Már a tavalyi év őszén, az önkormányzati választások kampányának hajrájában felszínre kerültek kép- és hangfelvételek, akár a Borkai-ügy, akár a kispesti „triumvirátus” viselt ügyei, név szerint Gajda Péter (jelenleg is polgármester), Kránitz „Krinyó” Krisztián, illetőleg a rendkívül „rokonszenves” Lackner Csaba. A Hír TV Informátor c. műsorában ismét főként ő volt terítéken, de természetesen az egész messze túlmutatott személyén.
Egyik jó barátom ajánlotta a műsort, hogy mindenképpen nézzem meg. Péntek késő estére járt már, aludni készültem. Magamtól valószínűleg nem szántam volna el magam arra, hogy megtekintsem, mondván az, korrupt a kispesti baloldal, nem igazából nagy szenzáció, lényegileg újat nem fogok megtudni. Nosza, úgysem voltam túlságosan álmos, lássuk, milyen újabb részletek derülnek ki!
A műsor vezérfonala egy „koronatanú”, ki korábban Lacknerék bizalmasa volt, pontosabb a sofőrjük, valamiért (sejthetjük az okát) úgy érezte, itt az idő, ki kell állnia a nyilvánosság elé, és el kell mondania, mi folyik Kispesten, ezt vállalta is névvel és arccal.
Zoom
Nyilván ezt is közpénzből…
Az Informátort nézve, miképpen haladtunk előre percről-percre, egyre inkább fogalmazódott meg markáns véleményem, ami a fent olvasható címben manifesztálódott. S valóban, arra gondoltam, ők a politikusok? És itt most teljesen mindegy, de tényleg lényegtelen, hogy baloldaliak, mert ez az embertípus megtalálható az úgynevezett jobboldalon is, de mégis, magam is legalább két évtizede foglalkozom politikai kérdésekkel, közéleti szerepvállalások köthetők hozzám, de vajon lenne egy grammnyi közös témánk például Lackner Csabával?
Olybá tűnik, hiába beszélünk mindketten magyarul, még az sem volna elegendő arra, hogy megértsük egymás motivációit.
Egy szikrányi nyoma sem volt az egészben annak, ahogy mondani szokás, „mi a víziójuk”, melyek a „politikai elképzeléseik”, még akkor is, ha történetesen baloldali nézeteket hirdetnének, de legalább hinnének valamiben, de ezek az égvilágon nem hisznek semmiben! Korrupció ameddig a szem ellát, mellette pedig drogok és kurvák, és így tovább. Hangfelvételek arról, hogyan járt el Lackner a jelenleg (!) is regnáló polgármesterrel, Gajda Péterrel kuplerájba, hogyan beszélnek viccelődve Lackner védőügyvédjéről, dicsérvén, hogy is mondjam csak, abbéli képességeit, hogy „a Hunvalddal is, a bíróval is”, és ki tudja még kikkel, tudjuk mit csinált. Ja, és persze Lacknerrel is.
Őszintén szólva bár tulajdonítok magamnak bizonyos fokú készséget arra nézve, hogy beleképzeljem magam mások helyzetébe, de akárhányszor próbáltam a műsor nézése közben, ez most nem sikerült. Akárhogy erőltettem, akkor sem. Ez valami olyan szinten más világot képvisel, mely világot sohasem tudtam értelmezni. Hogy érthető legyek, mire gondolok, ennél még az is tisztességesebb (már amennyire lehet ezt a szót citálni) életmód és életfelfogás volna, ha Gajda, Lackner és Kránitz közönséges alvilági figurák, maffiatagok volnának, prostitúcióval, drogkereskedelemmel foglalkoznának, mert akkor azok lennének, amik. Így viszont azok is, de még azoknál is rosszabbak. Így, hogy ezt politikai köntösbe igyekszenek csomagolni, erkölcsi és bármilyen értelemben alatta állnak az „közönséges” alvilági alakoknak.
Amennyire nem voltam képes minimális szinten sem elgondolni, mi játszódhat le bennük (persze, ésszel meg tudtam fogalmazni), úgy növekedett bennem az indulat és az akarat, ha Isten segítségével végre sikerül majd egy olyan, a rend és normalitás talaján álló államot létrehoznunk, akkor ezek a hedonista és materialista „politikai” gazemberek, közönséges csatornapatkányok oda kerülnek, ahová valók, és soha, de soha többé nem lesz befolyásuk, maximum arra, megválaszthatják, hármuk közül ki melyik bűnözővel akar egy cellába kerülni.
Lantos János – Kuruc.info