2020. április 8., szerda, Zsejke napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
19:11 Először feketelistáztak a kínai nagy fal megrongálásáért18:55 Banki alkalmazott sikkasztott a bankjegykiadó automatákból Zalában18:47 Iránban a hét végétől három szakaszban oldják fel a járvány miatt hozott korlátozóintézkedéseket18:38 Indiában nem oldják fel a kijárási tilalmat18:28 Sanders kiszáll, Biden lesz Trump nem túl veszélyes ellenfele17:42 Downing Street: Johnson stabil állapotban van, reagál a kezelésre17:21 Mintegy negyven feltételezett fertőzött van a Charles De Gaulle fedélzetén17:05 ORFK: a veszélyhelyzetben érvényesek a lejárt okmányok16:57 Csütörtökön dönt a kormány a vírus elleni védekezés további lépéseiről16:44 Antiszemita a koronavírus - csak nem egy újabb náci összeesküvésről van szó?16:33 Olaszország az "egyes számú beteg" gyerekének születését ünnepeli16:22 Arcon köhögtek és koronavírussal fenyegettek várakozókat Szombathelyen15:46 22 milliót utaltak át a hamis fertőtlenítőszert gyártó csalóknak15:35 Egy vármegyés lány edzése15:22 Osztrák külügyminiszter: a koronavírus okozta válság kellős közepén vagyunk
24 óra legolvasottabbjai

Publicisztika, Kultúra :: :: Hozzászólások

Napi normalitás

Reklám

Manapság nincs könnyű feladata annak, aki a kortárs (már a kifejezés is negatív gondolatokat ébreszt bennem) művészetekben szépséget, mondanivalót, vagy egyáltalán, bármiféle magasabb rendűt, valami többet keres. Márpedig normál esetben az ember ezeket keresi. Az elfajzott művészetek kifejezés nagyon is találó korunk helyzetére is. Hiszen az a civilizáció, ahol az emberi értékek kifordulnak önmagukból, ahol a közéletet, a médiát áthatja a politikai korrektség, ott bizony nagy valószínűséggel a kultúra, a művészetek világa sem fog különbözni sorstársaitól. A kultúra persze mindig frekventált helyen szerepelt, már ami a rombolási szándékot illeti, így nem csoda, hogy szinte elsőként esett el és hódolt be Európa ellenségei számára. Emlékezzünk csak vissza például a weimari köztársaságban végbement züllésre és fertőre, amit aztán az a bizonyos barnainges mozgalom taszított méltó helyére.
Zoom
Peter Paul Rubens önarcképe (forrás: Wikipédia)
Kivételesen most nem valami újabb rémálomba illő történetet szeretnék feldolgozni, azt majd megteszem a Heti progresszió rovatunk soron következő részében, hanem egy teljesen szubjektív, számomra igen pozitív élményről szeretnék beszámolni. Történt ugyanis, hogy múlt vasárnap úgy döntöttem, hogy advent első vasárnapját a festészetnek szentelem, és másodmagammal elballagtam a Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállításra. Évek óta nem voltam a Szépművészeti Múzeumban, így különösen kíváncsi voltam, mit sikerült összehozni ebből a kiváló korszakból.
Amennyire hódol a liberalizmusnak és a politikai korrektségnek a 21. századi Németalföld, annyira esett jól látni azt, hogy bizony, ez nem volt mindig így. Rubens, Van Dyck, vagy akár a többi mester festményeiből is árad a normalitás, ami, valljuk be, természetes kéne hogy legyen, manapság mégis már ez a puszta tény is felértékel egy-egy munkát. A 17. században alkotó művészek közül kétségkívül kiemelkedik Rubens, akinek mitológiai, biblia témájú festményei épp oly gyönyörűek, mint akár a portréfestészete, művein egyértelműen látszik az itáliai hatás. Ugyan számomra a barokk mindig is szívem csücske marad, de az oly’ jellemző mozgalmasság és ragyogás csak még emlékezetesebbé teszi a látottakat.
Zoom
Rubens: A három Grácia - kissé más volt a nőideál, mint napjainkban (forrás: Wikipédia)
A flamand festészet remekeinek nézegetése közben az ember önkéntelenül elgondolkodik, hogy vajon hogyan sodródhattunk ilyen messze a normalitástól akár művészetek területén, akár egyéb területeken. Persze, aki átböngészi a világtörténelem elmúlt pár száz évét, az világosan meg tudja rajzolni az ide vezető út legmeghatározóbb stációit, de valahogy – legalábbis számomra – mégis egyszerre tűnik szomorúnak és hihetetlennek, hogy pár száz év alatt mennyit tud változni a világ. A művészetek hazája és bölcsője persze mindig is Itália marad, ám Németalföld éppen a 16-17. században lendült fel, kiváltképp, ami a gazdasági jelentőségét illeti. Gazdag kikötővárosai, élénk kereskedelme, (geo)politikai jelentőségének növekedése még a politikai megosztottság és háborúk ellenére is kiemelkedővé tette a régióban, a már említett pezsgő művészi életről nem is beszélve.
Zoom
Anthony Van Dyck: I. Károly angol király - Van Dyck flamand festő létére az angol király udvarában lett portréfestő. London is fejezte be az életét, 1641. december 9-én, alig 42 évesen (forrás: Wikipédia)
S, hogy mi maradt ebből a gazdag örökségből? Pusztító nyugati liberalizmus, Belgiumban és Hollandiában is jelentős számú, integrálhatatlan, embernek csak nagy jóindulattal nevezhető sáskahad, identitásukat vesztett, kihalófélben lévő fehér őslakosság.
Nos, igen. Kicsit messzire szárnyaltak a gondolataim, amikor elidőztem egy-egy gyönyörű, mitológiai témájú festményen, de hát az igazi művészet végtére is ezért szép, nem? Gondolatokat ébresztenek az emberben, amelyek egyik percben még a 17. századi Németalföldön cikáznak, visszarepülnek az ókorba, a mitológia világába, majd pedig kérlelhetetlenül visszatérnek a jelenbe.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready