Az utolsó nyelet
Mielőtt elhagyják a süllyedő hajót a patkányok, nyelek még egy nagyot.
Életem talán egyik legizgalmasabb korszaka volt a 2003-2006 közötti időszak. A polgári kormány bukását követően felcsillant a remény az újrakezdésre. Tiszta tekintetű, konzervatív fiatalok felkértek, hogy legyek egyik kormányosa és lelkiismerete az akkor alakuló mozgalomnak.
Örömmel vállaltam a lehetetlennek tűnő feladatot és kihívást. Jártam az országot és szinte a semmiből közösen felépítettünk egy kisebb csodát.
A Kossuth téri összeomlást követően aztán csalódnom kellett. Elkezdődött a patkányok lázadása. A pénz és hatalom körüli tolongás. Az örökös, elvtelen arculatváltás. A felülről küldött ügynökök megölték bennem a hitet.
Most kilőtt tekintettel nézem az egykori elárvult logót és megdöbbenek. Már nem magyar, nem keresztény, nem jobboldali. Már nem nyílt, tiszta, becsületes. Már semmi sincs benne, ami egykor büszkén vállalható volt.
Elment a hajó. Magamra maradtam. Rám vetül a megfeszített múlt fájó árnyképe.
