Március 15. gyönyörű szép ünnep, a nagyszerű 48-as forradalmunk ünnepe, az ifjú forradalmárok ünnepe, akiknek volt bátorságuk életüket kockára tenni hazájukért és a szabadságért. Ugyanakkor ma, 175 évvel a felemelő márciusi forradalmunk után mérhetetlen szomorúság és kétségbeesés tölt el sokakat. A nevezetes márciusi 12 pont egyike sem valósult meg! Mindegyik teljes mértékben aktuális, mi több, új, végzetes bajok is jelentkeztek azóta.
Zoom
Mert ami az első pontot illeti, arról meg kell állapítanunk: Magyarországon – mint ahogyan sehol másutt a globális-nyugati birodalomban – sajtószabadság nem létezik. Nem lehet nyilvánosan a hivatalos állásponttól eltérő véleményt mondani történelmi kérdések sokaságáról (galíciai bevándorlás és következményei, a Tanácsköztársaság és a kommunizmus valóságos története, holokauszt, nemzetiszocializmus, hungarizmus, a hazánk és a „nemzetek fölötti hatalom” viszonya, a rendszerváltás előtti és utáni években történő mértéktelen kirablásunk, a sor végtelen), gyűlöletkeltésre, rasszizmusra, nácizmusra, homofóbiára hivatkozva bárkinek az írását le lehet tiltani a megtévesztően „közösséginek” nevezett platformokról, de könnyen az utcán is találhatja magát az ember, ha a véleményhatalmat gyakorló „liberálisok” megorrolnak rá.
Nincsen kizárólag a magyar népnek felelős minisztérium: nem tagadom, hogy a kormány tesz gesztusokat a magyar népnek (határkerítés, családpolitika, adómentesség a 25 év alatti fiataloknak, nyugdíjemelés, ársapkák rendszere stb.), ugyanakkor teljesen egyértelmű: a kormány elsődlegesen annak a bizonyos háttérerőnek a parancsait kénytelen teljesíteni, amennyiben hatalmon kíván maradni. Ugyan kinek is felelős a kormány? Részben a magyar nép bizonyos érdekeit is szeretné érvényesiteni, legfőképpen azonban arra kell figyelnie, milyen elvárásokat fogalmaznak meg vele szemben Brüsszelben, Washingtonban és Tel-Avivban. Mindezeknek a követelményeknek megfelelni nem egyszerű feladat: netán ez a tojástánc, a magyar nép igényeinek Szküllája és az idegen, globalista-cionista parancsoknak engedelmeskedés Karübdisze közötti egyensúlyozgatás lenne az a „bölcs hazafiság”, melyről Novák Katalin államfő minapi beszédében említést tett? ("Ahogy lehet… Minden percünk kínzó kiegyezés.") Erről a mutatványról álmodtak vajon a márciusi ifjak 175 évvel ezelőtt?
Az Országgyűlés működik ugyan, de a képviselők óriási többsége pénzen megvásárolt, pozíciójának megtartása érdekében bármit megtenni kész, megdöbbentően erkölcstelen és tudatlan ember. Akiknek egy része ráadásul idegen hatalmak ügynöke, és magyar önazonossággal nem rendelkezik. (Néhány kettős állampolgár is van közöttük, de persze ennek a kérdésnek a bolygatása az egyik legfőbb bűnnek minősül ebben az állítólagos jogállamban.) Úgyhogy kijelenthetjük: miként a kommunista idők országgyűlése is egy sóhivatal volt, úgy a mostani sem a magyar népet, hanem a nyugati világot irányító globális bankárelit érdekeit képviseli. Vagyis leszögezhetjük – amit kimondani persze ugyancsak tabu, vitatkozni is tilos róla –, hogy az úgynevezett demokrácia (a „rendszerváltás rendszere”) megbukott.
Törvény előtti egyenlőségről szót ejteni sem érdemes – mindenki pontosan tisztában van azzal, hogy bizonyos érdekcsoportokhoz tartozó személyek, a háttérhatalom ügynökhálózata, továbbá a két kiemelten kezelt etnikum tagjai különleges „védelmet” élveznek az „érzékenyített” bírói kar előtt.
Nemzeti hadsereg nem létezik: az úgynevezett magyar honvédség a nyugati világkormány hadseregének része, komolyabb ügyekben semmiféle önálló döntési jogkörrel nem rendelkezik.
Közös teherviselés? A rendszerváltás óta a rablóprivatizáció és a magyar javak kiárusítása révén meggazdagodott egykori nomenklatúra és utódaik, a politikai elit környékén sertepertélő bűnöző „gazdasági szereplők” milliárdokat raboltak el a magyar nemzet vagyonából. Nem vesz részt a közterhek viselésében a cigányság egy jelentős hányada sem: aki pedig ezt a tényt akár szóvá tenni merészeli, azt fasisztának és nácinak bélyegzik, és a közéletből, a nyilvánosság fórumairól is kirekesztik. (De még egy büntetőeljárás sem kizárt ellene.)
Úrbéri viszonyok természetesen nincsenek, de a magyar munkavállalók összességében több adót fizetnek, mint egykor a jobbágyok (a jövedelemadó mellett a tb, a nyugdíjjárulék, áfa stb.), és teljes mértékben védtelenek a munkaadók önkényeskedéseivel szemben.
Esküdtszékre persze nincsen szükség, de – mint már említettem –, a részben a politika, részben a háttérhatalom hálózatainak parancsait leső bírói kar jelentős része alkalmatlan feladata ellátására.
Nemzeti bankunk a Rotschild-ház felügyelete alatt áll, mint az összes pénzintézet a nyugati világban. Pénzügyi téren is a legteljesebb mértékben ki vagyunk szolgáltatva a globális háttérhatalomnak.
Hadseregünkről már esett szó: el kell ismerni, a kormány igyekszik megakadályozni, hogy belesodródjunk az USA birodalom és Oroszország (egyelőre) Ukrajna területén vívott háborújába. Azonban a NATO parancsainak aligha leszünk képesek hosszabb távon ellenállni. Hazánk a NATO katonai megszállása alatt áll, ha pedig katonákat kell majd bárhová is küldeni a kardcsörtető globalista elit határozott utasítására, akkor természetesen a kormány nem lesz képes nemet mondani. (Mint ahogyan a kormányzat álláspontját az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatban egyre inkább kénytelen a NATO elvárásainak megfelelően alakítani.)
Ami pedig az Erdéllyel történő uniót illeti… vagyis a trianoni béke revízióját, ahhoz sem akarat nincs az úgynevezett politikai elit részéről, de persze az erő is hiányzik hozzá ebben a kétségbeejtően elöregedett társadalomban, sőt, honfitársaink jelentős részének oly mértékben lett kilúgozva az agya, hogy nem is érti, miért vannak még magyarok, akiknek tényleg fáj Trianon.
Mindennek tetejében pedig a márciusi ifjak legendás követeléseinek 11. pontja is újra aktuális. Miközben a szemkilövető bandájának egyetlen tagjának sem görbült haja szála sem, és korrupt, a közpénzt megdézsmáló gazemberek élik világukat, hazájukért tenni kész magyarok – egy egészen döbbenetesen hosszadalmas, jogi szempontból is súlyos kételyeket ébresztő eljárás lezárásaképpen – kaptak sok év börtönbüntetést.
Nemzeti ünnepünk 175. évfordulóján ismét börtönben sínylődnek hazafiak, akiknek azonnali kiszabadulását és felmentését a leghatározottabban kell követelnünk!
1848. március 15. óta pedig újabb, végzetes katasztrófák szakadtak nemzetünk nyakába: az első világháborúban elszenvedett vereségünk nyomán Trianonban felosztották Magyarországot, 3 millió magyart kényszerítve idegen uralom alá, vesztesként kerültünk ki a második világháborúból is, majd a világhatalmak egyezkedésének következtében a nemzetpusztító, kegyetlen és aljas kommunista rezsim rendezkedett be hazánkban. A kádári „puha diktatúra” ugyan némi fellélegzést eredményezett, azonban éppen ebben a korszakban vette kezdetét népünk egészségi állapotának kétségbeejtő romlása. A rendszerváltás nem csupán hatalmas csalódást jelentett milliók számára, de a nemzeti vagyon óriási részének kiárusításával, hazánk gátlástalan kirablásával is járt. Mindeközben pedig egy példátlan méretű demográfiai katasztrófa szakad ránk, amelynek következményei a mostani fiatalok számára végzetesek lesznek. A nemzethalál sem valami megfoghatatlan veszedelem többé. Belátható közelségbe került.
A kihívások napjainkban súlyosabbak azoknál, mint amelyekkel 175 esztendővel ezelőtt a reformkor nagyszerű magyarjainak kellett szembesülniük. Vajon képesek leszünk – mostani meggyengült, kifosztott állapotunkban – megcselekedni mindazt, amit megkövetel tőlünk a Haza?
Gergely Bence
(A szerző olvasónk.)