Annak ellenére, hogy filmes karrierjét a kora Kádár-korszakban kezdte, ahol minden gond nélkül megtalálta a "közös hangot" a regnáló hatalommal, manapság mégis inkább egy rendkívül elvont alkotóként ismerik, aki a rendszerváltás követő években görbe tükröt tartott a társadalom elé, valamint igyekezett annak rétegeit, pontosabban azok mindennapjait naturalista módon bemutatni. Ennek ékes példája az 1999-es Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pesten című groteszk film, ahol a "szétesett országot" tárja elénk némi fanyar humorral. A rendszerváltás utáni tevékenysége alkotói szempontból teljes fordulat az államszocialista időszakhoz képest, politikai szempontból pedig annak inkább folytatása más, de nagyon is törvényszerű keretek között.

Annak ellenére, hogy már a Kádár-rendszerben is általánosan megbecsült alkotó volt (filmjeiben egyébként többször találkozhatunk "még elfogadható szintű" rendszerkritikával), a rendszerváltoztatást követően nyíltan az SZDSZ-szel szimpatizált, még 1998-ban is szerepelt az országos listájukon.

Jancsó Miklós életművének együttes megítélése abból a szempontból nehéz, hogy egymástól gyökeresen eltérő alkotói időszakokra oszthatóak. A rendszerváltoztatást követő groteszk munkái nemzeti, jobboldali szemszögből természetesen értelmezhetetlenek, számára legalább olyan üres fogalom a nacionalizmus, mint nekünk az ő alkotói világa. Az államszocialista időszakban főleg történelmi eseményeken keresztül igyekezett bemutatni a rendszer hiányosságait, vagy összefüggéseket, párhuzamokat vonni "akkor és most" között. Rendszerkritika alatt természetesen egy Hazafias Népfront jellegű tematikát kell elképzelni, hiszen az elkötelezett módon baloldali Jancsónak nem magával a világnézettel, hanem a reményeket nem, vagy csak részben beváltó állampárttal szemben voltak kritikái. Vékony jég ez, de jó érzékkel találta meg az egyensúlyt érvényesülés és "még elfogadható" kritika között, így a Kádár-rendszer végére egy teljes életművet tudhatott maga mögött.

Elkötelezett baloldaliként az SZDSZ-ben meglelni a politikai otthont persze nem új keletű jelenség, ismerve a liberális párt életútját. Létrejöttük hajnalán sok, alapjaiban jó szándékú embert is megtévesztettek a gyenge és hamis lábakon álló antikommunizmusukkal, hogy aztán az első adandó alkalommal a szocialistákkal kokettáljanak. Hogy Jancsó miként értékelte egy olyan pártnak a képviseletét, akik az általa is kritizált állampárt egyik utódjával állnak össze, a homályba vész, de epésen szólva az is lehet, hogy csak az általa megjelenített groteszk magyar valóságon akart még egyet lendíteni.

Ha már idén van születésének centenáriuma, mi is hoztunk pár korabeli filmhíradót, ahol kedves olvasóink csemegézhetnek a filmrendező korabeli tevékenységéből.

A "megható folyóparti tájon", magyar-szovjet kooperációval készült Csillagosok, katonák a "nagy októberi forradalomnak és a százezer magyar internacionalistának" állít emléket, egy fehér gárdistákat és vörösöket felvonultató háborús film keretei között.

A lelkesen dirigáló Jancsónak itt nyilvánvalóan semmi problémája nincs a "kommunizmus szellemével", de nyilvánvalóan 1970 áprilisában is szívesen átvette a Magyarország Érdemes Művésze díját, amit a "magyarországi felszabadulás 25. évfordulójának" ünnepségsorozatán, április 4-én adtak át neki.

További videók itt érhetőek el.

Jancsó századik születési évfordulójának alkalmából egyébként készült egy interjú Cserhalmi Györggyel is, akivel a rendező többször is dolgozott együtt. Ebben felrója a "közszolgálatinak hazudott televíziónak", hogy a magyar film 120 éves évfordulója ellenére egyetlen egy Jancsó-filmet sem adnak le a csatornán (csatornákon). Persze a "közszolgálati televízió" valóban csak szigorú idézőjelek közepette az, de az előző rendszert "házon belül" bíráló, ám azzal minden gond nélkül kooperáló Jancsó munkáinak sugárzása nem valószínű, hogy bármit javítana a közállapotokon, legalábbis abban az irányban, amerre mi akarjuk, egészen biztosan nem (a rendszerváltoztatást követő filmjeiről nem is beszélve). Sőt, a jelenlegi államvezetést pontosan azért lehetne bírálni, mert nemhogy félmunkát végeznek a magyar kultúra megtisztításában, de leginkább semmilyet.

Ábrahám Barnabás - Kuruc.info