: A Fidesz és az MSZP már anyakönyvvezetőt is talált magának - Vona a cionszekta szerepéről