2018. április 21., szombat, Konrád, Zsombor napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
13:20 Észak-Korea uralkodója megunta: felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit13:11 Előzetesben a Székesfehérváron légpuskával lövöldöző férfi - öt embert vett célba, büntetett előéletű12:57 Balesetben meghalt egy kilencéves kisfiú Ónodnál12:20 Egy likudista elvenné Natalie Portman izraeli állampolgárságát, mert a színésznőnek nem tetszik az aktuális gázai öldöklés11:56 Nem muszáj tűrni a reklámokat: a német legfelsőbb bíróság szerint legális az Adblock Plus11:29 Románia bevallottan haszonlesésből helyezné át nagykövetségét Jeruzsálembe - Johannis elnök még ellenzi11:05 Váratlan válaszokkal is készül Irán az atomprogram-megállapodás Trump általi felrúgására10:36 Tavaly elhunyt balatonboglári pincészetalapító nyerte el a Borászok Borásza címet10:19 Nyaraljon Székelyvarságon, a Székelyföld szívében, a Hargita tövében! (x)10:10 Minden ötödik magyart érint a visszérbetegség09:24 A Fidesz számvevőszéke visszaküldte a Jobbik intézkedési tervét is09:08 A szakmát tanuló tizedikes diákok a hatodikos általános iskolások szintjét sem érik el matematikából és szövegértésből08:51 Borsodi BMW-gyárról árulkodik egy márciusi kormányrendelet08:06 A Southwest végzetes balesete után 680 repülőgép-hajtóművet ellenőriznek Amerikában és Európában07:40 Júliustól drágább lehet a taxizás Budapesten - ha a Fővárosi Közgyűlés megszavazza a szakma javaslatát
24 óra legolvasottabbjai

Publicisztika, Tanulmányok :: :: Hozzászólások

Elhallgatják a „progresszív” zsidók a köreikben történt szexuális bűncselekményeket, mert még megírja a Kuruc.info

Néhány napja a zsidó közösségi világhálós magazin, a Kibic Magazin számolt be egy, a Bálint Házban megtartott, „A Talmud nem csak Nőknek” elnevezésű kerekasztal-beszélgetésről, melynek résztvevői Steiner Zsófia újságíró, Nógrádi Noá nőjogi szakértő, Pollák Ariel rabbi és Hegedűs Pál matematikus voltak, a beszélgetés moderátora pedig Réz Anna. A beszélgetés témája a nőkkel való bánásmód, azok megítélése és az utóbbi időben népszerűvé vált ún. #MeToo mozgalom tükrében a zsidó nők (köztük sokszor gyerekek) zaklatása saját közösségükön belül.
A keresztény egyházon belül történő szexuális visszaélésekről jellemzően mindig lehet hallani (vagy akár zsidókat vállon veregető, Oscar-díjas filmeket nézni, mint a 2015-ös Spotlight: Egy nyomozás részletei), de a zsidó közösségen belülről aligha érkeznek ilyen hírek (legalábbis nem kerülnek nagy nyilvánosság elé), hát még filmek. A beszélgetés beszámolójából megtudhatjuk ennek az okát: az „antiszemiták” kellemetlen dolgokat írnának róluk, így inkább hallgatnak.
Zoom
Zsidó beszélgetés a Bálint Házban (fotó: akibic.hu)
Bemelegítésként szóba került a zsidó vallásos/kulturális nőgyűlölet:
Pollák Ariel szerint nem is a Bibliával, inkább a rabbinikus hagyományok szörnyű nőgyűlöletével kellene foglalkozni. Vannak ugyanis olyan, amúgy híres és elismert középkori rabbik, akik írásaikban arról értekeznek, hogyan kell verni a nőket. Bár az idő múltával egyre több „jófej” rabbi jelent meg a színen, ennek ellenére a zsidóság sötét oldalával is foglalkoznunk kell. Hegedűs Pál viszont úgy véli, hogy a jelenlegi helyzetben nem ez a fontos, és egyáltalán nem használna, ha ezek a szövegek nagyobb nyilvánosságot kapnának.
[...]
A nők a zsidó valláson belüli egyenlőtlenségének talán a legkézenfekvőbb példája abban a reggeli imában található, amit minden nap, felkelés után elmondanak a vallásos zsidók világszerte. „Áldassék az Örökkévaló, hogy nem nőnek teremtett” – hangzik az áldás, amellyel minden vallásos zsidó férfi indítja a napját. Nógrádi Noá szerint változtatni kellene ezen a szövegen, sok ismerősét ugyanis pont ez a pár sor tántorította el a vallástól. Steiner Zsófia azonban arra figyelmeztet, hogy nem kellene egy mondatot kiemelni az ima egészéből, mert az félreértésre adhat okot. A nők szövege amúgy is eltérő, hiszen ők azért adnak hálát reggelente, hogy az Isten a kedve szerint teremtette meg őket, így nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a nő teremtése egyfajta tévedés lenne.
Az áldás szövege Hegedűs Pál szerint is problémás, nem is szokta nők jelenlétében hangosan mondani. A szent szövegekkel azonban szembe kell nézni, nem pedig eldobni azokat. Pollák Ariel viszont arról beszélt, hogy a reform közösségek már eltávolították az ominózus mondatot a reggeli áldás szövegéből.
Az erőszaktevő zsidók védelme, illetve az „antiszemiták” ellenszenve és a nemi erőszak súlyos büntetésétől való féltése is megemlítődik történelmi viszonylatban:
Hegedűs Pál például nem tapasztalta, hogy jelen lenne a zaklatás, az erőszakról azonban tudja, hogy jelen van, és ugyan nem ismeri pontosan a helyzet súlyosságát, szerinte a tagadás helyett helyesebb volna megoldást találni a problémára.
Régen ugyan az üldözések miatt a zsidó közösségekben tiltották az erőszaktevők bemószerolását, ugyanis, ha kiadták volna a hatóságoknak őket, az felért egy halálos ítélettel. Ez pedig a hallgatás spirálját erősítette. Ma már azonban nem ez a helyzet, és amennyiben súlyos esetről van szó, akkor azt már a közösségen kívül kell kezelni. A zsidó közösségeknek ugyanis nincs válasza az erőszakra, azt csak a hatóságok tudják megfelelő módon szankcionálni. Hegedűs azért megjegyezte, hogy itt nem a zaklatás szintjéről van szó.
Hogyha Hegedűs „tud” erőszakról (tehát nemcsak „hallott róla”, hanem tud róla, ami bizonyosságot jelent), de mégsem mond semmi konkrétumot se itt, se a rendőrségnek (feltehetően), az egy furcsa hozzáállás, de talán sikerül megérteni a mögötte rejlő logikát azon keresztül, amit a „nőjogi szakértő” Nógrádi mond: számára ugyanis fontosabb a zsidóság jó híre, mint a zaklatott, kizsákmányolt nők és lánygyerekek védelme, a jövőbeli potenciális áldozatok megóvása:
Nógrádi Noá arról beszélt, hogy a hazai zsidó közösség bizony hemzseg a zaklatási esetektől, példának olyan tizenéves lányokkal történt szexuális visszaéléseket hozott, amelyeket tudomása szerint rabbik, tanárok és madrichok (csoportvezetők pl. táborokban) is elkövettek. Ezek általában olyan esetek, ahol az idősebb férfiak rendszerint kihasználják a fiatalabb lányok irántuk mutatott rajongását. Egy táborban például már protokollt is bevezettek erre vonatkozólag.
Nógrádi gondolt már arra is, hogy megírja ezeket a történeteket, de visszatartotta, hogy ha ezek nyilvánosságra kerülnek, akkor mit fog majd erről írni mondjuk a Kuruc.info. Ennek ellenére azon a véleményen van, hogy a közösségben mindenképpen beszélni kell ezekről az esetekről. Hegedűs Pál viszont úgy gondolja, hogy amikor a közösséget kell megtisztítani, akkor nem lehet azzal foglalkozni, hogy mit írnak majd az antiszemiták.
Örömmel halljuk, mi „antiszemiták” Hegedűs úr józan hozzáállását, de a tudomásában lévő erőszakról való beszámolóval még adós maradt. Nógrádi pedig ezentúl nyugodtan fontolja meg, hogy megírja az ilyen eseteket, zajt csap, mindent megtesz az elkövetők megbüntetéséért és a jövőbeli esetleges áldozatok védelméért, mert mi így is, úgy is írunk a zsidókról.
Így folytatódik a cikk:
Egy ifjúsági táborban olyan is előfordult, hogy fiatalabb korcsoportba tartozó fiúk a táborban az okostelefonjukon pornófilmet néztek. Mivel ez volt az első alkalom, hogy ilyet láttak, nem is igazán tudták rendesen feldolgozni azt, és emiatt elkezdték zaklatni a lányokat is. Nógrádi Noá úgy ítéli meg, hogy a táborokban dolgozó madrichok nem tudják rendesen kezelni az ilyen szituációkat, ezért komoly képzésre lenne szükségük.
Végül pedig Steiner története alapján mégiscsak úgy tűnik, hogy nem is a szexuálisan zaklató zsidókról negatívan író „antiszemitáktól”, hanem a „zsidók csakis áldozatok lehetnek” hamis mítoszával teletömött fejű filoszemitáktól kellene tartani:
Hogy a nyilvánosság kizárása mennyire nem jó ötlet, arra jó példa az a rövid történet, amelyet Steiner Zsófia mesélt el korábban egy amerikai zsidó nőről, aki felhívott egy segélyvonalat, hogy beszámoljon zaklatásának részleteiről, és segítséget kérjen. Amikor beszélgetőtársa meghallotta, hogy az esetben két zsidóról van szó, akkor rácsodálkozott, hogy az nem lehet, a zsidók nem csinálnak ilyet. A nő ezzel megszakította a beszélgetést, és ezután még évekig képtelen volt segítséget kérni.
A zaklatott zsidó nőknek és gyerekeknek inkább az olyan filoszemitáktól és zsidóktól kell inkább tartaniuk, akik ezen törzs megítélésének védelmében hallgatják el az ilyen eseteket – miként Nógrádi is teszi, hozzájárulva továbbiak megtörténéséhez. Fajhűség az igazságosság helyett – pedig lehetne a kettőt együtt is, de annak jelentős akadálya a sajátos zsidó erkölcsiség.
És ha már az ún. #MeToo szóba került: természetesen az annak köszönhetően megvádolt és lebuktatott zaklatók is (főleg az amerikai társadalomban betöltött 2 százalékukhoz képest) messzemenően zsidók.
Zoom
Nógrádi, aki egyébként feminista is természetesen (a Patent Egyesület és a NANE Egyesület munkatársa és aktivistája), azon súlyosan elfogult feministák sorát gyarapítja, akik ezek szerint csak akkor állnak ki a nők mellett, akkor hallatják hangjukat, ha egyéb érdekeik (például itt a zsidó törzs jó hírének védelme, mely felülírja az áldozatok és potenciális áldozatok iránti szolidaritást) azt megengedik. A feminizmus természetesen eleve egy társadalmi rákfene, erről, és annak zsidó természetéről, ajánlom az olvasók figyelmébe korábbi kétrészes írásomat (első rész itt, második itt), már csak azért is, mert a második részben egy svédországi Nógrádi-féle feminista újságíró is bemutatásra kerül (egyebek mellett), aki csak addig volt kíváncsi egy svéd női szemtanú által elmondott csoportos szexuális bántalmazás történetére, amíg ki nem derült, hogy a multikulturális utópia számára oly fontos barna egyedek (bevándorlók) voltak az elkövetők. Mivel a szektás hittel áhított utópia megteremtése fontosabb a feministának holmi nőknél, elhallgatta az esetet.
Az egykori Lauder-palánta Nógrádi „Tudásokról és áldozatvédelemről feministául szólva” című blogbejegyzésében a sorozatos ásításokat kiváltó feminista zsargonok folyamatos felköpködésének közepette az „áldozatvédelem” és „egyenlőség” fontossága mellett érvel, de mint minden feminista, ő se képes, vagy hajlandó, felfogni az eredendő és természet adta különbségeket, így kiindulópontja eleve hibás, s ezzel egyben ezen természet adta rend felforgatására irányul.
S bár „egyenlőség” az elv papíron, saját fajtársai kapcsán úgy tűnik a fajhűség felülírja az egyenlőséget – képzeljük el, hallgatott volna-e Nógrádi, ha egy keresztény közösségben, vagy egyszerűen magyarok közötti szexuális zaklatások eseteiről lenne tudomása? Hallgatna-e a magyarság, a keresztények jó hírét féltve, attól tartva, mit írnak majd ezekről a csoportokról a liberálisok? Tudjuk a választ.
Nógrádi zsidó faji identitása már csak a fentiekből is nyilvánvaló, de ha ezek nem lennének eléggé meggyőzőek, a Szombatnak 2012-ben írt cikkének részletei is kellőképp bemutatják mindezt. Miután Nógrádi párjával évekkel ezelőtt kiköltözött Spanyolországba, döntésük okairól a gyökértelen kozmopolitákra jellemző érzelemmentességgel ír: „Mindketten más-más okoktól vezéreltetve; neki elege volt Magyarországból, én jó lehetőségeket láttam Barcelonában, nagyjából így lehetne összegezni.”
Természetesen nem várható el tőle se hűség e hazához, se magyarságtudat, nem is az ottani magyarokat kereste, hanem a „mindenhol otthon lévő” törzsbélieket: „Nyáron jöttünk ki, és ősszel, a nagy ünnepek közeledtével utánanéztem, milyen közösségek, lehetőségek vannak itt. Három zsinagóga van, a legaktívabb közösség a Chabadé, ők néha zsinagógán kívüli programokat is szerveznek. El is mentünk a chabados Ros Hasanára, ami egy hotelben volt, mivel a zsinagógájukba nagy ünnepeken nem férnek be. Az imádkozást sokfogásos, elegáns ingyen vacsora követte.”
Valamiért a fentebb említett zsidó vallási és kulturális nőellenesség nem zavarta öntudatos feministánkat ezen vallásos közegben, ahogy a Chábád Lubavics nyílt rasszizmusa és gójellenessége sem (ezzel korábbi írásomban részletesebben foglalkoztam már). Csak egy súlyosan képzavaros egyén képes magával elhitetni a következő önellentmondást: „Az egyetlen összekötő pont úgy tűnik annyi, hogy aki ezeken a programokon, imádkozásokon megjelenik, mind zsidó, tehát zsidó származású és vallású: nincs hosszútávra visszanyúló közös narratíva, kontinuitás, közös élmények, közös identitás. Az itteni zsidó közösség zsidó individuumok összessége, akiknek különböző okoknál fogva Barcelonába vezetett az útja.”
Természetesen a „zsidó származás és vallás”, és annak ilyen közös gyakorlása köti össze ezen zsidókat (a Ros hásáná eleve egy egész saját időszámítást, a zsidó újévet jelenti), ez a közös élmény és a „kontinuitás” (értsd: folytonosság), és ez így egyben az identitás. Ugyanaz az identitás, mely Nógrádit is odavonzotta, és nem a spanyolországi magyarokhoz, vagy az ottani kutyaszerető kínaiak közösségéhez. A következő két mondat is hasonlóan képzavaros: „Állítólag van egy erős izraeli közösség, akiket nem a zsidó származás és vallás, hanem elsősorban a Barcelonában véghezvitt vállalkozásaik és az izraeli nemzetiségük köt össze. Nem tudom, egyelőre nem bukkantam rájuk, de az egyik falafelezőben rendszeresen salommal köszön rám a pultos, és ez jól esik.” Nekem nem esne jól. Talán mert nincs zsidó identitásom? Meglepő. Ahogy az is meglepő, hogy bár „nem a zsidó származás” köti őket össze, hanem az izraeli nemzetiség (tehát az, hogy zsidók).
A következő, egy Der Stürmer-karikatúrára illő mondatot Nógrádi valószínűleg azért írta anno, hogy a Kuruc.infón legyen a képe mellett idézve. Ez akkor sajnos elmaradt, de most pótoljuk: „Madridban azért megnéztem, tartanak-e valahol közösségi szédert, tartottak, hetveneurós részvételi díjjal, nem mentem el. Öt hónap alatt (a hazalátogatást leszámítva) egy zsidóval találkoztam, egy francia zsidó fiúval Sevillában, aki szerelmet vallott az orromnak.”
Zoom
Nógrádi Noá és a szerelembe ejtő orra (forrás: szombat.org)
Azt Nógrádi azért (minden bizonnyal akaratán kívül) helyesen látja, hogy ahol nincsenek zsidók, ott nincs antiszemitizmus: „Antiszemitizmus itt nem nagyon van, mert zsidók sem nagyon vannak”. Mivel az antiszemitizmus – folyton ezt halljuk – rossz dolog, így ez egy megfontolandó megoldás lehet a problémára. Ráadásul ez rácáfolni látszik arra, miszerint a semmiből jön, mondhatni a levegőben, vírusként terjed ez a megmagyarázhatatlan ellenszenv (lásd: Theodore Isaac Rubin – Antiszemitizmus: Az elme betegsége, 2011).
Azt is megtudjuk tőle, hogy nacionalista – de nem „úgy”, hanem „amúgy”. Ő jó nacionalista, mert ő zsidónacionalista, és az jó, nem úgy, mint a magyar nacionalizmus, mert az rossz:
Katalán és baszk évfolyamtársaimmal, barátaimmal rengeteget beszélgettünk pozitív és negatív értelemben vett nacionalizmusról; itt tudatosult bennem, hogy (a pozitív értelemben véve) magam is nacionalista vagyok, és hogy ennek értelmében támogatnom kell, hogy bármely közösségnek, amely nemzetnek érzi magát, joga legyen az önrendelkezéshez, saját államhoz. Magyarországon felnőve az ember hajlamos elfelejteni, hogy a nacionalizmus nem egyenlő a nácizmussal, a kirekesztéssel, mert a nemzeti összetartozás, a közös narratíva és közösség-érzet fogalmait és érzését kisajátítja a szélsőjobb, és ezek a fogalmak összemosódnak...
Megnyugtató tudni, hogy minden népnek joga van az önrendelkezéshez, a saját államhoz: például a svédeknek Svédországhoz, a franciáknak Franciaországhoz, az angoloknak Angliához, s ebből logikusan következik a nem svéd, nem francia, nem angol, nem fehér (tömeges) bevándorlás ellenzése is. Mert bár szélsőliberális feministaként nem lenne jellemző, írásaiban is gyakran a „rasszizmus” és „kirekesztés” ellen beszél, mégiscsak úgy lehetséges egyedül a franciáknak önrendelkezés és saját állam, ha az tényleg az övéké – nem araboké vagy négereké, egy kevert fajtájú és kultúrájú Franciaország ugyanis nem francia ország. Bár minden bizonnyal ez a logikus hozzáállás már megint csak az olyan „rossz” nacionalizmus lenne...
Nógrádiban tehát a tipikus modern zsidó képe rajzolódik körül: természet- és biológiatagadó, s bár zsidó nacionalista, mégis tipikus „progresszív”, ha mások társadalmáról, kultúrájáról van szó, lásd e természettagadás megnyilvánulását egy bejegyzésében ekként: „A »gender« kifejezést a társadalom- és politikatudományban arra használjuk, hogy leírjuk azokat a társadalmi kategóriákat, szerepeket és kapcsolódó sztereotípiákat, amiket hímnemű és nőnemű emberekhez, férfiakhoz és nőkhöz társítunk, de voltaképpen nem veleszületettek, biológiailag nem szükségszerűek, hanem társadalmi normák szabályozzák őket.”
Mindenesetre nem áll szándékomban Nógrádi minden fellelhető írását és megnyilvánulását elemezni, mert rendkívül unalmasan, mindenféle különösebb kreativitás és önálló látásmód nélkül, a bemagolt kifejezéseket és magyarázatokat kiszámítható stílusban és sorrendben szolgáltatja (korábbi írásaimban ezen érveket már sokszor vitattam). A feminista felforgatóknak vannak intelligensebb egyedei is, akikkel érdemesebb vitázni, mint Nógrádi, aki például ilyen legyintésre méltó, gyermeteg érvekkel hozza tapasztaltabb elvtársait kínos helyzetbe: „Aki például úgy gondolja, hogy vannak a világban vagy voltak a történelem folyamán olyan, női biológiával rendelkező emberek (lányok és nők), akik nem szerették a rózsaszínt jobban, mint a kéket, vagy mondjuk a szoknyát és magassarkút nem részesítették előnyben a nadrág és a lapostalpú cipő helyett, az legalábbis valamennyire belátja, hogy léteznek nem biológiai, hanem társadalmi faktorok, amik bizonyos jellemzőket és preferenciákat csatolnak a két nemhez.”
A kivétel tehát nem a szabályt erősíti, hanem megsemmisíti azt a feminista tévképzetek világában... Ahogy a nemi és faji „egyenlőség” hívei (mint ő maga is, lásd fentebb), úgy ezen rend ellenzői is hibás pontról indulnak: az ilyen kulturális és társadalmi szerepek és elvárások, „jellemzők”, biológiai (testi, mentális, szellemi, alkat- és érzékbeli) törvények és rendszer alapján alakultak ki. Természet – biológia – kultúra – rend. Számtalan kutatás igazolja a nemek eltérő adottságainak biológiai eredetét (lásd kezdetnek itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt vagy itt).
Zoom
A feminizmus harc a nőiesség ellen
Felesleges tehát a jól ismert rendellenes, bomlasztó és természettagadó érvek részletesebb kielemzése itt és most egy középszerű feminista kapcsán, így térjünk vissza a Nógrádi által beismert elhallgatásra és annak jellemzőire. Természetesen minden közösségben előfordulhatnak zaklatási esetek, így ebben nem érdekes a zsidó közösség, de ami a számokat és az ilyen esetek kezelését illeti, az annál inkább figyelemre méltó. A zsidók körében a szexuális (gyermek)zaklatás nemcsak, hogy súlyosan létező (egyesek szerint kb. 50% is lehet a molesztált gyerekek aránya, lásd alább), de a nyilvánosság kizárása, az ilyen eseteket megszellőztetők zaklatása, elhallgattatása, kirekesztése maga egy olyan jelenség, ami már nem annyira jellemző más közösségekre ilyen szinten – a zsidók között ez mégis olyan természetes, hogy még saját szavuk és törvényük is van az erőszaktevő zsidó „elárulására”.
A Times of Israel cikkében a brooklyni ortodox zsidó szexuális visszaélésekkel foglalkozó Survivors of Justice nevű szervezet aktivistája, Ben Hirsch 2013-as adatai szerint az ultraortodox közösség 50 százaléka élt át ilyen visszaélést. A The New York Times 2012-ben egy elég nagy port kavart (és ritka) cikket közölt e témában, az alábbi pár részlet ebből nem szorul kommentárra:
A legelső megdöbbenés akkor érte, amikor Mordechai Jungreis megtudta, hogy mentálisan sérült tinédzser fiát egy zsidó rituális fürdőben molesztálták Brooklynban. A második pedig akkor, miután Jungreis úr panaszkodott és a férfi, akit vádolt, le lett tartóztatva.
Régi barátok elsétáltak mellette és családja mellett Williamsburg utcáin. Főbérlőjük kirúgta őket a lakásukból. Névtelen üzenetek töltötték meg az üzenetrögzítőjüket, átkozva Jungreis urat, amiért egy zsidó társát feladta. És, azt mondta, egy kerekesszékes anya kérdőre vonta anyósát, mondván ugyanaz a férfi molesztálta az ő fiát is, de ő »nem jelentette a bűncselekményt, így miért kellett az ő vejének?«
Amiért együttműködött a rendőrséggel, és felszólalt a fia kizsákmányolása ellen, a 38 éves Jungreis úr az elszigetelt haszid közösségében kavargó ügy fájdalmas frontján találta magát. Akadtak felvillanásai a változásnak, miként az ultraortodox zsidók egy kis csoportja, nekimenve hosszan tartó vallási és kulturális szabályoknak, elkezdték bejelenteni a gyermekek elleni szexuális visszaélések vádját a saját közösségükön belülről. De azok, akik ezzel előállnak gyakran tapasztalnak megfélemlítést szomszédaik és a rabbinátus hatóságai által, arra törekedve, hogy ejtessék velük a vádakat.
A visszaélések áldozatai és családjaik ki lettek zárva vallásos iskolákból és zsinagógákból, leszólva más ultraortodox zsidók által, és üzleteik tönkretételére törekedvén zaklatták is őket. Némely áldozat családjának pénzt ajánlottak, látszólag arra, hogy az áldozatok terápiáját kifizessék, de azért is, hogy ejtessék velük a vádakat, az áldozatok és támogatóik szerint.
[...]
Míg egyes ultraortodox rabbik szerint a gyerekmolesztálókat fel kell jelenteni a rendőrségen, mások szerint szigorúan az ősi tiltáshoz kell alkalmazkodni, mely ellenzi a mesirát, a zsidó feladását a nem zsidó hatóságoknak, és a zsidó társaik elleni vádak nyilvános kiteregetését chillul hashemnek nevezik, Isten nevének megszentségtelenítésének.
Más világi elemei is vannak ennek. Egyes ultraortodox zsidók szeretnék, ha ezen vádak csendben maradnának, hogy a közösség és a vádlottak családjának jó hírét védjék. A rabbinátus hatóságai, az irányítás fenntartásának érdekében, amiatt aggódnak, hogy a kívülről jövő vizsgálódás gyengítené hatalmukat, mondta Samuel Heilman, a Queens Kollégium zsidó tanulmányinak professzora.
»Jobban félnek a külvilágtól, mint a saját közösségük deviánsaitól«, mondta dr. Heilman. »A deviánsok egyéneket veszélyeztetnek itt-ott, de a külvilág mindenkit és az egész világuk felépítését veszélyezteti.«
A Jerusalem Post is hasonlóról számol be:
A Yediot Aharonotban leközölt tényfeltáró cikkből az derült ki, hogy sok rabbi arra biztatja és ösztökéli a gyermekmolesztálás áldozatait és családjaikat, hogy ne jelentsék ezeket az eseteket a rendőrségnek. Avagy, azt hiszik, hogy a gyerekek szexuális kihasználásának vádját belül kell, hogy felvessék, rabbi által vezérelve. Ez volt a rabbik nagy többségének a véleménye, akiket kérdeztek.
Itt emlékeztetnék Nógrádi álláspontjára ismét, miszerint: „Ennek ellenére azon a véleményen van, hogy a közösségben mindenképpen beszélni kell ezekről az esetekről.” A közösségen belül tehát. Láthatjuk ez mit jelent.
Zoom
A Chábád szekta egyik legnagyobb figurája, Yitzchok Groner rabbi előtt róják le tiszteletüket zsidók 2008-ban. Groner szintén tudott és falazott gyermekmolesztálóknak, lásd a Guardian cikkét (fotó: Joe Castro/AAP)
Ausztráliába utazván hasonlóval találkozunk. A The Guardian 2015-ös cikkéből:
Az ortodox judaizmus még sose volt ilyen vizsgálatnak kitéve. Egy melbourne-i tárgyalóteremből a Chábád rabbijainak kínja élőben volt közvetítve világszerte, amint a gyermekek szexuális kihasználásának kivizsgálására létrehozott intézmény feszegette a város titokzatos és erőteljes yeshiva közösségét.
A zsidó világ élesen eltérő szegleteire derült fény. Két rabbi, köztük az ország legnagyobbja, kényszerültek távozni posztjaikról. A bejelentők igaza, akiket éveken át megaláztak és kiközösítettek a yeshivák, drámaian igazolva lett. Több áldozat is előállt. További büntetőeljárás lehetséges. A yeshiva iskolák egy rémálomszerű polgári peres eljárásnak néznek elébe.
[...]
[Manny] Waks dühöngött a tétlenség miatt. Nem értesítette a rendőrséget, mert akkoriban nem volt kétsége afelől, hogy ha azt teszi, azzal »megszegi a mesira zsidó elvét«. Ez az ősi szabály, mely ma is él a sok hit, köztük a judaizmus követői között is, kitaszítással fenyeget, ha a hiten belüli bűneseteket a világi hatóságokhoz viszik.
Hollandiába utazván is hasonlóról olvashatunk a Zsidó Távirati Iroda januári cikkében: „A Hollandiai Zsidó Közösségek Szervezete, a NIK által került bejelentésre, hogy vizsgálat indult a múlt héten Wendel Levine brooklyni, New York-i rabbi ellen, aki a déli Nijmegen városának közösségében 2009-ben kezdett szolgálni. A bejelentés a De Telegraaf cikkét követte, a napilap vádakat elevenített fel Levine ellen 2011-ből.”
Dél-Afrikába utazván is ugyanez tárul elénk: „»Mindenki, aki tagadja ezt, naiv«, mondja Rebbetzin Wendy Hendler, a Koleinu SA, a zsidó közösség visszaéléseinek áldozatait segítő szervezet tagja. »A számok aggasztóak. Ez történik iskolákban, történik shulokban [imaházakban], a visszaélések jelenléte aggasztó«, mondta.”
A zsidó közösségeken belüli szexuális erőszak és visszaélések témájában több könyv is íródott, mint a Ragyogjon a fény: a szexuális bántalmazás és gyógyulás a zsidó közösségben (Rachel Lev, 2002), vagy a még inkább témába vágó Szexuális bántalmazás: a shonda és az eltitkolás az ortodox zsidó közösségben (Michael Lesher, 2014). A „shonda” szó arra vonatkozik, amikor egy nem zsidó rájön valami, a zsidókkal kapcsolatos kínos dologra. Lesher így beszél könyvéről:
Lesher, egy ügyvéd, aki a családi törvények ezen részére szakosodott, egy régi közösségi aktivistája a szexuális bántalmazásoknak. Nyílt kritikusa annak, amit ő az ortodox közösség gyengeségének tart, melyre felnőttként ismert rá. Könyve ennek a jelenségnek egy felkavaró részére koncentrál – a judaizmus vezetőinek és közkatonáinak azon hajlamára, az Egyesült Államokban és Izraelben is, hogy a bántalmazókat védjék, az áldozatok és azok családjainak kárára.
Arról ír, miként azt a könyv bevezetőjében összegzi, hogy »miként befolyásos rabbik és közösségi vezetők a megvádolt bántalmazók mellé álltak az áldozatok helyett; miként az áldozatok és a szexuális bántalmazás szemtanúi nyomás alá lettek helyezve, akár fenyegetve is, annak érdekében, hogy ne forduljanak világi hatóságokhoz segítségért; miként autonóm zsidó ’járőrök’ a rendőrség szerepét átvéve nagyobb és erősen vallásos zsidó környékeken, a bűncselekmények eltitkolásában dicstelen szerepet játszottak; ... hogy miként némely zsidó közösségek sikeresen manipulálták a bűnüldöző szerveket, hogy az elkövetőket védelmezzék.«
Vajon a magyarországi zsidó közösségekben „hemzsegő” hasonló esetekre mikor derül fény? Mikor kerülnek az elkövetők nemcsak posztjaikról leváltásra, de bűneikért börtönbe is? Felelősségre lesznek-e vonva azok, akik tudták, de nem léptek fel ellene határozottan? Mikor töri át a hallgatás falát, vagy a „hallgatás spirálját” valaki? Például egy elvhű feminista, aki a faji kapuk éber őrzése helyett az igazságosság és az áldozatok érdekében előre lépne és véget vetne mindennek. Ehhez azonban Nógrádi kevésnek bizonyul, őt a zsidóság megítélése és a Kuruc.info véleménye jobban aggasztja, mint az igazság, a nők, gyerekek védelme, vagy akár a törvény. Tartsuk ugyanis szem előtt, hogy ha az illető tud ilyen bűncselekményekről, de erről se be nem számol nyilvánosan (megindítva egy tisztulási folyamatot, elvégre a feministák előszeretettel használják ki a nyilvánosságot „homofóbok”, „rasszisták” és egyebek megfélemlítésére és megbüntetésére), és a rendőrségen se tesz feljelentést, bűnpártolást követ el:
Btk. 282. § Bűnpártolás
282. § (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna,
a) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön,
b) a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik, vagy
c) közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában,
vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A Nógrádi-féle zsidók ezzel szemben inkább jellemzően kettős látással rendelkeznek: egyszer látják a külcsoportot, minket, akiknek fel kell adnia kultúráját (pl. a hagyományos nemi szerepeket és elvárásokat stb.), nemzetét (pl. az idegen tömegek, cigányok befogadásával, támogatásával stb.), de magukat, a belcsoportot egy másik szemmel látják: ahogy Nógrádi „nacionalizmusa” jó, mert zsidó és kóser, addig a magyaré nem jó, mert az „náci”. Ameddig áldozatvédelemről, egyenlőségről oktatja ki a halandót, addig saját fajtársainak áldozatait azzal alázza meg, hogy nem kongatja meg a vészharangot értük (pedig ilyen-olyan orgánumokban leközölt és eseményekre előadóként, felszólalóként meghívott aktivista lévén még akár eredménye is lenne), az elkövetők pedig az egyenlőbbnél is egyenlőbbek, mert amíg a fehér ember hagyományos (apajogú) rendjének pusztulnia kell, addig a zsidó férfi erőszaktevők felőle érintetlenek maradnak, a közösség pedig, melyben ez „hemzsegő” bajokhoz vezetett már eddig is, tovább maradhat a „hallgatás spiráljának” oltalmazó csendje alatt.
Csonthegyi Szilárd - Kuruc.info



 Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Humoros kép 
Dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2018 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready