A múlt esztendő végén megindított „Öntött ólom” fedőnevű irtóháború folyamán Izrael igyekezett élve fogságba ejteni a Gázai övezetben kormányzó Hamász Iszlám Ellenállási Mozgalom legbefolyásosabb vezetőit, hogy értük kicserélje a több mint három éve palesztin fogságban levő Gilád Sálítot, az  izraeli hadsereg tizedesét.

Gázaváros

A hírekből jól emlékszünk rá, hogy a legmodernebb harci eszközökkel felszerelt izraeliek szinte naponta lecsaptak a Gázai övezet, elsősorban Gázaváros egy-egy pontjára, ahol nagy fogásra számítottak, de igyekezetükkel szinte mindenütt kudarcot vallottak. 

A valóságban a Hamász vezető politikusait az izraeli hadsereg szárazföldi gyalogos egységei még a Gázai övezetbe beültetett helybeli palesztin besúgók logisztikai közreműködésével sem voltak képesek fizikailag megközelíteni. (Ezeket a palesztin kollaboránsokat a Sábák nevű izraeli titkosszolgálat általában zsarolással vagy anyagi ígéretekkel bírja rá az együttműködésre.) Az izraeli  légierő, tüzérség és a haditengerészet a legutóbbi háború folyamán többször és végrehajtott tömeges halállal végződő támadásokat, de az áldozatok között nem voltak a Hamász vezető politikusai, személyiségei. 

Az álszent, a cionistákat védelmező, mentegető nyugati világ (Angela Merkellel, Joseph Ratzingerrel, Nicolas Sarkozyvel és George W. Bush-sal az élükön) a jó két hónapos gyilkolászás, másfél ezer polgári halálos áldozat és több tízezer sebesült tragédiájának láttán végül mégis megelégelte Izrael Gázai övezetbeli ámokfutását. Nemzetközi nyomásra – de leginkább a nyugati világ nagyvárosaiban lezajlott tömegtüntetések hatására – a jeruzsálemi politikai vezetés ímmel-ámmal ugyan, de kénytelen volt felfüggeszteni a tömeggyilkolászást a Gázai övezetben. 

Magyarán szólva: Izrael nem volt képes elérni a fent említett két legfontosabb célkitűzését: Gilád Sálít tizedes kicserélését elfogott magas rangú Hamász-politikusokkal és a Gázai övezetben rendkívül nagy tiszteletnek örvendő Iszlám Ellenállási Mozgalom megsemmisítését. Ebben a helyzetben kényszerült Izrael egyiptomi közvetítéssel majdhogynem közvetlen tárgyalásokat folytatni Kairóban az általa megsemmisítésre kiszemelt Hamásszal. 

Az úgynevezett második oslói egyezmény (Osló 2) 1995-ös aláírása után Izrael több ezer bebörtönzött palesztint engedett szabadon, de a gyilkosságért elítéltek közül akkor is csak azokat, akik palesztinokat öltek. Az izraeli faji mítosz fontos kelléke ugyanis a „zsidó vér” (dám jehudi), mintha a vérnek is lenne nemzeti vagy faji hovatartozása. Ilyen megfontolásokból hangoztatják, hogy semmi szín alatt nem hajlandók kiengedni azokat az arabokat, akiknek ”kezéhez zsidó vér tapad”. S ilyen filozófia alapján nem tesz különbséget Izrael az állig felfegyverzett megszálló katonák, illetve a zsidó polgári személyek ellen, politikai indokból elkövetett gyilkosság között. Még érthetőbben: a megszállóra Ramallahban vagy Jerikóban kezet emelő palesztin az terrorista, akinek kezéhez zsidó vér tapad. 

Kairóban 2009. március 16-án is azért futott zátonyra a fogolycserére vonatkozó tárgyalás, mert Izrael makacsul ragaszkodik a fentebb vázolt álláspontjához. S ezenkívül a cionista vezetés azt is szeretné elkerülni, hogy a Hamász politikai tőkét kovácsoljon a legismertebb palesztin rabok kiszabadításából. Márpedig a nemsokára hivatalba lépő Netanjáhu-kormánynak még inkább célja a Hamász-kormány, illetve az egész mozgalom likvidálása. Izraelnek a Hamásznál engedelmesebb, lemondóbb tárgyalópartnerre van szüksége. 

Az alaphelyzet a Szentföldön az, hogy Izrael túlsúlyos erejével katonailag és gazdaságilag rátelepedett a palesztinok területeire, életterére, eddig több háborúban, valamint intenzív zsidó betelepítéssel kiűzte őket Palesztina jelentős részéről. A jelenlegi, második fázisban a világ egyik legjobban felszerelt hadseregével, nemzetközi politikai és gazdasági háttértámogatással igyekszik megakadályozni a kifosztottak, a földönfutóvá tettek visszatérését, vagy részleges visszatérését a javaikba. Erről szól az elmúlt idők arab-zsidó konfliktusa. 

Közben pedig a nemzetközi zsidó propagandagépezet – a magyarországi média jelentős részét is ide kell sorolni – azt harsogja, hogy a palesztinok közönséges gyilkosok és terroristák. S itt félelmetes a hasonlóság a Magyarországon uralkodó helyzettel. Az egykori szovjet megszállásból máig hasznot húzó goj kommunisták összefogva az orosz tankok mögött Magyarországra visszasurranó  „moszkvai emigráció” zsidó tagjai által nyakunkra ültetett gyűlölködőkkel (és ivadékaikkal) most közösen csőcselékezik, antiszemitázzák, fajvédőzik a mára szinte mindenétől megfosztott magyarságot. S hogy a lehetetlenné tétel még hatásosabb legyen, a magyarok ellen furkósbotnak használják a cigányokat. 

Budapest

A párhuzam tehát adott. A Trianonnal kezdődően állandóan kirabolt, megalázott, piszkos módszerekkel szinte mindenétől megrabolt magyarságot ezekben a napokban erkölcsileg is igyekeznek lejáratni, lehetetlenné tenni. Budapesten a magyarokat, Gázavárosban a palesztinai arabokat. Sajnos a küzdelem feltételei és lehetőségei is nagyjából azonosak. Azzal a lényeges különbséggel, hogy a magyarok nem követnek el öngyilkos merényleteket. Egyelőre.