Holokauszt-emlékév lévén, szinte természetesnek tűnhet, hogy megélhetési szélhámosok és megrögzött, notórius hazudozók képtelenebbnél képtelenebb és fantasztikusabbnál fantasztikusabb agymenésekkel hozakodnak elő az 1942-1945 között történt eseményeket illetően. Valóságos „Holokauszt-mesék”, többkötetes egyetemi szöveggyűjteményt lehetne kiadni már az efféle sci-fi históriákból.
 Robbanó gáztartályok |
 A lámpaernyő legendája |
Közismert a meggyilkolt zsidók holttestéből készített emberi szappan és lámpaernyő minden fizikai és biológiai törvényt tagadó legendája is. Nem kap ugyan a közvélemény előtt nagy hírverést, de a hivatalos történettudomány avatott szakértői is egyhangúlag kinyilvánították, hogy ez egy orbitális baromság. Azonban a kérdésben teljesen tájékozatlan közvélemény, a „plebs” hitének elmélyítésére, bűntudatának permanens ébrentartására nagyon is alkalmas és hatásos retorikai eszköz. Akárcsak a középkorban valóságos üzletággá lett ereklyekereskedelem. Lelketlen uzsorás kufárok ugyanis visszaélve az egyszerű emberek hitbéli tisztaságával és gyermeteg naivságával, mindenféle kacatot adtak el jó pénzért szent ereklyékként. A 14. század, de egyben a világirodalom egyik legzseniálisabb novellistája, az olasz Boccaccio ezt a következőképpen parodizálja ki a Dekameron 6. napjának 10. novellájában. Egy rafinált barát, bizonyos Cipolla, aki elmondása szerint tucatnyi ereklye birtokosa, egy kis itáliai falu, Certaldo népének Gábriel arkangyal szárnyának egy tolldarabkáját készül bemutatni. Két furfangos ifjú azonban megpróbál gúnyt űzni a szélhámos szerzetesből. Ezért „bementek Cipolla testvér szobájába, melynek ajtaja nyitva volt, s az első, ami kutatás közben kezök ügyébe került, amaz iszák volt, melyben a szárnytoll rejlett; ahogy tehát az iszákot kibontották, leltek abban selyembe bugyolált kis dobozt, melyet is kinyitván, papagáj farkának tollát találták benne, és úgy vélték, hogy bizonyára ez az, mit a barát ígérete szerint Certaldo népének megmutatni kíván. És az időben bizony könnyűszerrel el tudott hitetni ilyesmit az emberekkel, mivelhogy Egyiptom gyönyörűségeiből akkor még csak kevés jutott el Toscanába, holott később már rengeteg eljutott, mind egész Itáliának romlására; és ámbár néhol már ismerték ezeket valamelyest, e vidéken még a lakosok semmit nem tudtak róluk; mivel itten még a régiek nyers egyszerűsége élt, nemcsak hogy nem láttak még papagájt, hanem java részök még soha hírét nem hallotta. Megörült tehát a két ifjú, hogy meglelték a tollat, s mindjárt el is csenték, de hogy ne hagyják a dobozt üresen, megtöltötték néhány darab szénnel, mit ott leltek a szobának egyik sarkában; annak utána bezárták a dobozt, mindent a régi rendben visszaraktak, és észrevétlenül, nagy jókedvben elsompolyogtak a tollal, és lesték, vajon mit mond majd Cipolla barát, mikor a tollnak helyében szenet talál. Amaz egyszerű emberek és asszonyok pedig, kik a templom előtt hallották, hogy délután három órakor majd meglátják Gábriel arkangyal szárnyatollát, mise után hazatértek; és az egyik szomszéd elmondotta a másiknak, az egyik komaasszony a másik komaasszonynak, és ebéd után valamennyien, férfiak meg asszonyok, ahányan csak voltak, egybesereglettek a várban, hol is alig fértek el, és sóvárogva várták, hogy megláthassák ama bizonyos tollat.”
S amikor eljött a várva várt óra és pillanat a két diák kíváncsian várta, mi fog történni. Azonban – csalódásukra – Cipolla jó improvizátornak bizonyult. Meglátva ugyanis a széndarabokat, szónoklatát ekképpen módosította a toll helyett a szénhez igazítva: – Mindig magammal hordom valamely dobozban Gábriel arkangyal szárnyatollát, nehogy tönkremenjen, és másik dobozban ama széndarabokat, melyeken Szent Lőrincet megsütötték; ez a két doboz úgy hasonlít egymásra, hogy gyakorta magam is összetévesztem őket, és mostan is megesett ez velem; s mikor azt hittem, hogy ama dobozt hoztam magammal, melyben a toll vagyon, azt hoztam el, melyben a széndarabok vannak. De nem gondolnám, hogy ez véletlenség, sőt bizonyosra veszem, hogy Istennek akaratja, és ő adta kezembe ezt a dobozt, melyben a szén vagyon, mivel épp az imént jutott eszembe, hogy hiszen holnapután Szent Lőrinc napja vagyon. Annak okáért Isten azt akarta, hogy megmutassam nektek a szenet, melyen megsütötték, és felgyújtsam lelketekben a köteles áhítatot iránta, s ezért úgy intézte, hogy nem a tollat vettem, holott azt akartam, hanem az áldott széndarabokat, melyeknek tüzét az ő szentséges testének vére oltotta ki. Annak okáért, édes gyermekeim, vegyétek le sapkátokat, és jöjjetek ide áhítatosan és lássátok. De előbb tudjátok meg, hogy kire eme szénnel keresztet vetnek, mind az egész esztendőben nem égetheti meg magát, úgy hogy meg ne erezné.
 Emlékmű a pécsi zsidó temetőben |
Nos, valami hasonló jelenség történik immár évtizedek óta holokauszt-ügyben is a magát nagyon felvilágosultnak, tudományosnak és racionalistának tekintett 20-21. században csaknem 700 esztendővel Boccaccio után. Soktucatnyi közelmúltbeli esetet követően legújabban egy bizonyos Kleinné Müller Ilona hozakodott elő egy minden történeti és fizikai alapot nélkülöző fantasztikus mesével. A 92 esztendős matróna „nyilvánvalóan megfellebbezhetetlen hitelességű” közlése szerint „Theresienstadtban ért a felszabadulás. Már bent álltunk a tusolóban, mert azt mondták, fürdés lesz, holott nyilván gázt engedtek volna ránk, amikor robbanást hallottunk. Szétlőtték a gáztartályt. Mi meg ott álltunk anyaszült meztelenül.” Nos, a hivatalos történettudomány szemszögéből – és hangsúlyozottan nem a revizionistákéból – tekintve a dolgot, érdekes kis jelenet lehetett. Ugyanis két fontos körülményre hívnánk fel olvasóink figyelmét:
1.Theresianstadt a Cseh-Morva Protektorátus, azaz a Reich területén volt, itt a mainstream történetírás álláspontja szerint – miként fentebb már utaltam rá – nem voltak megsemmisítő táborok.
2. A Zyklon-B-t semmiféle „gáztartályban” nem lehetett tárolni, tekintettel arra, hogy szilárd halmazállapotú granulátum volt, s a fémdobozokból kiöntve, a levegővel érintkezésbe lépve indult meg a kémiai reakció, a gázképződés.
 Ica néni álma |
Konklúzióként tehát nemes egyszerűséggel megállapíthatjuk, hogy a néni ezúttal marhaságokat beszél. Azonban a történelemben nem feltétlenül tájékozott művelt és intellektuálisan igényes honpolgár a 2014-es emlékév apropóján is, végre tudni szeretné, hogy a rázúduló információáradatból mit tekintsen hitelesnek már csak azért is, hogy jogkövető állampolgárként ne ütközzön a Btk. 269/C paragrafusában foglalt tényállással, ugyanakkor történelmileg is igaz és hiteles forrásokhoz és adatközlésekhez jusson. Ez ugyanis alkotmányos alapjoga is. Türelmetlenül várjuk az illetékes historikus, jogász és politikus főkorifeusok adekvát válaszát.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Kapcsolódó:
