Erre a felfogásra többek között jellemző az is, hogy amíg az egyik oldalt pokolbéli sátánfajzatokként igyekeznek bemutatni (köztük a mi két világháború közötti hazánkat is), addig a másik oldalon mindenki automatikusan jó. Teljesen mindegy, hogy mi vezérelte, hogy a tengelyhatalmak ellen harcoljon, lényeg, hogy megtette. A minap belebotlottam két kommunista vén szatyor idős nő történetébe, akik testvérek voltak, és Hollandiában harcoltak a "megszálló nácik" ellen. Évekkel ezelőtt valahol már olvastam a rövid történetüket, így nem volt teljesen ismeretlen a terep, újabb apropóból csak azért került elő, mert könyvet írnak a két becstelen gyilkosról.

Ahogy azt megtudhatjuk, Freddie és Truus Oversteegen egészen fiatalon csöppent bele a háború borzalmaiba, de ehhez képest eléggé könnyeden vették ki részüket az orvgyilkolásból. Volt honnan tanulni, hiszen kommunista anyjuk nevelte őket, s kedvenc időtöltésük a babavarrás volt a spanyol polgárháború áldozatainak (ne legyenek kétségeink, nem a meggyilkolt papok emlékére vagy a Franco-párti családok részére varrták őket). Ezenkívül természetesen mindent csináltak, amit egy hasonló kaliberű "ellenálló" csinálni szokott. Bújtattak zsidó családokat, "náciellenes" röplapokat osztogattak, vasútvonalakat akartak felrobbantani stb-stb. Persze hamar a fegyveres ellenállásban találták magukat és rövid úton kiderült, hogy a testvérpár egyáltalán nem olyan jámbor, mint ahogy azt mind a mai napig beállítani igyekeznek. Kezdetben fegyvereket csempésztek, majd alávaló kommunista módon a csábításra szakosodtak. Az erre kapható német tiszteket bárokban elcsábították, majd elcsalták őket egy erdőbe, ahol végül egy kivégzőosztag végzett velük. Eleinte ketten végezték a "munkát", 1943-ban pedig csatlakozott hozzájuk egy Hannie Schaft nevű kommunista nő. Őt egyébként a háború utolsó pillanatában sikeresen kiiktatták, így a győzelmi mámort már nem volt lehetősége megélni. Nem mellesleg a liberális Hollandiában mind a mai napig van egyfajta kultusza, a neve alatt még emlékalapítványt is létrehoztak a '90-es években.

Ahogy azt az előbb írtam, a "bátor harcosokról" könyv is készült idén júliusban. Egy Sophie Poldermans nevű ügyvéd adta ki, aki női háborús bűnökre ügyekre szakosodott. A könyv címe egyébként a zavaróan hosszú Seducing and Killing Nazis – Hannie, Truus, and Freddie: Dutch Resistance Heroines of WWII. címet kapta (magyarul A nácik elcsábítása és megölése – Hannie, Truus és Freddie: a második világháború holland ellenállásának hősei). A legnagyobb "vicc" az egészben pedig az, hogy Freddie és Truus rokonai szerint az életük végéig nem tudták feldolgozni a "háborús traumákat" (minden bizonnyal nem arra utalnak, hogy megbánták volna, amiket cselekedtek).

Ne legyenek kétségeink, ha valaki hasonló stílusban írna könyvet a másik oldalról, a szó szoros értelmében tönkretennék, szakmája berkein belül pedig azonnal ellehetetlenítenék. Azóta egyébként a másik két nő is elhalálozott, a holland politika és "mainstream" közvélemény az utolsó percig hősként tartotta számon őket, az előbb említett harmadik kommunistával együtt. Azonban, ha levakarjuk a rájuk kent kommunista-liberális mázat, az alábbi tény tárul szemünk elé: három nő gyanútlan katonákat csalt lépre, hogy aztán brutális módon meggyilkolják őket. Olyan katonákat, akik Európa szabadságáért harcoltak, éppenséggel pont a kommunizmus ellen is, amit a háborús bűnös nők is képviseltek. Ezenkívül a "hölgyek" szabadidejükben vasutakat akartak felrobbantani, vagy kétes háttérrel rendelkező jöttmenteket ruháztak fel fegyverrel "ellenállás" címszóval. Valóban "tiszteletre méltó hősök" lehettek.

A kommunizmussal összeházasított liberalizmus pont ennyire álságos, mint ahogy az összevissza gyilkolászó nőket hősöknek akarják beállítani. Kiforgatnak, megrontanak, összezúznak mindent. A hősöket bemocskolják, a bűnözőket és felfogatókat szentté avatják. Ideje lenne letörölni a vigyort az arcukról...

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info