Emlékszem, amikor kerek 10 évvel ezelőtt első választóként vettem részt az európai parlamenti választásokon. Akkor – felfűtött hangulatban – mindenféle komolyabb átgondolás nélkül ikszeltem a Jobbikra, s ez a szavazás indított el azon az úton, hogy később komolyabban is megismerjem a pártot, és belépjek az ifjúsági szervezetükbe, valamint a „rendes” pártba is. Természetesen már nagyon régen szétváltak az útjaink, csupán emlékeimben kutatva idéztem fel azt az ominózus pár évet. Azóta rengeteget változott a világ, a pártok tekintetében legalábbis. A problémák jelentős része még mindig ugyanaz maradt, amelyekről akkor ők beszéltek. A Jobbik változott, a problémák maradtak.
A múlt felidézésén túl az is eszembe jutott, hogy az EU-s választások alkalmával szépen lassan átrágjam az összes párt lajstromát és az európai helyzetet. Noha nem azért, mert azon vacillálok, hogy a Momentumot vagy az LMP-t válasszam-e, hanem az ilyen alkalmak remek lehetőségek arra, hogy összefoglaljuk gondolatainkat.
Zoom
Fotó: Magyar Hang
Az, hogy a mostani választások sorsdöntőek lesznek a kontinens szempontjából, vitathatatlan. Sok emberrel ellentétben viszont úgy gondolom, hogy a kedves olvasók és jómagam is ezt anélkül is tudjuk, hogy a kormányunk naponta százszor figyelmeztet erre a különböző csatornáikon keresztül. A hollandiai eredmények pedig megmutatták, hogy Nyugat-Európa tényleg nagy bajban van. Noha nem mintha olyan túl sok lehetőség lenne nyugaton egy valódi (szélső)jobboldali ember számára, ha a pártok közül kell választani. Geert Wilders szélsőjobboldali (?) pártja a nyugati euroszkepticizmus orvosi lova is lehetne. Miközben az iszlámot és a bevándorlást kritizálják (jogosan), addig az európai zsidóságot természetes szövetségesként kezelik, amelyet gyakorta ki is emelnek. Elhatárolódnak természetesen minden „nácizmustól” és minden „fasizmustól”, s nem folytatnak valódi jobboldali metapolitikát, ugyanakkor hangsúlyozzák a keresztény értékek fontosságát. Az ember gyakran úgy érzi, hogy egyedül a nyugat-európai életformájukat és a jólétüket féltik, a bevándorlásban és az iszlámban pedig ennek veszélyeztetőjét látják. Ennyi. Nem gondolják tovább, nem tárják fel, hogy Európa hogyan jutott idáig, maximum eljutnak Sorosig és az általa pénzelt NGO-kig. Egy kontextusba kerülést pedig az utolsó időkkel, amikor Európa nagy és dicső volt (1930-as évek) pedig végképp nem vállalnak. Ez természetesen nemcsak Wilders pártjára igaz, hanem a legtöbb nyugat-európai bevándorlásellenes pártra. Van, akin persze ez sem segít. A ravasz csapdába elég szerencsétlen módon belesétáló Hans Christian Strachén az sem segített, hogy „jó európai polgár” módjára minden évben megemlékezett minden létező holokauszt-emléknapról vagy éppen a Jad Vasem-látogatás sem ért célba, ami a hatalma megtartását illeti. Ettől függetlenül ezek a pártok fejtenek ki olyan véleményt és politikai akciókat is, amivel mi is egyetérthetünk, és gyanítom, hogy szimpatizánsaik egy része azért szavaz rájuk, mert „jobb nincs.” Más területeken, így Görögországban például van általam is teljesen elfogadható és támogatott alternatíva Arany Hajnal néven. Régóta figyelve tevékenységüket (már amennyiről értesülök) sajnálom, hogy hasonló lehetőség a nyugat-európaiak előtt nem igazán van, vagy ha van is, rendkívül marginális.
A hazai fronton három tényt, vagy inkább gondolatot szeretnék mindenekelőtt kiemelni. Elsőként a Fidesz elképesztő erejű mozgósító-hadjáratát Minden általuk uralt felületet és csatornát maximálisan kihasználtak ennek érdekében. Tegyük hozzá, van rá kapacitás bőven. A visszásságok ellenére pedig minden jel szerint az Európai Néppártban kívánnak továbbra is politizálni, s komoly esély van rá, hogy az egyik legnagyobb győzelmet fogják aratni Európa szinten, amely nagy fegyvertény lesz a pártnak. Nem mehetünk el amellett a tény mellett sem, hogy bizonyos tekintetben erősen hajaznak a korábban említett nyugati bevándorlásellenes alakulatokra (lásd például a Jeruzsálem park avatását Budapesten pár héttel ezelőtt).
Zoom
Fotó: Németh Sz. Péter / Index
Másodikként megemlíteném az LMP kampányát, amely a környezetvédelmet és a klímaválságot helyezte előtérbe. Számomra évek óta szomorú tény, hogy a környezetvédelem és a globális felmelegedés egy olyan fontos téma, amelyet a jobboldal kérdés nélkül átengedett a balliberálisoknak, akik aztán kényük-kedvük szerint csűrik-csavarják a témát. Külön cikket érdemel, mennyire fontos lenne a radikális jobboldal számára egy komplex és hasznos környezetvédelmi program kidolgozása. A balliberális pártok részéről többek között pedig azért álságos erről beszélni, mert sok más mellett a klímaváltozás az egyik tényező, amely a féktelen bevándorlást előmozdította, amelyet viszont ők annyira támogatnak és elfogadnak. Ha hihetünk a borús előrejelzéseknek és a Föld állapota rosszabbodik, annál nagyobb indoka van rá Európának, hogy az összes határát zárja le, amilyen gyorsan csak tudja, hiszen elképesztő emberáradatok fognak megindulni az elkövetkező években, évtizedekben.
Harmadik gondolatom pedig a Momentumról szól, akik Guy Verhofstadt Budapestre citálásával kívánták megkoronázni kampányuk hajráját. A magyarság számára joggal visszataszító szinten mozgó Verhofstadt jelenléte még úgy is sértett, hogy nem is voltam a fővárosban a kérdéses időpontban. Úgy gondolom ugyan, hogy a magyar társadalom jelentős része nem vevő a Momentum és az ALDE által megtestesített féktelen neoliberalizmusra, a fiatalok, kiváltképp a fiatal értelmiség körében egyértelműen van bázisa a Momentumnak. Ez nem is csoda, hiszen folytatnak liberális metapolitikát, kulturális rendezvényeket szerveznek tagságuk és holdudvaruk számára. Intő jel kell, hogy legyen ez a radikális jobboldal számára, mert bőven van mit bepótolnunk metapolitika és értelmiségi holdudvar felállítása terén. Hogy a Momentum számára az ALDE-szövetség és az egyre pofátlanabb liberális politizálás elég lesz-e egy mandátumhoz, vasárnap kiderül.
Ráadásként pedig úgy gondolom, szólnunk kell a Mi Hazánkat ért aljas Facebook-támadásról a kampány véghajrájában. A Zuckerberg-féle liberális önkény példátlan gusztustalansággal némított el több Mi Hazánk-os oldalt, valamint Toroczkai László politikusi oldalát. Ez egyszerűen fogalmazva komoly beavatkozás a magyarországi választásokba egy idegen hatalom részéről, főleg ha számba vesszük a tényt, hogy a választópolgárok jelentős része a Facebookról tájékozódik elsősorban. Másik gondolat pedig, hogy kerek tíz évvel ezelőtt az akkor még nemzeti radikális Jobbikot szándékosan alulmérték a közvélemény-kutatók, aminek az lett az eredménye, hogy a párt nem várt magas támogatottsága óriási hírértékkel robbant be a köztudatba. Vajon meg tudja ismételni holnap a tíz évvel ezelőtti jobboldali radikális bravúrt a Mi Hazánk?
Végezetül szeretném leszögezni, hogy nem szeretem az EU-t és a demokráciát sem különösebben. Hosszú ideje következetesen hangoztatom, hogy az EU-nak, ebben a liberális és nemzeteket elnyomó formájában legalábbis, nem sok jövője van már. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a demokráciában való részvétel helyett sokkal fontosabb az, folytatunk-e metapolitikát, tudunk-e pozitív változást előidézni magunkon és környezetünkön, hiszen egy szavazás önmagában nem változtat meg semmit. Ennek ellenére nem látom értelmét annak sem, hogy ne éljünk szavazati jogunkkal csupán dacból, főleg akkor, ha találunk alternatívát a magyarországi pártok között. Minden lehetséges eszközt meg kell ragadni kontinensünk megmentésére, és ennek egyik kevésbé hálás formája a szavazófülkében való ikszelgetés. Ennek tudatában és ennek fényében veszek holnap részt én is a választáson, támogatva Magyarország egyetlen jobboldali radikális pártját.
Ábrahám Barnabás - Kuruc.info