2020. április 3., péntek, Buda, Richárd, Hóvirág napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
10:31 623-ra nőtt a fertőzöttek száma, újabb öt halálos áldozat10:19 A visegrádi devizák erősödésére számít a Reuters - egy év múlva 340 forint lesz szerintük egy euró10:02 Orbán: egyszeri 500 ezer forintot kapnak az egészségügyi dolgozók, szerdán döntenek a kijárási korlátozásokról09:28 Nagy lendületben a "zöld autók" idehaza is09:12 Négyórás a várakozási idő Nagylaknál08:57 Jókora többletköltséget jelent az olimpia elhalasztása08:32 Kamion és személyautó találkozása miatt torlódik az M0-s a Ráckevei Duna-ág hídjánál08:23 Nemzeti gyásznap lesz holnap Kínában08:06 Te sem kapsz sehol arcmaszkot? Itt elérheted a megbízható, FFP2-es típust! (x)07:54 Osztrák államfő: hozzá kell szoknunk az "újfajta hétköznapokhoz"07:31 Feltárták a szervezet D-vitamin-előállítását befolyásoló génváltozatokat06:54 Fertőzött vetőburgonya érkezett Hollandiából22:43 Vádat emeltek az egyik gyurcsányista ripacs ellen22:15 Az amerikai idősottonokban meredeken emelkedik a halálozások aránya21:43 "Fogalmam sincs, most ébredtem fel" - hatékonyan zajlik az "online ülésezés" a bukaresti parlamentben
24 óra legolvasottabbjai

Publicisztika ::

Lipusz Zsolt: Trianoni országvesztésünk néhány tanulsága

Reklám

A trianoni gyalázat bekövetkezésének számos történelmi, demográfiai, katonapolitikai, diplomáciai, külpolitikai vonatkozású és egyéb oka volt. Hazánk politikai irányítása éppen a legkritikusabb, hõsies kiállást igénylõ korban, 1918-19-ben került a lehetõ legrosszabb kezekbe, amikor a polgári radikálisok, a szociáldemokraták, a kommunisták és a szabadkõmûvesek tettek meg minden tõlük telhetõt, hogy Magyarország a lehetõ legrosszabb feltételekkel kerüljön ki az elsõ világháború megpróbáltatásaiból.
Trianon egyik fõ tanulsága az, hogy egy nemzet sohasem maradhat honvédelem és hadsereg nélkül.(Ma, sajnos, Magyarország e tekintetben éppen az 1918-19-es állapotnak megfelelõ tragikus helyzetben van. Alig van katonánk, azok egy része is a sorkatonai szolgálatot sem teljesítõ, s hadi dolgokban teljességgel járatlan és illetéktelen – Linder Béla méltó utódjaként politizáló– Szekeres Imre honvédelmi minisztersége idején Irakban(!) teljesít szolgálatot.) Egy felelõs nemzeti kormányzat minden idõben oly módon alakítja politikáját, hogy, amennyiben a nemzetközi viszonyok megváltozása ezt szükségessé teszi, azonnal megfelelõ módon tudjon reagálni, s képes legyen erõt felmutatni az ellenséges hatalmi törekvésekkel szemben.
A Kuruc.infón e témában filantrop szerzõi néven megjelentetett írás egy további nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet. A magyarság demográfiai térvesztésére a Kárpát-medencében! Igen, az a legnagyobb nemzeti tragédia, hogy a török hódoltság kora óta mi, magyarok fogyunk, és elveszítjük korábbi életterünknek jelentõs részét! Korábbi, e témában megjelentetett írásaimban már utaltam rá, hogy a magyarság részaránya a Kárpát –medencében az 1526 elõtti mintegy 80%-ról a török hódoltság kora utáni 18. századi telepítéseknek köszönhetõen e század végére kb. 40%-ra esett vissza! Vagyis kisebbségbe kerültünk saját hazánkban! A helyzet azonban nem volt reménytelen. A statisztikailag hitelesnek elfogadható 1910-es, utolsó dualizmuskori népszámlálás adatai szerint a magyarság részaránya a történelmi Magyarországon (a Horvátország nélküli 282 ezer km2-nyi államterületen) 54%-ra nõtt.
Sajnálatos módon az említett 54%-ot azóta nem tudtuk meghaladni, sõt, valószínûleg a jelen pillanatban ez alatt állunk Kárpátia hazánkban. A történelem ítélõszéke azonban a szülõszobákban hozza meg döntését. A Felvidéket, Erdélyt, a Partiumot, a Temesközt (más néven a Bánságot, de semmiképpen nem „Bánátot”, mert az oláh, vagyis román szó!) a Szerémséget elvehették Magyarországtól, idegen állam rabigájába kényszeríthették ott élõ nemzettársainkat, de valóban, ha belaknánk a Kárpát-medencét, és minden magyar családban legalább háromszor annyi gyermek születne, mint amennyi születik ma (ezen számtól felfelé eltérõ adatok optimizmusomat csak fokoznák), teljesen lényegtelen és közömbös lenne, hogy 1920. június 4-én hol húzták meg az antant fõhatalmasságai a trianoni gúnyhatárokat. Csak úgy nyerhetjük vissza egy új honvisszaszerzéssel hazánkat, ha újra belakjuk!
Sajnos, be kell vallanom, e tekintetben vannak kétségeim, s Nyugat- Európa helyzetét is elkeserítõnek, s történelmileg végzetesnek látom az ázsiaiak és afrikaiak „visszagyarmatosítása” miatt. A szebb jövõ reményét azonban soha nem adhatjuk fel – különben nem is írnék e honlapra –, s nekünk, magyar írástudóknak erkölcsi kötelességünk, hogy hazánk múltjáról mindent elmondjunk, s valóban, Trianonról ne csupán történelmi emlékünnepségeket tartsunk – amelyek persze nagyon fontosak, s szerencsére évrõl évre mind több honfitársunk tiszteli meg jelenlétével ezen rendezvényeket –, hanem, mint Eva Maria Barki nemzetközi jogászasszony is nagyon helyesen megfogalmazta, mindent tegyünk meg, hogy ezt a hazánkat keresztre feszítõ nemzetközi döntést megváltoztassuk! Helyettünk senki nem fogja ezt kezdeményezni.
Miért kellene lemondanunk örökre történelmi államterületünk csaknem háromnegyed részérõl, s 3 millió magyar honfitársunkról? A hivatalos, gyáva, nemzetellenes magyar politika, mióta az eszemet tudom, ezt próbálja velünk elhitetni. (Mármint, hogy le kell mondanunk a történelmi Magyarországról.) Hát, nem! Nem, nem, soha!
Lipusz Zsolt
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready