Sok igazságot tartalmazó írás Tibi atya blogjáról:
Most nem a halálbüntetésért kéne kiáltani, hanem a fegyverviselés jogáért
A Deák téri késes eset kapcsán ismét felmerült több kommentben a halálbüntetés igénye. Leszögezem, én is halálbüntetés párti vagyok, most mégsem tartom időszerűnek a felvetését, mert a késelős srácra - utánam a kommentözön - nem szabnám ki. A halálbüntetés lényege ugyanis nem a bosszú. Azért tartom szükségesnek, mert egyrészt a tényleges életfogytot embertelennek és feleslegesnek vélem, abban viszont nem hiszek, hogy minden ember javítható. Ismer a klinikai irodalom olyan pszichopatákat, akik semmilyen ismert eszközzel nem azok, illetve ha az elvi lehetőség meg is van rá, a terápiás kudarc kockázata akkora, hogy annak nem szabad kitenni a társadalmat. A halálbüntetést tehát nagyon ritka és extrém esetekben szabnám ki: kétséget kizáróan bizonyíthatónak kell lennie a tettnek, különös kegyetlenséggel elkövetettnek vagy előre megfontoltnak kell lennie, illetve erős bűnismétlési gyanúnak kell fennállnia. Hogy érthetőbb legyek: amikor Breivik lemészárolt majdnem egy századnyi gyereket, majd utána röhögve közölte, hogy amint újra szabadul, ismét megteszi, ott az a rendszer is hibás, amelyik nem képes ilyen mértékű bűnhöz megfelelő szankciót rendelni. Amikor Jozef Rohacot lecsukták, mert embereket mészárolt le a maffiának, majd az ítélethirdetéskor a bírót is halálosan megfenyegette, ott nem lett volna szabad kivenni a bírónak a kezéből az eszközt, hogy magát és a családját megvédje valaki ellen, akinek a szájából ez jó eséllyel nem üres fenyegetés. És folytathatnám a sort.
Csakhogy a hirtelen felindulásból elkövetett emberölés egyáltalán nem ez a kategória. Bestiális dolognak tartom, nem is akarok szerecsenmosdatásba bonyolódni, bennem is forrnak indulatok az ügy kapcsán, csak a halálbüntetés funkciója akkor sem a vendetta. A másik komoly érvem, hogy noha bizonyos bűncselekmények tekintetében progresszív maszlag, hogy nincs visszatartó ereje, a hirtelen felindulásból elkövetett emberölés esetén tényleg nincs. Ha elkattan egy drogos analfabéta agya és kés van a kezében, akkor nem fogja mérlegelni a BTK-t a pengevillantás és a szúrás között.
De miért mindig az állam védjen minket?
Nem értem, hogy a személyes védelmet, illetve a megelőzést miért KIZÁRÓLAG az államtól várjuk. Ha a gyilkosnak késrántás előtt mérlegelnie kellett volna, hogy az áldozatánál, esetleg bárki másnál a közelében lőfegyver lehet, annak nagyobb eséllyel lett volna visszatartó ereje, hiszen ettől nehezebben lehet elvonatkoztatni az adott pillanatban is.
A lőfegyver liberalizáció Magyarországon a legócskább berögződéssel hozza elő mindenkiből az aggódó Lenke nénit, mert a progresszív média alaposan megtanította, hogy az okvetlenül iskolai mészárlásokhoz vezet, de legalábbis a bűnözőket juttatja fegyverhez. Holott ez egyáltalán nem szükségszerű.
 Illusztráció: palmettostatearmory.com |
A lőfegyver liberalizációt ugyanis többféleképpen lehet legitimálni. Az Egyesült Államok liberálisabb (értsd: ebben a tekintetben liberálisabb) államainak a fegyverszabályzását én sem tartom jónak. Pusztán az állami önkény elleni garanciaként megengedni boldog boldogtalannak, hogy gránátvetőkkel, robbanóanyaggal meg automata karabélyokkal flangáljon, életveszélyes. Ha ehhez hozzáadjuk a lakosság kulturális, etnikai, vallási és még ki tudja, hányféle heterogenitását is, lőporos hordót kapunk.
Ugyanakkor ott van a svájci minta is, ami egyáltalán nem ilyen. Ott az állampolgár nem azért kap fegyvert, hogy adott esetben megdönthesse vele a zsarnok államot, hanem azért, hogy az állam emlékeztesse, ő nem csupán passzív, hanem aktív, cselekvő alkotóeleme a társadalomnak. Ennek megfelelően a svájci a házát nem alkotmányos joga szerint védheti, hanem alkotmányos kötelessége szerint védenie kell. Ha nem teszi a sorállományú szolgálata után sem, azért hadbíróság előtt felelősségre vonható. Svájc nem a bandaháborúkról és az iskolai mészárlásokról híres, de valamiért az öngyilkos merénylőknek sem kedvelt célpontja.
A két példát azért hoztam fel, mert ékesen illusztrálják, hogy van különbség aközött, ha a fegyver, mint alanyi járandóság, és aközött, ha a fegyver, mint felelősséggel ellátott állampolgári jelvény van jelen.
Magyarországon három feltétellel engedném az éles, félautomata maroklőfegyver tartását és rejtett viselését: érettségivel, büntetlen előélettel és néhány súlyosabb pszichés zavart szűrő vizsgálattal. Ha bármelyik sérül, pontosan úgy büntetném az illegális birtoklást, mint jelenleg.
Azt baromságnak tartom, hogy az állampolgár a kezébe adott fegyvertől lesz felnőtt: sem a szudáni gyerekkatonákon nem látom az érettséget, sem pedig a rózsaszín HelloKitty-s Desert Eagle fogyasztói infantilizmusában rekedt texasi tulajdonosán nem. Abban viszont látok rációt, hogy ha egy embert érettnek nyilvánítunk, akkor büntetlen előélettel ne feltételezzük róla, hogy felelőtlenül bánik a fegyverrel. Ha ehhez azt kell újra gondolnunk, hogy mi alapján nyilvánítunk embereket érettnek, arról szívesebben diskurálok, mint arról, hogy ha már egyszer a társadalmi normáink szerint az, akkor járjon-e ezzel az önvédelem joga. Ha tízből csak három érett, büntetlen előéletű felnőtt hordana maroklőfegyvert, ez a késelés jó eséllyel meg sem történik, vagy valaki a helyszínen telepumpálta volna acélmagvassal azt a tetves férget, hogy ne tudja befejezni, amit elkezdett. A srácok talán még ma is élnének.
A fegyverbirtoklás tudatos, felelős formája rengeteg embert menthetne meg évente, hiszen a védtelen állampolgár nem csak a Deák téren védtelen, hanem Borsodban is, ahol betörnek hozzá, hogy az éjjeliszekrényen talált lámpával agyonverjék a nyugdíjáért, és Szabolcsban is, ahol a gyümölcsösében kilónként lopják platós Ifával a megélhetését, a munkáját és az életét. Ezeken a helyeken (és sajnos nem csak ezeken) a lőfegyverbirtoklás a biztonságnak legalább olyan higiénés feltétele volna, mint a zárható nyílászárók.
A halálbüntetésről meg persze beszéljünk, csak ott és akkor, amikor annak helye és ideje van. Most pedig ennek az ügynek a kapcsán véleményem szerint nincs. Dicsértessék!
Korábban írtuk:
