A kormány bejelentette, hogy Budapesten rendezik meg a 2017-es a Maccabi játékokat, más nevén a zsidó olimpiát.
A balliberális oldalon egyetlen szó bírálat nem hangzott el, ami természetes. Most nem jutottak eszükbe a fedél nélküliek, a szegények, az éhezők és az egészségügy. Sajátos, hiszen hónapok óta Sztálin-orgonával lövik azt a szándékot, hogy Magyarország adjon otthont a 2024-es nyári olimpiai játékoknak.
Zoom
A jobboldali sajtó hallgatása Maccabi-ügyben sajnálatos. Azért ennyire nem kellene…
Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke még 2013-ban a Szombat című hetilapnak adott interjúban arról is beszámolt, hogy a Makkabi Világjátékokon zsidó sportolók részvételét várják el a szervezők. – Ha nem zsidó sportoló szeretne indulni, akkor azt a szövetségtől kell kérvényezni, ezt azonban, nagyon alapos indoklás hiányában, el szokták utasítani – magyarázta.A közelmúlt rendkívül költséges, hasonló vénájú udvarlási eseményei azt bizonyítják, hogy a gigantikus pénzeken megvásárolni remélt hála rendre elmarad.
Az igen költséges holokauszt-emlékév mérlege totális kudarc. A nyugati sajtóban rendre jelentek meg jelentések arról, hogy a magyarországi zsidó szervezetek azt bojkottálják, miközben két kézzel tették zsebre a nekik juttatott állami támogatást. A mai nap (tegnap, azaz kedden - a szerk.) „csupán” három nyugati sajtótermék emlegette fel a magyarországi antiszemitizmust.
A teljesen felesleges Szabadság téri tényemlékmű (német megszállás) olyan forró ügy lett, hogy éjjel kellett leleplezni. A rendőrség pedig nem meri eltakaríttatni a köré szórt szemetet. Arról nem is szólva, hogy lényegesen egészségesebb lenne emlékműveket emelni dicsőséges történelmi eseményeknek. De nem a szobrokkal szúfolt Szabadság téren, ahonnan haladéktalanul el kellene takarítani a „dicsőséges” szovjet megszállás obeliszkjét. Amelyet felszabadítási emlékműnek csúfolnak. Ahogyan egy ilyen emlékművet az észt fővárosból is kipucoltak.
A harmadik holokauszt-múzeum (Sorsok Háza) befejezetlen épülete is a csőd mementójává vált. Ahogyan az első (Páva utca) vagy a második (Hódmezővásárhely), ez sem hozott semmiféle engesztelést, azaz, elsősorban, kevesebb „antiszemita” vádat hazánk ellen. Csak viszályt.

Így lesz ez a Maccabi játékokkal is, amelyeket eddig Izraelben rendeztek. Kivéve egy európai változatát, amelyet idén rendeztek a történelmének ledolgozásáért 70 éve sikertelenül igyekvő Németországban.
A budapesti Maccabi játékok egyetlen borítékolható eredménye az lesz, hogy egy illetékes majd kijelenti: „A magyar kormány nem antiszemita, de mindent meg kell tenni a jövőben is, hogy…” Értsd: adófizetői pénzeket adni.
A nyugati sajtóban pedig továbbra is naponta jelennek meg majd Magyarországról cikkek ilyen jelzők aláfestésével: szélsőségesekkel kacsingató kormány, populista, idegengyűlölő, antiszemita és társai.
Megéri? (A kérdőjel iróniát jelez.)
(lovasistvan.hu)