A nagy magyar történelmi perben kihirdettetett az ítélet: a kurucok győzedelmeskedtek a labancok felett, vagy – 20. századi fogalmakkal kifejezve – mondhatjuk úgy is, hogy a népieseknek lett igazuk a nyugatosokkal (urbánusokkal) szemben. A magyar nemzet valójában sohasem tudott teljességgel beilleszkedni a Nyugat világába. Valami mély, ösztönös, áthidalhatatlan ellentét van a nyugati civilizáció képmutatásra és eszement anyagiasságra, önzésre épülő létmódja és a magyarság – nyomokban még létező – ősi szakralitása és spirituális kultúrája között.

Természetesen a magyarság sokat tanult a Nyugattól. Lemásoltuk fejlettebb gazdasági-társadalmi szerveződését, technikai találmányait alkalmaztuk, a nyugati világban szárba szökkent szellemi, művészeti irányzatok hazánkban is szempillantásnyi idő alatt meghonosodtak.

Ugyanakkor sérelmeink is számolatlanok: miközben mi vérünket ontottuk a keresztény világ védelmében, a nyugati birodalmak is meghódítandó területként, alávetett tartományként kezelték hazánkat, anyagi erőforrásainkat elrabolták, függetlenségünktől megfosztottak. 1920-ban pedig a Nyugat vezető hatalmainak jóváhagyása mellett Magyarországot darabjaira szaggatták.

Az elmúlt ezer évben még mérlegre lehetett tenni a „Nyugathoz tartozás” előnyeit és hátrányait. Az új évezred első két évtizedében azonban változás következett be. A nyugati civilizáció hanyatlásával, a dollár egyeduralmára épülő hitelpénz-rendszerének meggyengülésével, Kína felemelkedésével, Oroszország megerősödésével egyidejűleg – és mindezzel összefüggésben – rohamos gyorsasággal kezdődött meg a birodalom gyökeres átalakítása. A „great reset”-nek is nevezett folyamat lényege az uralkodó pénzoligarchia hatalmának rendkívüli megszilárdítása, a digitális pénz és a mindenkit szoros megfigyelés alatt tartó „digitális Gulág” megteremtése, az impérium egységesítése a nemzetállamok szuverenitásának fölszámolása révén, valamint a lehetséges ellenállás véglegesnek gondolt kiiktatása a keresztény, a nemzeti identitás megsemmisítése és a hagyományos nemi szerepek, a család intézménynek megrendítése segítségével. Ha a Klaus Schwab nevével fémjelzett rettenetes tervek megvalósulnak, az a hagyományos európai nemzetek – köztük a magyarság – halálos ítéletét jelenti.

Egyelőre a jelek arra utalnak, a média virtuális valóságába kényszerített európai népek nem képesek felismerni a veszélyt, illetve ha igen, már az életösztön maradéka sem pislákol bennük. Jó lenne hinni, hogy a keleti gyökerekkel rendelkező, a történelmi megpróbáltatások, a kommunista-liberális agymosás ellenére mélyebb szakrális-spirituális hagyományokra támaszkodó magyar nemzet lelkéből nem sikerült még teljesen kiölni az életösztönt. Nemzeti értelmiség, sőt (az 1945 után megsemmisített) magyar érzelmű politikai-gazdasági elit nélkül azonban a nagy történelmi fordulat levezénylése meglehetősen valószínűtlennek tűnik. Azonban mégis meg kellene próbálni. A feladat a Mi Hazánkra, továbbá a hozzá közel álló nemzeti radikális szervezetekre (mint a Betyársereg, a HVIM stb.) vár.

A nagy válság, az esetleges összeomlás, miképp az egyének életében, úgy a nemzetek sorsában is nem csak csapásokat hozhat, de lehetőségeket is rejt. Mikor minden elveszni látszik, ami az életet élhetővé tette, sőt a nyugati világ irányítóinak eszement háborús őrülete a legalapvetőbb létszükségleteinktől foszt meg minket, ugyan mit is veszíthetünk, ha megtesszük, ami kockázatos ugyan, de nemzetünk megmaradása szempontjából elkerülhetetlen? Az „Európai Unión kívül is van élet” jelszó idejétmúlt, ugyanis a valóság az, hogy „csak azon kívül van élet!” De még sürgetőbb a kilépés az államok feletti pénzhatalom kizárólagos uralma alatt álló, az egész emberi civilizáció létét fenyegető NATO-ból! Kétségtelenül sok-sok nehézség, gond és baj várna ránk, de talán az Ukrajna területén zajló háborúskodás körülményei közepette a NATO erői nem kockáztatnák meg hazánk lerohanását. Belső lázadás szítására azonban egészen biztosan kísérletet tennének a „nagy demokraták”, amelyet megelőzni, illetőleg elfojtani persze nem lenne egyszerű feladat. (A civilnek álcázott Soros-szervezetek kiakolbólítása, a nyugati szolgálatok utasításait végrehajtó egyes úgynevezett „pártok” és más szerveződések tevékenységének ellenőrzése nélkül aligha lehetne leverni a „budapesti Majdant”. A „demokrácia korlátozása”, vagy legalábbis, amit a nyugati hatalmak annak neveznének, persze ürügyet szolgáltathatna a NATO-hadseregek bevonulására, miképp az például Irakban és Líbiában történt.) Ami a nyugati multik és az EU kiparancsolása utáni gazdasági nehézségeket illeti, a kínai, orosz, indiai tőke egészen rövid idő alatt pótolná a hazánkat évtizedek óta kirabló nyugati óriáscégek helyét.

A „keleti hatalmak” gazdasági térfoglalása természetesen szuverenitásunk bizonyos korlátozásával járna. De minden jel arra utal, hogy nem kívánnák tőlünk valamiféle katonai szövetséghez csatlakozást, és – miképpen más, velük jelenleg együttműködő országok esetében sem teszik – nem törekednének a magyarság eltüntetésére sem etnikai keveredés révén, sem más eszközök felhasználásával. A BRICS elnevezésű csoportosulás tagjaiként szabadon őrizhetnénk a nyugati világrendben teljes megsemmisítésre ítélt nemzeti, keresztény hagyományainkat, és a nemi identitás fölszámolásától sem kellene tartanunk. Ismét szabadon lélegezhetnénk: lehetne büszke magyarnak lenni e hazában, mi magunk írnánk a történelmünket, mi álmodnánk meg a jövőnket, és a „keleti tőke” jelenléte mellett lehetőségünk nyílna a hitelpénzrendszerre alapozott pénzkapitalizmus helyett a sokkal méltányosabb, az egészségügyi, a nyugdíj- és az oktatási rendszer fejlődését is biztosító termelő kapitalizmus kiépítésére!

A tét a magyar megmaradás. A kockázatokat is számba véve lépni kellene, amíg nem késő, megragadva a világban zajló óriási geopolitikai átrendeződés nyújtotta lehetőséget.

(A szerző olvasónk.)