Manapság a keresztény felekezetek békében élnek együtt, megszűntek a régmúltban oly gyakori felekezeti villongások. Nem tudunk példát arra, hogy egy katolikus püspök megbélyegezne egy protestáns lelkészt és ez fordítva is igaz. Donáth László az említett interjúban ezt a szép hagyományt törte meg, amikor a migránsügy kapcsán így minősítette a katolikus egyház három püspökét:

Erdő Péter esztergomi érsek a katolikus egyház bíborosa, Veres András győri püspök a hazai püspöki konferencia elnöke, Kis-Rigó László pedig a szeged-csanádi egyházmegyét irányítja. Hogy kinek mi a véleménye róluk, magánügy. Hogy az említett püspökök politikai kérdésekben (például bevándorlás) milyen álláspontot képviselnek, kinek-kinek az ízlése szerint lehet szimpatikus vagy antipatikus. De most nem is róluk van szó (én sem a támadott püspökök védelmében írom ezeket a sorokat), hanem az evangélikus lelkész minősítéséről.

Donáth László lelkész úr ugyanis ítélkezett. Nem véleményt mondott, hanem megfellebbezhetetlennek tűnő ítéletet. Azt állította, hogy a három katolikus püspök nem is keresztény, önmagukat „átkozták ki”. Ezek szerint az MSZP országgyűlési frakciójának egykori tagja, Donáth László a mérce. Ő dönti el politikai alapon, ki a keresztény.

Donáth László néha alig tudja leplezni katolikusellenességét. Ne legyen félreértés, itt (s ezt a protestánsok védelmében szükséges leírni) nem a protestáns lelkész beszél a katolikus papok ellen. Nem. Donáth László ereiben köztudottan idegen vér csordogál. Ez a vér lázadozik, tombol benne időről időre. A „feszítsd meg!”-et kiáltó ősök, a golgotai szökevények vére. Érthető tehát, hogy finoman szólva saját felekezetében sem rajong mindenki Donáth Lászlóért.

A Népszavában megjelent Donáth-interjúra a katolikus egyház, a katolikus sajtó nem reagált. Az evangélikus sajtó sem kommentálta a lelkész szavait. Úgy vélem, ez jó döntés volt. Nem kell odafigyelni egy borvirágos arcú, ki tudja honnan szalajtott zsidógyerek hőzöngéseire. Donáth ítéletéből nem is lett ügy sem a jobb-, sem a baloldali sajtóban, mert Donáth véleménye egy szelíd kézlegyintést sem érdemel.

Kérdheti persze az olvasó, ha nem érdekes a lelkész úr véleménye, miért hozakodtam elő vele?

A válasz a magunk mögött hagyott ünnepben rejlik. Pontosabban abban a vitában, amely 1999 őszén zajlott az országgyűlésben arról, hogy mindenszentek ünnepe munkaszüneti nap legyen.

1999 elején a Fidesz két képviselője, Sasvári Szilárd és Láyer József törvénymódosító javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy mindenszentek ünnepe munkaszüneti nap legyen. Az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága egyhangúan támogatta a javaslatot, a történelmi egyházak (köztük az evangélikusok) is örömmel vették a kezdeményezést. Úgy tűnt föl, hogy az országgyűlési vita egyszerű lesz. Nem így történt.

1999. október elsején A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában elsőként Donáth László, az MSZP képviselője kért szó. Beszédét azzal kezdte, hogy az említett parlamenti bizottság ülésén azért született egyhangú döntés, mert ő egy temetés miatt nem vehetett részt az ülésen. „Én ezt soha meg nem szavazom” – mondta Donáth a jegyzőkönyv szerint. Donáth az indítványt „álságos”-nak, „káros”-nak nevezte, s azt fejtegette, hogy mindenszentek katolikus ünnep. Ez igaz is (bár az ünnep jóval a reformáció előtt is létezett), de az előterjesztők éppen azzal érveltek, hogy ennek az ünnepnek a délutánján-estéjén keresik fel legtöbben a temetőket, hiszen mindenszentek estéje halottak napja vigíliája. Donáthot azonban ez az érv nem érdekelte, ő mindenképpen katolikus ármánykodást vélt fölfedezni a javaslatban.

A lelkész úr nagy hevületében vaskos ostobaságokat is mondott. Megjegyezte például, hogy Sasvári képviselő egy 1944-es misszáléből (misekönyvből) idézett, holott ezt „a Második Vatikáni Zsinat 1963-ban hatályon kívül helyezte”. Ez butaság, hiszen éppen 1962-ben jelent meg a régi misekönyv új kiadása, 1963-ban pedig a zsinat semmilyen misekönyvet nem helyezett hatályon kívül.

Donáth felszólalásában az volt a durva, hogy a katolikusokat sértegette, holott bántó kitételek nélkül is érvelhetett volna elutasító álláspontja mellett. Ő azonban nem a higgadt érvelés útját választotta. Az ünnepet például „szektás katolikus” ünnepnek nevezte, ami nemcsak bántó, hanem mulatságos is, hiszen ha valaki szektás a szó eredeti értelmében, akkor egy protestáns az (a szó a seco, „levág” igéből származik, márpedig nem a katolikus egyház „vágta le” magát a protestantizmusból, hanem fordítva).

Donáth parlamenti ámokfutása megdöbbenést keltett. Még egy szintén evangélikus vallású képviselőtársa is meghökkent a szocialista képviselő-lelkész szavain, s rövid felszólalásában támogatásáról biztosította a törvénymódosító javaslatot.

Két hónappal később az országgyűlés elsöprő többséggel (281 igen, 29 nem, 7 tartózkodás) szavazta meg a törvénymódosítást, s a következő évben már a munkaszüneti napok közé került mindenszentek ünnepe. Kilenc MSZP-képviselő szavazott nemmel (Donáthon kívül olyan, a közéletből mára már kikopott alakok, mint Keller László vagy Veres János egykori pénzügyminiszter). Érdekes, hogy az MSZP-frakció többsége igennel voksolt, még a fajtárs Lendvai Ildikó, vagy az MSZP mostani elnöke, Molnár Gyula is. Az SZDSZ-frakcióból Lotz Károly tartózkodott, a többiek (Fodor, Mécs, Bauer, Pető és egyéb gazemberek) nemmel szavaztak.

Donáth László 2010-ig volt az MSZP országgyűlési képviselője, a hét évvel ezelőtti választásokon pártja már nem tartott rá igényt. Nem a mindenszentek ünnepe miatt. A Gyurcsány-hívő Donáth akkoriban már a szocialista párt berkeiben is meglátta az ármányt, a lopakodó rasszizmus képében. Ez pedig még az MSZP vezetőinek is sok volt. Elmondható tehát, hogy Donáth előbb a tisztességes emberek köréből, aztán a különös illatú szocialista frakcióból is kiátkozta magát. A borvirágos orcára ma már alig kíváncsi valaki.

B. - Kuruc.info