 |
E népek akkor még nem rendelkeztek egységes vallással és kultúrával. Ezer év alatt azonban a mediterrán területek felől, keresztény misszionáriusok révén beáramlott a kelet- és nyugat-római vallásosság, és ennek nyomán lassan kialakult egy meglehetősen egységes keresztény európai kultúra. Az egyházi és világi hatalom összefonódása egyfajta „teokratikus kísérletnek" minősíthető, melyben tetten érhető a vallás és kultúra szerves egysége. Mindezek alapján - kétséget kizáróan – leszögezhető: Az európai kultúra gyökere – a görög és római antik mellett – egyértelműen a kereszténység!
Korunk „Európa-szakértői" nem minden esetben ismerik el e tényt. Persze, ők is egymással vitázó pártokra szakadtak, s a legkülönbözőbb – egymással sokszor ellentétes – álláspontot képviselik. A Katolikus Rádió egyik műsorában például Víz Péter, a CSI (Christian Solidarity International) magyar szekciójának vezetője úgy nyilatkozott, hogy az iszlamizálódás veszélye miatt tartja aggasztónak, hogy a tagországok képviselői nem vették be a „zsidó-keresztény gyökerek"-re utalást az Unió alkotmánytervezetébe.
Ugyanezen rádió egy másik adásában, Rostoványi Zsolt, a Corvinus Egyetem professzora azt állította, hogy az Unióban szó sincs a kultúrák összeütközésének veszélyéről, mert a valláskultúrák felvilágosodott, szekularizált, modern és haladó formái mellett kiválóan integrálódhat bármely jövevény az európai társadalmakba. E két – ellentétes értelmű – szakvélemény szomorúan tükrözi, hogy mára már mennyire nem egységes a keresztény európai identitás.
Úgy gondoljuk, mindketten tévednek. Mégpedig azért, mert csupán szakterületük szűk spektrumában vizsgálják a problémát, figyelmen kívül hagyva az összehasonlító vallástudomány és a vallástörténet szempontjait.
Mindhárom – úgynevezett – „monoteista világvallás" (zsidó, keresztény, iszlám) közös vonása, hogy egyedül önmagát tartja maradéktalanul isteninek; s vallja: küldetése az egész emberiség igaz hitre térítése! Ebből természetszerűen következik, hogy mindaddig, míg identitásuk erős, ez egymás közti konfliktusokhoz vezet, s meghatározza területi terjeszkedési próbálkozásaikat, s gazdasági hegemóniára törekvésüket. Formailag természetesen sajátos alkatuknak és a szituációnak megfelelően, tehát különböző módon.
Az időben legkésőbb keletkezett iszlám terjeszkedési kísérlete volt kezdetben a leggyorsabb és legintenzívebb. Először az egészen Dél-Franciaországig hatoló arab invázió formájában. (Poitiers-nél Martell Károly verte vissza őket 732-ben, mégpedig serege kiváló lovaival, melyek döntő szerepet játszottak a győzelemben. Kevesen tudják, hogy emiatt, egészen a XIX. századig, hagyomány volt, hogy a keresztények nem ettek lóhúst Európában!) Mintegy „keresztény revans"-nak nevezhetjük a Szentföld felszabadítására irányuló keresztes hadjáratokat, melyek – időleges és részleges – eredményeik ellenére, legfeljebb halvány árnyékai lehettek az iszlám hódításoknak. Ezután csaknem egyidejűleg zajlott két expanzió: az oszmán török birodalom behatolási kísérlete Európába keleten, míg nyugaton – Kolombusz felfedezései nyomán – a keresztény gyarmatosítás kezdetei.
A zsidóság helyzete e tekintetben is különleges. Ők már Jeruzsálem, és templomának 70-es, rómaiak általi lerombolása – és ezzel vallási identitásuk szimbólumának megsemmisülése – óta, fokozott ütemben vándoroltak szét, elsősorban a mediterrán Európa felé, hogy diaszpórákban (etnikai kisebbségként) éljenek más nemzetek között. Ez, a másik két „testvér-vallás" híveitől alapvetően különböző identitáshoz vezetett. Ahhoz, hogy megőrizhessék önazonosságukat, faji és kulturális elkülönülésük létfontosságú volt. Az asszimilációt elkerülendő nem folytattak missziót! Csekély létszámuk miatt azonban csak úgy teljesíthették az egész földkerekség zsidóvá bájolásának Istenüktől kapott parancsát, ha a gazdanemzetek kulturális, politikai és vallási életének kulcspozícióit szisztematikus módon megszerzik, s a saját fajtájukkal töltik be.
Korunk „Európa-szakértői" nem minden esetben ismerik el e tényt. Persze, ők is egymással vitázó pártokra szakadtak, s a legkülönbözőbb – egymással sokszor ellentétes – álláspontot képviselik. A Katolikus Rádió egyik műsorában például Víz Péter, a CSI (Christian Solidarity International) magyar szekciójának vezetője úgy nyilatkozott, hogy az iszlamizálódás veszélye miatt tartja aggasztónak, hogy a tagországok képviselői nem vették be a „zsidó-keresztény gyökerek"-re utalást az Unió alkotmánytervezetébe.
Ugyanezen rádió egy másik adásában, Rostoványi Zsolt, a Corvinus Egyetem professzora azt állította, hogy az Unióban szó sincs a kultúrák összeütközésének veszélyéről, mert a valláskultúrák felvilágosodott, szekularizált, modern és haladó formái mellett kiválóan integrálódhat bármely jövevény az európai társadalmakba. E két – ellentétes értelmű – szakvélemény szomorúan tükrözi, hogy mára már mennyire nem egységes a keresztény európai identitás.
Úgy gondoljuk, mindketten tévednek. Mégpedig azért, mert csupán szakterületük szűk spektrumában vizsgálják a problémát, figyelmen kívül hagyva az összehasonlító vallástudomány és a vallástörténet szempontjait.
Mindhárom – úgynevezett – „monoteista világvallás" (zsidó, keresztény, iszlám) közös vonása, hogy egyedül önmagát tartja maradéktalanul isteninek; s vallja: küldetése az egész emberiség igaz hitre térítése! Ebből természetszerűen következik, hogy mindaddig, míg identitásuk erős, ez egymás közti konfliktusokhoz vezet, s meghatározza területi terjeszkedési próbálkozásaikat, s gazdasági hegemóniára törekvésüket. Formailag természetesen sajátos alkatuknak és a szituációnak megfelelően, tehát különböző módon.
Az időben legkésőbb keletkezett iszlám terjeszkedési kísérlete volt kezdetben a leggyorsabb és legintenzívebb. Először az egészen Dél-Franciaországig hatoló arab invázió formájában. (Poitiers-nél Martell Károly verte vissza őket 732-ben, mégpedig serege kiváló lovaival, melyek döntő szerepet játszottak a győzelemben. Kevesen tudják, hogy emiatt, egészen a XIX. századig, hagyomány volt, hogy a keresztények nem ettek lóhúst Európában!) Mintegy „keresztény revans"-nak nevezhetjük a Szentföld felszabadítására irányuló keresztes hadjáratokat, melyek – időleges és részleges – eredményeik ellenére, legfeljebb halvány árnyékai lehettek az iszlám hódításoknak. Ezután csaknem egyidejűleg zajlott két expanzió: az oszmán török birodalom behatolási kísérlete Európába keleten, míg nyugaton – Kolombusz felfedezései nyomán – a keresztény gyarmatosítás kezdetei.
A zsidóság helyzete e tekintetben is különleges. Ők már Jeruzsálem, és templomának 70-es, rómaiak általi lerombolása – és ezzel vallási identitásuk szimbólumának megsemmisülése – óta, fokozott ütemben vándoroltak szét, elsősorban a mediterrán Európa felé, hogy diaszpórákban (etnikai kisebbségként) éljenek más nemzetek között. Ez, a másik két „testvér-vallás" híveitől alapvetően különböző identitáshoz vezetett. Ahhoz, hogy megőrizhessék önazonosságukat, faji és kulturális elkülönülésük létfontosságú volt. Az asszimilációt elkerülendő nem folytattak missziót! Csekély létszámuk miatt azonban csak úgy teljesíthették az egész földkerekség zsidóvá bájolásának Istenüktől kapott parancsát, ha a gazdanemzetek kulturális, politikai és vallási életének kulcspozícióit szisztematikus módon megszerzik, s a saját fajtájukkal töltik be.
Ennek fő területe eleinte természetszerűleg csak a térség szellemileg vezető kontinense, Európa lehetett. A kitűzött célok eléréséhez természetesen elengedhetetlenül szükség volt arra is, hogy egyidejűleg a keresztény kultúra identitását meggyöngítsék. Ennek megalapozása történt a szabadkőműves mozgalmon keresztül a "felvilágosodás", a racionalizmus, a szekularizáció, a liberalizmus, a köztársasági-parlamenti demokrácia elterjesztésével. Mivel sikerült e veszélyes mérgek káros következményeit eltitkolni, és humanista szólamok aromájával kellemes ízűre hígítani; e folyamatba 250 év alatt szinte belepusztult az európai keresztény-nemzeti identitás. A legiszonyúbb következmény mégis inkább az volt, hogy sikerült a köztudatba belesulykolni: mindez az egyetlen lehetséges, legjobb, leghaladóbb, szükségszerű fejlődési irány!
Az iszlám szekularizálása ennél sokkal keményebb diónak bizonyult a zsidó diaszpórák számára. Ezt még az európaiak gyarmatosítási törekvéseinek sem sikerült elősegítenie. Meg kellett várni tehát vele a globalizációt.
Mivel az európai történelmi keresztény egyházak és nemzetállamok szellemi elitjében – ha nem is sokak – mégis mindig akadtak, akik felismerték a veszélyt és felhívták a figyelmet a belülről támadó, zsidó világhatalmi expanzióra, az illuminátus maffia utolsó stratégiai fázisa a kontinensről irányítva nem szerveződhetett! Az Amerikai Egyesült Államok ezzel szemben e célnak tökéletesen megfelelt. Mivel lakossága eleve rasszilag inhomogén, és a jenki rétegek lényegében elfeledték európai-keresztény kulturális gyökereiket, nehezebben ismerték fel a titkos zsidó hegemónia fenyegetését, s ebben a maguk marionettszerepét is. Az USA gazdasági csodája, melyet – a jenkik szorgalmán túl – elsősorban a behurcolt néger rabszolgák ingyenes robotja, és a természet mértéktelen kizsákmányolása alapozott meg, lehetővé tette azt, hogy az ország gazdasági és politikai érdekeinek megfelelően, döntő módon beavatkozzon az I. és a II. világháború kimenetelébe, részt vehessen igazságtalan béke-diktátumainak összebarkácsolásában.
Ekkor, a holokauszt-mítosz védelmének árnyékában, végső fázisként, mesterségesen létrehozták az új, cionista irányító-központot: Izraelt. Így végre az iszlám világ is közvetlen, s tanulságos leckét kapott arról, hogyan is néz ki a XX. században, közös szemita ősatyjuk, Ábrahám két fiának Izsáknak és Izmaelnek rivalizálása. Nagyon is helytálló az a zsidó megállapítás, mely szerint a keresztény nemzetiszocialista antiszemitizmus, és az iszlám antijudaizmus közös gyökerű! Hiszen mindkettő tiltakozó reakció a monoteista zsidó féltestvér fenyegető hegemóniája ellen!
A világtörténelem jelenlegi, utolsó fázisában tehát létkérdés a zsidóság számára, hogy viszályt szítson a keresztény és az iszlám világ közt! Ennek különösen hatékony eszköze, hogy mesterséges gazdaság- és társadalompolitikai válsággócok létrehozásával menekültáradat vándoroljon be az iszlám országokból Európába. Ezzel két legyet ütnek egy csapásra: etnikailag, vallásilag, és kulturálisan felhígulnak az európai nemzetállamok, elvesztve maradék identitásukat is. Olyan társadalmi feszültségek keletkeznek, melyek elterelik a figyelmet a titkos zsidó oligarchia világhatalomra való előkészületeiről. Másrészt egymásra uszítja a keresztény és iszlám lakosságot. (Ami könnyen vezethet ahhoz, hogy egy esetleges, új, világháborús konfliktusban (Irán?) a keresztény Európa az USA, s Izrael oldalán fog részt venni!)
Az Európába frissen bevándorló moszlimok többsége természetszerűen fundamentalista. (Mint fentebb utaltunk rá, a monoteista vallások elidegeníthetetlen lényege a fundamentalizmus. Ha ezen sajátosságuk megszűnik, szekularizálódnak, aminek szükségszerű következménye lesz, hogy kiüresednek, formális hagyományrendszerré vedlenek, végül kihalnak! Az iszlám, hosszabb távon, európai közegben mégis képtelen megőrizni fundamentalizmusát, szimbiózisban egy teljesen szekularizált kereszténységgel. A strukturális együttélés következtében úgy terjed át bárkire az elvilágiasodás kórja, akár a rákos daganat metasztázisai.
Figyeljük csak meg egyetlen példasoron, mily gondosan kitervelt, körmönfont módon készíti elő az illuminátus maffia a világuralom gyakorlati feltételeit: először a média segítségével kívánatos szabadságnak szuggerálják a szabadosságot. Következmény: megnő a bűnözés, (elsősorban a színes- és cigánybűnözés), ráadásul a színfalak mögött jelentős tőkét invesztálnak pl. a legális prostitúcióba, hiszen ez jelentős profitot hoz, és nem ütközik liberális törvényeikbe.
Eredmény: a lakosság félni kezd, s mivel nem kap hatékony védelmet, maga kezdi szervezni önvédelmét (gárdák és hasonló szerveződések). Ekkor lefizetett politikusaik elordítják a jelszót: szélsőjobboldali, rasszista, antiszemita tendenciák, pogromveszély!
A polgárok biztonságának érdekében (azaz csak annak örvén) tehát kiépítik az elsősorban őket védő technikai rendszereket: telefonlehallgatás, levelezések ellenőrzése, biometrikus útlevelek, chipkártyák, autópályák, közterek felkamerázása. Természetesen úgymond a demokratikus jogrendnek megfelelően, mindezt szigorúan (általuk!) ellenőrizhető módon. Csakhogy számukra egy a lényeges: kiépült az a globális megfigyelő infrastruktúra, mely egy jövőbeni politikai földrengés után lehetővé teszi, hogy bármely ellenük irányuló ellenállásról azonnal tudomást szerezzenek, és azt csírájában el tudják fojtani! Az egyidejűleg gondosan megtervezett gazdasági világválság nyomort és teljes káoszt is okoz majd az európai nemzetek között. Csak ezután kerülhet sor a zsidó világdiktatúra nyílt bevezetésére. (Legalábbis a nyugati féltekén, Ázsiában és Oroszországban ez aligha sikerülhet - a szerk.)
Jelenleg még blokkolni lehetne a világterror felé vezető folyamatokat. Ehhez először is szükséges lenne a legsürgősebben felvilágosítani a társadalom széles rétegeinek tudatát! Másodszor elengedhetetlen lenne a keresztény tömegek lelki megújulása, melytől visszanyerhetnék identitásukat és erejüket. Harmadszor alapvetően szükség lenne arra is, hogy a kereszténység és az iszlám másfél évezredes ellentétét legalább ideiglenesen félretéve, összefogjon, és közösen bojkottálja Európában és Európán kívül a judaista világuralmi hegemónia utolsó fázisát.
Kitartva, egy szebb jövő reményében:
Tarnóczy Szabolcs
(Kuruc.info)
Az iszlám szekularizálása ennél sokkal keményebb diónak bizonyult a zsidó diaszpórák számára. Ezt még az európaiak gyarmatosítási törekvéseinek sem sikerült elősegítenie. Meg kellett várni tehát vele a globalizációt.
Mivel az európai történelmi keresztény egyházak és nemzetállamok szellemi elitjében – ha nem is sokak – mégis mindig akadtak, akik felismerték a veszélyt és felhívták a figyelmet a belülről támadó, zsidó világhatalmi expanzióra, az illuminátus maffia utolsó stratégiai fázisa a kontinensről irányítva nem szerveződhetett! Az Amerikai Egyesült Államok ezzel szemben e célnak tökéletesen megfelelt. Mivel lakossága eleve rasszilag inhomogén, és a jenki rétegek lényegében elfeledték európai-keresztény kulturális gyökereiket, nehezebben ismerték fel a titkos zsidó hegemónia fenyegetését, s ebben a maguk marionettszerepét is. Az USA gazdasági csodája, melyet – a jenkik szorgalmán túl – elsősorban a behurcolt néger rabszolgák ingyenes robotja, és a természet mértéktelen kizsákmányolása alapozott meg, lehetővé tette azt, hogy az ország gazdasági és politikai érdekeinek megfelelően, döntő módon beavatkozzon az I. és a II. világháború kimenetelébe, részt vehessen igazságtalan béke-diktátumainak összebarkácsolásában.
Ekkor, a holokauszt-mítosz védelmének árnyékában, végső fázisként, mesterségesen létrehozták az új, cionista irányító-központot: Izraelt. Így végre az iszlám világ is közvetlen, s tanulságos leckét kapott arról, hogyan is néz ki a XX. században, közös szemita ősatyjuk, Ábrahám két fiának Izsáknak és Izmaelnek rivalizálása. Nagyon is helytálló az a zsidó megállapítás, mely szerint a keresztény nemzetiszocialista antiszemitizmus, és az iszlám antijudaizmus közös gyökerű! Hiszen mindkettő tiltakozó reakció a monoteista zsidó féltestvér fenyegető hegemóniája ellen!
A világtörténelem jelenlegi, utolsó fázisában tehát létkérdés a zsidóság számára, hogy viszályt szítson a keresztény és az iszlám világ közt! Ennek különösen hatékony eszköze, hogy mesterséges gazdaság- és társadalompolitikai válsággócok létrehozásával menekültáradat vándoroljon be az iszlám országokból Európába. Ezzel két legyet ütnek egy csapásra: etnikailag, vallásilag, és kulturálisan felhígulnak az európai nemzetállamok, elvesztve maradék identitásukat is. Olyan társadalmi feszültségek keletkeznek, melyek elterelik a figyelmet a titkos zsidó oligarchia világhatalomra való előkészületeiről. Másrészt egymásra uszítja a keresztény és iszlám lakosságot. (Ami könnyen vezethet ahhoz, hogy egy esetleges, új, világháborús konfliktusban (Irán?) a keresztény Európa az USA, s Izrael oldalán fog részt venni!)
Az Európába frissen bevándorló moszlimok többsége természetszerűen fundamentalista. (Mint fentebb utaltunk rá, a monoteista vallások elidegeníthetetlen lényege a fundamentalizmus. Ha ezen sajátosságuk megszűnik, szekularizálódnak, aminek szükségszerű következménye lesz, hogy kiüresednek, formális hagyományrendszerré vedlenek, végül kihalnak! Az iszlám, hosszabb távon, európai közegben mégis képtelen megőrizni fundamentalizmusát, szimbiózisban egy teljesen szekularizált kereszténységgel. A strukturális együttélés következtében úgy terjed át bárkire az elvilágiasodás kórja, akár a rákos daganat metasztázisai.
Figyeljük csak meg egyetlen példasoron, mily gondosan kitervelt, körmönfont módon készíti elő az illuminátus maffia a világuralom gyakorlati feltételeit: először a média segítségével kívánatos szabadságnak szuggerálják a szabadosságot. Következmény: megnő a bűnözés, (elsősorban a színes- és cigánybűnözés), ráadásul a színfalak mögött jelentős tőkét invesztálnak pl. a legális prostitúcióba, hiszen ez jelentős profitot hoz, és nem ütközik liberális törvényeikbe.
Eredmény: a lakosság félni kezd, s mivel nem kap hatékony védelmet, maga kezdi szervezni önvédelmét (gárdák és hasonló szerveződések). Ekkor lefizetett politikusaik elordítják a jelszót: szélsőjobboldali, rasszista, antiszemita tendenciák, pogromveszély!
A polgárok biztonságának érdekében (azaz csak annak örvén) tehát kiépítik az elsősorban őket védő technikai rendszereket: telefonlehallgatás, levelezések ellenőrzése, biometrikus útlevelek, chipkártyák, autópályák, közterek felkamerázása. Természetesen úgymond a demokratikus jogrendnek megfelelően, mindezt szigorúan (általuk!) ellenőrizhető módon. Csakhogy számukra egy a lényeges: kiépült az a globális megfigyelő infrastruktúra, mely egy jövőbeni politikai földrengés után lehetővé teszi, hogy bármely ellenük irányuló ellenállásról azonnal tudomást szerezzenek, és azt csírájában el tudják fojtani! Az egyidejűleg gondosan megtervezett gazdasági világválság nyomort és teljes káoszt is okoz majd az európai nemzetek között. Csak ezután kerülhet sor a zsidó világdiktatúra nyílt bevezetésére. (Legalábbis a nyugati féltekén, Ázsiában és Oroszországban ez aligha sikerülhet - a szerk.)
Jelenleg még blokkolni lehetne a világterror felé vezető folyamatokat. Ehhez először is szükséges lenne a legsürgősebben felvilágosítani a társadalom széles rétegeinek tudatát! Másodszor elengedhetetlen lenne a keresztény tömegek lelki megújulása, melytől visszanyerhetnék identitásukat és erejüket. Harmadszor alapvetően szükség lenne arra is, hogy a kereszténység és az iszlám másfél évezredes ellentétét legalább ideiglenesen félretéve, összefogjon, és közösen bojkottálja Európában és Európán kívül a judaista világuralmi hegemónia utolsó fázisát.
Kitartva, egy szebb jövő reményében:
Tarnóczy Szabolcs
(Kuruc.info)
