Az
óév utolsó napjára Kölnbe, Hamburgba és még egy sor európai városba „megjöttek a fiatalok” és ez a helyieket szemlátomást készületlenül érte. Pedig Szelestey Lajos, a Klubrádió haladóan gondolkodó műsorvezetője – miheztartás végett – már nyáron felvilágosította a csúnya, intoleráns Európát a békés „menekültek” (itteni szemmel tálán kicsit „szokatlan”) udvarlási szokásairól. De úgy tűnik, a kölni lányok nem hallgatnak Klubrádiót (micsoda fasiszta banda! hogy lehet nem hallgatni a Klubrádiót!?), így azt sem tudhatták, hogy Kövér Lászlónál vagy Kovács Ákosnál rosszabb is történhet velük... Ugyanis „a puszta életükért menekülő” migránsok – akiket „Merkel asszony hívott meg” – szilveszter estére „végre nyugodt körülmények közé jutottak, ugyanakkor még az integráció, különösen az első időben, amikor nem beszélik a nyelvet, annyira nem megy, hogy például... ööö... be tudnának fűzni egy lányt, és hát a maguk normái szerint bizony, ilyenkor sokszor nincsen más választás, hogy akkor jöjjön az erőszak”.
Zoom
Az erőszak Szilveszter éjjelén (ismét és sokadszorra) jött is. Utána pedig napokig mély hallgatás. A kínos – és a közösségi média miatt egyre kevésbé tartható – csendet először a New York Times cikke törte meg. A lap hétvégi számából végre ország-világ megtudhatta, hogy a magyar börtönökben a smasszerek előszeretettel erőszakolják a „bevándorló nőket” – sőt, némelyeket a rendőrök – hasonló célból – már a határon beviszik az erdőbe. Vagy agyba-főbe verik. Esetleg mindkettőt. Mert ezek ilyenek. És ahol ma kerítést építenek, ott holnap bevándorló nőket erőszakolnak.
A politikai korrektség béklyójában vergődő német rendőrség először – amikor magát a cselekményt annak tömeges volta miatt már nem tudták titkolni – nem hozta nyilvánosságra az elkövetők származását, hiszen az illegális bevándorlóknak jogaik vannak, s ha ezeket nem tartják tiszteletben, akár még sértődötten haza is mehetnek, ami – lássuk be – elviselhetetlen csapás lenne. Hiszen ők mindannyian szírek, akikkel barátságosan kell bánni! Szerencsére Henriette Reker, a kölni polgármester egy ilyen demokratát próbáló időszakban is a helyén van és meghálálja a belé vetett bizalmat. Praktikus tanácsokkal igyekszik elejét venni a választópolgárokat érő inzultusoknak: ne menjenek az utcára, akkor nagy baj nem lehet. De ha mégis kimennének az utcára – ahol az adójukból fenntartott rendőrség nem képes megvédeni őket, mert olyan jelenség ellen kéne fellépnie, ami a PC-dogmatika szerint nincs – akkor karnyújtásnyi távolságnál közelebb ne menjenek a szegény üldözöttekhez. És véletlenül se nézzenek rájuk csúnyán. Se szépen.
Zoom
Tehát Európa lányainak és asszonyainak ezen a szennyes szilveszter éjszakán egy nagyon fontos dologra kellett fájdalmasan rádöbbenniük: nekik csak és kizárólag az európai férfiakkal szemben vannak jogaik (és éppen csak annyi, amennyi az európai civilizáció elpusztításához szükséges), csak és kizárólag az Adorno által a „fasizmus melegágyának” tartott „patriarchális” családban hívő, konzervatív gondolkodókkal szemben lehet igazuk. Nyugodtan küldözgethetnek terhességi teszteket Kövér Lászlónak, bojkottálhatják Ákos koncertjeit, viszont az új baloldal szent teheneivel (pl. bevándorlók) szemben mindig a rövidebbet fogják húzni. Így a jó Szelesteynek egy valamiben – ha nem is úgy és abban, ahogyan ő szeretné – tényleg igaza lett: lassan valóban „nincsen más választás” és – megmaradt életterünk, kultúránk, szeretteink védelmében – tényleg „jöjjön az erőszak”.
Domokos Endre János – Kitartás.net