Maga a történet nem túl érdekes. A szokásos: ’számlázzál túl, adjál vissza belőle, én majd adok a főnöknek is egy kicsit’ – típusú, nem túl fantáziadús, de jól bevált, magyar viszonyok között szinte kockázatmentes sztori. Ennek a ’kultúrája’ sajnos már olyan régi, hogy sokan szinte fel sem kapják a fejüket ilyesmi hallatán. Nem is ez a rendkívüli benne.

A különös a dologban a nyilvánosságra kerülés, és a következmények kezelésének módja. Ez a Lackner Csaba nevű, meglehetősen laposhomlokú újkommunista apparátcsik valamilyen tudatmódosító szertől túlfűtött állapotban meséli el az ámuló világnak a kerületi politizálás csinját-binját. (Videó itt és itt.)

Ha az elbeszéléseiből lefaragjuk a nyilvánvaló hencegés és a túlzások tirádáit, akkor egy egészen hiteles képet kapunk bolsevikék ga(rá)zdálkodási kultúrájáról. Maguk a történések nem voltak különösebben meglepőek a közvélemény számára, hiszen a Nokia-dobozok óta már számos ilyesmit látott a publikum. (Az ezzel egy időben folyó Borkai-féle győri ’produkció’ sokkal nagyobb közérdeklődést produkált.) De a kispesti történetben található nyers – egymást is meglopó – lumpenkommunista realizmus jól mutatja, hogy az elvtársak viselkedéskultúrája mit sem finomodott az utóbbi évtizedekben, mai is pontosan olyan, mint Marosán Buci Gyuri fénykorában volt. És ezek a derék bolsevikok a felvételek nyilvánosságra kerülése után nem ismerték fel az elvtársukat, sem a hang-, sem a videófelvételeken. Ez az elegáns és igen pragmatikus hozzáállásuk azt a rémisztő (elnézést, de állandóan a Niedermüllert plagizálom) felismerést segíti elő a nyájas szemlélődőben, hogy ezek egyik pillanatban még együtt lopják a társadalom pénzét, a másik pillanatban viszont már meg sem ismerik egymást. Ez egyidejűleg arra is bizonyíték, hogy az elvtársi összetartozásnál nincs szorosabb kötelék a baloldali univerzumban.

Nekem személy szerint az is bájos volt ebben a történetben, (és a bolsevik fejekben levő örök sötétséget bizonyító) ahogy a kis huncut csínytevéseiket közgazdaságilag értelmezték az elvtársak. Lackner úgy gondolta, hogy igazából ők nem károsítanak meg senkit, mert nem az önkormányzati kasszából veszik ki a ’maguknak járó’ összeget, hanem azt a vállalkozók juttatják nekik vissza, tőlük származik. Még annyit is képtelen átlátni ez az újkommunista őstehetség, hogy a vállalkozók csak a túlszámlázásokból befolyó összegeket (vagy azok egy részét) juttatják neki vissza, ami bizony igenis a közös kasszából származik. Bizonyára Marx Károly is igazat adna nekem abban, hogy igenis fontos tudni azt elméleti síkon, hogy mi az igazi forrása a lopott pénzeknek. Letisztult marxista elméleti tudás nélkül ne tegyen ilyet az ember. Mert ugye a kommunista lopás és rablás az egy objektív társadalmi törvényszerűség. Tértől, időtől és társadalmaktól független örök létező. Még az osztályharcok megszűntével sem fog eltűnni. Ugyanis az ilyen értékes kommunisták, mint Gajda, Kránitz és Lackner elvtársak szükségletei mindig meg fogják haladni azt a szintet is, amit a boldog kommunista társadalom biztosítani tud. És emiatt az ő személyük kicsit veszélyes a fényes kommunista jövőre nézve is, ám a további aggódásom terheit innentől kezdve áthárítanám a Magyarországon bőven burjánzó neomarxista pártokra és szervezetekre, hiszen ezek a ’szeleburdi’ fiúk az ő neveléseik.

Van azonban a történetnek egy rendkívül szomorú, valóban tragikus vonatkozása is, mégpedig az, hogy mindezek nyilvánosságra kerülése után Kispest népe újra ezeket a derék elvtársakat juttatta hatalomra a kerületben. A baloldali hagyományok oly erősek lehetnek itt az emberek jelentős részében, hogy ha a Lackner személyesen a fejük alól rángatná ki a párna alatt őrzött pénzüket, még akkor is ragaszkodnának hozzá. Ebben az esetben viszont nincs mit tenni, nem tagadhatjuk meg tőlük a fényes kommunista jövőt, mert a demokrácia, az demokrácia, és ennél jobb rendszer ugyebár még a büdös életben nem volt.

Ha már a rendszernél tartunk, annyi azért megjegyezhető, hogy amikor az ilyen napnál is nyilvánvalóbb eseteknél sem tud semmit tenni a közvélemény, amikor semmilyen bizonyíték nem megfelelő, amikor fél év alatt nemhogy a vádemelésig, de még a tények felméréséig sem jut el az igazságszolgáltatás, akkor látszik igazán, hogy milyen károkat okoz a neoliberalizmus egy társadalomban.

Gajda elvtárs kispesti polgármester továbbra is él, mint hal a vízben, fickándozik Karácsony Gergely oldalán a különböző helyi politikai eseményeken, és jól láthatóan egy szemernyi aggodalom sincs a lelkében. A botrány ellenére gátlástalanul végrehajtotta Kránitz Krisztián fizetésének megduplázását, bár ennek terve már a Lackner-féle hangfelvételeken is kiszivárgott, de ettől függetlenül ’állta a szavát’. Azt hiszem ezzel ki tudnám egészíteni (kicsit szerénytelenül) a Szolzsenyicin által felvázolt kommunista jellemrajzot. Ő csak a lelkiismeret teljes hiányát említi az elvtársakkal kapcsolatban, de mi hozzátehetjük, hogy ez már a szemérmetlen arcátlanság olyan szintje, ahová más politikai csoportok még nem merészkedtek ebben a fényes demokráciában. A kommunisták arcátlansága még a neoliberálisokon is túltesz, és ahogy ebben a videóban látható, Soproni Tamás momentumos neoliberális elvbarát kicsit aggódik, és elhatárolódik tőlük.

De ezt foghatjuk arra is, hogy ő még zöldfülű ebben a szakmában, messze nem rendelkezik még Gajda elvtárs bőséges rablási és elhárítási tapasztalataival. Egy kis gügyögő idealista újonc, aki később majd ’beletanul’, és már nem fogja ilyen beszédekkel veszélyeztetni a mindennél fontosabb ellenzéki összefogást…

Gajda elvtárs színészi képességei előtt viszont meg kell emelnünk a kalapunkat. Kifogástalan komolysággal játssza el szerepét, határozottan és rezzenéstelenül hazudik bele a kamerákba olyan dolgokat, amiről mindenki – köztük ő is – tudja, hogy egy szó sem igaz belőle. Az ő szerepét nehezebb eljátszani, mint Macbeth-ét, mert a Gajda-szerep a színtiszta valóságról szól, és színtiszta hazugságokkal kell eljátszani, míg egy színházi színész csak egy előre megírt szerepet mond el. Gajda ’érdeme’ továbbá, hogy ő tartja a lelket a nála sokkal egyszerűbb agyberendezésű elvtársaiban, akik nélküle már feladták volna lelkileg ezt a küzdelmet.

Úgy tűnik, mintha jelenleg csökkenne a nyomás ezen a kispesti rablóbandán, és ők, gondolom, abban reménykednek, hogy elterelődik róluk a figyelem, a közvélemény el fog felejtkezni róluk. Ebben szerintem komolyan tévednek, a kormánypártok jelenleg gyűjtik az adatokat, és valószínűleg a 2022-es választás előtt fogják elővenni az ügyet, és akkor lesz belőle nagyszabású tüzijáték.

De hát ez legyen már Gajda és az ő elvtársai gondja. Ha netán kisodorná a kommunistákat a politikai szél a parlamentből, akkor is maradni fog ott még éppen elég hasonszőrű. A boldog, fényes jövő szerintem akkor fog eljönni a világra, amikor már egyetlen kommunista sem lesz, akit ez boldoggá tegyen.

Szende Péter - Kuruc.info