Néhány napja Orbán Viktor Bod Péter Ákos volt Nemzeti Bank elnököt javasolta miniszterelnök-jelöltnek. Közben azt is közölte, hogy ő plebejus politikus, aki nem engedelmeskedik a nemzetközi nagytőkének. Belovai István szerint viszont Bod Péter sok minden, csak nem éppen népi plebejus figura. Az USA-ban élő katonatisztet a Kádár-rezsim siralomházba csukta, majd életfogytiglanra ítélte, mert a Szovjetunió ellen kémkedett. Hasonló cipőben járó lengyel kollégáit már régen rehabilitálták, Belovait viszont sem az MDF, sem a Fidesz-kormány nem volt hajlandó felmenteni, hivatalosan áruló maradt, noha a kommunista rendszer kimúlását segítette. Bod Péter Ákos pedig 2003-ban az amerikaiaknak segített Irakot "demokratizálni" és "privatizálni".
Bod Péterről más jobboldaliaknak más, sokszor pozitív véleménye van, Belovai alább közzétett álláspontja tekinthető erősen szubjektívnek is. Egy azonban ténykérdés: volt miniszter, jegybankelnök, akinek MDF-es kormánya alatt ment végbe a posztkommunista rablóprivatizációk nem kis hányada, erre az időre tehető a gyurcsányi elit mérhetetlen megvagyonosodása. Az egykori MNB elnök, aki 1994-után egy kis MSZP-s nyomásra azonnal felállt a Nemzeti Bank éléről, noha kitölthette volna mandátumát, 2003-ban, amerikai kérésre a Bagdadban berendezkedő megszálló hatóságnak adott tanácsokat Irak "demokratizálása" a gazdasági "reformok" és az arab ország nemzeti vagyonának "privatizálása" végett (lásd alább). Hogy ez a gyakorlatban mit jelentett, azt szinte felesleges részletezni az iraki események fényében. De hogy BPÁ, aki a 90-es években az országok tucatjait adósságcsapdába hajszoló Világbanknak is dolgozott, nem a nemzetközi nagytőkétől és nagyhatalmi érdekektől mentes plebejus politikusok mintaképe, az erősen valószínű. Bod neve mellé az Irakot kifosztó jenkik többek közt a következőt írták: szakterülete az állami vagyon privatizálása...
(COALITION PROVISIONAL AUTHORITY
Baghdad, Iraq
Office of Strategic Communications
1-914-360-6455
Baghdad, Iraq…September 21, 2003—
CENTRAL EUROPEAN EXPERTS OFFER ADVICE TO CPA
Central European experts on economic reform are meeting in Baghdad on 20-21 September to offer advice to Iraqi and CPA officials. They have detailed knowledge of the economic transformation that took place in Central Europe in the 1990s and are willing to share their experiences.
The meeting has attracted several former Prime Ministers and Finance Ministers. They will discuss the lessons learned during the economic reform in Central Europe. They will be addressing current Iraqi Interim Ministers, academia, civil servants as well as CPA officials.
The meeting will cover the following topics:
What was done right and what was done wrong; privatization of state owned enterprises; private sector development; fiscal policy, budget and taxation and building consensus for reform.
EUROPEAN EXPERTS
FOR IRAQ-CENTRAL EUROPE "LESSONS LEARNED" CONFERENCE
20-21 SEPTEMBER 2003
HUNGARY
Peter Akos Bod former Minister of Trade; former President, Hungarian Central Bank; former member of the board, EBRD; former World Bank official. Expertise: private sector development and privatization of state-owned enterprises. ....)
Most pedig térjünk vissza Belovai alezredesre, aki Kuruc.info-t felhatalmazta alábbi véleménye közlésére, amelyet a "Deák Ferencz Polgári Internetes Levelezö Kör" számára írt eredetileg. A kör tagjai többek közt: Jeszenszky Géza, Fodor András, Bulla Károly. Tavaly avval vetették észre magukat, hogy a DEPORT' 56 és Lovas István ellen intéztek durva támadást, amiért utóbbiak egyike tiltakozott Bush Orbán Viktor általi meghívása ellen 1956 50. évfordulójára, illetve, hogy Lovas rendszeresen bírálni "merészeli" az amerikai elnököt. Belovai abból az apropóból ragadott tollat, hogy a Deák-kör a héten BPÁ jelölése mellett állt ki:
"Orbán Viktor legújabb javaslata, hogy egy MDF-hez közel álló személy legyen a miniszterelnök-jelölt, nagyvonalú és bölcs. Bod Péter Ákos Antall József minisztere volt, nemzetközileg elismert gazdasági szakember, elvei, értékrendszere és tapasztalatai alapján optimális személy lenne nemcsak a Fidesz és az MDF választói, de az egész ország számára."
Könyvemben a következőket írtam - reagál Belovai:
"Arra viszont nem volt dollár, hogy a haldokló magyar tudományos kutatásra is fordítsanak. A ravaszabb elvtársak a rendszerváltozás elôtt megszimatolták, hogy a kommunizmus hamarosan megbukik, így már jó elôre hatalmas dollár összegeket menekítettek ki maguknak külföldre. Ez a Gerô-féle 120 millió, amely összeghez Németh Miklós is hozzájárult, csak egy töredéke a kisíbolt hatalmas összegeknek.
Én csak akkor szabadultam ki a börtönbôl, amikor az utolsó kommunista kormány, Németh vezetésével távozott a Parlamentbôl.
A választások után Németh Miklós nem sokáig maradt munkanélküli, mert vezetô állást kapott a londoni székhelyű Közép-Európai Fejlesztési Banknál. Hát, ô már csak tudja, hogy milyen információkat illik adni ennek a Banknak, hiszen az MSZMP KB Gazdasági Osztályának vezetôje volt és mint miniszterelnök, szintén ismerte az ország pénzügy-gazdasági helyzetét. Szent ég! Csak nehogy valaki ráfogja Németh Miklós volt miniszterelnökre, hogy mindazok az információk, amelyeket munkaadójának és megbízóinak elmond Magyarországról, azok kémadatoknak minôsülnek.
Németh Miklósról azt is írták, hogy az USA-ban a Harvard Egyetemen végzett. Nos, az igazság az, hogy Németh, mint a kommunista párt kedvence, amerikai ösztöndíjjal vett részt 6-8 hónapos tanfolyamon a Harvardon. Egyébként Németh a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen tanult és végzett, majd ott dolgozott.
Ha már a Közép-Európai Fejlesztési Banknál tartok, meg kell említenem, hogy ez a bank alkalmazta Bod Péter Ákost is, aki az Antall kormány alatt pénzügyminiszter volt. Ô volt az a miniszter, aki az 1990 ôszén zajló taxis blokád idején Antall miniszterelnök távollétében a kormányt képviselte a tárgyalásokon.
Egyik alkalommal, a tárgyalások legintenzívebb szakaszában, Bod Péter Ákos a tanácskozás résztvevôinek bejelentette, hogy tartsanak szünetet, mert neki elemi szükségletei is vannak. Nos, Ákost nem érdekelték az utcán sztrájkolók ezrei, hogy amíg nincs megegyezés, addig az ország béna, a normális életet minél elôbb helyre kell állítani, neki dolga volt! A sztrájkolók meg végezzék el a dolgukat az utcán.
Miután az MDF csúfosan megbukott az 1994-es választáson, Bod Péter Ákos is munkanélkülivé vált, de nem sokáig, mert a fent említett bank ôt is alkalmazta. Gondoljunk csak bele, Németh Miklós a kommunista párt volt gazdasági osztályvezetôje, volt kommunista miniszterelnök, Bod Péter Ákos az Antall kormány volt pénzügyminisztere, majd leváltása után bankelnök, mindketten a Közép-Európai Fejlesztési Banknál kaptak állást. Vajon olyan kiváló szakemberek ôk, hogy ezért van szükség rájuk az említett banknál? Magyarország külföldi eladósodása 1995-ben: 32 milliárd dollár! E hatalmas deficit elôidézésében az említett két személy is vastagon résztvett. Józsi bácsi viszont, a halasi pusztáról, nem vett részt a hatalmas adósságok elôidézésében. Ô csak elszenvedi a következményeket.
Magam részérôl csak a legmagasabb elismeréssel tudok szólni a Közép-Európai Fejlesztési Bank személyügyi munkájáról. Jó információik, adataik voltak és vannak, jól meg tudják találni a megfelelô személyeket. Ha én vagyok a bank elnöke, én is így tettem volna.
Megjegyezem, sem Némethnek, sem Bodnak eszébe sem jutott, hogy ”kiváló szaktudásukat” Magyarországon hasznosítsák a haza javára és ne Londonból adogassák a tanácsokat az otthoniak részére. Persze, ôk meg a nemzet szolgálata! Ha Magyarországon ismét kitörne valamiféle kommunizmus, Németh az utolsó kommunista miniszterelnök, Bod Péter Ákos a kriptokommunista, karöltve rohannának haza Londonból, hogy aktív szerepet vállaljanak, mindegy hol, csak vezetô állás legyen, jó pénzért. Aztán, ha újra kellene írni az önéletrajzot (ahogy ez Magyarországon lenni szokott), akkor leírnák, hogy milyen megpróbáltatásokon és tortúrákon mentek át a klasszikus kapitalizmus hazájában. Végül tán még meg is sajnáltatnák magukat.
Amikor engem letartóztattak, 1985. július 10-én, szerda délután 3 óra 30 perckor, akkor Magyarország külföldi eladósodása 22 milliárd dollár volt. Ezt az összeget a kommunista társaság Fekete János vezényletével olyan elgondolás alapján hozta össze, hogy az a jó, ha minél több és nagyobb hiteleket vesz fel Magyaroszág, hiszen a hamarosan bekövetkezô Harmadik Világháborúban majd felszabadítjuk Németországot, Franciaországot, sôt még Japánt is és akkor a felvett kölcsönöket a proletár internacionalizmus nevében nem kell visszafizetni, talán még a ”felszabadított országok” fognak tartozni nekünk azért, mert a béketábor országai felszabadították ôket. Micsoda undorító gondolkodás, de így volt! Megint az a bolsevista gondolkodás uralkodott, hogy le kell igázni más nemzeteket, azokat kirabolni, javaikat elszedni, ahogy ezt Lenin elvtárs tanította."
Tudom, mennyire nyomorultak vagyunk, ki van a fenekünk, és mi megint olyan alakot támogatunk (habár, amint látom, Dr. Fodor András ás Bulla Károly, nevemet gondosan kihagyta az aláírók névsorából, amelynek örülök, már csak a fenti 1998-as írásom miatt is - így én nem írtam alá), aki nem méltó támogatásunkra.
Hát, észnél vagyunk mi? Meg Orbán? Orbán harcolta ki a korábbi győzelmeket és akkor egy ilyen nyikhaj viszi el a pálmát, aki képtelen két mondatot KINYÖGNI folyamatosan?Ez a Dávid Ibolya akar győzni, akinek családi elkötelezettségei bizonyos politikai irányokba totális és nemzetellenes?
Mert kiváló gazdasági szakember? A Bod?
Barátaim,
Nagy fejek vagytok, az sem érdekel, ha ez a Bod hatalomba kerül és megtudja /ha eddig nem tudta volna/ mi a véleményem róla. Nem érdekel az sem, hogy ezzel a mostani kinyílvánított véleményemmel majd Bod /ha hatalomba kerül/ nem támogat rehabilitálásomban. Inkább maradjak én nem rehabilitálva, mintsem egy ilyen alak kegyelmére szoruljak.
Tisztelt Barátaim,
Én már álltam az akasztófa közelében, akkor sem adtam meg magam. Az igazam mellett akkor is kiálltam. Most is kiállok a becsület és igazság mellett.
A TÖRTÉNELEM EDDIGI MENETE ENGEM IGAZOL.
Na, erre szoktak tenni azok, aki a legnagyobb hazafias szólakmokat szokták elmondani a gyűléseken, ők az igazi hazafiak, a hősök, meg a bátrak....
Isten Áldja Hazánkat!
Üdvözlettel,
Belovai István