A párizsi olimpia több szempontból is tudatunkba égett, és ezt - néhány jópofa pillanatot és a magyar sikereket leszámítva - nem pozitív értelemben mondom. A woke és az LMBTQ-lobbi az élet minden területét erodáló agresszivitása betört a sport legfelső szintjére, az eredetileg tradicionális eszméken nyugvó olimpia területére is.
Valószínűleg Iman Helif és tajvani sortársa történetét mindenki ismeri, vagyis a magyar vonatkozás miatt az előbbit bizonyosan. A sors úgy hozta, hogy a nyilvánvaló csalást Hámori Luca női bokszolónk is a saját bőrén érezhette, Helifre pedig nyugodt szívvel lehetett tenni nagyobb téteket a sportfogadáson, hogy aranyat nyer a tornán.
 A diabolikus kettősség, melyre a sátáni lobbi épít |
Így is lett, és itt a naiv ember azt hinné, hogy megvan, amit akartak, hazaviszi az aranyat (meg a pénzt), megbecstelenítették a fair sport szabályait, vége a történetnek. Csakhogy a lobbi nem szokott leállni és nem így lett.
A botrány óta Iman Helif stábja és pártfogói, illetve ő maga is mindent megtesznek azért, hogy bizonyítsák a bigott világnak, ő bizony nő. Mint minden diabolikus gyakorlat esetében, úgy ebben az esetben is kétfrontos ez a bizonyítási hadjárat. Egyrészt a „rossz zsaru” – ezúttal még csak feljelentések formájában – mindenkit „megbüntet”, aki kritizálni merészelte az ámokfutásukat, másik oldalról a „jó zsaru” megpróbálja eladni Iman Helifet, mint kedves, szimpatikus, szép és nőies portékát. Utóbbi persze a természet törvényein és a kromoszómákon nem változtat, így a propaganda ellenére sem sikerült Helifből semmi szépet kicsikarni, de nincs kétségem afelől, hogy a folyamatos, szisztematikus érzékenyítés elér majd sikereket a nagy átlagnál.
Az itt elhangzottakkal kapcsolatban a releváns kérdés pedig az, hogy miért? A „kedves, ártatlan lány”, akit mindenki csak bántott, de a toxikus közeg ellenére aranyat nyert, most visszavág és bosszút áll? A férfias testfelépítésű darálógép, aki mosolygósan női ruhákban pózol, másik oldalról meg bepereli azokat, akik nem fogadják el, hogy ő nő? Erről a démoni kettősségről nekem akaratlanul is a Mosolyogj című lélektani horror vérfagyasztó mosolya jut eszembe, mely filmnek természetesen semmi köze a sporthoz, vagy az LMBTQ-lobbihoz, mégis – szavak helyett sokkal érzékletesebben – így tudnám jellemezni azt a sátáni szándékot, amely Iman Helifet és a mögötte álló erőket jellemzi.
Immáron az olimpiától megfelelő távolságból kijelenthetjük, hogy a női boksz mint sport nevetségessé tétele és az algériai csúcsra juttatása a sötét erőknek nem végcélja, hanem belépője volt csupán. Az aranyérem megszerzése, mint kalkulált végcél nem elég, hiszen az LMBTQ-lobbi újabb híres-hírhedt karaktert szerzett (ironikus, hogy tette mindezt az aberrált lobbi irányába nem túlságosan fogékony muszlim világból), akit felépíthet és csatába küldhet a normalitás még megmaradt bástyái ellen. A fogós kérdés pedig az, hogy ez az első perctől kezdve tudatos volt egy ehhez értő csapat részéről, vagy az események időközben alakultak így? Pró és kontra mindkettő mellett fel lehet sorakoztatni bőven az érveket.
Annyi viszont bizonyos, hogy az első komolyabb civilizációk megjelenése óta a sport, a „cirkuszi játék” tömegeket köt le, ennélfogva propagandatevékenységek számára is kiváló helyszín. A propaganda – noha a 21. század máshogy áll a kifejezéshez – nem feltétlenül pejoratív, ebben az esetben viszont, lévén hogy az aberráltságot dicsőítő sötét erők állnak mögötte, az. (Ehhez pedig még hozzáadódik a nyilvánvaló tény, hogy az ökölvívás nem túlságosan nőies sport, így kiváló betörési pont az LMBTQ-lobbi számára.) Iman Helif tehát kiváló emberanyag ehhez a romboló szándékú hadjárathoz, főleg, hogy jellemrajz alapján az agresszív karaktere erre kifejezetten alkalmassá is teszi. A botcsinálta „nő” ugyanis láthatóan az a fajta, aki beleáll a dolgokba. Vállalja saját maga propagálását, bosszút áll, „felveszi a bokszkesztyűt”, hogy érzékletes példával éljek. Vádol és üzen. Megosztja a világgal, hogy ő nő és annak is érzi magát, aki pedig máshogy gondolja, arra majd a vezetésével lecsap az LMBTQ-propaganda pallosa.
Persze minden látszat ellenére ő pusztán egy paraszt a sakktáblán a lobbi számára. Egy kétségtelenül lelkes és agresszív példány, akit megfelelő ütemben vérteznek fel, de attól még paraszt. Hosszútávon pótolható, helyettesíthető, de egyelőre még jól muzsikál és minél többször suttogják majd bele a fülébe a hamis szólamokat, ő annál lelkesebben fog harcolni a normalitás ellen, hiszen a lobbi abban igyekszik megerősíteni, amit a lelke mélyén pontosan tud, hogy sosem lesz: nő.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Kapcsolódó:
