Bezár!
2020. július 10., péntek, Amália, Kenese, Alma napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
15:04 Kásler: az Árpád-házi dinasztia a mai Afganisztán északi részén alakult ki 4500 évvel ezelőtt14:55 Apa-fia kristálybiznisz folyt Gyöngyösön14:24 Az érem másik oldala13:57 Kizuhant egy négyéves kislány egy kőszegi ház második emeleti ablakából 13:50 Vádemelést javasol a rendőrség a szentendrei "palántaültetők" ellen13:23 Ismét ki lehet végezni a szövetségi bíróságok által halálra ítélt gyilkosokat az Egyesült Államokban - az Európai Unió (!) nem győz tiltakozni12:53 Molotov-koktélokat képzeltek a megszállók két sétálgató palesztin kezébe12:31 Az elvtársak sértődékenyek, ha szóba kerül az ujgurelnyomás12:11 Megérkezett a zseniális mini léghűtő a kánikula ellen (x)11:39 Motorbalesetben vesztette életét egy fideszes országgyűlési képviselő11:13 Nem jött be az Alzának a Black Friday Matter10:56 Moszkva: immunitást alakított ki az első klinikailag tesztelt orosz Covid-19-vakcina10:46 Jegybank: maradjon meg a 15 ezer forintos értékhatár a bankkártyás érintős fizetéseknél10:02 Csütörtök este már nem borogattak kukákat Szerbiában09:42 Igazi kincset talált Trump
24 óra legolvasottabbjai

Publicisztika ::

Lipusz Zsolt: Trianoni országvesztésünk néhány tanulsága

Reklám

A trianoni gyalázat bekövetkezésének számos történelmi, demográfiai, katonapolitikai, diplomáciai, külpolitikai vonatkozású és egyéb oka volt. Hazánk politikai irányítása éppen a legkritikusabb, hõsies kiállást igénylõ korban, 1918-19-ben került a lehetõ legrosszabb kezekbe, amikor a polgári radikálisok, a szociáldemokraták, a kommunisták és a szabadkõmûvesek tettek meg minden tõlük telhetõt, hogy Magyarország a lehetõ legrosszabb feltételekkel kerüljön ki az elsõ világháború megpróbáltatásaiból.
Trianon egyik fõ tanulsága az, hogy egy nemzet sohasem maradhat honvédelem és hadsereg nélkül.(Ma, sajnos, Magyarország e tekintetben éppen az 1918-19-es állapotnak megfelelõ tragikus helyzetben van. Alig van katonánk, azok egy része is a sorkatonai szolgálatot sem teljesítõ, s hadi dolgokban teljességgel járatlan és illetéktelen – Linder Béla méltó utódjaként politizáló– Szekeres Imre honvédelmi minisztersége idején Irakban(!) teljesít szolgálatot.) Egy felelõs nemzeti kormányzat minden idõben oly módon alakítja politikáját, hogy, amennyiben a nemzetközi viszonyok megváltozása ezt szükségessé teszi, azonnal megfelelõ módon tudjon reagálni, s képes legyen erõt felmutatni az ellenséges hatalmi törekvésekkel szemben.
A Kuruc.infón e témában filantrop szerzõi néven megjelentetett írás egy további nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet. A magyarság demográfiai térvesztésére a Kárpát-medencében! Igen, az a legnagyobb nemzeti tragédia, hogy a török hódoltság kora óta mi, magyarok fogyunk, és elveszítjük korábbi életterünknek jelentõs részét! Korábbi, e témában megjelentetett írásaimban már utaltam rá, hogy a magyarság részaránya a Kárpát –medencében az 1526 elõtti mintegy 80%-ról a török hódoltság kora utáni 18. századi telepítéseknek köszönhetõen e század végére kb. 40%-ra esett vissza! Vagyis kisebbségbe kerültünk saját hazánkban! A helyzet azonban nem volt reménytelen. A statisztikailag hitelesnek elfogadható 1910-es, utolsó dualizmuskori népszámlálás adatai szerint a magyarság részaránya a történelmi Magyarországon (a Horvátország nélküli 282 ezer km2-nyi államterületen) 54%-ra nõtt.
Sajnálatos módon az említett 54%-ot azóta nem tudtuk meghaladni, sõt, valószínûleg a jelen pillanatban ez alatt állunk Kárpátia hazánkban. A történelem ítélõszéke azonban a szülõszobákban hozza meg döntését. A Felvidéket, Erdélyt, a Partiumot, a Temesközt (más néven a Bánságot, de semmiképpen nem „Bánátot”, mert az oláh, vagyis román szó!) a Szerémséget elvehették Magyarországtól, idegen állam rabigájába kényszeríthették ott élõ nemzettársainkat, de valóban, ha belaknánk a Kárpát-medencét, és minden magyar családban legalább háromszor annyi gyermek születne, mint amennyi születik ma (ezen számtól felfelé eltérõ adatok optimizmusomat csak fokoznák), teljesen lényegtelen és közömbös lenne, hogy 1920. június 4-én hol húzták meg az antant fõhatalmasságai a trianoni gúnyhatárokat. Csak úgy nyerhetjük vissza egy új honvisszaszerzéssel hazánkat, ha újra belakjuk!
Sajnos, be kell vallanom, e tekintetben vannak kétségeim, s Nyugat- Európa helyzetét is elkeserítõnek, s történelmileg végzetesnek látom az ázsiaiak és afrikaiak „visszagyarmatosítása” miatt. A szebb jövõ reményét azonban soha nem adhatjuk fel – különben nem is írnék e honlapra –, s nekünk, magyar írástudóknak erkölcsi kötelességünk, hogy hazánk múltjáról mindent elmondjunk, s valóban, Trianonról ne csupán történelmi emlékünnepségeket tartsunk – amelyek persze nagyon fontosak, s szerencsére évrõl évre mind több honfitársunk tiszteli meg jelenlétével ezen rendezvényeket –, hanem, mint Eva Maria Barki nemzetközi jogászasszony is nagyon helyesen megfogalmazta, mindent tegyünk meg, hogy ezt a hazánkat keresztre feszítõ nemzetközi döntést megváltoztassuk! Helyettünk senki nem fogja ezt kezdeményezni.
Miért kellene lemondanunk örökre történelmi államterületünk csaknem háromnegyed részérõl, s 3 millió magyar honfitársunkról? A hivatalos, gyáva, nemzetellenes magyar politika, mióta az eszemet tudom, ezt próbálja velünk elhitetni. (Mármint, hogy le kell mondanunk a történelmi Magyarországról.) Hát, nem! Nem, nem, soha!
Lipusz Zsolt
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready