Egyébként a cikkben található számos megállapításom végül célba talált, még akkor is, ha közel sincs a bukás közelében a globalizmus. Ilyetén Kína végül valóban nem sorolható semmilyen körülmények között a vesztesek közé, sőt (ezt anno így fogalmaztam meg: „Az, hogy Kínából indult el a koronavírus, egyáltalán nem predesztinálja az országot arra, hogy egyben legnagyobb elszenvedője is legyen a ragálynak.”). Illetőleg ironikus, de a „nyitott határok” sem „annyira nyitottak” már, csak éppen nem a külsők, hanem a belsők, amelyek Európa egyes országait határolják el (ez pedig éppenséggel pont gyengítheti a globalizmust, habár a szárazföldi kereskedelmet még kevésbé érinti).

Az elmúlt egy évből kiindulva az embernek messze több megválaszolatlan kérdése van, mint 2020 márciusában, s ahogy haladunk előre, egyre több a „fekete folt” (ekkor az oltástéma például még egyáltalán nem volt terítéken). Viszont ez szükségszerűen azt is magával hozza, hogy az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest azért tisztábban látunk. A „Great Reset” koholmányát és az emögött meghúzódó sötét szándékokról szóló hiteles információkat minél több emberhez el kell juttattunk, az pedig már – számomra legalábbis – egy percig nem kérdés, hogy a „régi életünk”, abban a formában, ahogy a járvány előtt létezett, már soha nem tér vissza. A koronavírus a mi századunk egy nagy vízválasztója, és lefolytatott beszélgetéseim alapján azt a tapasztalatot szereztem, hogy ezt azok is érzik, akik egyáltalán nem foglalkoznak napi szinten közélettel, politikával. De miért írtam, hogy a globalizmus mégiscsak sérülékeny?

A Covid-19 árnyékában végrehajtandó nagy gazdasági átalakulások nem azért történnek, mert azt ezt irányító körök unatkoztak. Sőt, szinte teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy maga a (vélhetően) laboratóriumi körülmények között kikísérletezett vírus elterjedésének (elterjesztésének) valódi szándéka az volt, hogy káoszt teremtve leplezze ezeket a törekvéseket. Főleg aggasztó ez abban a tekintetben, hogy maga a „megoldás” (vagy legalábbis, ami elsőre annak látszik) is legnagyobb részben azokból a körökből jön, amelyek vagy haszonélvezői a járványnak, vagy a „Great Reset” szereplői. Ez a megállapítás inkább a nyugati vakcinákra igaz, és attól függetlenül, vagy védenek-e rendesen avagy sem, az, hogy hatalmas biznisz volt ez sokaknak, vitán felül áll.

Magyarul a „Great Reset” megmutatta, hogy az eddigi állapotok már nem fenntarthatóak, a „történelemnek nem lett vége”, sőt, nagyobb kontroll szükséges gazdasági és társadalmi téren egyaránt. Egyszerűbben fogalmazva az a paradox helyzet állt elő, hogy abban a formában, ahogy eddig ismertük, tényleg megbukott a globalizmus, csak nem a szuverén nemzetállamok ébredése, vagy a nacionalista nyomás miatt, hanem épp ellenkezőleg, azok szervezik át még erőszakosabbá, akik eddig működtették. Mindez persze azt az érzést sugallja, mintha egy olyan tengeren hánykolódnánk, ahol sosem ül el a vihar és sosem kapunk lehetőséget arra, hogy a hajónkat saját magunk irányítsuk. Jelenleg sajnos nem állunk messze ettől. A hazai elégedetlenkedők egy markáns része persze csak addig jut ebben, hogy „O1G” (mintha bármi is máshogy lenne, ha a balliberálisok lennének hatalmon), azt már nem fogják fel, hogy ami jelenleg történik, abban a magyar kormány egyszerű mellékszereplő, pontosabban fogalmazva, végrehajtó. Jelen sorok írója emlékszik még a járvány korábbi szakaszaiból olyan orbáni kijelentésekre, mint, hogy„a gazdaságnak működnie kell”. Ezeket aztán gyorsan felváltotta a lezárás-politika és az oltakozási verseny. A gazdaság működését illetően szinte bizonyos, hogy nem Orbán gondolta meg magát, vélhetően csak éreztették vele a „megfelelő körök”, hogy ez így „nem fog menni”. „Megfelelő körök” alatt pedig ezúttal nem Izraelt értem, hanem a „Great Resetet” irányító internacionalista, globális pénzelitet. Ezek az „újjászervezők” pedig még inkább vissza fogják szorítani az országok szuverenitását, a nacionalizmust, és a nemzeti alapokon nyugvó, jó értelemben vett szocializmust is. Ez olyannyira így van, hogy még az izraeli nacionalizmussal is szemben állnak.

Elkerülhető-e a „Great Reset”? Aligha. Hogy hova vezet végül és milyen pusztítást végez, mikor majd kiteljesedik? Csak találgatni tudunk. Persze addig ezeknek az internacionalista köröknek még jó néhány „problémát” meg kell oldaniuk. A fél világ sokkot kapott, mikor a glóbusz egyik legnagyobb teherhajója pár napra eltorlaszolta a Szuezi-csatornát. A feszültség kézzel tapintható volt, egyes cégek irdatlan veszteségeket könyvelhettek el pusztán azért, mert EGYETLEN hajó elakadt egy kritikus ponton. Számomra ez volt az az egyik nyilvánvaló pillanat, hogy ami erősnek és masszívnak látszik, milyen egyszerűen és könnyen bedől, hiszen a globalista, internacionalista láncolatban minden összefügg mindennel. Ez a nemzetek elnyomása esetén előny, váratlan helyzetekben hátrány. A szomorú csak az, hogy végül mindig életre keltik és restaurálják, hiszen a marsallbot mindig ugyanazoknál van, s lassan száz éve annak, hogy egy bajszos úriember személyében valaki utoljára érdemben közel került ahhoz, hogy kicsavarja ezt az ominózus botot a kezükből.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info