Egy hónappal ezelőtt a Kuruc.info szerkesztősége javasolta „a holokauszt-vígjátékok évtizedének meghirdetését”. Nem tudom, érkezett-e azóta a szerkesztőségbe valamiféle ötlet vagy készülő mű vázlata. Jegyzeteim között keresgélve véletlenül ráakadtam egy olyan szövegre, amelyből érzésem szerint jó vígjátékot lehetne kerekíteni.
 |
Egy hónapja hírportálunk is beszámolt róla, hogy az egyik hírportál interjút készített egy bizonyos Köbli Norberttel, aki azon morfondírozott, milyen filmet kellene készíteni Trianonról:
Lehet-e úgy megfogni Trianont, hogy a moziban közösen, egy dolgot érezzünk közben, és nevessünk rajta? Szerintem nagyon jó lenne nevetni Trianonon. Jó ízléssel, jól megfogva. A nevetés gyógyít és katarzist tud kiváltani.
Köbli úrhoz csatlakozva úgy érzem, nagyon jó lenne nevetni végre a holokauszton. Persze jó ízléssel, jól megfogva. Olyan holokauszt-vígjátékra lenne szükség, amely a világsikerű Son of Saul után nevetve gyógyít, s hahotázva, a röhögéstől térdünket csapkodva vált ki katarzist.
Néhány éve (egyetemista voltam, időmilliomos!) régi lapokat, köztük Milotay István kiváló lapját, az Új Magyarságot olvasgattam a könyvtárban. Feltűnt, milyen jeles szerzők publikáltak a jól szerkesztett napilapban. A manapság szélsőjobboldalinak címkézett újság második világháborús évfolyamaiban olyan szerzőket találunk, mint Illés Endre (a Kádár-korszakban elismert író, a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója), Károlyi Amy (Weöres Sándor felesége), Mándy Iván (őt nem kell bemutatni), vagy Szabó Pál (a Rákosi-korszakban Kossuth-díjjal kitüntetett népi író, országgyűlési képviselő, az Elnöki Tanács tagja). Nekik és társaiknak akkor nem csípte a szemét a sok „zsidós” témájú cikk, sőt egyikük-másikuk olykor maga is tollhegyre tűzte a választott nép valamely egyedét.
Az alábbi hírt annak idején kimásoltam, s most közzéteszem. Hátha valaki kedvet kap rá, s forgatókönyvet ír a sztoriból.
A soproni határőrség üde és új zsidó beszivárgási esetet jelent. Az utóbbi időkben feltűnően sok zsidó akart átszökni Németországból Magyarországra a csempészutak felhasználásával. A határőrség erősebben ellenőrzi a rejtett utakat s egy ilyen ellenőrzés alkalmával a távoli mezőkön zavartan lézengő férfiakat találtak. A felszólításra, hogy mit keresgélnek a földön olyan szorgalmasan, azt felelték, hogy hóvirágot szednek. Bevitték őket az őrségre, ahol kiderült, hogy az átszökő hitsorsosokat várták. Mint a magyar terep kitűnő ismerői, vadvirágok szenvedélyes szedése közben szerették volna becsempészni hozzánk a bujdosókat, akik a határon túlról úgy tekintenek erre az átkos, zsidótörvényes országra, mint az Eldorádóra. Megérkeznek a magyar határra, mint ártatlan hóvirágok, és mihelyt kinyithatják itt a szájukat, akkor kígyót-békát kiáltanak ránk. Mi vagyunk az elnyomók, a barbár fajvédők. De hát akkor miért szeretik úgy a tavaszi gólyahírt, a hóvirágot s a magyar mezőket? Senki se hívta ide őket. Botanikai csoda ez, hogy már a hóvirág alatt is zsidót talál az ember, ha jobban odanéz. Mi lesz itt, micsoda szivárgás, ha nekilendül a rét és virágzani kezd az ibolya, a kökörcsin és a többi ártatlan mezei csokréta. Ha nem vigyázunk, egész zsidó gyöngyösbokréta zúdul a nyakunkba!
(Új Magyarság 1941. március 7., 2. o.)
Az alaptörténet tehát adott, a hóvirágok, kökörcsinek és egyéb mezei jószágok alól Saulok és fiaik másznak elő. Egy egész izraelita gyöngyösbokréta! A holokauszt mint botanikai csoda? Igen. A Sorstalanság és a Son of Saul után ez az újszerű megközelítés is filmért kiált.
Bistrán Demeter - Kuruc.info
