Ebből kifolyólag azt gondolom, valamennyien egyetérthetünk abban is, hogy olyan személynek nincs helye a magyar nemzet egységét szimbolizáló pozícióban, aki korábbi élete során mentegette volna a bolsevik bűnöket. Márpedig most ez a helyzet, ugyanis a Tisza-kormány Baka Andrást jelölte köztársasági elnöknek, és innentől kezdve megválasztása pusztán már csak formalitás, ugyanis Magyar Péter kétharmados felhatalmazással ezt meg tudja tenni.

Jegyzem meg, nem a köztársasági elnöki tisztség „méltóságáért” és egyebekért aggódom, hiszen a szememben a köztársasági államforma önmagában nem hordoz semmifajta, önmagán túlmutató értéket. Mellékesen fűzöm hozzá, a kommunizmus alatt is köztársaságban éltünk, csak éppen népköztársaságban, de a köztársaságok kora 1919-ben, majd a vesztes világháború után, 1945-ben köszöntött be Magyarországra. Akár tetszik ez valakinek, akár nem, Magyarország a korábbi ezer esztendőben királyság volt.

Ettől függetlenül tisztában vagyok a realitásokkal, az államformát ilyen értelemben nem abszolutizálom, tisztában vagyok vele, hogy önmagában egy királyság sem óv meg a káros behatásoktól, hiszen Nyugat-Európában több királyság is létezik, mégsem tudja útját állni a liberális dekadenciának. Azért, mert puszta forma maradt. Márpedig – bár fontos a forma – a lényeg mindig a tartalom. Ilyen értelemben elgondolható egy olyan köztársaság is, amelynek eszmei tartalma messze meghaladja a köztársaságokhoz tapadt eszmei tartalmakat, de ez már egy másik kérdés. Maradjunk annyiban – Szent Ágoston nyomán –, a tartalom és a forma össze szokott nőni.

De mindezzel együtt sem tudom azt mondani, hogy mindegy is, ki a köztársasági elnök. Az államformáról szóló viták nem részei ma a magyar közbeszédnek, a legtöbbek talán nem is igazán tudnák értelmezni, miért fontos ez. De azt értik és látják, hogy akárhogy is, de a köztársasági elnök valaki olyan személy, aki felette áll a pártoknak, aki a magyarság összegészét képviseli. Ezeknek a kritériumoknak már a korábbi köztársasági elnökök nagy része sem felelt meg, és Baka András sem volt.

De ha mindez nem volna elegendő, múltjában van egy olyan szégyenfolt, de ha megengedőek vagyunk, legalábbis egy erősen megmagyarázhatatlan tett, amelyet mindenképpen szóvá kell tennünk.

Csakúgy, mint az ország számos pontján, 1956-ban Tatán is dördült sortűz, s a kommunisták oltottak ki magyar életeket. Olyan magyar életeket, akik a magyar szabadságért szálltak síkra. Az 1956. október 26-i tatai sortűz a szabadságharc egyik tragikus helyi eseménye volt tehát. A tatai járási rendőrkapitányság épületét a felkelők korábban elfoglalták, és a rendőröktől fegyvereket is elvettek. A tatai Dózsa Páncélos- és Lövésztiszti Iskoláról ekkor Korbely János százados vezetésével mintegy 15, géppisztolyokkal, golyószórókkal és kézigránátokkal felszerelt tiszt indult a rendőrkapitányság visszafoglalására.

Amikor a katonák bejutottak a rendőrkapitányság belső udvarára, ott több civil tartózkodott. A későbbi bírósági tényállás szerint Kaszás Tamásnál pisztoly volt, amelyet akkor vett elő, amikor a katonák felszólítására át akarta adni. Ekkor Korbely tüzet vezényelt, majd maga is lövöldözni kezdett. A katonák tüzet nyitottak az udvaron lévő emberekre, s ott két ember meg is halt.

Majd ezután két másik civil megpróbált kimenekülni a kapitányság udvaráról, így őket már az épületen kívül, néhány méterre az épülettől is lelőtték. Egyikük meghalt, a másik súlyosan megsebesült. Így a tatai eseménysorozatnak a bíróság által megállapított tényállás szerint összesen három halálos áldozata és több sebesültje volt.

Majd eljött az úgynevezett rendszerváltás, és később, már 2001-ben Korbely Jánost jogerősen elítélték 5 évre emberiesség elleni bűncselekmény miatt. Az ügy ezt követően került Strasbourgba, ahol Korbely azt kifogásolta, hogy az elítélése sértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 7. cikkét.

S itt jön a képbe a leendő köztársasági elnök, Baka András. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának Nagykamarája 2008-ban 11–6 arányban megállapította, hogy Korbely elítélése sértette az Egyezmény 7. cikkét. A döntésben Baka András, aki ekkor a strasbourgi bíróság bírája volt, a többséghez tartozott, vagyis megszavazta a jogsértés megállapítását.

De mégis miben állt az, hogy megsértették őt emberi jogaiban? Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 7. cikke szerint ugyanis senkit sem lehet olyan cselekmény miatt büntetőjogilag elítélni, amely az elkövetés időpontjában nem minősült kellő egyértelműséggel bűncselekménynek. Ezért azt sikerült kitalálnia a strasbourgi Nagykamarának, hogy 1956-ban nem volt kellően előrelátható, hogy Korbely konkrét, bizonyított cselekménye (különösen Kaszás Tamás lelövése) emberiesség elleni bűncselekményként, háborús bűncselekményként minősíthető.

Természetesen nem elhanyagolható az az alapelv, hogy csak olyan dologért lehet elítélni valakit, amely a cselekmény elkövetésekor is büntetendő volt, de azért ez az elv sem abszolutizálható. S ez már természetesen egy jogfelfogási vita. Vannak, akik ehhez a végletekig ragaszkodnak. Én azonban nem. Hanem ezzel ellenkezőleg azt tartom, hogy vannak bizonyos erkölcs- és élettörvények, amelyek akkor is érvényesek, ha ez találkozik az írott joggal, de akkor is, ha nem. Ugyanis hitem szerint a formális jogot mindenkor megelőzik – éspedig első helyen – az isteni törvények, majd a természetjog, és csak ezután következik a jog éppen aktuális, írott formája.

További fontos tény, hogy 1956-ban egy teljesen illegitim államhatalom ült a magyar nép nyakán, idegen szuronyok árnyékában, amely halállal és vérrel ragadta magához az uralmat 1945 után, kiirtva vagy elüldözve a magyar intelligencia színe-javát. Erőszakszervezetei ilyen minőségben, tehát ennek a bűnös rendszernek a fenntartása érdekében működtek és cselekedtek.

Nincs az a jogászkodás, amely számomra felülírná, hogy erkölcsileg menthetetlen volt az a döntés, amelynek része volt a leendő köztársasági elnök is.

Lantos János – Kuruc.info