Az első tavaszi hónapunk nyolcadik napján sok tucat milliónyi férfi áll be világszerte a virágárus bódék előtt kígyózó sorok végére, hogy türelemmel kivárja, hogy a szívének kedves nőket meglepve, számukra egy csokor virágot vásárolhasson. Természetesen ez önmagában gyönyörű és tiszteletreméltó gesztus, nincs benne semmi kárhozatos, a szebbik nem iránti tisztelet és hódolat kifejezése és lerovása már az ókor, de különösen a lovagkor óta az európai kultúra alapját jelenti. A probléma az időzítéssel, a dátummal van.
Kommunista és multikulti egyben |
Tudniillik a nemzeti oldalon, ahol a tradícióra, múltunkra, hagyományos értékeinkre lépten-nyomon hivatkozunk, végre kanonizálnunk kellene már a szimbolikus szféra ikonjait, példaképeit és adekvát múltbéli eseményeit is. Vagyis, kik azok a nemzeti hősök és államférfiak, illetve melyek azok a történelmi tények, amelyek számunkra ideológiai iránytűként és követendő szellemi világítótoronyként utat mutatnak a magyarság és az egész európai civilizáció normális jövője, újjászületése felé vezető úton.
Clara Zetkin (aki elvileg nő volt) |
Nézzük ezek után, hogy valójában miféle obskúrus figurákkal, illetve történelmi háttéreseményekkel hozható kapcsolatba a nevezetes Zetkin-nap, a világkarriert befutott március nyolcadika. A világon az első „nemzetközi nőnapot” 1911-ben tartották, miután Clara Zetkin német szociáldemokrata politikusnő azt március 8-án megalapította. Ezt követően 1911. március 19-én Ausztriában, Németországban, Svájcban és Dániában megünnepelték azt. Az említett baloldali női politikus 1857-ben Clara Eissner néven látta meg a napvilágot. Már fiatalon csatlakozott a születőfélben lévő németországi szocialista mozgalmakhoz, azonban a vaskancellár, Bismarck – máig követendő politikai példaként – 1878-ban betiltott a második birodalom (1871-1918) területén mindenféle szocialista szervezkedést, ezért Eissner svájci, majd franciaországi emigrációba vonult. Fontos szerepet játszott a felforgató marxizmus elveinek elterjesztésére 1864-ben alapított I. Internacionáléban, és élettársa lett egy orosz anarchistának, Joszip Zetkinnek, akinek felvette a nevét is. A Németországi Szociáldemokrata Párt – amely 1890-től legálisan tevékenykedhetett – női tagozatának (a jelenlegi MSZP-nek is van ilyen csoportja az ateista hívő és egyéb szerveződések mellett) vezetője lett 1907-ben, majd a marxista, balszárnyból Rosa Luxemburggal és más elvtársaikkal hozták létre 1916-ban a Spartacus Szövetséget, amely 1919-től Németország Kommunista Pártjaként működött.
Rosa Luxemburg fajtajelleges ábrázata |
Clara Zetkin a weimari köztársaság – a mai, magyarországi „harmadik köztársaság” kaotikus állapotaival vészes történelmi párhuzamot mutató – időszakában 1920-tól 1933-ig a Reichstagban képviselte a kommunistákat. 1920 őszén magával a bolsevik atyamesterrel, a később múmiaként reinkarnálódott és felmagasztosult Leninnel készített interjút a nőket érintő politikai és morális kérdésekről. Szó esett a beszélgetés során a nők munkásmozgalmi szerepvállalásáról, a szexualitásról és a nemi erkölcsről, a házasságról és a férfiakhoz való viszonyról, illetve az eljövendő új élet kialakításáról. Zetkin 1921 és 1931 között a szovjet, bolsevik modell európai szellemi-politikai exportjának céljára szervezett sztálini Komintern (III. Internacionálé) végrehajtó bizottságának a tagja is volt. Az 1933. évi árja forradalmat követően a Reichstag épülete lángjainak megvilágosító fényénél belátta, hogy az elkövetkező politikai kurzus időszakában (Drittes Reich) valószínűleg nem sok közéleti babér terem majd számára Hitler birodalmában, ezért minden kommunisták evilági édenkertjébe, a vörös cár Gulág-paradicsomába, a Szovjetunióba emigrált. A későbbi moszkovita bábállam NDK hőn szeretett és tisztelt feminista hérosza-fárosza itt halt meg még ez év nyarán, s a Kreml fala mellett, szimbolikus helyen – nem messze Lenin elvtárs máig álló mauzóleuma túlvilági nyugodalmat biztosító szentélye biztonságos, óvó aurájának közelségében – temették el.
Rákosi Mátyás is sokat tett a Zetkin-napért |
A „nemzetközi nőnapot” tehát maga Clara Zetkin alapította 1911. március 8-án, ám abban, hogy végül is – a kezdeti üzemzavarok után – épp ez a dátum vált mindmáig a bejegyzett, hivatalos kánonná, egy másik – nem éppen a történelem legfényesebb lapjaira kívánkozó – história is szerepet játszott. 1917. március 8-án Szentpétervárott ezen a napon kezdődött az „első forradalom”, melynek során – többek között – a nők is tüntettek a kenyérért és a békéért. (Ismert: az ekkor induló események vezetnek még ez év novemberében a világtörténelem legembertelenebb, 100 millió halálos áldozatot követelő rezsimjének létrehozásához.) Nem a deheroizálás nemtelen szándékától vezettetve, csupán a ténytisztelet okán meg kell említenünk, miszerint a forradalmi események előidézésében az időjárásnak is fontos szerep jutott. Történt ugyanis, hogy a hőmérséklet az átlagos –14,5 Celsius fokról hirtelen +8 fokra szökött fel, s az emberek, akiket a fagyos idő hetekig a rosszul fűtött odúikba kényszerített, most kitódultak, hogy végre élvezzék a napfényt és a meleget. Korabeli forrásokból tudjuk, hogy a tömegmozgalom viharát hamar a vitorlájukba fogták a bolsevikok. Alekszandra cárné ekképpen számolt be II. Miklósnak a történésekről: „Ami itt folyik, az garázdaság. Kisfiúk és kislányok szaladgálnak, és kiabálják, hogy nincs kenyerük – csak azért, hogy még fokozzák a feszültséget –, és a munkások akadályozzák a többieket a munkában. Ha az idő elég hideg volna, ezek valamennyien mind otthon ülnének”. Az Oroszország és az egész emberiség jövőjét tragikus módon meghatározó folytatás közismert.
Némely kreatúra csak első ránézésre tűnhet nőnek |
Magyarország a nőnapi felhíváshoz először 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott. A következő évben, 1914-ben már országszerte rendezvényeket szerveztek. A „nemzetközi nőnap” kötelező, állami szintre emelt hivatalos ceremóniává azonban csak a Rákosi-korszakban vált, s az eredetileg különböző időpontokban rendezett Zetkin-napot 1948-tól szovjet mintára március 8-án tartották meg. Kádárék továbbvitték ezt a moszkovita hagyományt is, sőt a „nőnap” megünneplése az impériumváltás után – egyéb, más bolsevik fogantatású ideológiai kacattal és megrögzült szokással egyetemben – töretlenül fennmaradt, tovább élt, illetve létezik a mai napig. Ma már az ENSZ is a világnapok között tartja számon. A fentebbi, rövid összefoglalóból is egyértelművé válhat, hogy a tradicionális-nemzeti jobboldali identitástudatú embernek semmi köze nincs a Zetkin alapította „nemzetközi nőnaphoz”, annak eszmeiségéhez és azokhoz a kétes kommunista felforgatókhoz, akik ezt létrehozták. Hagyjuk ezt meg – március 21-ével, április 4-ével és november 7-ével egyetemben – a haladó baloldali szocialistáinknak, illetve liberálisainknak örökzöld emléknapként.
|
Végezetül és summázatként elmondhatjuk, hogy egy Clara Eissner-Zetkin nevű anarchista kommunista liba által kiagyalt ünnephez, amely ráadásul az első orosz forradalom okán (1917. március 8.) került e napra, és Rosenfeld-Rákosi elvtárs kanonizálta bolsevik rítus és koreográfia szerint, nos tehát, a „nemzetközi” internacionalista-kozmopolita „nőnaphoz” egy jobboldali férfinak, de nőnek nincs és nem is lehet semmi köze. Természetesen nem arról van szó, mintha a nőket „alacsonyabb rendűeknek” tartanánk, hiszen a kérdés ilyetén felvetése már önmagában is szamárság. A 20. század egyik legnagyobb gondolkodójával és filozófusával, Julius Evolával együtt valljuk, miszerint „nem tudjuk jobban feltenni magunknak a kérdést, hogy egy ’nő’ felsőbbrendű vagy alsóbbrendű-e egy ’férfinél’, mint azt, hogy a víz felsőbbrendű vagy alsóbbrendű-e a tűznél… Kétségtelen, hogy a nő, aki tökéletesen nő, felsőbbrendű egy férfinél, aki tökéletlenül férfi, épp úgy, ahogyan egy földműves, aki hű földjéhez, és tökéletesen végzi a munkáját, felsőbbrendű egy királynál, aki képtelen saját munkájának elvégzésére”. Egy magát jobboldali identitástudatú emberként meghatározó férfi úgy tekint a nőre, ahogyan a fénylő középkori gótika kora óta a lovagi etika elvárásainak megfelelően tekintenie kell. A lovagi kultúra sajátos viselkedési és érintkezési normákat, új emberideált és csak rá jellemző erénykódexet teremtett. Hűség és hősiesség, áldozatkészség és jámborság, a hírnév és becsület felmagasztalása volt az alapja mindennek. A kereszténység bajnoka egyben az eszményi szerelmes. A lovagság intézmény és ideál egyszerre: az irodalmi ideál vonzása alakítja az életet. A középkorban a lovagerényekre épülő kultúra néhány évszázadra az udvari kultúra rangjára emelkedett. Neoplatonikus gondolati rendszerben valósult megmindez: a szerelem minden jónak a forrása, mely megnemesíti a lelket. A lovagi erények rendszerében kulcsszerepe van a szerelemnek, az imádott nő szépségében az isteni teremtés szépsége tükröződik. Az egész világot bevilágítja a szerelem. A kései trubadúroknál és olasz tanítványaiknál, az édes új stílus költőinél a szerelem már nemcsak mindenható, nemcsak minden jónak a forrása, hanem eleve megnemesítő erejű, csak nemes szívek sajátja lehet. „Nemes szívben lakozik mindig a szerelem” – ahogy Guido Guinizelli egyik híres canzonéja kezdődik. Az erények és viselkedés azon rendszerét, amelyet a szerelem és az általa szabályozott egyéb erények diktálnak, corteziának, udvariságnak nevezik. Nem véletlenül vált ez a szó hosszú civilizációs folyamat eredményeként az udvariasság jelentéshordozójává minden európai nyelvben, még a magyarban is, ahol eredeti, udvari jelentésében nincs is jelen. Egy arisztokratikus, hagyományelvű társadalom viselkedési kultúráját és erénykódexét hordozza ez a szó – eredetileg is mint ideálkép és éthosz, a jelenkorig normát teremtve a férfi-nő viszonyának, családi és társadalmi együttélésének meghatározásához.
A fentiek szellemében és folyományaként virágot is ajándékozunk a nőknek nemes hódolatunk kifejezése szimbolikus jeleként az év 364 napján, sőt a szökőévek figyelembevételével az esztendő 365 napjának bármelyikén. Kivéve persze Clara Eissner-Zetkin elhíresült „nemzetköziét”.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info