Mint ismeretes, rendkívül feszült a helyzet a görög-török határon, miután – számomra várható módon – Erdogan ráeresztette Európára a migránsokat. Az események forgatagában feltűntek azonban az antifasiszták is.
"A menekülteknek át kell menniük, a fasizmusnak nem szabad teret engedni!"
Ilyen felirattal ellátott molinóval tüntettek ugyanis Szalonikiben. De nem csupán a szavukat emelték fel a migránsokért, a tettek mezejére is léptek, összetűzésbe keveredtek helyiekkel, akik megkíséreltek megállítani egy kikötni készülő embercsempész hajót. Nem új keletű, hogy az „antifák” nyíltan kiállnak a migránsok mellett. Ugyan nem a napokban, de az elmúlt ősszel történt Olaszországban, hogy egy Dominikáról származó bevándorló, Alejandro Augusto Stephan Maran brutálisan meggyilkolt két rendőrt, Pierluigi Rottát és Mateo Demenegót. A migráns ellopta egyikük fegyverét, majd azzal lőtte őket agyon. Az eset után antifasiszta csoportok tüntetést szervezetek a börtöne elé, ahol nyilvánosan megünnepelték a két rendőr halálát.
 A meggyilkolt olasz rendőrök (kép: prpchannel.com) |
Időzzünk el egy pillanatra a fogalmak valós jelentéstartalmánál. Etimológiai értelemben az antifasizmus egy olyan irányzat volna, mely a fasizmus ellenében határozza meg magát. Bár történeti kontextusba helyezve már itt sántít, ugyanis gyökerei ahhoz a szovjet bolsevik kongresszushoz nyúlnak vissza, amikor arról döntöttek, e megnevezést fogják alkalmazni a jövőben, ugyanis a nemzetiszocializmus esetében a szocialista kissé zavaró lehet.
De melyek is a fasizmus specifikus jellemvonásai, melyek döntően elválasztják bármely más, 20. századi ideológiától? Azon túl, hogy a sokszor és mélyen átkozott fasizmusban a „faji gondolat” egyáltalán nem játszott szerepet, egy jellegzetesen olasz konstrukció volt. Középpontjában a totális állam ideája állt, mely magyarázható olasz történelmi gyökerekkel, hiszen manapság is érezhető egyfajta jelentősnek nevezhető megosztottság észak és dél között. Ezt mintegy pedig keretbe foglalta egyfajta törekvés, mely a régmúlt Római Birodalom modernizált formájának életre hívását igyekezett elérni.
Azt gondolom, még azok is, kik kevésbé áldattak meg éles látással, tapasztalják, ahol az „antifák” megjelennek, nagyjából a nullához konvergálnak a fasiszta célkitűzések, melyek ellen mindenképpen tiltakozniuk kellene. Magyarán indokolatlan a jelenlétük.
 |
Akkor hát miféle szerzetek is az „antifák”? Ez rögvest világossá válik.
Nem csupán az antifasiszták esetében, hanem általában véve a politikai szemléletmódot illetően is az a meggyőződésem, amit természetesen szíve joga bárkinek vitatni, hogy a 20. század ideológiáinak értelmezési tartományai, ha úgy tetszik, koordináta-rendszerei, alkalmatlanok a jelenkor eseményeinek megértésére. Hangsúlyozom, a teljes 20. századé. Nem csupán a sokak által „totalitáriusnak” mondott ideológiáké. A jobb- vagy baloldalit sem azt teszi manapság már, gazdasági értelemben milyen irányvonalat képvisel. Fogalmi nehézségekbe fog ütközni, ki ezeken a szemüvegeken át akarja látni és láttatni a világot.
Míg a két nagy „európai polgárháború” közötti időszakban kitermelődött ideológiák, és azok összecsapásai természetszerűleg irányították a figyelmet ezekre a kérdésekre. A 21. század, ha már mindenképpen analógiát kívánunk keresni, nem a huszadikkal, hanem sokkal korábbiakkal lesz hasonló, amikor nem az volt a fő kérdés, az európai civilizáció milyen irányt vesz, mi legyen a vezérlő elv, mely mozgatja belső működését, hanem az, egyáltalán megmarad-e.
Természetesen ehhez is kell belső vezérlő elv, mégpedig annak igenlése, Európa éljen. Ehhez azonban azokat az időtlen formákat kell megkeresnünk, melyből minden idea, mely Európa nagyságára és dicsőségére szerveződött, alapjaiban táplálkozott. A tartalom napjainkban döntő elsőbbséget élvez a formával szemben.
Ugyanis ma az alapkérdés identitáspolitikai jellegű. És elsősorban, másodsorban, sőt, harmadsorban is az. Kultúrák, civilizációk, mélyebb rétegeiben pedig vallási jellegű csaták színtere lesz a 21. század. Európa belső harcai pedig arra fognak koncentrálódni, kik azok, akik a természet rendjéből eredeztetően első helyre helyezik azt, mi sajátjuk, tehát tulajdon népüket, nemzetüket és kulturális terüket, és kik azok, akik a világot egy „globális nagy faluként” képzelik el. A helyi identitások és a globalista gondolat harcát éljük. A tét viszont nem kicsi, mert ha az utóbbiak győznek, egy Európától teljesen idegen civilizáció, nevesül az iszlám fog berendezkedni és uralkodni.
Nos, és hogy kik voltaképp az antifasiszták? Mert azt ugyebár már látjuk, nem a fasizmus ellenségei. A globalista világszemlélet harcos élcsapata, de egyszersmind az európai társadalmak legsilányabb söpredékei, akik valójában nem képviselnek semmit, csak rombolni akarnak. A totális nihil. Ellenségük minden, ami cseppekben is nemzeti és európai, legyen az vallási, kulturális, de bármilyen helyi közösségmegtartó érték.
Ezért támogatják a migránsokat is a „görög” antifasiszták. Még szemléletesebben, ahogy németországi társaik több alkalommal kifejtették már céljaikat:
„WE LOVE VOLKSTOD – MI SZERETJÜK A NEMZETHALÁLT.”
 |
Amennyiben ennyire gyűlölik azt az országot, amelyben élnek, vajon miért nem kotródnak el onnan? Az égvilágon senki nem ejtene könnycseppet értük, egyébként sem a társadalom hasznos tagjaiból kerülnek ki, mind-mind lumpen, munkakerülő, antiszociális és degenerált, drogos hulladék elem.
Lantos János – Kuruc.info
