Advent kezdete egyben a karácsonyi ünnepkör kezdete is, a Jézus Krisztus születésére való várakozásé. A nappalok egyre rövidebbek, az éjszakák egyre hosszabbak és hidegebbek, amelyek gyakorta az ember hangulatára, lelkiállapotára is rányomják a bélyegüket, melyet modern korunk válogatott megpróbáltatásai csak tovább mélyítenek.

Kevesen tudják, de a 19. században (az első adventi koszorú 1839-ben készült el és sok más keresztény szokással – köztük az adventi naptárral – egyetemben német földről származik) még 24 gyertya díszítette a koszorút, értelemszerűen minden nap egyet kellett meggyújtani. Ez mára már – valószínűsíthetően a 19. századhoz képest már sokszorosára gyorsult világunk miatt – négy gyertyára módosult, melyeket vasárnap – jelen esetben ma a harmadikat – gyújtunk meg. Noha sok adventi koszorún már a gyertyák színe sem az eredeti, a hagyomány szerint három lila és egyetlen rózsaszín díszíti azt, természetesen mindegyik önálló jelentéssel bír. Advent első vasárnapja így lett a hit napja, a második a reményé, a harmadik az örömé, a negyedik pedig a szereteté, más értelmezés szerint pedig a bűnbánaté. A mai napon a rózsaszín gyertyát kell meggyújtani, s mivel az adventi időszak nem csak a várakozásé, de a bűnbánaté is – utóbbi szorosan összekapcsolódik a fentebb említett év végi számvetéssel – átlépve advent második felébe – tehát a mai naptól – ebbe a bűnbánatba és várakozásba már öröm is vegyül, ezüstvasárnap ezért az öröm napja is. A rózsaszín gyertya egyébként Szűz Máriát, Jézus édesanyját is jelképezi.

A bűnbánattal és az elcsendesedéssel párhuzamosan, illetve azt kiegészítendő, advent (úrjövet) idején – hasonlóan a szintén lelki felkészültséget igénylő húsvétkor – böjtöt is tartottak, azonban ennek szokása a 20. század elejétől kezdve eltűnt.

Sajnálatos módon advent igazi jelentősége a jól ismert modern világunk tükrében egyre inkább háttérbe szorul, s nemcsak az embereknek okoz gondot a várakozás, vagy az elcsendesedés, de maga a korszellem sem szereti azokat, kényelmesebb neki engedelmes ösztönlényeket kitermelni magából. A fogyasztói társadalom és úgy általában a rablókapitalizmus a féktelen vásárlást hozza párhuzamba a karácsony szellemiségével, melyet a modern ipar feketéket népszerűsítő, a fajkeveredést pozitív színben feltüntető reklámokkal is megtámogat, ehhez elég elgyalogolni a legközelebbi üzletközpontba, vagy csak megnézni egy-két karácsonyi reklámot az interneten.

Itt természetesen nem magával az ajándékozással van a probléma, hiszen ember nincs a földön, aki ne szeretne ajándékot kapni, az ajándékozás öröméről nem is beszélve. Azonban a lelki felkészülést, az átvitt értelemben való elcsendesedést mára már ki-, vagy legalábbis háttérbe szorította az ünnep narratívájának átértelmezése, átüzletesítése, rosszabb esetben átpolitizálása woke-szemszögből. A lelki számvetés bonyolult, terhes feladattá vált, mert önmagunkkal szembenézni ugyebár nem veszélytelen dolog, a modern ember pedig nem szereti túllépni a komfortzónáját, különösen akkor nem, ha az a javát szolgálná. Így vesztette el lényegi értelmét többek életében az advent is, oly sok más dologhoz hasonlóan.

Persze manapság senki nem vonhatja ki magát a modern világ forgatagából, aki ezt állítja, téved, a társadalomból való kivonulás pedig szintén nem nyújt megoldást semmire. Ahhoz, hogy az északi civilizáció visszatérhessen régi dicsfényéhez, vagy a régi értékekre is építkezve valami jobbat, újat és nemesebbet építsen, ahhoz olyan lelkek is kellenek, amelyek képesek felépíteni azt. Ezen építkezésnek nulladik állomása tehát a saját lelki békénk és egyensúlyunk megtalálása a hatékonyabb alkotás és a külső-belső harmónia oltárán. S ha arra nincs is lehetőség, hogy ne lélegezzünk együtt ezzel az egyre inkább sötétülő világgal, arra van, hogy egy napon újat, jobbat építsünk helyette. Ehhez viszont az adventi számvetésre, lelki elcsendesedésre, a magunkba tekintésre is szükség van.

Áldott adventet és hatékony várakozást kívánok mindenkinek az adventi időszak félidejében, ezüstvasárnap, az öröm vasárnapján!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info